Remus a gyengélkedőre ment, mint minden átalakulása után, mi meg Dumbledore-hoz. De ő nem volt sehol. Se McGalagony.
- Remek – morogtam, majd leültem az ajtaja elé a földre. - Nem vagyok így is eléggé fáradt! Most még várni is kell! - Lily megengedett magának egy mosolyt, és leült mellém, majd a vállamra hajtotta a fejét. Mind a ketten szinte azonnal elaludtunk.

Reggel csodák csodájára nem ott ébredtünk fel, hanem Dumbledore irodájában, de egymás karjaiban. Úgy látszik, az öregnek nem sikerült minket szétválasztania, vagy nem is akart...
- Jó reggelt – köszönt derűsen. Miért érzem úgy, hogy ma már hétfő van? Mert ma már hétfő van! Egyenlőre nem köszöntem vissza megpróbáltam tisztában lenni a dolgokkal. Óvatosan lefejtettem Lily kezeit magamról, majd felültem. Kicsit homályos volt a világ. Kicsit? - A szemüvege. – A kezembe nyomta. Ekkor láttam csak biztosan, hogy Dumbli az.
- Jó reggelt professzor – köszöntem én is. - Mennyi az idő?
- Úgy kilenc lehet... - Puff. Az már két óra kihagyást jelent. - Érdekes estétek lehetett...
- Inkább fárasztó, professzor – válaszoltam.
- Nem hallgattál rám – mondta sóhajtva. Azt hittem szemrehányás, míg nem folytatta. - Szerencsére.
Lily lassan ébredezni kezdett mellettem. Kinyitotta gyönyörű szemeit, majd felült.
- Hol vagyunk? - kérdezte.
- Az irodámban, Miss Evans – hangzott a válasz. Lily körbepislogott. De édes!
- Hétfő van? - kérdezte kétségbeesetten. Dumbledore elmosolyodott, majd bólintott. - A mi napon nem kell bemenniük órákra. Pihenjenek, vagy látogassák meg Miss Pottert és Mr Lupint.
- Meglátogatjuk őket – mondtam, majd felálltam és felsegítettem Lilyt, aki ezt egy mosollyal jutalmazta. Az igazgató bólintott, majd elköszönt, mi meg mentünk a gyengélkedőre.

Vio kellemesen nevetgélt Siriusszal, míg Remus aludni próbált. Ez volt az első, amit megláttam, ahogy beléptem.
- Nem lehetne halkabban?! - kérdeztem. - Ez egy gyengélkedő... és Remus aludna! - Siriusék ránk néztek, majd Holdsápra.
- Bocsi... - mondta Tapi. Érdekes... nem is örülnek, hogy megvagyunk? Hogy élünk? Hiszen Sirius tudta, hogy utána mentem. Leültem Vio mellé, és rámosolyogtam.
- Hogy vagy?
- Jól... Lily, örülök, hogy James megtalált.
- Tényleg, hol voltatok ti ketten tegnap este? - kérdezte Tapmancs vigyorogva. Remus kicsit felnyögött. Gondolom nem volt neki jó emlék. Sirius ránézett.
- Az erdőben, elveszve... Kedves, jó Sirius, észrevetted, hogy a térkép ott van az ágyamon?
- Igen... - mondta.
- És miért nem néztél bele, te agya-ment?! - rivalltam rá. - Megspórolhattál volna nekünk bizonyos dolgokat. Különben miért nem vagy órán?
- Lógok – mondta egyszerűen. Lily megcsóválta a fejét, majd Remusra nézett. A drága barátom szenvedett, de nem értettem, miért. Odasiettem hozzá.
- Remus! – Nem válaszolt, csak a fülére tapasztotta a kezét. Megráztam a vállát. - Remus!
- Itt vagyok – mondta megtört hangon.
- Szóljak Madam Pomfreynak? - kérdeztem aggódva. Nemet intett.
- Beszél – suttogta, hogy csak én hallottam.
- Ki?
- Holdsáp – válaszolt. Először nem értettem, aztán lesett.
- Beszél? Hozzád?
- Igen – válaszolt zihálva, majd elhallgatott. - Most nem, de az előbb hallottam. - Kétségbeesett volt a hangja, és a pillantása is.
- Minden rendben? - kérdezte Sirius.
- Igen – válaszoltam neki, pedig semmi sem volt rendben. - Mit mond? - Kérdeztem.
- Azt, hogy menjek el innen, és menjek a többiek közé, és hogy nekem nincsenek igazi barátaim, meg...
- Remus, ezt te is tudod, hogy nem igaz!
- De ha sokat mondja, elhiszem! - Értettem mire céloz. A párnájára hanyatlott.
- Melletted vagyok. Mindig – mondtam neki. - Nem hagyom, hogy hülyeséget tegyél. - Bólintott. Azt hiszem eléggé bízik bennem, hogy elhiggye, pedig nem tudtam, hogyan segíthetnék rajta... Valahogy kellene.

Este az ágyamon ültem. Egyedül voltam a szobámban, és Remuson gondolkoztam. Mi okozhatta ezt a változást? Az este, hogy majdnem bántott minket? Miért vált el Remus és Holdsáp tudata? Vajon miért? Meg sem hallottam, hogy bejött, csak bejött. Leült az ágyamra, és engem nézett.
- Valami aggaszt – mondta. Kissé riadtan felnéztem. - Nem akartalak megijeszteni.
- Á, csak elgondolkodtam – mondtam, és rámosolyogtam. - Semmi különös, csak gondolkoztam.
- Köze van Remushoz? - kérdezte. Bólintottam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, megfogtam a kezét, és magam felé húztam.
- Hé, mit csinálsz? - Nem válaszoltam, csak átöleltem és megcsókoltam, hosszan. Úgy döntöttem, sors ide vagy oda, ma este nem bírok magammal. Nem is ellenkezett. Se akkor, mikor a blúzától szabadítottam meg, se amikor más ruhaneműktől. Annyira nem ellenkezett, hogy az én ruháimat ő dobta az övéi mellé a földre...

- Mi aggaszt Remusszal kapcsolatban? - kérdezte hozzám simulva.
- Hát... - vonakodtam elmondani neki, pedig segíthet.
- Mondd el nyugodtan, bennem bízhatsz.
- Tudom, csak... Remus hangokat hall, Holdsáptól.
- De hát, Holdsáp nem a másik neve? - Felültem.
- Ez hosszabb – sóhajtottam. - Annak idején, mikor megtudtuk, hogy Remus vérfarkas, a vérfarkas énjét hívtuk Holdsápnak. Ágas sem én voltam, hanem a szarvas, amivé változtam. Csak ez így rajtunk maradt.
- Úgy érted, a vérfarkas énje beszél hozzá?
- Igen. Úgy értem – sóhajtottam, majd visszafeküdtem mellé és megcsókoltam a nyakát.
- De nem tudom miért. - Rám gurult, és betakart a hajával. Mintha egy sátor alatt feküdtem volna.
- Valamit tennünk kellene!
- Majd utánanézek a könyvtárban – válaszoltam, majd rámosolyogtam. Egy pillanatig kérdőn nézett rám.
- Hé! Veszed el onnan a kezed? - Hogy felháborodott, bezzeg az előbb! - James! Jaj! Ne... kérlek... - Most nem hallgattam rá...

Ilyen éjszaka után édes az ébredés! Főleg Lily karjaiban, Sirius vigyorgó képére.
- Még jó, hogy később jöttem be, mint akartam – mondta. - Na eltűnök, hogy a kisasszony felkészülhessen a mai napra.
- Tényleg, ma tanítás van! - mondtam. Bólintott.
- Remust reggel kiengedik.
- Oké... - Bár picit aggódtam miatta. De legalább ha a közelemben van, nem csinálhat hülyeséget. Remélem. Sirius kiment, én meg felkeltettem Lilyt. Felöltöztünk, és lementünk reggelizni. Amiből az lett, hogy alig ettünk, de folyton összevigyorogtunk. Mit ki nem hoz az emberből egy kis... Jó oké... Mindegy. Épp indultunk volna órára, mikor Sirius hozzánk rohant.
- Remus eltűnt...