Dumbledore meghagyta, hogy menjek vissza a klubhelyiségbe, vagy nézzem meg a húgom, de ne menjek Lily után, ő majd elintézi... A térkép újra nálam van. Nekidőltem a falnak és ráböktem.
- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - Eszem ágában sem volt visszamenni. Jól megnéztem a helyet, ahol Lily, Ices professzor, Malfoy és Voldemort állt. Igen, ők... Felmentem a klubhelyiségbe, letettem a dolgaimat, majd elindultam a Tiltott Rengeteg felé. Arra számítottam, hogy összeakadok valakivel a mentőcsapatból, de tévedtem. Vajon Dumbledore mit szórakozik ennyit? Már rég ott kellene lennie, hogy megmentse Lilyt. Hagrid kunyhója mellett bevetettem magam az erdőbe. Előhúztam a pálcám és úgy mentem, mert bár nem láttam több halálfalót, ki tudja, kik lehetnek ott. A térkép se mindig tökéletes. Nem siettem el a dolgot, de reméltem, hogy Voldemort nem akarja megölni Lilyt, csak elvinni, mint a bálon.

Így is eléggé gyorsan elértem oda, még szép, úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet. Ha máshogy nem, hát térképről. Egy fa mögül lestem ki. Csak annyian voltak ott. Malfoy, Voldemort és Ices... meg persze Lily ott vergődött a karjai között. De nem volt se szakadt, se sérült... se halott, hála az égnek. Ő jobban megúszta, mint Vio. Ennyi ellen nem lesz gond. A tervem be fog jönni. Vagy, ha nem... Azt mondják a halál nyugalmat hoz... Pontosabban nekem, mert mások nem tudnák, hogy meghaltam. Azt mondják, ha állat alakban hal meg egy animágus, a tetem úgy marad. Tehát, csak azt tudnák, hogy eltűntem. Siriusék csak akkor jönnének rá mi történt, ha megtalálnák Ágas (elejében csak az állat alakunkat neveztük ezeken a neveken) holttestét. Egy pillanatra elképzeltem magamban a dolgot.
- De csak eltűnt, biztos megtalálják – szólna az én egyetlen Lilym. Vegyük a rosszabb esetet. Megtalálták Ágas holttestét a rengetegben. Sirius és Vio tudnak róla...
- Lily... - szólna Sirius megtölt hangon. Legalábbis remélem, hogy megtört hangon... - A rengetegben találtak egy szarvas holttestet...
- És? - kérdezni meghökkenve. Mégis hogy jöhet a dolog ide? Vio itt átvenné a dolgokat.
- James animágus volt... - mondaná halkan, Lily arca pedig elsápadna. - És szarvassá tudott átalakulni...
Na jó, ne tovább! Hülye vagyok, ha ilyesmire gondolok. Egy ilyen beszélgetést már úgyse érnék meg! Hátrébb léptem és átalakultam. Azt imádtam a dologban mindig, hogy így is megőrzöm a tudatom... Lassan, halkan - ahogy egy szarvastól telik - közelebb lépkedtem. Még jó, hogy ilyen nagy agancsaim vannak, már csak Remus miatt is. Hát igen, egy vérfarkast visszatartani...
Még jó, hogy a társaság nekem háttal állt. Így nagyobb volt az esély, hogy eljutok odáig... és nem ölnek meg az első lépés után... Lassan kezdtem lendületbe jönni. Úgy gondoltam, Voldemortot kellene a leggyorsabban kiiktatni pár percre... aztán aki marad...
- Eresszen el! - sikította Lily. Én meg elkezdtem úgy rohanni, ahogy csak a lábam bírta. Lehajtottam a fejem, hogy szép agancsaim előre szegeződjenek, és reméltem, egy se törik bele a találkozásba. Szerencsére csak az utolsó pillanatban fordultak meg, és Lily miatt egymás mellett álltak. Nahát az ütközésbe kicsit beleszédültem. Ilyen lehet a szarvasbikáknak, ha egy nőstényért harcolnak... Áu! De az eredmény meglett, Ices egy fáig repült, Malfoyt letapostam, Voldemort pedig a földön kötött ki. Lily ijedten nézett rám. Odamentem mellé, majd letérdeltem elé, és reméltem hamar rájön, mit akarok... Rájött. Felült a hátamra, bár éreztem, hogy remegett a keze, én meg elindultam, mielőtt Voldimordi előkapta volna a pálcáját. A Rengeteg belseje felé futottam. Mikor úgy éreztem, már úgyse érnek utol, megálltam, megvártam, míg Lily leszáll, majd sajgó fejemre való tekintettel visszaalakultam. Az se érdekelt, ha lelepleződöm, bár eredetileg nem ez volt a szándékom, de valahogy nem esett jól az az ütés... Persze eddig még sosem próbáltam ki emberen az agancsaimat, csak vérfarkason, és a vérfarkas lényegesen könnyebb ellenfél.
- James! - szólt Lily, majd döbbenten rám nézett. - Te, te... - Nem figyeltem rá, mivel szédültem, és ebből kifolyólag elestem.
- A francba... - Sajgott a fejem, mintha szét akarna robbanni. Fogtam is, de nem hatott, semmi nem hatott. A francba... most miért?
- James! - letérdelt elém, majd megfogta a kezem, lehúzta és óvatosan elkezdte a halántékom masszírozni... Egy perc múlva elmúlt a fejfájásom. Csodálatos ez a csaj... Ellenben a szédülésem csak pár perc múlva múlt el...
- Köszi – mondtam.
- Én tartozom köszönettel – válaszolt mosolyogva. - Valószínűleg egy kis agyrázkódásod volt...
- Lehet, hogy gyakorolni kellett volna... - Erre elmosolyodott, majd átölelt. Olyan jó érzés volt, hogy újra a karjaim közt van. Biztonságban.
- Sose mondtad, hogy animágus vagy.
- Gondoltam, nem verem nagydobra – válaszoltam. - Révén, hogy ez illegális.
- Mikor tanultad meg?
- Negyedikre – válaszoltam. Most már úgyis mindegy, nem?
- Gondolom, akkor Sirius is az, igaz? - Bólintottam.
- Ő mi... - Nem bírta befejezni, mert megcsörrent az avar, a környéken. Gyorsan felálltam, bár kicsit hirtelen, így megszédültem. - Hé! - Megfogta a kezem, és meg megráztam a fejem.
- A francba, többet ilyet nem teszek...
- Gyerünk! De merre? - nézett körbe. A zajt jobbról hallottam... Arra nem mehetnünk, viszont... Megragadtam a kezét, majd az erdő sűrűje felé kezdtem húzni. - Arra? - kérdezte riadtan. - De az az erdő sűrűje...
- Ismerem az erdőt, lakója vagyok – vigyorogtam rá vissza, de csakhogy megnyugtassam. Tényleg ismerem az erdőt, de, hogy jó ötlet-e oda bemenni?

Lassan fél órája gyalogoltunk, mikor Lily megállított.
- Elfáradtam – bólintottam, majd körbenéztem. Szó, mi szó, az erdő ezen felén még csak egyszer jártam, mikor megcsináltuk a térképet. Lily leült egy fa gyökerei közé, és engem nézett. Én meg a környéket. Valamire csak vissza tudok emlékezni. Hogy lehetek ilyen hülye? Hoznom kellett volna a térképet. Vajon Tapinak lesz annyi esze, hogy rájöjjön, mi van az ágyamon? Felsóhajtottam. Ő most jobb lenne ide, mint kutya. Jobb a szaglása... Felsóhajtottam, és leültem Lily mellé, aki azonnal hozzám bújt.
- Ne aggódj kijutunk innen... Csakhogy...
- Csakhogy? - kérdezte Lily.
- Semmi, csak azon gondolkodtam mikor lesz telihold, de csak pár nap...
- Ma este... - hangzott a nyugodt válasz. Erre valószínűleg elsápadhattam, mert riadtan feltérdelt. - James!- Nem csak pár nap múlva?
- Nem, ma, de miért? Holdkóros vagy, vagy mi?
- Lily a Rengetegben vagyunk! - mondtam neki, mire ő is elsápadt.
- De Dumbeldore azt monda, hogy a rengetegben igazából nem élnek vérfarkasok! - mondta kétségbeesetten.
- De egy él... - válaszoltam a földet bámulva.
- Honnan tudod? - kérdezte.
- Onnan, hogy a legjobb barátom... - válaszoltam. Lily elsápadtan nézett rám. Láttam, hogy gondolkodik...
- Holdsáp... Az eltűnések - suttogta. Igen. Rájött. - Remus? - kérdezte. Bólintottam, majd felsóhajtottam, és aggódva hátradőltem. - Szegény – suttogta, majd hozzám bújt. - Ha tudtam volna...
- Senkinek nem mondta el... Nekünk se, mi is úgy jöttünk rá – mondtam halkan, és az eget néztem. Naplemente. Későre járhat. - Tovább kell mennünk.
- Merre? - kérdezte.
- Visszafele. Hogy gyorsabban haladjunk, szarvasháton... - mondtam, majd felálltam és felsegítettem.
- Bírni fogod? - kérdezte. Bólintottam, pedig nem voltam benne biztos. A fejem még néha megfájdult, az agyrázkódás biztos jele, és néha megszédültem, de állatként kifinomultabbak az érzékeim, könnyebben visszatalálok. - Még valami... - fogta meg a karom.
- Igen? - kérdeztem, és leeresztettem a pálcám.
- Szeretlek...
- Én is téged!