Sirius és Remus, egymástól függetlenül aggódva nézték, ahogy az ágyon szenvedek. Igen, szó szerint. Egy helyben nem tudtam két percig megmaradni. Ráadásul elkezdődött a tanév, és, hogy a fájdalmamat csökkentsem, olyat tettem, amit sose ezelőtt. Elkezdtem tanulni óráról órára. Minden házimat, esszémet megírtam, utána jártam a könyvtárban. Telihold volt az egyetlen alkalom, mikor ilyet nem tettem, mivel Sirius nem volt hajlandó Holdsáppal beszélni, és Holdsáp se Tapmanccsal, így én voltam ott Remus mellett az este Féregfarkkal. De amúgy ennyi.
- Ágas, figyelj, nem kellene lazítanod? Még csak kedd van, de kész van minden leckéd – szólt Tapmancs a könyvtártól jövet.
- Nem érdekel – válaszoltam. Majd megálltam. A Folyosó végén feltűnt Evans, Vioval. - Ne haragudj, Tapi, én más fele megyek... - azzal hátat fordítottam, és az egyik titkos járaton keresztül mentem fel a klubhelyiségbe. Ez csináltam már két hete. Kerültem. Így is órán el kellett viselnem, hogy egy közegben vagyunk, de sehol máshol. Leültem a kandalló elé, majd elővettem egy könyvet, ami a kombinált varázslatokról szólt, és elkezdtem ELŐRE tanulni. Hogy Sirius már teljesen hülyének néz, az is biztos. De nem érdekel. Amíg tanulok, addig nem gondolok arra, hogy fáj! Mert fáj, kínoz, éget! Belehalok! Ekkor valaki bejött. Hátranéztem. Persze, hogy Ő! Felálltam, majd elindultam a háló felé. Én egy térrészben nem tartózkodom vele.
- James, várj, hallgass meg, kérlek! - jött utánam, de bevágtam magam után az ajtót anélkül, hogy hozzászóltam volna. Nem érdekel...

Este csak feküdtem az ágyamon, és a plafont néztem. Sirius meg engem. Azt hiszem.
- Ágas... - szólt halkan. Rálestem. - Figy', nem kellene...
- Nem – válaszoltam, majd visszafordítottam a tekintetem a plafonra, mikor kopogtak. Sirius felállt, majd kinyitotta az ajtót.
- Sziasztok! - hallottam a hangját.
- Beszélhetnék Jamesszel? - hallottam Evans csengő hangját. Tapmancs felém nézett kérdőn. Felálltam majd az ajtóhoz sétáltam. Vioval állt ott, gondolom Vio Siriushoz jött.
- Tudod Evans – szólaltam meg köszönés nélkül. - Ez itt a fiúk hálórésze, és szabály szerint nincs jogod itt lenni, úgyhogy viszlát. Ez rád is vonatkozik, Vio – Azzal becsuktam az ajtót, bár Sirius kissé sértődötten nézett rám, de nem vitatkozott velem. Nem is ajánlom...

Másnap reggel pusmogásra ébredtem.
- Nem hiszem el, hogy James nem akar Lilyvel beszélni – suttogta Vio. Óvatosan feléjük fordultam. A húgom Siriusszal szemben ült törökülésben az ágyon. - Mindketten ki fognak készülni.
- Te vagy a húga, rád hallgat...
- Gondolod te... Az utóbbi időben velem is alig beszél. Nem is tudom, miért neheztel rám, de neheztel. Érzem... - mondta halkan.
- Miattam – hangzott a válasz. - Ágas jól ismer engem, szimplán tőlem félt. Hülyén hangzik, de igaz.
- De eddig nem okoztál csalódást...
- Attól még ismer – ez igaz. - Amúgy a házi bálos eset óta...
- Meg is érdemled! - hangzott a válasz. Aztán csend lett.
- Au! Ezt most miért kaptam? - siránkozott Tapmancs.
- A kezed rossz helyre került – hangzott a derűs válasz. - Ez nálam reflex, jobb, ha hozzászoksz...
- Au! Jó, értem... Akkor nem...
- Ha szeretsz, akkor ráér pár évig... Mert megelégszel a lelkemmel...
- Néhány évig? - hallottam Sirius hökkent hangját. - Most hova mész? Vio, ne csináld! Csak humorizáltam! Nekem nyolc, elég, hogy a karjaimban vagy...
- Tudom...
- Szeretlek...
- Én is, örökké szeretlek – hangzott a válasz. Most elképzeltem Sirius arcát, mivel ez benne volt a versében.

Álmodozom: Karjaimban élsz,
Füledbe suttogom: szeretlek.
Rám nézel, majd csókot kérsz,
És válaszolsz: „Örökké szeretlek.”

Lassan felkeltem, majd kinyújtózkodtam. Felém néztek. Feltettem a szemüvegem.
- Jó reggelt.
- Neked is, Ágas – válaszolt Sirius, majd még egy csókot adott az ölében ülő Vionak, aki csak inteni tudott a nevetéstől. Valamiért eszembe jutott, hogy mi lenne, ha én és Lily... nem James, ne gondolj Evansre! Belefájdult a szívem, annyira, hogy majdnem elsírtam magam. Felálltam, majd bementem a fürdőbe. Három percig engedtem magamra a hideg vizet, és mire a harmadik percnek vége lett, végre kezdtem helyrerázódni. Helyreraktam magam, és megfésülködtem, ebből is látszik, mennyire kivagyok... Automatikusan tettem, mint minden reggel, csak most kivételesen nem borzoltam össze. Fenét se érdekel, hogy áll... Engem legalábbis nem. Összeszedtem a dolgaim, ekkor már Vio nem volt a szobánkban, gondolom ő is készül a mai napra, hiszen, bár a bajnokoknak nem kell vizsgáznia a RAVASZ-okról, ő sem lóghat meg, révén, hogy a továbbtanulásáról van szó. Lementem reggelizni. Még nem nagyon voltak, hiszen kissé korábban jöttem le. Fásult arccal leültem a reggelihez, mikor elém ült valaki. Nem érdekelt.
- James... - hallottam a hangját. Ja, hogy Ő... - Kérlek hallgass meg! - Nem válaszoltam, hanem felálltam és elültem onnan. Nem érdekel! Sem ő, sem amit mondani akar, nem, nem, nem! Erre fogta magát és utánam jött. - Ne csináld ezt, kérlek!
- Evans! - szóltam hozzá. - Értsd meg, hogy nem érdekel, mit akarsz mondani. Nem, amikor még érdekelt, akkor nem engedted, hogy meghallgassam, most már nem érdekel. Belefáradtam, hogy érted harcoljak. Ennyi. Nem akarok tőled semmit, és kérlek, hagyj békén, és ne szólj hozzám! - Azzal felálltam, majd ott hagytam.
Ezek után folyton megpróbált mindent megtenni, hogy beszéljen velem, de jól bírtam, bár minden egyes nap, mikor hozzám szólt a szívem facsarodott egyet. Én mindjárt kiugrom a toronyból, vagy Piton elé állok, és megvárom, míg megöl. Igen, ez a jobbik módszer. Ez tetszik, ez lesz a jó! Épp elindultam volna megkeresni Pipogyuszt, mikor:
- James, könyörgöm hallgass meg! - megfordultam.
- A „nem akarlak” mondaton belül melyiket nem érted meg? Nem! Nem és kész! Nem akarlak meghallgatni!
- Nem hiszem el! - válaszolt nyugodt hangon. Érdekes, mintha változott volna. Eddig, ha így visszautasítottam volna, már sírva könyörgött volna, most meg nyugodtan állt előttem. És nem tűnt fel, hogy eddig bármikor elsírta volna magát egy ilyen beszélgetés után. Nyugodt határozottsággal állt előttem.
- Rendben, akkor ne hidd el – válaszoltam, majd megfordultam, és ott hagytam, de elkapta a karom.
- Miért nem hallgatsz meg?
- Nem akarom, hogy még egyszer megölj... - erre elsápadt, én meg kihasználva ezt, meglógtam.

Lassan véget ért a tél, én meg kerültem Evanst, ahogy lehetett. Nem voltam hajlandó azóta se egy légtérben lenni vele. Ő pedig azóta is megpróbált velem beszélni, és ő sem adta fel a dolgot, mint én régen. Már kezdtem egy kicsit kíváncsi lenni, mit akar mondani, de a dühöm és a fájdalmam mindig nagyobb volt, mintsem meghallgassam.
Most, hogy itt volt a tavasz, lassan eljött a második próba. Senki nem tudta mi lesz, csak a három bajnok, akik kaptak instrukciókat, de Vio senkivel nem osztotta meg, és úgy készült fel rá. A második próba helyszíne a kastély mellett a kviddics pályán volt. Erről jut eszembe, két hét múlva meccsünk van! Lassan meg kellene kezdeni az edzéseket. Igen, az biztos eltereli a gondolataimat.

A második próbán a bajnokoknak egy mini labirintuson kellett átjutniuk egyenként. Így fölülről nézve eléggé bonyolultnak látszott, ahhoz képest, hogy kicsi volt. Nem kellett mást tenniük, mint átjutni, csakhogy a a nézőtérhez közel volt egy tér, ahol valami furcsa állat volt. Ilyet még sose láttam, és nem is rémlik, hogy tanultuk volna. Hosszú volt, négy lábon járt. Sárkányszerű pofája volt, izmos lábai és hosszú farka, meg éles fogai... És mögötte volt az ajtó, vagyis a kijárat.
- Az első bajnok Igor Volkov. - Hm, vele azóta sem ismerkedtem meg, volt más dolgom. Fél órát bolyongott a labirintusban, majd kijutott a térre, az állathoz. A koponyája megsérült, a karja eltört, de átjutott. Jaqueline szerencsésen megúszta sérülések nélkül. Vagyis külső sérülések nélkül... De ahogy láttam lelkileg megviselte a harc.
- És végül Viorica Potter – A legtávolabbi pont felé néztem, ahol megjelent Vio alakja, majd elindult. Ő mindig jó volt az ilyen labirintusosdiban, így ő találta meg leghamarabb a szabad teret. Jaj, Vio, csak ne legyen semmi baj!

Mikor Vio észrevette a szörnyet, kissé elsápadt, majd ijedten elővette a pálcáját, és egy hátráló átkot szórt az állatra, de annak meg sem kottyant. Elindult Vio felé. A húgom pár átkot még kipróbált rajta, amitől ugyan lassult az állat, de ez sokat nem jelentett. Aztán megjelent közte és a fal között az a rés, ahol a bajnokoknak át kellett jutniuk. Gondolom erre volt utalás a pergamenen. Vio elkezdett rohanni a kijárat felé, mikor az állat megfordult, és a farka nekisodorta a falnak. A földön kötött ki. Vártam, hogy feláll, de nem állt fel...