Lassan átöltöztem egy melegítőbe. Kényelmes ruhába, majd sóhajtva lementem. Már nem olvasott, csak a tűzbe bámult.
- Szia – köszöntem neki. Csak azért, hogy észrevegyen. Leültem vele szemben az egyik fotelba, és rá néztem.
- Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel és egy vallomással. - Megdobbant a szívem és csendben maradtam. Reméltem az istenek velem vannak, és semmi nem zavarja meg, de tévedtem. - Én, szere... - Ekkor hatalmas dörrenés hallatszott, majd az udvarról hatalmas fény villant fel. - Jézus, mi volt ez?! - A jó istenit neki! Káromkodtam magamban. Egyetlen szótagon múlt volna. Felpattantam, majd kinéztem az ablakon. Semmi...
- Maradj itt! - szóltam rá, majd a felrohantam a köpenyemért, oh, ha a Térkép meglenne! Magamra vettem a köpenyt, majd lesiettem a nagyterembe. Halálfalók, és... nem, ez nem lehet. Ő is itt van!

Voldemort végignézett a társaságon, majd Dumbledore-ra emelte a tekintetét.
- Minden diák itt van?
- Nem hiszem – felelt higgadtan az öreg, majd rám emelte a tekintetét. - Többen már visszavonultak aludni.- Rám nézett, majd megvillant a szeme. Tudom, mit kell tennem. Felrohantam a klubhelyiségbe. Hamarosan itt lesznek, hogy levigyenek mindenkit. Alighogy bejutottam felrohantam a hálóba, majd fogtam egy papírt, és levelet írtam. Még jó, hogy anyám öreg baglya nem szeret a toronyban éjszakázni, ellenben a szobám tetszik neki. Ráerősítettem a levelet, majd elküldtem. Aztán lesiettem.
- James, mi történt? - kérdezte Lily és Vio.
- Halálfalók – mondtam, majd kifújtam magam. Többet futok, mint egy edzésen. - Küldtem levelet... - Elharaptam a mondatot, mert beléptek. Remusszal. Szegény Holdsáp!
- Csak ennyien vagytok itt? - kérdezte ez egyik álarcos, köpenyes. Bólintottam. - Lefelé. - Vio megragadta a kezem és úgy jött mellettem. Lily csak aggódva nézett rám.

Levittek minket a nagyterembe a diákok közé, Voldemort elé.
- Ők az utolsók, Nagyúr. Három griffendéles. - A „Nagyúr” (én nem nevezném így) megfordult.
- Értem. Vigyázzatok, senki ne szökjön meg. A hetedéveseken kívül mindenki üljön le. - Állva maradtunk, de éreztem, hogy Vio remeg. - Remek! - mondta Voldemort. - Most álljatok házak szerint sorba! - Nevetséges, de azért nem ellenkeztem. Oda álltam, ahova mutatta.
- Most lépjenek ki azok, akik készek lennének önszántukból engem szolgálni. - Toborzás? Fúj! A mardekárosok majdnem egytől-egyig kiálltak. Csak Narcissa Black, és Piton maradt a helyén. Piton? Hm, Piton nem akarja szolgálni? A hollóhátból és a hugrabugból egy-egy diák lépett ki, akik véletlen rossz helyre kerültek, a griffendéles társulat meg mozdulatlan maradt. Van bennünk önbecsülés és bátorság. Sirius mögöttünk állt, és Remusszal karöltve Petert próbálták megnyugtatni. Voldemort magához hívta a kiállókat, majd utasította őket, hogy menjenek egy halálfalója után. Kicsit kihalt lett a mardekáros végzősök létszáma. Vajon Dumbledore miért nem tesz semmit? Most Voldemort a megmaradtak között járkált, és megállt mellettem.
- Ismerős az arcod! - kicsit meghökkentem, de aztán észrevettem, hogy Lilyre néz. Vio már úgy remegett a karomba kapaszkodva, hogy féltem, összeesik. - Gyere csak ki! - Lily rám nézett, de azért kilépett.
- Tom, hagyd őt békén! - szólt Dumbledore. Voldemort rámosolygott.
- Mi a neved?
- Lily Evans – válaszolt Lily remegő hangon. Sirius mellém lépett, majd megfogta a karom. Talán sejthette, hogy hülyeséget is képes lennék megtenni, ha úgy hozná a sors.
- Lily Evans – töprengett Voldemort. - Anyádat, hogy hívták?
- R-R-Rose Harward. – Erre Voldemort arca még jobban mosolyra görbült.
- Hát ezért. Furcsa, hogy pont a lányából lett boszorkány. Érdekes lépése a sorsnak. Te! - mutatott az egyik halálfalóra. - Őt is visszük. - A halálfaló elkapta Lily karját.
- Tom, hagyd a lányt! - szólt Dumbledore erélyesen.
- Egyetlen rossz mozdulat, és az egyik diák elveszti az életét – válaszolt Voldemort. - Vidd!
- Ne, eresszen el! - kiabált Lily. Én meg kitéptem magam Sirius karjából, és Viora se figyeltem oda, aki mint később megtudtam, a barátom karjaiban kötött ki, majd előrántott pálcával kiálltam Voldemort elé.
- Potter! - suttogta rémülten McGalagony.
- Hagyja békén! - Voldemort derűsen rám mosolygott.
- Ó, egy hős griffendéles. Mily bátor! Vagy mily botor! - felnevetett. A halálfaló megállt, és többen gyűltek köré. - Mi a neved? - kérdezte, de nem válaszoltam. - Tudod, mi a Cruciatus átok?
- Nem félek a fájdalomtól – válaszoltam.
- És ha ő éli át? - Én is, és Lily is elsápadt.
- James Potter – válaszoltam. Voldemort szája mozgott, mintha jól megrágná a nevem.
- Oh, a híres Potter család. Egyik eléggé erős ellenfeleim. Az első család, aki kijelentette, hogy sosem áll át mellém. És azóta sem sikerült kiirtanom a családot. - Nem tudom mi mehetett végbe az arcomon, de Voldemort jót derült rajta, és McGalagony is úgy nézett rám, mintha most rögtön meghalnék. Na, ehhez közel voltam.
- Tom, hagyd békén a diákjaimat! - Dumbledore kijött a asztal mögül.
- Nyugalom, Dumbledore, nyugalom – intette le Voldemort. - Nem bántom. Jobbat tudok, őt hagyom utoljára. Előbb a családja. - Reméltem, hogy Sirius nem hagyja, hogy Vio bármit is mondjon, vagy tegyen. - Vigyétek a lányt!
- Segítség! - szólalt meg újra Lily. Ekkor már nem érdekelt semmi. Felemeltem a pálcám, majd nekitámadtam az őt fogó halálfalóknak...

Következő emlékem, hogy kinyitom a szemem a gyengélkedőn. Semmi nem maradt meg, abból, hogy mi történt. Feltettem a szemüvegem, és összetalálkozott a tekintetem a derűsen mosolygó Dumbledore-éval.
- Lily?
- Miss Evans biztonságban van. A halálfalók elmentek – válaszolt.
- Nagy hülyeséget csináltam? - kérdeztem.
- Nem. Ellenkezőleg. Valószínűleg megmentetted Miss Evanst egy hosszú rabságtól. Nem sokkal azután, hogy nekitámadtál a halálfalóknak, megérkezett a segítség. Szerencsére Hagridot nem tették ártalmatlanná, így beengedte édesapádat és az aurorokat. Bár a meglepetés váratlan volt, de el tudták volna vinni a kisasszonyt. Végeredményben neked köszönhetjük, hogy a Roxfort szabad. Az édesapád mutatta a levelet. Gratulálok.
- Köszönöm – motyogtam. Ekkor kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és Vio, Remus, Sirius és Peter jöttek be. Dumbeldore bólintott, majd elment. A hugicám hozzám rohant, majd átölelt.
- James, James, James! - sírt. - Úgy féltem!
- Nyugi, minden rendben, élek, amint látod.
- De nem sokon múlt. Hallod, zűrös éved van... ú! Hogy segítettem volna, elpáholtam volna pár halálfalót! - mondta Sirius.
- Miért nem tetted? - kérdeztem.
- Ö... a húgodra vigyáztam – vörösödött el. Remus mogorva arccal nézett rá. Vajon mi lehet a baj? Van valami, amit nem tudok? Ekkor újra kinyílt az ajtó, majd egy vörös hajzuhatag nézett be. Remusék felálltak.
- Azt hiszem, nekünk dolgunk van! - mondta, majd köhécselt. Elvigyorodtam. Sirius felállt, majd a karjaiba vette a húgom. Oda kell rá figyelni. Hacsak egy picit fájdalmat okoz neki, én még őt is képes vagyok... Kimentek, én meg kettesben maradtam Lilyvel.