Ott találta a következő napnyugta és a következő levél is.


?Kedves Draco!
Tudom, elég szörnyen hangzik, de ma nem tudlak meglátogatni. Szeretném, ha holnapig még ott maradnál a kúrián. Értettem ugyanis a tegnapi dolgot. Meg akartál bántani, hogy dühös legyek és tovább szenvedhess. Csak egy igazi Malfoy lehet ennyire szadista és mazochista egyszerre! De, én egyetlen halálfaló barátom, ezt sajnos igazán elszámoltad. Sajnos átlátok a szitán. Nemhogy dühös lettem, inkább szánalommal töltött el a próbálkozásod. Hanem azt nem értem, igazából miért jó ez Neked.
Egyetlen rettenetes félelmet érzek, mi van, ha tévedtem és valóban így gondoltad? Amennyiben már tényleg nem szeretsz, és csak egy sárvérűnek tartasz, akire nincs szükséged.
Ne kívánd magadnak az Azkabant, Draco! Akkor inkább a halál. Ezt ne vedd viccnek! Ahogy Te mondtad rólam, én is mondhatom, méghozzá szerénységem csorbulása nélkül, hogy egy vagyok a legsikeresebb aurorok közül. Nem egyszer jártam az Azkabanban. Az a hely tönkreteszi az embereket! Jobban és gyorsabban, mint amennyire Te a fél év alatt tudtad magadat. Persze tudom – láttam – így is sikerült legyengítened magad: elmében csak úgy, mint testben és lélekben. Remélem még visszafordítható. Legalább egy kicsit. Legalább addig, amíg elmagyarázod. Mi az oka, Draco? Én tehetek róla, hogy ilyenné váltál? Érzéketlenné irántam, a világ iránt! Magad iránt! Nem értelek, és ez nem csak dühvel, de a régi Draco Malfoyt felidézve fájdalommal tölt el. Kérlek, várj meg!
Ígérem, holnap elmegyek hozzád. Nem azért, hogy megöljelek, nem azért, hogy elfogjalak…?


Draco Malfoy mérgesen felmorrant, a kandallóba dobta az összegyűrt levelet és dehoppanált.
____________________________________________________________________________________________________

- Harry… beszélhetek veled?
- Szia, Hermione – Az ifjú varázsló elmosolyodott, mikor meglátta látogatóját. – Rád mindig van időm. De először is helyez kényelembe magad! Kérsz valamit inni?
- Egy kis vajsör igazán jól jönne – Mosolyodott el halványan a lány is. – Van?
- Persze. Mióta Voldemort meghalt és Roxmortsba költöztem, Rosmerta minden hónapban küld nekem egy hordóval. Nem is tudom, miért. Talán, mert annyira odavan Lisá-ért, és így vele tölthet valamennyi időt.
- Apropó, Lisa: Hol van a családod?
- Hazalátogattak az Odúba Mollyhoz. Megint Sawyert üldözöm. Nem szeretem ilyenkor magára hagyni Ginnyt. És legalább Arthur is babázhat egy kicsit. Olyan mosollyal szokott Lisá-ra nézni, mintha legalább is valami ritka villásdugó volna, pedig ?csak? az unokája. – Hermione elképzelte a jelenetet, felnevetett, aztán hirtelen elkomorult.
- Nem azért jöttél, hogy a lányomról beszélgessünk. – Harry komolyan a boszorkány szemébe nézett. – Mi a baj?
Hermione nagyot kortyolt az időközben elétett vajsörből és csak utána kezdett bele a mondanivalójába.
- Beszélnem kell valakivel. Ha lehetne, Ront keresném, mert neki lehet panaszkodni.. de mióta feleségül vette Fleur húgát és Franciaországba költöztek… Meg aztán tanácsra is szükségem lenne, nem csak valakinek a türelmére.
- Mégis miről van szó?
- Tudod, Harry… - felsóhajtott. – Draco Malfoyról.
- Hermione! Majdnem egy éve, hogy elhagyott téged! Azóta nem is hallatott magáról! Lehet, hogy már nem is él! Ne kezdd újra önmagadat hibáztatni! Csak felejtsd el végre! Lépj tovább!
- Nem, Harry, hallgass végig! Kaptam tőle egy levelet. – Beszámolt az elmúlt napok eseményeiről.
- Biztos megkapta a legutóbbi leveledet?
- Megtaláltam a kandallóban, ami maradt belőle.
- Akkor nem szeret téged… - mondta Harry ridegen. Malfoy még mindig ellenfele volt független Hermione érzéseitől.
- Szerintem csak… lehet, hogy hülyeség, de szerintem csak bűnhődni akar…
- Draco Malfoy? Bűnhődni? Ugyan, Hermione! Egy Malfoynak szerintem a saját jóléte és a saját élvezete a legfontosabb. Eszében sincs szenvedni.
- Szerintem a büszkesége nem engedi..
- A büszkesége azt nem engedi, hogy most, mikor már minden rendben, és vége a harcoknak, ő egy mugli származású boszorkánnyal akár csak szóba is elegyedjen!
- Harry…
- Tudom, hogy szeretted, Herm! De már te is beismerted: egy Malfoy örökre Malfoy marad! Nincs mit tenni!
- Harry…
- Draco Malfoy sosem volt igazán melletted. És többet vett el tőled, mint amennyit adott! Egy Malfoy örökre Malfoy marad!
- Harry! Miért ismételgeted ezt folyton? Draco azt akarta, hogy vigyük az Azkabanba!
- Hát fogd és vidd!
- Már elment. Hallottad az elején, nem? Csak a pislákoló tüzet találtam ma hajnalban nála!
- A fenébe is! Hiszen halálfaló volt! Most szabad! Pedig megfoghattad volna! Egy jó aurort nem az érzései irányítják! – Már szinte kiabált. Felugrott az asztal mellől, és földhöz vágta a félig teli poharat. Az üveg millió kis darabra tört.
- Reparo! – sóhajtotta Hermione pálcájával az üvegcserepek felé intve. – A jó aurort a dühe sem irányíthatja!
- Ennek semmi köze az aurorságomhoz!
- Az én ügyemnek sem. Draco már rég nem halálfaló, és az utolsó csatában is mellettünk harcolt.
- Hermione, ne várd el, hogy hálás legyek neki, és dicshimnuszokat zengjek róla!
- Nem várom el. Sosem tudnád kedvelni Dracót.
- Ne haragudj! Ideges vagyok. Már mióta csak Sawyert üldözzük és még mindig nincs meg!
- Semmi gond. Tudom, milyen sokáig keresni valakit eredmény nélkül. Most mennem kell. Köszönöm a segítséget. – Lehajolt Harryhez és homlokon csókolta.
- De hát nem is segítettem! – értetlenkedett Harry.
- Oh, de nagyon is sokat segítettél. Felhívtad a figyelmemet rá, hogy Malfoy mindig Malfoy marad. Köszönöm. – Szomorúan elmosolyodott és dehoppanált.