Messze elsodort vadvir�g, v�rv�r�s szirmokkal,

Z�ld lev�llel, kisz�radt ajakkal.

Az�rk�k szemek, barna �risz,

Sokan vannak �gy, � is elfelejtett b�zni.

Elfelejtette mint jelent a szerelem,

Az nem csak egy sz�, egy gyenge �rzelem.

Az a k�t�d�s, a f�gg�s, a szeretet,

A bizalom, h�s�g meg a kegyelem.

Nem az�rt k�zd�nk, hogy m�st porba tiporjuk,

Nem az�rt szenved�nk, hogy nevessenek rajtunk.

Nem az�rt szeret�nk, hogy viszonzatlan legyen,

Nem az�rt b�zunk, hogy hazudjon az ember.

� is csak k�t sz�t mondott halkan,

�sszesen k�t sz�t: „Szeretsz? Maradj!”

Majd belen�zett a k�k szemp�rba,

De az csak �gy v�laszolt: „Elmegyek. Hi�ba…”

A kisl�ny nem hallgatta v�gig a fontos szavakat,

El�g volt neki annyi, hogy egyed�l marad.

�gy az ifj� kedves csak egy r�zs�t hagyott,

Egy v�rv�r�s vadvir�g, s egy cetli: „Szeretlek nagyon!”