Messze elsodort vadvirág, vérvörös szirmokkal,

Zöld levéllel, kiszáradt ajakkal.

Azúrkék szemek, barna írisz,

Sokan vannak így, ő is elfelejtett bízni.

Elfelejtette mint jelent a szerelem,

Az nem csak egy szó, egy gyenge érzelem.

Az a kötődés, a függés, a szeretet,

A bizalom, hűség meg a kegyelem.

Nem azért küzdünk, hogy mást porba tiporjuk,

Nem azért szenvedünk, hogy nevessenek rajtunk.

Nem azért szeretünk, hogy viszonzatlan legyen,

Nem azért bízunk, hogy hazudjon az ember.

Ő is csak két szót mondott halkan,

Összesen két szót: „Szeretsz? Maradj!”

Majd belenézett a kék szempárba,

De az csak így válaszolt: „Elmegyek. Hiába…”

A kislány nem hallgatta végig a fontos szavakat,

Elég volt neki annyi, hogy egyedül marad.

Így az ifjú kedves csak egy rózsát hagyott,

Egy vérvörös vadvirág, s egy cetli: „Szeretlek nagyon!”