Egy tizennyolc év körüli fiatal lány sétált végig Godric's Hollow főutcáján. A lány alacsony volt, szőke, rövid, tépett frizurával, kék szemekkel, kicsi szájjal, halvány, szinte fehér, arcbőrrel. Kezében egy nagy csomó könyvet vitt. Egy laza póló, azon laza kockás ind, és a térdénél szakadt farmer volt rajta.
Október eleje volt, a nap hét ágra sütött a levegő kellemes volt, az emberek vidáman mentek dolgukra.
Kivéve a lányt.
Arcán furcsa keserűség látszott, amint befordult az egyik utcán, ahol hirtelen fényesség támadt, és egy pufók, borostás, fehér ruhás férfi tűnt fel mellette.
- A neved immár Lucy Harris. Egy aranyvérű máguscsalád kitagadott gyermeke vagy. Tizennyolc éves. Azért tagadtak ki, mert kviblinek tituláltak... oh.. tessék a pálcád és az irataid, angyalom. - Adott át neki pár dolgot. - Lucy letette a könyveket a földre, majd eltette az iratait, és belenézett. Mikor ránézett a képre elsavanyodott.
- Nem lehetett volna, csak ici-picit szebbre? - kérdezte elkeseredetten. - Elsward... vagy legalább hosszabb haj...
- Lily, te is tudod, hogy ez most nem a külsődről, hanem a belsődről szól.
- Elsward, akkor csak hosszabb hajat, meg egy kis színt a bőrömben. Nem kell azonnal rájönnie, hogy halott vagyok! - Az angyal felsóhajtott, majd intett egyet. Lucy haja pillanatok alatt hosszabbra nőtt, egészen a válláig, és arcába is visszatért, egyfajta egészséges szín.
- Kösz...
- Innentől kezdve a te dolgod minden, de kapcsolatban állunk majd. Vagyis, te hallod majd, amit én mondok, de más nem fogja, érthető?
- Igen.
- Sok sikert! Egy hónap... november harmadika éjfélkor várlak az állomáson. - Azzal eltűnt.
Lily felsóhajtott, megfogta szőke haját, majd vágott egy grimaszt.
- Tehát, Lucy Harris vagyok, tizennyolc éves vagyok. Kitagadtak... fú... A pálcával lekicsinyítette a könyveket, majd zsebre rakta őket, mint a pálcát. Már maga sem tudta, miért hozta magával a könyveket... talán, mert nem is remélte, hogy sikere lehet, ebben a fogadásban.

James a kanapén ült. Kezében egy kép volt, amin ő és Lily volt rajta, még akkoriból, mikor elvégezték a Roxfortot. Azóta nem lehetett őket elválasztani.
Eszébe jutott az esküvő napja is. „Jóban rosszban, míg a halál el nem választ.”
- Míg a halál el nem választ...
- James! - Sirius a konyhába vezető ajtó mellett állt. Itt lakott, mióta Lily meghalt, hogy erőt öntsön a barátjába, meg segítsen neki. Hiszen, mióta Harry élt, azóta James nem mehetett dolgozni, pedig szüksége volt arra, hogy elterelje a figyelmét. Ilyenkor Sirius otthon maradt a kereszt fiára vigyázni, de mind a ketten érezték, szükség lenne egy nő a háznál.
Sirius Blacknek nem volt barátnője, így ő nem jöhetett. Remust lassan fél éve senki nem látta, Peter úgy szintén eltűnt egy ideje. Alice, Lily legjobb barátnője szintén szült, és ő és a férje Frank a saját babájukkal voltak elfoglalva.
- Igen? - nézett fel a férfi.
- Ne rágd magad. Nem jó... próbálj túl lépni rajta. És adj fel egy hirdetést. Muszáj találnunk valakit, mert nem fogjuk bírni. Nekem is dolgom lenne, nem tudom, meddig tudok még itt maradni, segíteni.
- Értem – hangzott a fásult válasz. Sirius felsóhajtott. Lily halála óta James hangja mindig közömbös és fásult volt, kivéve, ha a fiához szólt. Az egyetlen lelki támaszához. Az egyetlen, aki miatt még nem adta fel az életet. Mert Lily nem akarná, hogy a fia meghaljon, hogy a fia árva legyen... - Elviszem sétálni Harryt. - Állt fel aztán. Sirius bólintott, majd visszament a konyhába.
James útja az emeleten lévő gyerekszobába vezetett. Amint belépett megtorpant, mint mindig. Emlékek ötlöttek az eszébe...
James kezében egy kék ecsettel megfordult. Kockás ingén, arcán, kezén kék festéknyomok virítottak, arcán büszke mosoly ült, ahogy ránézett Lilyre. A nő kezét gömbölyödő hasán nyugtatta, és elkezdett kacagni.
- De édesen nézel ki! Csupa maszat vagy! - nevetett. Odament a férjéhez, és egy puszit nyomott az arca azon részére, ahol épp nem volt festék. - Nagyon szép lett.
- Ahhoz képest, hogy sosem festettem még kézzel!
- Imádni fog itt lenni a pici! - simogatta meg a hasát a nő, majd elmosolyodott. - Szeretlek!
- Én nem, én imádlak!
- Látod, oda egy fehér, fátylas kiságyat szeretnék, meg egy kényelmes kanapét oda, egy karosszéket... amit később jók lesznek, ha megnő. Egy szekrény, polcok, ahova a gyerekholmikat tehetjük, láda ilyesmi...
- Jól hangzik! Megcsináljuk mind, mielőtt megszületik...
- Olyan jó, hogy itt vagy nekem! - Lily átölelte a férjét, majd a fejét a mellkasára hajtotta.
- Bár itt lehetnél – suttogta James, majd a kiságyhoz lépett. Harry a hátán feküdt, és zöld szemeivel a kiságy fölött csüngő tárgyakat nézte, majd mikor meglátta az apját arcára mosoly került.
- Szia, Törpicsek! - köszönt neki a férfi egy mosollyal. Harry volt az egyetlen, akire képes volt rámosolyogni. - Megyünk sétálni, jó lesz? - Felvette a kisfiút, majd felöltöztette, és lement. Ott volt egy kék babakocsi, belefektette és elindult ki az utcára.
A Potter ház Godric's Hollow egyik eldugottabb, nyugodtabb utcájában volt. Innen két utcát kellet még menni, hogy kijussanak a főutcára, de James nem akart most kimenni, csak elindult arra. Az utca kihalt volt, senki sem járt az utcákon. A házak függönyei el voltak húzva. A környék eléggé visszahúzódó volt, kicsit talán furcsa is.
Lily azaz Lucy összefont karokkal a földet bámulva lépkedett előre, mikor hirtelen ütközött valami keménnyel. Ez a valami főleg a lábát ütötte meg, de az annyira fájt, hogy szinte jól is esett neki, hogy a földön kötött ki.
- Jaj, sajnálom! - szólt egy hang. Lucy megpróbált felállni
- Az én hibám... - nézett fel, majd majdnem vissza is esett, ugyanis James állt ott, és a kezét nyújtotta. -... nem figyeltem. - Nyögte, miközben felállt a férfi segítségével.
- Jól van?
- I-igen – válaszolt. - Semmi bajom. - Majd meglátta a földön a pálcáját. Felsóhajtott, életében nem hagyta el a pálcáját, és most, alig tért vissza...
- A pálca...
- Csak egy fadarab... - mondta. Bár tudta, hogy James varázsló, de ezt most neki, mint Lucynek nem szabad volt tudnia.
- Ne aggódjon – mondta James, majd elmosolyodott. - Én is varázsló vagyok.
- Oh... hála az égnek. Kicsit ügyetlen vagyok, az utóbbi időben – válaszolt, nagy levegővel. Olyan furcsa volt a férjével így beszélgetni.
- LUCY!!!!! - Hangzott fel valahol egy hatalmas ordítás.
- Jézus! - nyögött fel a lány, mivel felismerte a hangot. Elsward volt az, és ő is jött az utca végén. James összehúzott szemmel elkomorodva nézte a széles, borostás, fekete inges, farmeros férfit, aki amint hozzájuk ért, majdnem lekevert egy pofont Lilynek, aki szerencsére gyorsan elhajolt.
- Hé! - kiáltott fel. - Mit keresel itt?
- Téged, te lány! Mint a nagybátyád jogom van hozzá, nem?
- És megütni? - kérdezte Lily döbbenten. - Ne érj hozzám!
- Most kaptam egy levelet a szüleidtől, te szökevény! - mondta vöröslő arccal a férfi. Lucy felsóhajtott. Utálta mindig is a színjátékokat, de most bele kellett mennie.
- Mit vártak? Kitagadtak! Miért gondoltátok, hogy ott is maradok?
- Kvibli vagy, egy koszos kis kvibli! - kiáltott fel, mire Harry felsírt. Lily anyai ösztönei pillanatok alatt működtek. Megfordult, majd a babakocsiba síró kisfiúra nézett. Nem kellett volna: úgy érezte, rögtök elbőgi magát. James kivette Harryt és megpróbálta megnyugtatni.
- Látod mit tettél? - fordult vissza Elswardhoz. - Megijesztetted! Tűnj innen! Hagyjatok békén! - A férfi dühösen megfordult, majd elment. Lucy Jameshez fordult. - Sajnálom...
- Semmi baj, csak félek, nem tudom megnyugtatni...
- Szabad? - kérdezte a lány, majd kinyújtotta a kezét. James egy pillanatig habozott, majd a síró kisfiú a kezébe adta.
Harry szinte azonnal megnyugodott. „Felismert.” Lucy szemében könnycseppek kezdtek el gyűlni, így gyorsan visszaadta a kisbabát Jamesnek, aki közben őt nézte.
- Miért sír?
- Semmi, semmi – törölte le a könnyeit. - Sajnálom, hogy megijesztettük a kisfiát – mondta, majd tovább ment volna.
- Várjon! - szólt utána James. Lucy megfordult. A férfi betette a babakocsiba Harryt, majd közelebb lépett.
- Van hol laknia? - kérdezte.
- Én... hát...
- Gondoltam – bólintott a férfi, majd kezet nyújtott. - James Potter vagyok.
- Li... Lucy Harris.
- Nem akar dolgozni nekem? - A lány felnézett rá.
- Dolgozni?
- Tudja a feleségem két hónapja meghalt...
- Őszinte részvétem – válaszolt Lily sírós hangon. James vett egy mély levegőt.
- Köszönöm. Tudja, egyedül nevelem Harryt, és szükségem lenne egy női kézre a ház körül. És mint hallottam, magát kitagadták, így gondolom se pénze, se lakó helye.
- Így van...
- Segítsen nekem fenntartani a háztartást, és Harryt gondozni, cserébe nálam lakhat, kap enni, és még fizetést is. Úgy tűnt, jól tud bánni a gyerekekkel. Érdekli?
- Igen – válaszolt Lucy bólintva. Ha nem is nyeri meg a fogadást, de egy hónapig a kisfiával lehet. - Ha tudok, segítek bármiben.
- Akkor... tegeződhetnénk? - kérdezte James. Lucy bólintott, majd a babakocsihoz lépett. Leguggolt elé, és az ujjával megsimogatta a kisfiú arcát.
- Én fogok mától vigyázni rád. Jó barátok leszünk... igaz? - Harry elkezdett kacagni, és a kezét a lány felé nyújtogatni.
- Érdekes – szólt James, miközben a fiát nézte. - Senkit nem szeretett még meg ilyen gyorsan. - Lucy a kezét nyújtotta neki, majd mosolyogva nézte, amint a kisfiú megfogja és a szájába veszi. Még jó, hogy tiszták voltak a kezei.
- Szép szemei vannak – mondta. - Biztos, az anyjától örökölte... - Nézett fel a férfira, aki elkomorodott, és bólintott. - Sajnálom, nem akartam tapintatlan lenni. - Állt fel. James nemet intett.
- Semmi baj... csak még nem igazán...
- Megértem – bólintott a lány. Kicsit örömet érzett, jól esett neki, hogy James nem felejti el gyorsan a halálát.
- Néha szeretnék meghalni...
- Badarság! - csattant fel Lucy. James meghökkenve nézett rá. Lily is mindig pont ezt mondta, ha feljött ez a téma.
- Mit tennél, ha meghalnék – kérdezte Lily mosolyogva.
- Én is meghalnék – válaszolt James könnyedén, majd elkomorodott. - Igen... azt hiszem, nem tudnék nélküled élni.
- Badarság! Egy valaki halála nem állítja meg az életet. Szomorú lennél igaz, fájna a szíved, de a fájdalom eltűnne egy idő után.
- Nem, a fájdalom, talán megtompulna, de sosem tűnne el, és ki az az ember, aki örök fájdalommal a szívébe tudna élni – mondta a férfi.
- De ha születne egy gyermekünk, akkor érte túlélnéd a fájdalmat, nem?
- De... de ez most hogy jutott eszedbe? - Lily felült a kanapén, mivel eddig a férje ölébe feküdt.
- Terhes vagyok...
- Én úgy gondolom – mondta Lucy. - Hogy egy ember halála, nem állítja meg az életet. Elhiszem, hogy a fájdalom örökké megmaradna, de egy idő után tompulna, annyira, hogy mellette tudna élni az ember, főleg, ha van egy fia. - James döbbenten nézett a lányra. Annyira úgy beszélt, mint Lily. Valahogy...
- Menjünk. Megmutatom, hol lakok.
- Rendben – bólintott a lány, a babakocsira nézett. - Tolhatom?
- Persze. - És elindultak.

Sirius gondolkodva nézte a bögre belsejét a konyhában ülve. Úgy döntött megiszik pár bögre teát, jobb dolog úgyse jutott eszébe. Mióta Lily meghalt, hiányzott neki a legjobb barátja... vagyis inkább James igazi jelleme.
Meg tudta érteni a barátját, hiszen nem lehetett számára könnyű elveszteni valakit, akit annyira szeretett. Ő aztán tudta, mióta és mennyire. Pontosan tudta, hogy James ötödik óta élt-halt Lily Evansért, és, hogy mennyire vigyázott rá, mikor Lily beleszeretett. Ők voltak a tökéletes páros, akikre mindig úgy gondoltak, mint akik örökre együtt lesznek. Csak senki nem gondolt a halálra.
Ajtó nyílt, majd csukódott. Sirius felállt, és kiment.
- Jé... hát ez a hölgy? - kérdezte. Lucy felnézett, majd elmosolyodott. Jól esett neki látni, hogy Sirius nem hagyta Jamest magára, ebben a nehéz helyzetben.
- Lucy Harris vagyok, Harry új dadája...
- Oh... ez gyors volt, csak meg kellett említeni – mondta, majd a lányhoz sétált. - Sirius Black vagyok. James barátja. Tegeződhetünk?
- Persze.
- Majd megmutatom a szobádat, és körbevezetlek. Itt fog lakni velünk – nézett Siriusra. - Mivel nincs hova mennie, de Harry már imádja.
- Már?! - hökkent meg a férfi. - Egy hónap kellett, mire engem megszeretett.
- Úgy tűnik, én jobb vagyok nálad...
- Juj... ez olyan lilys volt! - szaladt ki Sirius száján, majd elkomorodott. - Ne haragudj, James. - A férfi Lucyt nézte.
- Semmi baj, tényleg lilys volt...
- Lily? Így hívták Harry édesanyját? - kérdezte Lucy érdeklődést tettetve. James bólintott.
- Gyere... - A lány felsóhajtott, majd elindult fel az emeletre.