Az aurorparancsnokságon csendes volt minden. Mint ez lassan megszokott volt, James és Sirius Mordon irodájában voltak és valami mappában írogattak valamit. Egészen nyugodt volt a délelőtt. Lily az előző nap ment el a feladatát elvégezni és mindenki tudta, hogy pár napig ez elfog tartani. James felnézett, majd sóhajtott. Sirius ránézett, majd elvigyorodott, s miután Mordon elment valamiért, a barátjához fordult.
- Ennyire zavar, hogy nincs itt? - kérdezte. James csodálkozva nézett fel a barátjára.
- Ki?
- Hát Lily! - mondta. A másik újra a mappába kezdett el írni. - Jaj, ne csináld már, láttalak titeket.
- Minket? - nézett föl James.
- Igen, a küldetésen. Teljesen nyilvánvaló, hogy egyikőtök sem heverte ki azt a szakítást. Mármint érzelmileg. Különben is, vacsora, éjjeli látogatások, külön figyelmesség. - James nem válaszolt, csak visszafordult az írni valójához. Sirius megcsóválta a fejét, majd tovább olvasta a leírt szövegét.
- Szereted? - kérdezte aztán hirtelen komoly arccal. James felnézett, majd elgondolkodva bólintott. - Akkor semmi baj, ő is biztosan szeret, legalábbis, ha nem szeretne, akkor nem engedné, hogy udvarolj neki.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte a másik letéve a tollat.
- Lily nem kegyetlen és nem is vak. Ő is tudja, hogy nem véletlen kap tőled ennyi figyelmességet. Ha tudná, hogy reménytelen a dolog, akkor azt nyíltan megmondaná neked.
- Hova tűnt a régi jó Tapmancs? - vigyorodott el James, miután végighallgatta a komoly szöveget.
- Elveszett az aurorképző alatt, ahogy a jó öreg Ágas is. Visszasírom a Roxfortot.
- Én is, főleg az utolsó évet... - Sirius elvigyorodott, majd javított valamit az írásban. Ekkor azonban Mordon visszajött, de nem egyedül. Vele volt Remus és egy ismeretlen fekete csuklyás férfi. A két barát összenézett és felálltak, amikor megláttak, hogy mind a hárman aggódó arccal jönnek be.
- Történt valami? - kérdezte Sirius.
- Nem tudjuk még, de rosszat sejtek – válaszolt Remus. - Ez az ember itt Jaik, aki egy északi szektának a vezetője...
- Ahova Dumbledore Lilyt küldte? - kérdezte összehúzott szemmel James. Remus bólintott, majd felsóhajtott.
- Azért jöttem – mondta Jaik letolva fejéről a csuklyát. - Mert a szektában megismertem valakit, aki nagy bajban van és megígértem neki, hogy segítek. Emellett, jobb, ha tudják, hogy a lányom életét kockáztattam azzal, hogy eljöttem.
- Megértjük és tiszteletben tartjuk, senki nem fogja rajtunk kívül tudni, hogy itt volt – mondta Remus.
- Egy Lily Evans nevű személy a csoportom, ahogy önök nevezik, a szektám börtönében van. Eddig nem is lenne baj, mert, mint a vezető se perc alatt ki tudnám szabadíttatni, csakhogy a csoportomat meglátogatta valaki, és engem kényszerít dolgokra, azzal, hogy az egyetlen lányom fogságban tartja. Ma reggel ő küldött el Londonba az Abszol útra egy varázsporért, de én ide is eljöttem.
- És ki az aki fenyegeti magát? - recsegte Mordon.
- Számunkra a neve tabu, úgy, mint a maguk számára is félelmetes kiejteni. A Sötét Nagyúr...
- Meg kell mentenünk Lilyt, mielőtt...
- Nincs mielőtt. A nagyúr nem akarja megölni Miss Evanst, legalábbis egyenlőre nem. Egy halálfalót használt fel, hogy eljusson a csoportomhoz, és, ha jól értettem valakitől levélben értesült arról, hogy a lány hova készül. De a halálfaló és a levélküldő nem egy személy.
- Miért?
- Mert láttam a levelet, és láttam annak a halálfalónak az írását, aki segít, Miss Evansnek – válaszolta Jaik nyugodtan.
- Ki az a halálfaló? - kérdezte Sirius. James a földre nézett. Ő már sejtette, hogy ki az.
- Pitonnak hívják, ha jól tudom... - Mindenki meghökkent, kivéve Jamest. Igen, hiszen Lily beszélt róla, hogy jó barátok lettek, sőt... - Látom önt nem lepte meg a dolog. - Most mindenki Jamesre nézett. Az felnézett.
- Gondoltam – mondta halkan, majd felnézett. - Tudunk Lilyn segíteni?
- Igen, ha eljönnek és kiszabadítják, de akkor vállalniuk kell a veszélyeket. Nagyjából húsz halálfaló tartózkodik a barlangokban és ott van a Nagyúr is. - James Siriusra, Remusra és Mordonra nézett, akik mind bólintottak. Jaik elővett egy térképet, mindent elmagyarázott, majd távozott.

- Tehát te vagy az őröm? - kérdezte Lily a cella rácsai mögül a sarokba ülve. Piton, aki ott állt a rácsnál felsóhajtott.
- Igen is, meg nem is. Nem kell itt állnom egész nap, de én felelek érted – mondta, majd a rácsokkal szembe lévő falnak vetette a hátát. A lány felállt, megmarkolt két rácsot.
- Akkor eressz ki! - sziszegte dühösen, majd térdre roskadt. - Kérlek! - változott könyörgővé a hangja. Tudta, hogy Voldemort nem akarja megölni, hiszen látta a listán, de beszélni sem akart vele.
- Nem tehetem, te is tudod! - válaszolt vissza, majd visszalépett a rácshoz, leguggolt és megfogta a lány kezeit. - Ha lehetne megtenném...
- De nem teszed...
- Nem lehet! - felállt, majd távozott.
- De igen, csak akarni kell! - suttogta magának.

- Ez hülyeség, nem tudom megcsinálni! - A tavasz első sugarai érintették Lily Evans arcát, ahogy egy fekete hajú fiú ölében ült, könyvvel a kezében. Szeme csillogott, de arcán komoly elkeseredettség ült ki. A Perselus, akinek az ölében ült rámosolygott, majd egy puszit nyomott az arcára.
- De igen, csak akarni kell. Holnap tökéletesen megcsinálod a bájitalt! - válaszolt neki. Lily felállt az öléből, majd mellé ült le. Hagyta, hogy a fiú is tanuljon.
- Jó, lehet... Tényleg, te mit csinálsz, ha sikerülnek a vizsgák? - kérdezte csendesen belelapozott a vastag könyvbe.
- Nem tudom, talán elmegyek tanítani a Roxfortba, Lumpsluck amúgy is kiöregedett már szegénykém! - mondta vidáman.
- Jaj, Perselus! Csak azért mondod, mert téged nem szeretett annyira, mint szerény személyemet!
- Szerény személyed? - nevetett, majd felállt. - Tehát szerinted nem lennék jó tanár?
- Hangulatodtól függ – válaszolta mosolygós arcon a lány. - Ha jó kedvedben vagy, akkor nagyon jó tanár lehetnél, de amikor morcos vagy... rettegjen az a gyerek, akit te tanítasz! - Piton nevetve visszaült.
- Igazad van, nem tudnám megcsinálni!
- Mindent meg lehet csinálni, tudod, csak akarni kell! - nevetett fel, majd felállt és elindult az épület felé...

Lily akkor nyitotta ki a szemét, mikor megérezte, hogy valaki van a cella előtt. Kinyitotta a szemét és ijedten felállt, de csak Jaik volt. Ott állt, kezében egy papírral.
- Hogy van? - kérdezte a lánytól.
- A végső kétségbeesés határán – válaszolta a lány, majd kérdőn nézett a férfira. Az bedugta a papírt.
- Ismerős írás? - kérdezte. Lily elolvasta a levelet. Az a levél volt, melyben Voldemortot valaki tájékoztatja arról, hogy Lily Evans, a neve így le volt írva, be fog épülni a szektába. „Ez az írás... ezt láttam már valahol, de hol... A mappa. Ezzel az írással volt leírva minden a mappában” Bólintott.
- Igen, de nem tudom honnan – mondta, majd visszaadta a papírt. Pont mikor Jaik eltette a papírt, megjelent Voldemort és mögötte Perselus. Lily a cella hátsó részébe hátrált.
- Nyisd ki a cella ajtót! - szólt Jaiknak, aki teljesítette a feladatot. Piton kint maradt, de Voldemort belépett a cellába, majd elmosolyodott.
- Tehát te vagy Lily Evans! - mondta. - Érdekes. Sokat hallottam már rólad. Állítólag kivételes tehetségű boszorkány vagy, és ráadásul sárvérű...
- Mi köze van a kettőnek egymáshoz? - kérdezte a lány, majd a falig hátrált.
- Ráadásul önérzetes. Remek! - mondta, majd gonoszul elmosolyodott. - Ajánlatom van a számodra, Lily Evans.
- Ajánlat? - kérdezte a lány remegő hangon.
- Állj be hozzám, halálfalónak és meghagyom az életed – mondta kegyetlen komolysággal a Nagyúr. Lily Pitonra nézett, aki a földet bámulta és nem volt hajlandó felnézni.
- Inkább meghalok! - mondta a lány, mire Perselus rémült tekintettel felnézett. Szemében az csillogott, hogy a Nagyúr komolyan beszél és megöli, ha kell.
- Ahogy akarod, de azért kapsz egy nap haladékot. Ilyen fiatalon meghalni nem szép dolog... - Azzal ott hagyta Piton és Lilyt. Jaik bezárta a cellát és elment.
- Nem mondhatod komolyan! - csattant fel Perselus. - A halált választanád?ű
- Igen! - válaszolt a lány önérzetesen, majd leült a cella végében. - Holnap meghalok, istenem, legalább vége a szenvedéseknek! - Piton nem mondott semmit, csak magára hagyta a lányt.

„Már túl közel a végtelen,
Most húzz magadhoz kedvesem,
Még annyi mindent mondanék,
De várnak rám a semmiben.
Még őrizz meg engem,
Most engedj elmennem,
Így jó... Most mennem kell!”