Az ég lassan beborult Godric's Hollow felett, majd nagy cseppekben az eső is esni kezdett, mikor egy vörös hajú fiatal nő rohant végig az egyik kis utcán. Egyedül volt és láthatólag az eső miatt szaladt. Megállt az egyik ház előtt, majd megnézte a kezében tartott cetlit.
- Á, ez az! - mondta félhangosan, majd benyitott a kapun és a ház ajtajához rohant, ahol egy nagy téglalap alakú papír állt: ELADÓ! Bekopogott. Szinte azonnal kinyílt az ajtó és egy idősebb, kedves arcú nő jelent meg a túloldalán.
- Jöjjön be gyorsan, meg ne ázzon! - tárta szélesre az ajtót. Lily belépett, majd megtapogatta vörös haját.
- Hát ezzel elkéstem – mondta csüggedve.
- Miss Evans? Lily Evans, igaz? - kérdezte a nő. Lily bólintott, majd beljebb lépett. - Nyugodtan megszárítkozhat pálcával, kvibli vagyok.
- Oh! - ámult el a lány, majd elővette a pálcáját, és pillanatokon belül teljesen száraz volt, tetőtől talpig. - Honnan tudta, hogy boszorkány vagyok?
- Észrevettem a pálcát, de ne aggódjon, nem volt feltűnő, rossz adottság.
- Szerintem éppen jó – jegyezte meg a lány, miközben körülnézett. - Gyönyörű a ház!
- Örülök, hogy maga veszi meg! Családi ház lesz? Netán esküvő várható?
- Nem, révén, hogy jelenleg senkim nincs... - válaszolt mosolyogva. - De azért ki tudja, nem áll távol tőlem ez a fajta elképzelés sem.
- Remek, mikor tudna fizetni?
- Most nálam van a pénz, csak még nincs fontba váltva. Nem volt rá időm, tudja a munka.
- Ó, így is megfelel, szoktam az Abszol útra járni, kisebb vagyonom van a Gringottsban, amit az unokám örököl. Szerencsére neki már vannak varázsképességei. Már felvették a Roxfortba.
- Gratulálok neki! - mondta a nő, miközben kiszámolta a ház árát. Mikor ezzel készen lettek a az idősebb nő átadta a kulcsokat.
- A ház az öné Miss Evans – majd elköszönt és távozott.

Lily letette a kulcsokat az egyik asztalra, majd körbejárta újdonsült otthonát. Két emeletes gyönyörű ház volt. Két fürdőszobával, két WC helyiséggel. Egy-egy az alsó, egy-egy a felső emeleten volt. A földszinten ezen kívül volt egy ebédlő, egy konyha és egy nappali, míg a felső emeleten egy hálószoba és két kisebb szoba. A két kisebbe nem voltak bútorok a többi helyiségben igen. A nappaliban volt egy vörös kandalló, előtte két fotel, mellette egy hosszú könyvespolc, üresen. A szoba közepén volt egy nagy szőrös szőnyeg előtte kanapé, rajta egy hosszú dohányzó asztal. Azon kívül volt még egy két szekrény, egy íróasztal, székek.
A konyha nem volt nagy. Volt benne egy kis asztal, egy szék, szekrények, előkészítő pult, mosogató, edényszárító, hűtő és gázsütő. Két ajtón lehetett oda bemenni. A nappaliból és az ebédlőből, ahova szintén be lehetett jutni a nappaliból. Az ebédlő sem volt nagy. Körben vitrinek voltak, kristály poharakkal, szék étkészletekkel, tányérokkal, míg a többi tányér, étkészlet a konyhában volt.
A nappaliban volt a széles csigalépcső is, mely felvezetett az emeletre. A hálószobában egy duplaszéles vörös függönyös baldachinos ágy volt, egy asztal, egy szék, két ruhásszekrény, egy fotel és egy könyvespolc.
Lily, miután körbejárta a házat egy pálcaintéssel begyújtott a kandallóba. Tudta, még rá vár, hogy áthozza a holmijait, a képeket, ruhákat, így csak pár percig ült a tűznél, hogy felmelegedjen. Aztán eloltotta és a régi bérelt szobájához sietett Londonba. Hoppanált egy kis utcába, majd bekopogott. A kapukulcsot már előző nap leadta. A főbérlő fia engedte be a kapun, ő pedig felsietett a szobájába, és a két bőröndjét megfogta. Már reggel összepakolt, hogy csak el kelljen ide szaladnia a dolgaiért. Odaadta a fiúnak az utolsó részletet, majd a kulcsokat, és új otthonába sietett. Még aznap kipakolt, kedvenc képei felkerültek a falra, így nyugodtan aludt el.

Másnap reggel, révén, hogy szombat volt, nem ment be az aurorparancsnokságra, hanem otthon tett-vett. Élvezte azt, hogy a saját tűzhelyén főzhet, a saját foteljében ülhet. Épp a kandallót piszkálgatta, amikor kopogtak. Felállt, majd kinyitotta az ajtót, de meglepetésében majdnem vissza is csukta.
- Perselus! - nyögte ki meghökkenve. Az előtte álló fekete hajó, fekete ruhás férfi rámosolygott, már amennyire ez tőle telt.
- Szervusz, Lily – köszönt kedves hangon. - Beengedsz?
- Hát... - tétovázott a lány, de aztán arrébb lépett. - Nem szívesen – tette hozzá, mikor becsukta az ajtót. - Az a hír járja, hogy közéjük álltál. - Dőlt az ajtónak és a férfit nézte, aki egy pálca intéssel megszárította az esőtől elázott ruháit.
- Talán – válaszolt a férfi, majd leült a kanapéra. Lily még mindig az ajtónak dőlve állt.
- Miért jöttél? - kérdezte aztán. A férfi ránézett.
- Tudni akarom, hogy vagy – válaszolt egy vállrántással a férfi.
- Kihevertem – mondta komoran Lily. - És mióta hallom a pletykákat, már nem is sajnálom.
- Csak ezért?! Azt hittem többet szenvedsz majd miatta! - válaszolt kissé elkomorodva Piton.
- Mit vártál? Te szakítottál velem! Igen is rosszul esett, de nem annyira, mint... - elharapta a mondta végét. Piton odament, és megragadta a kezét.
- Mond ki, fejezd be! - szólt rá.
- Hé! Ez fáj! - kiáltott fel a lány. - Perselus eressz el!
- Akkor mond ki! Nem fájt annyira, mint mikor Potterrel szakítottál, igaz? - elengedte a lányt, aki megdörzsölte a karját.
- Ami volt elmúlt. Igen, őt jobban szerettem, mint téged, ezt akartad hallani? - kérdezte aztán.
- Nem tudom, mit akartam hallani – válaszolt aztán Piton lenyugodva. - Sajnálom, hogy szakítottam veled, azért volt, mert... – most ő nem fejezte be a mondatot.
- Tehát igaz – vonta le a tanulságot a lány. - Tényleg halálfaló lettél.
- Lily, sajnálom, de megölt volna téged és azt nem tudtam volna elviselni. Nem tűri el a ragaszkodást.
- Tehát ezzel az életem mentetted meg? - kérdezte gúnyosan a lány. - Be se kellett volna állnod közéjük! - mondta, majd sóhajtott egyet. - Kérlek menj el! - Piton megértő tekintettel felállt.
- Rendben, csak azt akartam, hogy tudj róla... - Lily szemében egy könnycsepp jelent meg.
- Miért? - kérdezte.
- Mert ez az igazság – a lány nem nézett föl, csak mikor az ajtó becsukódott.

„Én áldom a sorsom minden áldott percben,
Hogy rám bízott Téged,
És rád bízott engem
De kérlek most indulj,
És vissza se nézz többé már...

Csak pár lépés a végtelen,
És többé nem jöhetsz velem,
most bátor légy most légy,
erős és kérlek ne sírj kedvesem .”

Hétfő reggel. Aurorparancsnokság. Két fekete hajú, fiatal férfi siet a folyosón az egyik iroda felé. Az egyikük szemüveges, barna szemű, a másikuk kissé hanyag stílusú.
- Szerinted ez az? - kérdezte a szemüveges James Potter az egyik ajtóra bökve. Sirius Black, a másik, ránézett az ajtón lévő kiírásra.
- Alastor Mordon auror – olvasta fel, majd bólintott. - Azt hiszem. Otthon hagytam a levelet, és nem igazán emlékszem már rá.
- Én sem – csóválta meg a fejét a másik, majd bekopogott és benyitott. Odabent, egy kanapé, egy íróasztal volt látható. Az asztalon tömérdek irat, mappa volt, ahogy a könyvespolcokon is. Az iratkupacok mögött egy marcona sebhelyes idősödő férfi ült, aki felnézett.
- Igen?
- Ö – kezdte James. - Én James Potter vagyok, ő pedig...
- Sirius Black – fejezte be az auror. - Pont időben. - Állt fel, majd kidöcögött az asztal mögül. Az egyik lába fémből, egyik szeme helyén pedig egy állandóan forgó mágikus szem volt. - Alastor „Rémszem” Mordon vagyok. Barátoknak Rémszem, nektek is.
- Oké, Rémszem – bólintott vigyorogva Sirius, majd közelebb lépett. - Tehát jó helyen járunk.
- Igen, én leszek az új vezetőtök a csoportban. Tehát ezt kellene kitölteni – adott a kezükbe egy-egy lapot. - Ott a kanapén. - Majd az órájára nézet. - Hm. - James és Sirius leültek, majd elkezdték töltögetni a papírt. Mordon nekidőlt az asztalnak, majd újra az órájára nézett és arcán egy furcsa mosoly jelent meg. Mikor James felnézett, csak annyit látott, hogy az öregedő auror az egyik kezén öt másodpercet kezd számolni. Pont mikor a második ujját csukta le egy nagyobb zajjal kinyílt az ajtó, és lihegve belépett valaki.
- Itt vagyok! - szólt. A két kanapén dolgozó felnézett. Lily, a beérkező lassan, lihegve felegyenesedett. - Három másodperccel hamarabb? - kérdezte reménykedve. Mordon arcán gonosz vigyor jelent meg, majd leeresztette a kezét.
- Nem két másodpercet késtél – mondta, mire Lily arcán savanyú grimasz jelent meg. - Azt hittem, ha új házad lesz, könnyebben ideérsz.
- Az új házam, Mordon, Godric's Hollowban van, pár száz kilométerre Londontól...
- Hoppanálj! Na lássuk 1979. június...
- Kiköptem a tüdőm, hogy ideérjek! Kérlek Alastor, csak két másodperc volt! - könyörgött Lily.
- Mit vagy úgy oda? - kérdezte az auror. - Csak rámosolyogsz Scrimgeour-ra, elmész vele vacsorázni, máris megvan az előléptetés!
- Soha – sziszegte a lány. - Akkor inkább sose léptessenek elő...
- Jó válasz, mellesleg, bemutatom két új társadat – Lily csak most eszmélt fel, hogy nincsenek egyedül, ellenben a két férfival, akik derűsen mosolyogva hallgatták a jelenetet.
- Sirius, James? - hűlt egy a lány és kissé meg is ijedt. Jamesszel alig két éve szakított, nem sokkal az után, hogy elkezdtek járni az aurorképzőbe. Csakhogy Lily átjelentkezett egy gyorsabb kurzusra, így ő két év alatt tanult meg mindent, de a tanulás mellett az első évben nem sok ideje maradt mással is foglalkozni. Ekkor ment tönkre a kapcsolatuk, azután meg jött Piton. Jött és ment...
- Szia – mosolygott rá James. - Örülök, hogy látlak! - mondta, majd Sirius is kifejezte efféle örömét. Lassan két és fél éve nem találkoztak össze.
- Én is – válaszolt a lány, majd Mordonra nézett. - Ugye nem írsz be?
- Nem, nem írlak, ellenben itt egy feladat. Fontos, veszélyes – figyelmeztette a lányt, miközben átnyújtotta a mappát. - Főnixes – tette hozzá. Lily elolvasta, majd még egy pillantást vettet a két férfira, és köszönve távozott.