4: Sirius Black
Sirius olyan szelíden dőlt el, mintha a kedvéért lelassult volna az idő. Teste kecses ívbe feszülve hanyatlott a boltív megfakult függönye felé. Ahogy megérezte a függöny anyagát szemét behunyta, és várta a fájdalmat. De csak nagy hangzavart észlelt. Kiáltozó emberek, kezek ragadták meg, emellett hallotta Harry kiabálásai is. Kinyitotta a szemét. Homályos arcokat, testeket látta, akik mind a függönyt próbálták elérni. Voltak aki elérték, de számukra a fekete anyag olyan volt, mint egy masszív fal: megtörhetetlen.
A férfi nézte egy ideig, majd elindult az árral szemben. A szoba fekete volt, és homályban úszott, emellett teli volt kiáltozó, pánikba esett emberekkel. Mind a függönyhöz igyekeztek, de egy sem tudott kijutni.
Hosszú, majdnem fél órás út volt számára megtenni azt a pár métert, ami az ajtóig volt. Aztán nagy nehezen kinyitotta, és kiesett az üres folyosóra.
Fáradtan és fájdalmasan ült a fehér falas folyosón, majd nézte azt. Hosszú volt, szinte végtelennek tűnt. Felállt, majd végignézett magán. Olyan volt, mint, amikor beesett a függöny mögé... mégis úgy érezte, hogy él.
- Maga is be akar menni a szobába? - kérdezte egy lány. Sirius megfordult. Syrona állt előtte.
- Onnan jöttem – mondta. - Mármint, én beestem a függöny mögé... és emberek...
- Tehát most halt meg? - kérdezte a lány, és felsóhajtott. - Jöjjön. Segítek megérteni az itteni világot, de ne a folyosón. - Megfogta a férfi kezét, majd egy üres, karosszékekkel ellátott szobába vezette. - Ülj le! - parancsolta. A férfi leült, vele szembe pedig a nő.
- Mi ez a hely?
- A Mirage-i palota egyik szobája.
- Mirage? - rázta meg a fejét Sirius.
- Egy város. Ez a hely a szellemvilág és az élővilág között van. A halottaknak itt kellene tovább lépniük szellem alakba, csak nem teszik. Mert olyan, mintha az élet lenne. Az itt lévők nem lépnek tovább – magyarázta a lány.
- Innen nem lehet visszajutni? - kérdezte a másik, hátradőlve a karosszékben.
- Dolgoznak rajta, hogy megtalálják a visszautat, de eddig csak egyirányú kapukat találtak. Ilyen a függöny vagy a halál. Egyirányú, mert csak ide lehet vele jutni, de vissza nem.
- És mi lenne a tovább lépés?
- Felkínálod magad egy lélekfalónak. Egy gömb alakú, sokcsápú szörnynek.
- Értem. És ők... - gondolkozott a férfi.
- Ők a városokon kívül vannak, a városon belül nem lehet semmi bajod. Na gyere, keressünk valami lakóhelyet neked. Amúgy, mi a neved?
- Sirius Black.
- Én Syrona Mayron vagyok – nyújtott kezet. A férfi mosolyogva elfogadta, majd felállt.
A kastély, kívülről, egy egyszerű kőépületnek tűnt. Sirius nézte is egy ideig, hogy mi ezen a kastély. Aztán elindult a lány után.
- Szólj, ha valamelyik ház tetszik, meglátjuk lakik-e ott valaki. - A férfi bólintott, majd nézegette a házakat. Mind majdnem ugyanolyan volt, de legalább szépek. Az egyik után aztán megállt.
- Az ott lakott? A felső szint? - kérdezte, és felmutatott az egyik házra. A tetején bokrok zöldelltek.
- Hát... akik ott laktak, négy éve elmentek egy másik városba, de nem tudom, lehet, hogy visszajönnek – mondta Syrona. - Tudod, ők kutatják, hogy van e kapu vissza, az életbe. És most Crystalesben kutatnak.
- Hm, szívesen segítenék nekik. Hogy hívják őket? Merre van ez a Crystales?
- Hát, elvezetlek oda, úgy is régen láttam már őket. Ők voltak az első barátaim – mondta a nő. Majd elindult fel a házba. - Amúgy is, Lily írt egy levelet, két napja, hogy szüksége van egy könyvre...
- Lily? - állt meg Sirius. - Lily.... Evans?
- Nem – fordult vissza. - Lily Potter. - Sirius megszédült. A barátai is itt voltak. Akkor biztos James is itt van, akkor láthatná őket. Ekkor az utcán valaki felszólalt.
- Syrona! Kellenél a héten, segíteni. Más ne vállalja... - A férfi lenézett. Egy szakállas férfi állt lent. Valami városi vezető lehet. A nő bólintott.
- Kénytelen leszel egyedül odatalálni – mondta Siriusnak. - És elvinni Lilynek a könyvet. Adok térképet.
- Rendben – bólintott a férfi. Majd utána ment.
Lassan elindult a zöld tájon arra, amerre Syrona leírta. Elhaladt egy kert mellett, majd a romok mellé, és elért a Vágyak tavához, ahol egy vörös hajú nőt vett észre. A tó parton feküdt, és a kezét a vízbe lógatta. Sirius felgyorsította a lépteit, majd elmosolyodott, mikor felismerte Lilyt.
- Lily! - kiáltott. A nő felült, majd összehúzott szemmel nézte a felé közeledő férfit. Óvatosan felállt, majd még mindig nézte.
Sirius lihegve állt meg.
- Sirius?
- Talált... - vigyorgott. - Örülök, hogy megtaláltalak! - mondta.
- Szörnyen festesz! - csóválta meg a fejét a nő, majd elmosolyodott. - Meghaltál?
- A függönyön keresztül jöttem, mármint... ez a jöttem.. nem akartam, így hozta a sors. Ezt Syrona Mayron küldi, ő nem tudott eljönni. - Átadta a könyvet.
- Köszi. Mi történt, mesélj kérlek... tudsz valamit Harryről, jól van? - kérdezte.
- Amikor legutoljára láttam, jól volt. Nyugodj meg, a Rend vigyáz rá. - Lily felsóhajtott.
- Remélem nem esik semmi baja! - mondta.
- Nem fog, Dumbledore külön vigyáz rá. Nem engedné, hogy bármi baja essen. Hidd el. Remus is vele van, meg ott vannak a barátai – mondta, hogy megnyugtassa a nőt. Lily belenézett a tóba, majd elmosolyodott.
- És veled mi van? Hogy lettél... mármint... mi történt veled?
- Tizenkét évig az Azkabanban ültem, mert senki nem tudta, rajtunk kívül, hogy nem én voltam a titokgazdátok. Aztán Peter átvert, és még az ő „halálát” is a nyakamba varrták.
- Jézus... és, hogy kerültél ki? - kérdezte a nő.
- Megszöktem. Aztán pedig Harry és a barátai segítettek, meg Remus is, miután elmondtam nekik az igazságot, és Peter megerősítette.
- Szegénykém. Gyere. Visszamegyünk Crystalesbe. James félig örülni fog.
- Félig? - húzta fel a szemöldökét a férfi.
- Örülni fog, hogy lát, de nem fog örülni, mert, ha itt vagy, akkor meghaltál. - Sirius elmosolyodott, majd elindult a nő után.
***
James a háza lépcsőjén ült, és egy könyvet olvasott. Mellette Edvian a fejét a korlátnak támaszkodva aludt. Szép napod idő volt, a fehér város pedig nyugodt volt. Bár inkább volt nevezhető falunak, mint városnak. A lépcső alján egy kislány játszott. Szőke, csigahullámos fürtjeivel a szél játszott, valami várat épített üvegekből. Az utolsó üveget is rá akarta rakni, mikor nagy csörömpölés közepette a vár összedőlt. James felnézett.
- Halkabban Mel, Edvian aludna.
- Bocsánat James bácsi... - mondta a kislány, majd a másik férfira nézett. - Apu miért alszik?
- Mert fáradt – válaszolt, majd újra olvasni kezdett. Aztán valami árnyék takarta el őket. James felnézett, majd elmosolyodott. Lily állt előtte. Leguggolt a kislány mellé.
- Figyeld, Melinda, ha így rakod, nem dől le...
- Köszönöm, Lily néni! - mondta a kislány.
- Lily néni? - kérdezte egy hang. James összehúzta a szemét, számára ugyanis nagyon ismerős volt a hang. Lily mosolyogva hátranézett.
- Mert? Te is bácsi lettél volna! - mondta a nő, mikor Sirius is előlépett az egyik ott lévő fa takarásából.
- Én? - kérdezte. - Hello, James.
- Sirius? - állt fel a férfi komoly arccal. - Szörnyen festesz! - Sirius az égre emelte a tekintetét.
- Ezt teszi az a tizennégy év, amivel én többet töltöttem az árnyélvilágban... meg tizenkét év Azkaban.
- Azkaban? Mit kerestél te az Azkabanba.
- Hosszú történet, de, hogy megnyugtassalak, egy el nem követett gyilkosságért. Sajnos azóta se tudtam elkövetni. - James értetlenül nézett rá.
- Féregfark – mondta Lily. A férfi bólintott, majd elmosolyodott.
- De, ha már meghaltál, örülök, hogy ránk találtál. A kislány ott Melinda Königs, az alvó férfi pedig Edvian Königs.
- És, hogy haladtok a kutatással?
- Sehogy – mondta Lily. - Az utóbbi időben nem is nagyon kutattunk. Éljük az életünk, még nem tudunk tovább lépni... mármint a kutatásban.
- Na, majd én segítek...
- Kackac... pont te? - nevetett Lily. Edivan felébredt.
- Nem lehetne halkabban? - kérdezte morogva.
- Hopsz... - mosolygott a nő. - Menjünk be, és mesélj. Tizennégy év, az sok! Mi történt ez alatt? - Sirius bólintott, majd elindult fel a lépcsőn James után. Melinda nézte az üvegeit, majd hozzábújt az apjához, és ő is elaludt.
|