Óvatosan betakartam, és néztem a sápadt arcát. Tényleg rosszul volt, és nagyon rosszul is nézett ki. Most valahogy mélyen érintett volna, ha meghal, ha itt hagy egyedül, amikor mindenki ellenem van. Leszámítva talán a nagyanyámat, akit meg nem igazán kedveltem.
- Megígérted, hogy... - suttogtam, de elhallgattatott.
- Sirius, én fiamként szeretlek, de vége. Most végleg elvisz a betegség. Sajnálom.
- De...
- Semmi de, engedj meghalni, engedj el, kérlek.
- De...
- Kérlek. Már csak tőled várom az engedélyt – mosolyodott el. - Senki mástól nem kell.
- Nagyon szeretlek.
- Légy boldog. - Elkezdett köhögni, csúnyán, és veszélyesen. Nem tudtam mit tegyek, csak néztem, ahogy a betegség legyőzi. Vért köhögött fel, a takarója is véres volt, de a kezével jelezte, hogy nem akarja, hogy segítsek. Így csak bambulva néztem, ahogy szenved, miközben az arcomról könnyek csorogtak le az államig. Ha most itt hagy, végleg magamra maradok ezen a karácsonyon, ami nem túl szórakoztató.
Alphard bácsi abbahagyta a köhögést, majd felnézett rám.
- Viszlát, Sirius. Légy jó! - becsukta a szemét.
- Alphard bácsi! - kiáltottam fel, majd megragadtam a kezét. - Ne csináld! Kérlek, most nem hagyhatsz itt! - De már nem válaszolt. Fehér arcából nyugalom áradt, a halál nyugalma. A vér a takaróján és a szája szélén már alvadni kezdett, így letöröltem a szájáról, majd kómásan felálltam.
Vége.
Egyedül maradtam.
Kóvályogva kinyitottam az ajtót, és megpróbáltam kimenni rajta, sikerült, nagy nehezen. Azt sem tudtam merre menjek, kit keressek, csak elindultam valamerre.
- Sirius, valami baj van? - kérdezte Meda, és mellém lépett. - Sirius!
- Hagyj békén! - szóltam rá, majd elindultam lefele a lépcsőn. Nem jött utánam, miért is tette volna? Engem senki sem szeret, velem senki nem törődik...
Leértem a nappaliba, és szétnéztem. Hova menjek? Mi lenne a legjobb?
- Milyen érzés magadra maradni, Sirius? - hangzott fel egy hang. Arra fordítottam a fejem, és a nagyanyám nézett rám. Az arca komoly volt, szeme fájdalmasan megcsillant. - Milyen érzés?
- Rossz – válaszoltam őszintén, miközben újabb könnyeket töröltem le az arcomról.
- Gyere, igyunk egy teát. Én megértelek téged, és most már érteni fogod, mit jelent, hogy én szeretlek. - Elindultunk a szalonba, miközben a nagyi teáért csengetett. Leültem a szalon kanapéjára, és magam elé bámultam. Egy nagy ürességet éreztem magamban, miközben fájt, hogy Alphard bácsi meghalt. Persze, most már gazdag vagyok, de minden pénzem visszaadnám, ha tíz percig még beszélgethetnék vele. Csak tíz percig...
A nagyi az ajtóban vette el a teás tálcát, majd álldogált ott pár percig. Én visszafordítottam a tekintetem, és vártam, hogy a teám megkaphassam, amitől talán lenyugszom. Aztán meg is jelent a nagyi, és...
Hatalmas csörömpölés, nyögések... felugrottam, majd a szememmel a nagyanyám kerestem. A földön ült, épp, mint James.
- Elnézést, nem vettem észre – fintorodott el az utóbbi, majd felállt, és összeszedte a csészéket. - Hozok másik teát. - Nem néztem rá, nem akartam, hogy a tekintetünk találkozzon, így felsegítettem a nagyanyám, és visszaroskadtam a kanapéra, majd a tenyerembe temettem az arcom.
- Micsoda pimaszság, csak így nekem jönni! - morgott a nagyim, majd körbe járkált a szobába. Leült velem szembe, majd körbenézett.
- Tudod, hogy, ha nagyon szeretnéd, a családod visszafogad – mondta. Felnéztem és rápislogtam.
- Tessék?
- Nézz szét magad körül, Sirius! Mindenki elhagyott, de a családod visszafogadna, hát gyere vissza. Nem követtél el semmi olyat, amiért ne fogadnának vissza. A szökés nem bűn, csak anyád szemében volt az. Castor visszafogad, főleg, ha én megkérem. Regulus és ő mellettük nem lennél magányos. Itt mi történt? Elkövettél egy hibát, és mindenki megvet. Az egyetlen ember, aki szeretett, az is meghalt. Elhunyt... - Elhallgatott. James letette elénk a teát, majd rám se nézve elment. - Hát gyere haza!
- De...
- Kérlek. Neked lesz jobb. - Újra a tenyerembe temettem az arcom, és gondolkoztam. Végeredményben igaza van. Az egyetlen ember, aki nem vetett meg a történtekért, az meghalt. Aki tényleg, igazán szeretett. Felemeltem a fejem. Épp a teájáért nyúlt, majd megtört a mozdulat, és kérdőn nézett rám.
- Meggondolom – mondtam. Visszamenni a viperafészekbe? Döntenem kell. A magány és az elveim, vagy beteljesítem a családom belém vetett bizalmát, és egy Blackhez méltón viselkedem majd. Ez utóbbi azt jelenti, hogy végleg búcsút inthetek Angelnek, a Tekergőknek és a Griffendélben való életemnek. Ha maradok, akkor még lehet, hogy Remus és Peter a barátaim maradnak, ami bűn, és bunkóság, de nekem nem elég. James barátsága nélkül nem ér az egész griffendélesdi semmit. És ez tény.

A teázás után a lépcsőn ültem, és gondolkoztam. Mit tehettem volna, mégis kezdjek el könyörögni, hogy fogadjanak vissza?
Meda délután fedezte fel, hogy Alphard bácsi elhunyt, de még így se szólt hozzám senki. Lily, James és Angel elkerültek. Az első kettő kibékült, már láttam őket csókolózni, tehát szent a béke, de az utóbbi viszont úgy került, mint az emlékezet kiesés utáni időben, mikor Daniel visszatért a Roxfortba.
Felsóhajtottam. Emberek mentek el mellettem fel és le, de senki nem szólt hozzám. Én meg csak ültem, és úgy éreztem, döntésre jutottam. Elmegyek. Nem bírnám a magányt.
Felálltam, majd elindultam megkeresni Medát, hogy elmondjam neki. Épp mindenki ott volt. Angel, James, Meda, Lily és a nagyi. Amikor beléptem, mind rám nézek.
- Döntöttél? - kérdezte a nagyanyám. Bólintottam.
- Miben kellett döntenie? - kérdezte Andromeda.
- Elmegyek – mondtam halkan, de nem néztem fel. - Hazamegyek.
- Haza? - hallatszott a döbbent kérdés több felől. - Hova haza?
- A családjához, természetesen – válaszolt a nagyanyám, majd mellém lépett. - Minden jobb, mint amikor elhagyják az embert, nem? Mint amikor magára hagyják, és nem törődnek vele.
- Itt senki nem hagyta magára Siriust – szólt James határozottan. Csodálkozva néztem fel rá. - Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy maga gondolja. Magára hagytuk, nem akartuk terhelni, főleg Alphard bácsi halála után.
- De jó nekem. Ezzel nagyon sok mindentől megvédtetek, mondhatom! - mordultam fel. - El tudjátok képzelni, hogy éreztem magam? Azt hittem, mind utáltok, amit megértettem volna, de kínozni engem sem kell, nem érdemeltem meg! - Mindannyiuk arcán furcsa fintor jutott át.
- Látod, ettől megkímélhet a családod! - mondta a nagyi.
- Ne hallgass rá – szólt Angel, majd előrébb lépett. - Ne haragudj rám, hogy nem bíztam benned. Én csak megrémültem, de minden tisztázódott. A teában volt a szer, amitől Lilyvel furcsán viselkedtetek.
- De Lily nem is ivott teát! - ráztam meg a fejem.
- De igen – válaszolt a vöröske, majd kinézett az ablakon. - Amit a nagyanyád adott, de nem gondoltam, hogy...
- Nagyi!
- Mondtam, hogy megismered a szeretetem – nevetett fel. - Castor bízott meg, hogy vigyelek vissza! Szüksége lett volna valakire, aki feláldozza magát a Nagyúrnak! - Meg sem tudtam szólalni. - Igen, én tettem a teátokba a bájitalt, és ezt terveztem... ki gondolta, hogy ezek... hogy ez – bökött Jamesre. - Ennyire bízik benned. Fuj! - megfordult, és elindult kifelé. - Alphard bácsikád sem véletlen ma halt meg, remélem tudod!
- Tessék?! - néztem rá, s amikor felfogtam a szavait, előkaptam a pálcám. - Megölted őt?
- Csak segítettem a természetnek!
- Megölted! - felemeltem a pálcám, de lefogtak. Pontosabban Angel fogott le.
- Sirius, ne csináld! - Lenyomta a pálcás kezem, majd átölelt. Sírtam, de ez nem tudatosult bennem. Csak fájt, amit hallottam, nagyon fájt. Alphard bácsi miattam halt meg, csak, hogy én... hogy egyedül érezzem magam...
Összeroskadtam a szoba közepén, és a pálcám koppanása a földön is olyan volt, mintha egy kő esett volna le. Mindenki csendben volt, csak az ajtó csapódása hallatszott: a nagyanyám elhagyta a házat. Angel a karjaim közé bújt, és próbált megnyugtatni, a többiek csak álltak és vártak. Felnéztem rájuk. A barátaim, akik megóvtak egy balga lépéstől, akik megóvtak...
És mégsem tudtam kinyögni. Mégsem tudtam annyit mondani, hogy: köszönöm. Nem ment. Valahogy úgy éreztem, miattuk is történt ez egész, még akkor is, ha a bizalmuknak sokat köszönhetek. Még nem voltam kész elfogadni ezeket a dolgokat. Majd lassan, majd menni fog...
Angel kicsúszott a karjaim közül, majd felállított, aminek az lett a következménye, hogy Meda a nyakamba borult, és elkezdett zokogni.
- Ne haragudj, Sirius, kérlek!
- Ránk se – szólt halkan James, majd elővett egy fiolát, és nekem nyújtotta. - Lily főzte meg nemrég reggel. Hatástalanítja a bájitalt. - Óvatosan elengedtem Andromedát, majd elvettem a fiolát, és felhajtottam. Megkönnyebbültem, nézhettem akárhogy Lilyre már egy sejtem sem kívánta. Persze ezt nem kell félreérteni. Egy apró mosoly futott végig az arcomon, mire mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Kezdődhet a karácsony! - lépett be Ted, kezében Dorával, akinek a haja épp ezüstben csillogott, kicsi piros ruhája pedig karácsonyi hangulatot hozott nekünk.