A Roxfort Expressz lassú méltósággal állt le a Kingt's Cross pályaidvaron. Mind kicsit izgatottak voltunk, de amúgy... rohadtul unatkoztunk. Csütörtök este ugyanis kiderült, hogy se Remus, se Peter, se Nicky nem tarthat velünk. Mondjuk az utóbbi, csak a legelső miatt jöhetett volna. Így maradtam én, James, Lily, Angel...
Hu, de bunkó voltam...
Azaz, Angel, Lily, Mrs Potter, James és Én. Na, így mindjárt más, igaz?
Tehát emiatt le voltunk lombozódva, és senki nem tudta feldobni a hangulatot, így unatkoztunk. Egyedül Mrs Potterrel váltottunk néhány szót, főleg Lilyvel; úgy tűnik, Canae asszony már a menyének tekinti, de jó látni, hogy ennyire tetszik neki... Gondolom James is erre gondolhatott, mert mosolyogva figyelte, ahogy beszélgetnek.
Ahogy leszálltunk, a szememmel az én Medámat kerestem. Meg is találtam.
Ted mellett állt, és a tömeget fürkészte; amikor meglátott sugárzóan elmosolyodott, majd hozzám rohant. Megöleltük egymást, majd jól meg is néztük. Nem is tudom, talán egy éve már, hogy nem láttam. Fekete haja most szabadon volt, arca kipirult a hidegtől, és az örömtől, kék szemei boldogan csillantak meg. Mi mindig nagyon szerettük egymást. Nagyon sokszor vágytam, bárcsak ő lenne a testvérem... vagy ő is.
- Jaj, Meda, úgy örülök, hogy látlak!
- Én is Sirius, én is! - A barátaim felé fordultam.
- Jamest már ismered... - Ágas elmosolyodott, majd adott egy puszit Medának, és kezet rázott Teddel, miközben tett egy humoros megjegyzést. - A többiek, Angel Grant, a barátnőm, Lily Evans, James barátnője, és James édesanyja, de szerintem őt is ismered.
- Igen – bólintott Canae. - Örülök, hogy épen és egészségesen látlak, Androméda. Ted!
- Üdvözlöm, Mrs Potter, örülök, hogy jól van, de a férjéről még, sajnos, semmi hír.
- Igen, Dumbledore mondta – komorult el az asszony. Lily és Angel megismerkedett velük, én meg elgondolkodva tekintettem a kuzinomra.
- És mi az a meglepetés? - kérdeztem.
- Egyelőre Ted édesanyja vigyáz rá, de majd meglátjátok – kacsintott rám. Kezdett valami motoszkálni a fejemben, de nem mertem volna rávágni, amire gondoltam.
Inkább elindultunk utánuk.
Ted mellett mentem, miközben őt is megnéztem. Semmit nem változott egy év alatt. Még mindig az a magas, vékony, de erőteljes fiatalember volt, mint mindig. Talán annyit változott, hogy arcán szakáll nőtt, ami pont olyan vöröses barna volt, mint a haja, mely hosszú volt, és hátul össze volt fogva.
Meda nem akart hoppanálni, így a Kóbor Grimbusszal mentünk, persze így se volt hosszú az út, de mégiscsak fárasztó. Főleg Lilynek, aki, mugliszármazásúként nem igazán szokta meg a Kóbor Grimbusz előnyeit, és hátrányait.
Alphard bácsi kúriája Londontól északra, úgy kétszáz-kétszázötven mérföldre lehetett. Szép nagy volt, és gazdag, mint a bácsi. Közvetlen a birtok mellett szálltunk le.
Lily hányingerrel küszködött, feltűnően sápadt volt, miközben James, Canae és Meda támogatták.
- Gyűlölöm – hörögte, majd nagy levegőket vett. Elnevettem magam. Valahogy nagyon boldognak éreztem magam. A bejárathoz az út le volt havazva, ellenben a parkban a hó érintetlen volt, és gyönyörű. Minden hófehérben ragyogott, a fák, a kicsinyke ki tó a ház mellett, minden! Angel hozzám simult, és rám mosolygott.
- Gyönyörű, Lily nézd! – mondta. Elmosolyodtam, majd az említettre lestem. Olyan fehér volt, mint a táj, így vörös haja szinte égni látszott.
- Szegény Lilyt, szerintem, ez nem vigasztalja! - Angel elnevette magát, és elindultunk befele. Alig értünk az ajtó elé, az kitárult, és egy pingvin hajolt meg előttem. Azt hittem a bácsikám házimanókat tart, nem pingvineket, azaz emberi szolgákat.
- Jó napot, Black úrfi – szólt. - Remélem jól utazott. Isten hozta kisasszony.
- Megtudhatnánk a nevét? - kérdeztem a komornyiktól, legalábbis asszem az...
- Jhon Twelvetrees, uram.
- A hölgy a vendégem – mondtam, miközben azon agyaltam, honnan tudja, hogy én vagyok a Black, és teszem azt nem James. - Miss Grant.
- Üdvözlöm – hajolt meg újra, miközben a többiek beértek. - Mrs Tonks, isten hozta, Mr Tonks, remélem jó volt az út! - szólt oda Medáéknek.
- Nekünk igen, de kérem, hozzon egy bájitalt Miss Evansnek – mutatott Ted Lilyre. - Kicsit kikészítette a Grimbusz.
- Azonnal, uram! - meghajolt, majd távozott. Beljebb léptünk, majd beléptünk a szalonba.
- Mióta van itt ez a pingvin? - kérdeztem. Angel elkezdett kuncogni.
- Egy ideje. Sokat segít – válaszolt Meda. - Idehozza a bájitalt, aztán megmutatja a szobátok. - Bólintottunk.
A bájital pillanatok alatt rendbe hozta Lilyt, majd felmehettünk a szobákba. Nekem a szokásos jutott, ami mindig, ha itt vagyok. Szerettem, sokkal inkább otthonomnak éreztem, mint a grimmauld téri házban. Ami jog szerint az enyém... hm. Tényleg. Kell a fenének!
Ez a szoba tágas volt és kényelmes. Legfontosabb fényképeimet és tárgyaimat mindig itt tartottam, és megkértem Medát, vagy Alphard bácsit, hogy küldje el nekem, amire szükségem van.
A vörös kandallóba lobogott a tűz, a fehér falakról melegség áradt. Képeken a Tekergők fiatal tagjai integettek felém vidáman. Elmosolyodtam, majd ledobtam magam a fehér ágyneműs puha ágyra, ami hirtelen felsikoltott. Ijedten kászálódtam ki belőle.
- Ki a jó isten?! - rikácsolt egy hang, ami erősen hasonlított „szeretett” édesanyám hangjához.
- Ki az? - kérdeztem rekedtes hangon.
- Sirius? - kérdezett vissza az ágy, de még mindig nem láttam, ki volt benne. - Sirius Black, mi a jó istent ugrálsz rám, meg akarsz ölni?!
- Ki van ott? - Most végre felkelt. Egy idős nő volt; Ősz hajú és ráncos.
- Már meg sem ismersz? - kérdezte. Jól megnéztem magamnak.
- Nagyi? - kérdeztem. Puff... sose hívtam úgy, hogy nagyi. Nem, inkább Őladysége Mrs Black.
- Na látod, látod!
- Te mit keresel itt? - kérdeztem döbbenten. - Nem Castor bácsinál laksz?
- Mióta téged kitagadtak, nem, te bolond! - rivallt rám. - Mit tettél a szüleid ellen? - kérdezte.
- Megszöktem – nyögtem ki ijedten és értetlenül. A nagyanyám mindig jobban szerette Castorékat és Apámat... Hogy mit keresett is Alphardnál, az számomra is rejtély volt.
- De... mit keresel itt? És mit keresel a szobámban? - kérdeztem újra. Felült, majd lassan felállt.
- Ez tűnt a legkellemesebb szobának – sóhajtotta. Elfintorodtam. Még szép, hiszen ez az én szobám! - Különben, miattad jöttem, meg Alphard miatt. Beteg, én is meg fogok halni, csak engem Ő fog megölni – mondta. Az Ő, gondolom, Voldemortot jelentette.
- De...
- Ne vágj közbe! - rivallt rám. - Minden vagyonom Castorra ruháztam, és a lányaira, nektek semmit nem hagytam. - Milyen kedves, és milyen természetesen mondja. - Nektek mást akarok adni – mondta rám nézve, majd elmosolyodott.
Szent ég! Sose mosolygott rám... legalábbis mióta a Griffendélbe kerültem.
- Mit? - kérdeztem rekedten, enyhén rémült hangon.
- Olyasmit, amit még soha senki nem kapott tőlem. Szeretetet.
Na erre mit lehet mondani? Ti mit tennétek, ha nagyanyátok, aki megvetett titeket, és utált, egyszer bejelenti, hogy minden szeretetét nektek akarja adni?
Hát én paff lettem, és nem tudtam mit mondani. Túl élénken éltek bennem a gyerekkori emlékek, mikor még eljártam hozzá. Nem volt benne köszönet. Most mégis olyan őszintének tűnt. Ilyen sose volt.
- Visszakapom a szobám? - kérdeztem gyanakodva. Elkezdett nevetni, majd megcsóválta a fejét, és a képeimre nézett.
- Vissza, úgyse bírtam sose a griffendéles környezetet – mondta lenézően, majd kicsoszogott. Alig tűnt el Meda lépett be.
- Látom, üdvözölted a nagyit... akartam szólni, de...
- Beadott egy érdekes dolgot...
- Tudom, nekem is, de én öröklök tőle pénzt, én nem kapok szeretetet.
- Mázlista – morogtam. Elmosolyodott, amikor valahonnan gyermeksírás hangzott fel. Medára lestem, akinek a mosolya még szélesebb lett.
- Felébredt a meglepetés – mondta. Elvigyorodtam.
- Fiú?
- Nem – mondta nevetve. - Lány. Gyere, bemutatlak neki, bár még csak hat hónapos.
- Hat hónapja... hogy tudtad eltitkolni? - kérdeztem hüledezve, miközben követtem őt. Elnevette magát, miközben beléptünk a szalonba. A kicsi csöppség az apja kezében volt, aki rámosolygott, tündéri kislány volt, leszámítva...
- Rózsaszín a haja? - kérdeztem. Meda megint elnevette magát.
- Mi is meglepődtünk – szólt Ted -, de kiderült, hogy egyszerűen csak metamorf varázsló lesz.
- Wow, ilyen hamar megmutatkozik a varázsképessége? - kérdeztem.
- Gondolom az átalakulások miatt. De annál édesebb – rántotta meg a vállát Meda. - Különben is ez nem rossz, láttad volna tegnap fűzöld hajjal. Egy biztos, a kinézetével sose lesz problémája.
Elkezdtem nevetni, mikor a többiek lejöttek. Körülrajongták ők is a kislányt. Épp meg akartam kérdezni a nevét, mikor Angel Tedékhez fordult.
- Megtudhatom, hogy ki az a khm... idős hölgy – a Khm-et fordítom: rücskös boszorkány. - Aki a bejött hozzám, és kijelentette, hogy a szobámba fog lakni? - Elnevettem magam, ahogy Meda is.
- A nagyanyánk. Aki pénz helyett minden szeretetét akarja rám hagyni – mondtam. James elvigyorodott.
- Tudlak sajnálni – mondta. Lily értetlenül nézett rám, ahogy Angel is. Na igen, ők nem ismeretesek az aranyvérű varázslók gazdagabb rétegében lévő életben. Angel, bár aranyvérű, de a szülei szegények, de annál boldogabbak.
- Miért? - kérdezte Lily. Canae, aki utoljára lépett be, és odajött hozzánk elmosolyodott.
- Hidd el, nem akarsz róla tudni, ez bonyolult, és visszataszító – sóhajtott. - Megfoghatom? - Meda bólintott, majd Mrs Potter kezébe adta a kislányt. - Eszembe jut, amikor James is ilyen pici volt!
- Anya! - méltatlankodott az említett. Lily elmosolyodott.
- Aranyos volt? - kérdezte.
- Tündéri – gondolkozott el. - A legszebb gyermek, akit valaha láttam, bár, gondolom minden szülő erre gondol, mikor a kezébe tartja a gyermekét.
- Nem teljesen – mondtam. - Anyám szerintem arra gondolt, mikor a kezébe vett, hogy „Milyen jó kis halálfaló lesz belőle!” - Erre mindenki elkezdett nevetni. - Vannak olyan családok, ahol a szeretet nem jelent semmit – morogtam. Angel hozzám bújt, Meda pedig elmosolyodott.
- Ne most légy letört, mikor olyan családod van, akik szeretnek – mondta. Elmosolyodtam, és bólintottam. Igaza van, akik itt vannak, azokat mind szeretem. Leszámítva a nagyit, de ki tudja, ha sikerül neki szereteted adnia, talán majd kap is tőlem. Hiszen a karácsony ettől szép, nem?
- Még nem mondtad, mit a lányod neve – szóltam halkan. Zavartan köhintett egyet.
- Dora – mondta Ted mosolygósan.
- Az szép név – mondta Lily, miközben az ujjával végigsimított a baba arcán.
- Nymphadora – mondta halkan Meda, és sokkal zavartabban, mint az előbb. Összenéztünk, de senki nem szólt semmit, végül is... a Nymphadora is szép név... szegény gyerek!