Másnap reggel fáradtan és későn ébredtem. Már csak Peter aludt. Remus a fotelben ült és olvasott, James pedig nem volt sehol. Mikor csodálkozva körbenéztem, Remus felsóhajtott.
- Elment elbúcsúzni Lilytől.
- Na ne! - Gyorsan átöltöztem, majd lesiettem. Az Evans család még odalent volt. Ágas Lilyvel beszélgetett, és a lány mosolygott hozzá. Úgy tűnik kezdenek nagyon összebarátkozni.
- Nini, Sirius! - szólt Evans, mikor meglátott. Sirius???? Mikor kezdett el a keresztnevemen szólítani?
- Hello – köszöntem én is. - Mi ez a meghitt beszélgetés? - kérdeztem gúnyosan. Evans rám nézett, majd elkomorult.
- Mi közöd hozzá, Black? - kérdezte karba tett kézzel sértődötten. Elszégyelltem magam. Csak kedves akart lenni, én meg bunkó voltam. Bár, mikor nem voltam bunkó vele?
- Lily, gyere! - szólt Mrs Evans.
- Sziasztok – köszönt el komoran, majd Jamesre mosolygott. - Találkozunk a Roxfortban.
- Szia! Viszont látásra! - köszönt el. Motyogtam valamit, majd megfordultam. Az ajtó becsukódott. Elgondolkoztam, hogy mit fogok ezért Jamestől kapni, de csak jól vállon vert. - Na melyik szoba kell? Nyárig anyáék nem alakítják őket vissza. Remus és Peter is maradnak...
- Remek! - mondtam vigyorogva. - Akkor nekem az kell, ahol Melanie aludt. - Erre elkezdett nevetni, majd felmentünk. Mindenki átköltözött az új szobájába, Ágas pedig bezárta a magáét. Gondolom elege volt már belőlünk, szobafoglalókból. Aztán kimentünk a kertbe. Eltűntek az asztalok, székek, a rózsás boltív, minden nyugodt és csendes volt.
- Mit csináljunk? - kérdezte James.
- Ha lehet, semmi olyat, ami felkavarná anyádat! - Jött ki James apja a kertbe. - Már csak egy hónap, addig bírjátok ki nagyobb bonyodalmak nélkül. - Ágas elkomorodott.
- Anyának megint fáj a feje?
- Igen, ma reggel jött rá újra.
- Nem kellene elvinni a Mungóba? Ez már... - mondta komoly és aggódó hangon. Akkor ez a kettes számú ok, amiért olyan furcsa, komoly és komor.
- Ismered anyádat, James.
- Igen – motyogta a fiú. - De majd én beszélek vele!
- Majd később – válaszolta Mr Potter, azzal megfordult és elment. James komoran nézett utána, majd elindult a kert egy távolabbi, fás részéhez. Követtük. Ledobta magát egy padra, az egyik fa alatt, majd a füvet kezdte el bámulni. Megint rossz kedve van.
- Hé! - ültem mellé. - Minden rendben?
- Persze... - válaszolt.
- Mit csináljunk? - kérdezte halkan Peter.
- Mit szólnátok, ha megcsinálnánk a leckénket? - kérdezte Holdsáp. Jamesre néztem, majd bólintottam. Kivarázsoltunk a pad mellé egy asztalt, két széket, és a tanulni valót, majd elkezdtük írni. Bájitaltan...
- Nem tudom mit vár tőlünk Lumpsluck... - mondtam, miközben írtam valamit a pergamenre. - Nem vagyok, se Evans, se Piton.
- De nem is vagy olyan rossz bájitaltanból – jegyezte meg Ágas. Megrántottam a vállam, majd tovább írtam. Eközben Peter egy könyvet bújt. Számokat nézegetett, számolgatott.
- Számmiszika? - kérdeztem, majd belenéztem a könyvbe. Egy csomó táblázat volt benne, számok, meg szögek, meg minden. - Fúj...
- Nem olyan rossz ez – mondta, majd leírt valamit a pergamenre. - Vector professzor amúgy is kedves tanár. - Tette hozzá, majd folytatta a számolgatást. Remus rúnaismeretre csinálta a leckét, James pedig átváltozástanra írta a házi dolgozatot.
- A bájitaltannal mindenki készen van, csak én nem?
- Igen – válaszolt Remus, majd egy szöveg fordításának esett neki.
- Igaz, nekem is kész lenne, ha anyám hagyta volna, hogy megírjam – mondtam, majd tettem egy pontot az utolsó sor végére. Aztán összetekertem és betettem egy pergamen tartóba. Ezek után én is nekiestem az átváltozástannak. Emberi transzformációk elmélete. Felsóhajtottam, majd lekörmöltem a címet.
- Ebbe nem tartozik bele az animágia is? - kérdezte Ágas, miközben egy könyvet lapozgatott.
- De, szerintem igen – válaszoltam, majd elkezdtem írni. Egész délelőtt tanultunk, mikor is Mrs Potter kijött a házból.
- A manók jelentették, hogy kész az ebéd – mondta.
- Jól vagy, anya? - nézett rá Ágas. A nő bólintott, majd elmosolyodott.
- Holnap bemegyek a Mungóba, apád mondta, hogy aggódsz. De csak a te kedvedért.
- Köszönöm – mosolyodott el James.
- Na gyertek... Azt ne mondjátok, hogy tanultatok, ilyen szép napon?
- Pedig, de! - húztam ki magam, mire elkezdett nevetni. Felálltunk, otthagytunk minden tanulni valót, majd bementünk ebédelni. Nagyon finom volt az étel, és nagyon jól elvoltunk, egészen addig, míg valaki nem csengetett. Mrs Potter felállt, majd kiment ajtót nyitni. Szóváltást hallottunk, majd veszekedést. James felállt, és elővette a pálcáját. Mr Potter nem volt itthon, gondolom féltette az anyját. Aztán kiment. Én meg utána. Hátha elkél a segítség. Akkor hallottam meg az ismerős hangot.
- Ő az én fiam, Mrs Potter! És most hazajön velem! - Anya! Mit keres itt?!
- Aki így bánik a fiával, az nem érdemli meg az anya nevet! - vágott vissza James édesanyja. Összenéztünk Ágassal.
- Azonnal hívja ki Siriust! - tajtékozott az anyám.
- Nem. Maguk kínzó átkot használtak rajta, ezért az Azkabanba kellene lenniük!
- Azt csinálok a fiammal, amit akarok, és, ha nem szeretné, hogy magán is alkalmazzam, akkor félreáll! - Hallottam, ahogy előhúzza a pálcáját, ez amolyan jellegzetes hangot adott ki. - A fiam Black, közénk tartozik!
- Nem, a maga fia egy normális tizenéves, szerencsére nem látszik meg rajta a családja romlottsága!
- Megható – suttogtam, mire James arcán egy mosoly suhant át. - Mrs Potter, kérem! - Anya félre lökte az asszonyt, majd belépett.
- Sirius! - szólt rám erélyesen. - Hazajössz!
- Nem megyek – mondtam dölyfösen.
- Imperio! - szegezte rám a pálcát, de ezt az átkot már ki tudtam védeni.
- NEM MEGYEK! - mondtam újra felemelt hanggal. Mrs Potter döbbenve nézett anyára. Úgy gondolom, nem hitte el, hogy a szüleim tényleg képesek erre. Élőben egész más, mint csak belegondolni.
- Crucio! - A fájdalom újra belém nyílalt. Egyszerre hárman hang szólalt meg. Mrs Potter sikítása, az én ordításom, és James hangja.
- Stupor! - A fájdalom elhalt, anya meg lihegett a falnál, és Jamesre szegezte a pálcát, akinek a fegyvere szintén fel volt emelve. Én is lihegtem. Próbáltam kiheverni azt az iszonyatos fájdalmat, amit az előbb éreztem.
- Szembe szegülsz velem? – hallottam anyám hisztérikus hangját, de még mozdulni nem igazán tudtam.
- Hogy teheti ezt? - szólt Mrs Potter. - A saját fiával!
- Az én fiam, azt teszek vele, amit akarok. Ő csak egy semmirekellő!
- Akkor tagadj ki, és hagyj békén! - mordultam rá, majd felálltam, de azért James megfogta a karom, el ne essek. - Nem érdekel se a nyamvadt örökség, se a vérvonal! Nem leszek halálfaló csak azért, hogy kis családi kedvenc legyek! - Oldalra pillantottam. Remus és Peter az ebédlő bejáratánál voltak, de nem mertek közelebb jönni. Nem is baj, örültem ennek. Már az is zavart, hogy Ágas ilyen közel van a veszélyzónához. Ha anyám megőrül, akkor bármire képes.
- Ó, nem, az én családomat, az én ágamat nem gyalázzák meg kitagadott családtagok, akkor inkább jobb, ha meghalsz! - mondta, majd meglendítette a pálcáját. Hogy ezután mi történt? Nem tudom. Elsötétült minden.

A saját szobámban ébredtem. Sajnos. A Grimmauld téri saját szobámban. A fekete ágyon, melyek mellett csupasz fal volt. Anyám minden kitakarított. Csak a vörös-arany festés maradt meg. Azt nem engedtem... Felálltam. Hogy, hogy kerültem ide? Ki tudja... Egy őrült anya... Még jó, hogy meg nem ölt. Lenyomtam a szobám kilincsét. Engedett. Kiléptem, majd a konyhába mentem. Anyám a sütőnél állt, és Sipornak adott ki utasításokat.
- Azt hiszem, így tökéletes lesz, Sipor. Kérlek még moss fel!
- Igen, Ladységed! Igenis, úrnőm! - mondta meghajolva.
- Ma jön Bellatrix és Narcissa, mindennek rendben kell lennie. Majd még Siriust is megnevelem.
- Ráfér, úrnőm! - Undorodva köptem egyet. Anyám megfordult. Sipor rám emelte nagy szemét. - Szegény úrnőm, hogy ilyen fia legyen... szégyen!
- Igen, Sipor, igazad van... - morogta anyám. - Ma jól viselkedsz, a családunk nem tudhatja meg, hogy elszöktél...
- Hol van Regulus? - kérdeztem.
- Szobafogságban, mert segített neked – válaszolt. Bólintottam. Nem is tudom, mitől féltem, a jó Regulust úgyse kínozza meg senki! - Tehát, holnap átjönnek Castorék is.
- Értem, addigra nem leszek itt...
- Tévedsz, Sirius, nagyon tévedsz – mosolygott, majd kiment mellettem. - Nem hagyhatod el ezt a házat, hacsak nem akarod, hogy a drága barátaidat kiszolgáltassuk a nagyúrnak. Levelet sem küldhetsz... Értetted?
- Igen – válaszoltam gyűlölködő hangon, majd felrohantam a szobámba. Ott töltöttem minden percemet.

Este megérkezett Cissy és Bella. Mint megtudtam, hétvégén esküvő lesz... Bellatrix hozzámegy Rodolphus Lestrange-hez. Ezért a két lány itt tölt pár napot, míg a kúriát előkészítik a nemes alkalomra. Holnap meg eljön Castor bácsi, gondolom majd a hivatalos meghívással. Ilyet nálunk az ünnepelt nem tehet. Csak a családfő döntheti el, hogy ki mehet el az esküvőre.
- Jaj, annyira izgatott vagyok, Bella – hallatszott be Cissy hangja.
- Tudom, én nem – hangzott a válasz a kissé őrült nővéremtől. - Ott lesz a Sötét Nagyúr is. Megtisztel minket. - Elsápadtam. Arról nem volt szó, hogy Voldemorttal is találkozni kell! Értem, ezért akarja anyám, hogy ott legyek! Voldemortnak akarja felajánlani, hogy megtisztítsa a Black családfát a rossz sarjaktól... például tőlem. Ha elvállalja, az milyen megtisztelés lesz a családnak... És Bella, mennyire örülni fog, hogy az esküvőjén nyírnak ki! Szuper... csak engem nem kérdeztek... Valaki kopogott, majd kinyílt az ajtó és a két lány belépett. Cissy felhúzott orral, Bella undorodva.
- Mit akartok? - kérdeztem rájuk mordulva.
- Nem is köszöntöd a kedvenc unokanővéreidet? - kérdezte Belluska.
- Nem, mert csak egy van, de ő nincs itt – válaszoltam flegmán.
- Rossz válasz, Sirius – mondta Cissy. - Igazából, csak megnéztük, hogy a Nagyúr nászajándéka Bellának még megvan e... - Azzal nevetve távoztak. Felsóhajtottam. Hát így állunk. Holnap meghalok.
Este a vacsoránál végig ezen törtem a fejem. Meg azon, vajon Jamesék mit szólnak majd, mikor meglátják a Reggeli Prófétában: Bellatrix Black esküvőjén meghalt Sirius Black... Ha egyáltalán beírják az újságba. Megcsóváltam a fejem, befejeztem a vacsorát. Megtudakoltam halálom időpontját, majd lefeküdtem. Voldemort ebédre érkezik, és még az ünnepi étkezés és az esküvő előtt végezni óhajt velem. Milyen jó! Nem szenvedek sokáig...

Másnap reggel nagy robajra ébredtem. Felugrottam. Fel voltam öltözve, mivel mielőtt elaludtam azon gondolkodtam kora reggel elszököm, amúgy se volt nálam pizsama... Minden cuccom, beleértve a pálcámat, Jameséknél van. Aztán hirtelen valaki az ajtómhoz ért, lenyomta a kilincset. Elkéstem! Felkészültem a halálra, mikor kinyílt az ajtó, és James lépett be rajta.
- Ágas! Álmodom? - kérdeztem. Elvigyorodott, majd átnyújtotta a pálcámat.
- Sokáig maradsz? - kérdezte. Eltettem a fegyvert, majd rápislogtam.
- Egyedül jöttél?
- Persze! - mondta humoros iróniával. - Fél kézzel elbántam az egész Black családdal! - elvigyorodtam, majd elkomorodtam.
- El kell tűnnünk, Voldemort bármikor megérkezhet!
- Akkor húzzuk el a csíkot. - Lementünk az első emeletre, ahol Mr Potter és öt-hat auror volt bent a házban. Elmondtam neki. Bólintott, majd ránk nézett.
- Gyerünk fiúk, irány haza, este találkozunk. Mi is sietünk eltűnni. - Bólintottunk, majd kisiettünk és hoppanáltunk.

Amikor már a konyhában ültünk mind, és Mr Potter elmondta, hogy az apámat letartóztatták, és, hogy az anyám mivel fenyegetőzött. Hozzá tette, hogy megnyugodjunk, hogy néhány jobb auror elintézi a védelmet a házunk körül, nem kell félnünk. Ezt főleg nekem mondta, mert, ha valami bajuk esik, az csak az én hibám lesz.
- A Roxfortig itt maradsz, Sirius – zárta le végül Mrs Potter. Bólintottam, majd megköszöntem az életmentést, meg a szállást. Eközben kiderült, hogy James édesanyjának sincs semmi komoly baja, bár, hogy elment a Szent Mungóba legalább James is végre megnyugodhat, és kicsit talán visszatér a jó kedvű Ágas... Remélem, ez a komoly nagyon frusztrálttá tesz...