- Na tudtál Lilyvel beszélni? - kérdezte James, másnap a reggelinél.
- A neved említésére elhallgattatott. - Az említett leült mellém, majd szomorú tekintettel nekikezdett a reggelinek. Elgondolkodtam, hogy most megszólítsam e, de valaki megelőzött.
- Nicsak, az Evans láhny. - Hátranéztem, majd sötéten összenéztünk Jamesszel. Janette állt mögöttünk. Lily nem válaszolt. - Mitől vagy ilyen bohús? Szeghény pici lány. Fáhj, nem igaz?
- Janette nem kopnál le? - kérdeztem. - A haccsolásoddal együtt. Meht ohlyan idegeshítő!
- Ide figyhelj, Mheácska...
- Mea a nevem, nem Mhea... - A lány arca elkezdett vörösödni a dühtől. - Hépa, hetek mogyohó... hohohó! - A hajam után kapott, de James elkapta a karját, majd megszorította.
- Viszlát Janette... - mondta neki sötéten. - Azt hiszem, megegyeztünk.
- De azt nem mondtham, hogy őht is békén hagyom.
- Tűnj innen, már így is elég gondot okoztál – mondtam. Lily felállt, majd elindult valamerre. Összenéztünk Jamesszel, aki felugrott, én meg utánuk siettem. Amúgy is órák előtt fel akartam menni az én Siriusomhoz.
- Hé, Lily állj meg, kérlek! - James megragadta a lány kezét.
- Hagyj békén! - rántotta ki a kezét, majd egy pofont is adott volna a bátyámnak, de az elkapta a kezét.
- Kérlek, csak hallgass meg, az nem kerül semmibe! - mondta, és kissé megszorította a lány csuklóját.
- James! Azért ne bántsd! - szóltam rá, mire Lily rám nézett.
- Már te is vele vagy? - kérdezte.
- Nem! Csak veled ellentétben, én meghallgattam, és...
- És? - kitépte a csuklóját James kezéből
- És... azt hiszem hülyeséget láttam... mármint... az én hibám, mert ez...
- Csók volt vagy nem volt csók? - tette csípőre a kezét.
- Igen, megcsókoltam – mondta James dühös tekintettel. Jaj, ideje lenne lelépnem. - Azért, hogy békén hagyjon.
- Hogy békén hagyjon? - kérdezte megszeppenve, majd visszavette a dühös tekintetet. - Teljesen mindegy, nem érdekel!
- De miért nem? - kérdeztem. - Lily szereted Jamest, nem? - Mind ketten elnémultak. - Miért lenne olyan nehéz hinni valakinek, akit szeretsz? - Rám nézett, én meg megfordultam. - Na, megígértem Siriusnak, hogy bemegyek hozzá órák előtt, mire első órára megyünk beszéljétek meg! - Azzal elindultam a gyengélkedőre.
Sirius épp olvasott, miközben kedvenc javasasszonyunk épp a lábáról szedte le a véres kötést.
- Mintha nem gyógyultál volna semmit – mondtam. Erre Poppy rám nézett. Hát az ellenségeimnek se kívánnám azt a tekintetet. - Úgy látszik, de mivel jól nézel ki... - folytattam gyorsan. Leültem az ágyára, ő meg letette a könyvet. A lábán egy hosszú, folyamatosan vérző vágás volt.
- Hm... talán be kellene mennie a Szent Mungóba – sóhajtotta. - Ez meghaladja az én képességeimet.
- Jaj, Madam Pomfrey, de akkor mi lesz velem? - sopánkodott az én drága szerelmem. - Hiszen maga a legjobb gyógyító közel, s távol! - Poppy elpirult, majd bekötözte a sebet, és távozott az irodájába. Én meg kupán vágtam Siriust. - Hé! - kiáltott fel. - Ez fájt!
- Legalább ne előttem udvarolj másnak! - Legörbült a szája, majd kiskutyás tekintettel nézett rám. Majd amikor látta, hogy elvesztem magához húzott, majd megcsókolt.
- Meddig maradsz? - kérdezte.
- Mostig – sóhajtottam. - Órám van...
- Nem lóghatnál? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Isten ments! - szólalt meg egy hang. Hátranéztem. McGala lépett be a gyengélkedőre. - Mr Black ne buzdítsa a barátnőjét ilyen dolgokra!
- Átváltoztatástan lesz az első órám, édes – adtam neki egy cuppanós puszit, de nem volt neki elég. Egy édes csókkal akart búcsúzni. Hát engedtem, mivel nekem is jólesett. Egy mély, édes csókkal. Aztán legnagyobb bánatára, és McGala megelégedésére távoztam.

Az átváltozástan terem előtt találkoztunk a többiekkel. Lily kissé távolabb állt a tömegtől elgondolkodó arcot vágva, de még mindig nem nézett Jamesre. Kikerültem, majd úgy döntöttem, inkább Jamestől érdeklődöm.
- Na mi volt?
- Semmi – válaszolt mogorván, majd elhallgatott. Remusra néztem, aki nemet intett a fejével. Nem tudja mi történt. - James!
- Hagyj engem békén! - mordult rám, mire megszeppenve hátrébb léptem. Úgy tűnik mégis ott kellett volna maradnom felügyelnem őket. Felsóhajtottam, majd visszabandukoltam Lilyhez, és rá néztem, de ő meg tüntetően elfordította a fejét. Na puff neki! Siriusnak igaza volt, lógnom kellett volna. Meg is tettem. McGalagony órája után leléptem, és az egész napot Siriusnál töltöttem a gyengélkedőn. Madam Pomfreynak amúgy is valami sürgős dolga volt, így még igazolást is adott, azzal, hogy vigyáztok szívem szerelmére, aki abban a pillanatban ép aludt. Akkor ébredt fel, mikor épp a kötéseit cseréltem. Felült, majd rám pislogott.
- Ilyen szép álmom még sose volt – motyogta. - Madam Pomfrey az én Meámmá vált! - Elkezdtem nevetni, mire kitörölte az álmot a szeméből. - Jé, te nem álom vagy! Mennyit aludtam én?
- Pár órát! Poppy néninek dolga volt, így igazoltan lógok az órákról. - Befejeztem a kötözést, majd leültem mellé. - A Beauxbatons-ban gyógyítónak tanultam, ahogy most is. Gyógynövénytan, SVK, átváltozástan, bűbájtan, bájitaltan... ezek mind kellenek a gyógyítóknak, mint az auroroknak. Csak ti majd támadtok, én védekezem, ha mondhatjuk így. - Sirius megfogta a kezem, és magához húzott.
- És miért döntöttél a lógás mellett? - kérdezte.
- Mert Lily és James elviselhetetlenek – válaszoltam. - Nem tudom mi történt reggel, mikor otthagytam őket, de Lily duzzog, és nem szól hozzám, James még elküldött és morog rám. Rémes... - Hümmögött párat, majd megcsókolt.
- Ne törődj velük, majd megoldják – suttogta a fülembe, majd halkan felszisszent. Talán Madam Pomfreynak igaza van, a sebei nem igazán gyógyulnak, be kellene vinni a Mungóba. Ott gyorsabban felgyógyulna, talán, de ezt nem ismerte volna be... mármint Sirius.
Addig voltunk így, míg ki nem nyílott a gyengélkedő ajtaja és meg nem jelent James. Csakhogy nem lépett be. Erőltetett mosollyal maga elé engedte Lilyt, aki mérgesen odajött hozzám, utána Remus, Peter meg James, de ők nem voltak mérgesek, leszámítva a legutóbbit, aki dühös tekintettel nézett a lányra. Összenéztünk Siriusszal, aki elengedett, majd fájdalmak közepette feljebb ült.
- Lógtál órákról! - csattant fel Lily. Felnéztem rá, majd megfogtam Sirius karját, amin véres átázott kötés volt, és elkezdtem átkötözni.
- Nem is tudtam, hogy már szólsz hozzám – válaszoltam hűvös hangon, mire megszeppent. Átkötöztem Sirius karját, majd megnéztem a másik kezét. Ott még nem ázott át a kötés.
- Akkor is... nem kellett volna lógnod – suttogta halkan.
- Nem lógott – mondta Sirius. - Madam Pomfrey igazolja, hogy távollétében engem ápolt. Mellesleg én is igazolom. Csoda egy gyógyító lesz belőled – mosolygott rám.
- Köszönöm – válaszoltam halkan.
- Amúgy se bírt már titeket elviselni – tette hozzá.
- Sirius! - Remus elmosolyodott, Peter teljesen más dologgal volt elfoglalva, James és Lily pedig döbbenten meredtek rám. Milyen gyorsan felfogták, hogy róluk van szó.
- Hogy, hogy nem tudott minket elviselni? - kérdezte James.
- Emlékeztetnélek, James – szólt Remus. - Hogy átváltoztatástan előtt eléggé durván elküldted Meát. - A bátyám lehorgasztotta a fejét.
- Te sem voltál épp barátságos – néztem Lilyre. - Pedig én miattatok érdeklődtem. Csak tudnám minek töröm magam ezért. Megvan a magam baja, elég lenne Siriusért aggódnom. És tudjátok mit, már csak miatta fogok. Megyek és szólok is Dumbledore-nak, hogy vigyenek be a Mungóba. - Sirius ellenkezni akart, de nem engedtem. - Nem nézem végig, ahogy elvérzel! - szóltam rá, majd felálltam, és Lilyékre néztem. - Ti meg véletlen se merjetek a közelembe semmit olyat ki ejteni, ami a kettőtök viszonyáról szól, mert nem állok jót magamért. Ha arra sem vagytok képesek, hogy kibéküljetek, ha szeretitek egymást, akkor nem vagytok normálisak. Ennyi! - Azzal otthagytam őket, és fel mentem Dumbledore-hoz.

Attól kezdve, hogy Siriust elszállították a Roxfortból rossz napok jöttek rám. James és Lily nem békültek ki, és én se velük. Ők se szóltak hozzám, én se hozzájuk. Jóformán magamra maradtam az egész Roxfortban.
Elejében Gabriellel beszélgettem, de január végén, pár nappal azután, hogy Sirius elment, ők is végre hazatérhettek a Beauxbatons-ba. A Roxfortban újból én lettem az egyetlen francia boszi. Pitonnal se tudtam beszélni, mert ő Jassal volt elfoglalva. Úgy irigyeltem őket, semmi gond nincs köztünk, boldogok együtt. Nem volt szívem zavarni őket, pedig megengedték volna, hogy beszálljak a beszélgetésbe. Akár hogy is, az elkövetkező két hét életem legszörnyűbb két hete volt. Érzelmileg a nullán voltam. Csak annyit tettem, hogy tanultam, ettem aludtam, órákra jártam, ott jól szerepeltem, ilyesmi. Szociális dolgok: nulla. Jóformán megnémultam. Életemben nem beszéltem ilyen keveset, mint abban a két hétben.
- Most milyen szomorú lehet! - jött be Lily és Amy a hálóba, ahol ültem és olvastam. Az előbbi rám tekintett. Fél szemmel én is néztem őt. - Az édes pici Janette elment.
- Nekem nem tűnt szomorúnak – jegyezte meg Amy, majd leült az ágyára. - Sőt, mintha örült volna neki.
- Ó az a látszat! - sziszegte az első, én meg behúztam az ágyfüggönyt, és tovább olvastam.
- Figyelj! Nem kellene kibékülnötök? - Gondolom ezt rám értette.
- Nem is szól hozzám – válaszolt Lily. Végül is, úgy, mintha itt se lennék!
- De te sem erőlteted meg magad. Lily, se te, se James nem törődtök vele... Mióta Sirius elment teljesen olyan, mint egy gép! Eszik, alszik, tanul...
- Te sem beszéltél vele túl sokat!
- De megpróbáltam, de nem én vagyok a legjobb barátnője, se a testvére! Ezt nektek kéne elintézni. Én úgy érzem, hogy nem érzitek át az ő gondját, csak elvagytok a sajátotokéval. Csak mert összevesztetek! Annak már majdnem két hete! De ő? Végignézte, ahogy Sirius a gyengélkedőn vagy, most a Mungóba... és aggódik érte. De ti? Eszetekbe jutott már például Sirius? James legjobb barátja, nem is aggódik érte?
- Ezt kérdezd Jamestől. Nem tartozik rám! - morogta a lány.
- És Mea? - kérdezte. Elgondolkodtam, Amy annyira jól csinálta. Kimondta, ami engem is nyom, ami engem is bánt. Igen... Az hogy nem törődnek velem. De azután se tették...

Nem mintha engedtem volna. Talán épp ez miatt a beszélgetés miatt, de kerültem őket. Később mentem enni, órákra is utoljára érkeztem, és elsőként mentem el. Nem érdekeltek, még akkor sem, mikor éreztem, ez nekem rossz.
Két héttel azután, hogy Siriust elvitték felmentem McGalagonyhoz, hogy megkérdezzem, hogy van.
- Egyenlőre nem túl jól, Ms Potter – mondta a professzor. - Küldtem be nekik könyveket és napi rendet, hogy ne maradjon le, de a sérüléseket még nem tudták összeforrasztani.
- De mégis mi a jó eget csinált Louis? - fakadtam ki. A tanárnő rám nézett.
- Minden rendben? - kérdezte. Bólintottam, majd halkan elköszöntem, és távoztam. Felmentem a káhába, ahol leültem és néztem a tömeget. Mindenki beszélgetett, vagy ment jobbra, balra, de velem senki nem törődött.
Remus Amyvel indult valahova, Alice Frank Longbottommal csókolózott, Peter néhány barátjával ment ki, hogy csak azokat említsem, akiket ismerek. Lily és James a káhá közepén veszekedtek egymással, én meg ültem, egyedül és a kandalló tüzét bámultam.
- Hagyj már békén, Potter! - hallottam Lily hangját.
- Jaj, Remus menjünk már! - Ez Amy volt.
- Hallottad, hogy Lumpsluck milyen házit adott? - Ismeretlen elsős.
- Szeretlek! - Frank Longbottom.
- … és akkor McGalagony azt mondta...
- De Evans, hallgass már végig!
- Én is szeretlek, Frank...
- De Amy! Most... nekem könyvtárba kellene mennem...
- Ha tudnád milyen fárasztó volt Flitwick órája...
- Vajon mi lesz a legközelebbi kviddicsmeccs eredménye?

Itt sokalltam be. Nem elég, hogy mindenki dumált, de velem senki sem törődött. Az idegeim szépen lassan elvékonyodtak, majd hirtelen hatalmasat sikítottam. A Griffendél torony úgy némult el, mintha bomba robbant volna. Mindenki rám nézett.
- Csönd! - suttogtam, majd a kanapéról a kandalló elé térdeltem. És a tűzbe bámultam. Nem éreztem semmit, csak néztem magam elé. A lángok lassan táncoltak a szemem előtt.
- Mea...
- Csönd! - rivalltam rá ismeretlen megszólítómra, vagyis nem ismertem meg a hozzám szólót.
- Mea! - megragadta a kezem, majd felállított. Erre elkezdtem hisztizni. Hogy, hogy jutottunk el a gyengélkedőre? Örök kérdés marad számomra.

Feküdtem az ágyon és a plafont bámultam.
- Azt hiszem idegösszeomlást kapott. Vagy legalábbis idegileg kikészült.
- Hm, és mit ajánl? - Asszem Dumbledore beszélt Madam Pomfreyval.
- A Szent Mungót. Nem hiszem, hogy most a Roxfortban kellene maradnia.
- De jó... - suttogtam. - Láthatom Siriust. - Becsuktam a szemem és elaludtam.