Ezek után kábé naponta egy szót váltottunk Siriusszal. Ez a köszönéshez használatos „Szia!” volt. Pipa volt rám, és ez látszott. Ő volt pipa RÁM! Na mindegy.
Karácsonyra csak én és Sirius fogunk maradni a Griffendél házban. Már most félek. Érdekes, pedig Sirius állítólag nálunk, akarom mondani, Jameséknél lakik, nyugodtan hazamehetett volna.
Még James is csodálkozott. Elhiszem. Mibe, hogy csak miattam marad?
Mondom már félek.
- Ez furcsa – sóhajtott Lily, miközben pakolt. Kérdőn néztem rá az ágyam tetejéről. Holnap reggel indul a Roxfort Expressz haza. - Mármint Sirius. Minden évben elment és Jameséknél telelt, és most nem?
- Biztos sejti, hogy, ha te ott leszel, akkor nem sokat fognak együtt szórakozni Jamesszel.
- Aha, vagy csak tudta, hogy te úgyse jössz el... - Elvörösödtem, mire elmosolyodott. - Szerintem, téged nem egy éjszakára akar, hanem örökre.
- Á, nem. Amikor azt mondta szeretett, az múlt időben volt. Kiábrándítottam magamból... sajnos.
- Sajnos? - Felállt, majd döbbenten rám nézett. Szeme kíváncsiságtól csillogott. - Miért sajnos?
- Nos, hát...
- Beleszerettél? Mi történt azon az estén? - kérdezte, utalva a buli napjára. Elgondolkozva hátradőltem az ágyon, majd becsuktam a szemem. Még most is láttam, hogy mi történt.
- Megcsókolt, és azt mondta, hogy miattam lett ilyen, amilyen. Ez kicsit megzavart... és igen. Úgy hiszem, hogy szeretem.
- Azért vagy ilyen mostanában? - Éreztem, hogy leül az ágyam szélére, majd megsimogatta a kezem. - Zavar, hogy... - Felültem.
- Igen, zavar! - mondtam, talán egy kicsit túl hangosan. Kicsordult a könnyem is. - Jaj, Lily... - Magához húzott, majd átölelt, én meg elkezdtem bőgni.

Másnap reggel a Roxfort Expressz elindult hazafelé. Elbúcsúztam Jamestől, átadva neki két kis csomagot. Ajándék anyának és apának. Apróságok, de figyelmesség. Egyszer azért szeretnék velük jóban lenni. Sirius kezet rázott Jamesszel, küldött jókívánságokat a szüleinak, majd elköszöntünk a többiektől. Alice, Amy, Remus, James, Peter és Lily egy kupéba ültek be. Aztán később hallottam, hogy Alice igen hamar eltűnt Frankkel. De hát, ilyen az élet.
Egyedül indultam vissza a Roxfortba, mikor a vonat elhaladt. Át Roxmortson, fel a birtokra.
Mikor végre felértem a klubhelyiségbe felmentem a lányok hálójába. Az egész csak az enyém. Sőt az egész torony csak a miénk Siriusszal.
Érdekes ez a szünet, bár én a régebbieket nem igazán láttam, de most az egész iskolában összevisz nyolc ember volt. Két griffendéles, három hollóhátas és három mardekáros, aki közül az egyik Piton volt. Az egyik hollóhátas pedig Jasmine. Olyan aranyosak együtt, szerintem. És tényleg megértik egymást.
Jasmine nem is buta és nem is csúnya lány. Csak szerény, és szereti a különleges embereket. Az olyanokat, mint Piton. Akik kicsit visszahúzódók, akik másnak mutatják magukat, mint amilyenek valójában.
Sötétkék haj, fekete tekintet. Stílusban is illik hozzá. Ó, de szuper vagyok.
Fogtam egy könyvet, majd lementem a kandallóhoz olvasni.
Ezt egészen addig tettem, míg be nem jött.
Onnantól kezdve, megváltozott az életem...

Hogy ne siessem el a dolgokat, úgy történt, hogy belépett a Kövér Dáma mögött a klubhelyiségbe, majd köszönt. Halkan vissza is köszöntem, de úgy különösebben nem törődtem vele. De amikor odajött hozzám, már muszáj volt.
Leült mellém a kanapéra, és engem nézett.
- Mi van? - kérdeztem tőle. Az utóbbi időben ilyen sokat nem beszélgettünk. Vagyis, most két szót szóltam hozzá.
- Semmi – válaszolt, majd hátradőlt, és a kandalló tüzét kezdte el fixírozni. Felsóhajtottam, majd tovább olvastam a könyvet, egészen addig, míg észre nem vettem, hogy mellém csusszant.
- Mi van?! - néztem, rá ingerültebben, és becsuktam a könyvet. Vagyis inkább összevágtam.
- Semmi – közelebb hajolt, mire felugrottam, és elejtettem a könyvem. Mosolyogva nézett rám, de a mosolya nem egoista, nem fölényes volt, hanem inkább olyan megértő... vagy nem tudom. Aranyos volt így, de nem adhattam meg magam, még akkor sem, ha tudtam, közel állok hozzá.
Gyorsan elindultam a lányok hálója felé, de utánam jött, kezében a könyvvel.
- Ezt itt hagytad – mondta. Megálltam és felé fordultam. Ekkor vesztem el igazán.
Olyan charme-osan mosolygott rám, hogy azt hittem helyben elolvadok.
Mea, szedd össze magad!
A könyvért nyúltam, majd megfogtam, de nem engedte el. Magam felé húztam, aminek az lett az eredménye, hogy ő is jött vele. Elém lépett, majd megcsókolt. Jelentem, most józan volt... vagyis, most is... Átkarolta a derekam, magához húzott, és úgy csókolt.
Mint valami Isten. Aki még nem csókolózott Sirius Blackkel az tegye meg! Miket is beszélek! Senki nem csókolhatja meg rajtam kívül... Vagyis...
Éreztem, hogy ma este nem fogok bírni magammal, és tudtam, én sem leszek neki több egy egy éjszakás kalandnál, így lelkileg felkészültem rá, és átadtam magam neki. Csináljon velem azt, amit akar...
Hogy ez hiba volt-e vagy sem? Azt majd a jövő eldönti.
Nem is tudom, mi a rosszabb. Beismerni, hogy ilyen jó éjszakám még Franciaországban sem volt, vagy arra gondolni, hogy több nem is lesz.
Amikor a barátommal, ott voltunk együtt az első éjszakáink voltak hasonlóak, amikor még szerettük egymást. De aztán...
Kicsit ezekre az éjszakákra emlékeztem.
De ott mind a ketten szerelmesek voltunk. Itt pedig, talán csak én.
Amint felébredtem, reggel, hat óra körül kilógtam Sirius ágyából, ahova hosszú csókcsata következtében jutottunk, felkapdostam a ruháimat, mivel nem kellett félnem, hogy valaki meglát, hacsak McGalagony nem lesekszik utánunk.
Nem leselkedett. Átmentem a saját hálómba, letusoltam, majd szabad ruházatba öltöztem. Egy fehér felsőt vettem fel, melynek ujjai kiszélesednek, és egy divatos farmert. Nem fogok csak azért letört lenni, mert Sirusszal töltöttem az éjszakát. Sőt inkább jól kellene lennem, hiszen ilyen jó estém régen volt már. Leültem a kanapéra és vártam, hogy hét óra legyen. Ugyanis reggelit csak héttől kezdve adnak. A könyv is itt volt még, amit valamilyen úton módon elejtettem tegnap, így olvastam tovább. Egészen addig, míg valaki, hatalmas ásítás kíséretében le nem jött. Természetesen Sirius volt.

Úgy döntöttem levegőnek nézem, nem érdekel, mondhat bármit.
Csak nem gondoltam, hogy ezt fogja mondani.
Odajött a kanapéhoz, majd lehajolt és adott egy puszit az arcomra.
- Megszöktél – suttogta a fülembe. - Nem volt szép tőled. Főleg azután az este után. - Megfordultam, úgy, hogy vele szembe legyek. Rám mosolygott.
- Hib... - Megcsókolt. Ó, milyen aljas! Nem engedi... várjunk csak! Eddig egy barátnőjét se csókolgatta másnap! Ez csak azért van, mert én vagyok itt, vagy Lilynek igaza volt?
- Mit is akartál mondani? - kérdezte, s hozzá kajánul vigyorgott. Milyen szemtelen. Adtam neki egy kisebb pofont. Igazából, csak meglegyintettem, még csak nem is csattant.
- Ne vigyorogj ilyen kajánul! - Erre megint megcsókolt. Megkerülte a kanapét, majd leült. Megfogta a kezem, és magához húzott.
- Mea...
- Igen?
- Járunk? - kérdezte. - Mármint te meg én... hogy együtt lehetnénk. Tegnap este, nekem úgy tűnt, már nem vagy közömbös irányomban, így...
- De mi a biztosíték, hogy nem folytatod a kalandjaidat? - kérdeztem rá nézve.
- Te... szeretlek Mea! Már nagyon régóta! Azért akartam veled randizni, ezért... Miattad kezdtem el ezt az új stílust, és te vagy az egyetlen, aki segíthet, hogy kijöjjek belőle. Szeretlek!
- Sirius...
- Ne, inkább ne mondj semmit – mondta halkan. Ekkor hirtelen az iskola elkezdett rázkódni.
Mintha földrengés sújtotta volna a birtokot. Összeszorított szemmel megmarkoltam Sirius karját, és hozzábújtam. Az egész, úgy húsz-harminc másodpercig tarthatott, aztán abbamaradt. Mindketten felugrottunk, majd lesiettünk a nagyterembe. Már csak azért is, mivel nemsokára reggeli, meg holnap karácsony. Gondolom folynak a díszítések. A nagyterem ajtaja nyitva állt. Odabent egy asztal volt, ami körül ültek a tanárok és a nyolc diák...
De volt egy másik asztal is, ha jobban megnéztem. És akörül is álltak diákok. Mághozzá eléggé sokan.
Összenéztünk Siriusszal, majd beléptünk. Ugyanebben a pillanatban valaki felkapott, majd megforgatott a levegőben.
- Mea! Örülök, hogy találkoztunk! - mondta, majd letett. Csak ekkor volt időm jobban megnézni a „támadóm”.
- Gabriel!

Pislogtam, mint hal a szárazon. Hogy került Gabriel L'Dark a Roxfortba, mikor neki a Magicában a helye! Ránéztem Siriusra, akinek a szemében furcsa dolog csillant: féltékenység. Még nem is mondtam neki igen a járásra, de már féltékeny. De édes! Nincs oka féltékenykedni. Gabrielel még a nyár elején szakítottunk.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- A Magica megszűnt. Ide küldtek minket.
- Titeket? Ki van még itt? - álmélkodtam.
- Janette, Louis, Vivien és én. Itt maradunk egy időre a Roxfortba – mesélte lelkesen. Én pedig bemutatnám a színes társaságot.
Először is mind az osztálytársaim, és mindet ki nem állhattam, kivéve persze Gabrielt.
Janette Reno egy szőke, raccsoló liba. Ő volt az első, aki keresztbe tett nekünk, mikor Gabriellel összejöttünk. Félek, hogy Siriusra is rávetné magát. Igazi francia ribanc.
Louis Binoche talán a legjobb közöttük. Magas, fekete hajú srác. A Beauxbatons szégyene volt. Csodálom, hogy nem bukott meg. De nem csak észből, de szépségből is híján bántak vele, ellenben az átkokat jól megtanulta és alkalmazza is. Kedvenc hobbija: hogyan átkozzunk meg mindenkit, akit érünk. De nem csak könnyedén, lehetőleg három napig ki ne jöjjön a gyengélkedőről.
Vivien Belmondo. Igazi vörös ördög. Megszállott gonosz szellem. Magányos teremtés. Ráadásul feminista, pedig gyönyörű a csaj. Ilyet se gyakran mondok nőtársaimról, főleg olyanról, akit utálok. Őt is azért utáltam meg, mint Janett-et, mert beleköpött a kapcsolatomba Gabriellel. Akkoriban imádtam őt, ő meg folyton bekavart a feminista dumáival... hogy utáltam ezért.
De most Siriusszal vagyok... vagyis leszek. Istenem, ha hallaná mit csinált ő itt a lányokkal!
- Remek – morogtam jelezvén, hogy még mindig nem kedvelem a Beauxbatons ezen csapatát.
- Na, és hogy vagy itt? Örülsz, hogy ide kerültél? - kérdezte. Bólintottam, majd elmosolyodtam.
- Megtaláltam, amit kerestem. A bátyám, barátokat...
- Jó pasit? - vigyorgott. Bólintottam.
- Többet is a kelleténél, de talán, most rátaláltam az igazira – mosolyodtam el. Sirius szeméből eltűnt a féltékenység és elmosolyodott.
- Sirius Black vagyok – nyújtott kezet Gabrielnek.
- Gabriel L'Dark. Mea expasija.
- Tényleg, te megtaláltad a nagy Őt? - kérdeztem, mire bólintott.
- A neve Lolle Nisch. Német származású, a Magicába járt, és most együtt vagyunk. Úgy tűnik, együtt is maradunk, talán örökre. Megkértem a kezét, és igent mondott.
- Gratulálok!
- Nézzétek, Meácska! - Hallottam meg Janette hangját. Vágtam egy fintort, majd megfordultam.
- Janette, Vivien, Louis – bólintottam nekik. Jan végigmért, majd megakadt a szeme Siriuson.
- Ó! Nem mutatsz be? - kérdezte.
- Nem – válaszoltam, majd megragadtam Sirius kezét. - Gyere menjünk enni. Megígértük Flitwicknek és Hagridnak, hogy segítünk a díszítésben. Sziasztok!
Azért köszöntem el tőlük, mert a beauxbatons-osok külön asztalt kaptak, mivel nem voltak cserediákok, csak a Magicából ideiglenesen ide kerültek, mint később megtudtam. A nyolc diák lassan összeszedődött, ahogy a tanárok is. Furcsa volt a tanárok mellett enni, főleg, mert egy diák se mert megszólalni.
- Kellemesen telik a szünet? - kérdezte McGalagony ránk tekintve, mint alattvalóira, akarom mondani házabeliekre...
- Igen, nagyon jól – mondta Sirius, majd rám mosolygott. - Eddig.
- Professzor, a beauxbatons-osok mit keresnek itt? Nem a csereprogram részei, vagy igen?
- Nem, Miss Potter – szólt Dumbledore. - A Magica Boszorkány- és Varázslóképző Akadámiát a Mágiaügyi Minisztérium bezáratta, a Beauxbatons pedig nem tudta őket visszavenni azonnal. Így felajánlottam, hogy míg a francia iskola felkészül, addig itt lehetnek a Roxfortban. Gondolom pár hétről lesz csak szó. A Teszlek süveg döntöttel el, hogy ki hol lesz elszállásolva, mert nem akarok nagyobb ellentmondást.
- És, ki hol lesz? - kérdeztem.
- Mr L'Dark a Griffendél falai között pihen majd meg. A kettes szobába kerül. Miss Reno, Miss Belmondo és Mr Binoche a mardekárba kerültek. - Nem csodálom. Azon csodálkoztam volna, ha máshova. Ott gondolom, jól is fogják magukat érezni Lucika mellett. Különben ő és Cissy még az itt maradók a Mardekárból. Hát igen, velük se sokat beszéltem, mióta Griffendéles vagyok. De mindegy.
Két griffes, három-három mardis és hollóhátas, plusz most már négy beauxbatonsos... hogy mi lesz ebből?