- Jeny, ha így folytatod, én szédülök el! – mondta fáradtan Lily.
- Bunkó, paraszt... – szidtam tovább zavartalanul Colint, miközben fel alá járkáltam a klubhelyiségben.
- Szerintetek megunja?
- Nem – ásított Rocky.
- Hány óra van? – tettem fel már sokadjára a kérdést.
- Mint tegnap ilyenkor – felelte készségesen Kira.
- Tudod mit – állított meg Alice. – Inkább olvasd el a leveledet, jó? Mert, ha így folytatod, amire el is olvasnád, már semmi nem lesz belőle.
- Miért? – kérdeztem. Aztán a levelemre néztem. Teljesen össze volt gyűrődve, annyira szorítottam. – Ja... Jó ötlet.

Kifújtam a levegőt, és leültem a kanapéra.
Felbontottam a levelemet, de abból a papírral együtt kiesett egy másik boríték is. Mielőtt elkezdtem volna olvasni, Lily odadugta a fejét mellém.
Kérdőn ránéztem, mire ő csak vigyorgott.
- Én is látni akarom – rántotta meg a vállát.
- Tőlem aztán nyugodtan – tartottam úgy a lapot, hogy ő is lássa.


TE NEM VAGY NORMÁLIS!

- Khm... – imitált köhögést Lily.
- E’ van – vigyorogtam.

Mindig is tudtam, hogy nem vagy komplett, de most be is bizonyítottad. Jeny, alig egy hónapja nem találkoztunk! Hát nem megmondtam neked, hogy nélkülem ne keresd a bajt?!
Most azt gondolod, hogy túlreagálom.
Pedig nem.
Nem bizony. Csak tudom, hogy ez a viselkedés borít ki a legjobban. Szegény Jenyke azt hitte haragszok.
Pedig nem. Hehe.
Na szóval, mielőtt a többiek megköveznek, csak azt akarom kérdezni:
Legalább jól megtépted azt a csajt?...

…Daniel, állítsd le magad! És add ide azt az üveget! Nem, nem dobom ki! Én is kérek, te bolond! Na szóval, Jeny, Daniel szimplán hülye. Ez van.
Mivel úgy tűnik, a többiek nincsenek beszámítható állapotban, ÉN fogom elmondani, mi történik itt.
Először is: nem vagyok beképzelt, semmi esetre sem. Nem értem, hogyan következtettél erre. Az egészséges egoizmus még senkit sem ölt meg…

…De engem a tiéd fog sírba vinni! Jeny, ne hidd el neki, Nick is ugyanúgy benne volt, hogy robbantsuk fel a tanárit, nem én találtam ki...

…Pszt, Dean! Nem kell tudja… Szóval, Jeny, itt nincs semmi érdekes, békességben éldegélünk, és még véletlenül sem robbantottuk fel a tanárit, UGYE, DEAN?! Na ugye… Én megmondtam…

… Rupert, Nick, Dean! Ne fárasszátok, te, Graham most fogja kikészíteni. Gondolom már feltűnt, hogy nálatok dekkol. Ne féltsd a körmeidet, Jeny, tudsz te karmolni. És csípni meg rúgni is. A harapás is fájdalmas…

… Milyen jó tanácsokat tudsz te adni, Tom! Te, Jeny, ez kidőlt. Szerinted, ha leöntöm hideg vízzel, felkel? Biztosan. És, hogy érzed magad? Ó, értem, szóval hiányzunk neked? Igazán megható. Te, ez tényleg felébredt… Ó-ó. Ha nem haragszol én most menekülök…

…Mivel Davis a nyolc napon túl gyógyuló sérülés elkerüléséjért küzd, úgy gondolom, hogy most én fogok írni. És jól is gondolom. Mondtam már, hogy ezeknél nagyobb fraiereket* nem hordott hátán a föld? Nem? Az nagy hiba, mert már rég észrevettem. Arra gondoltunk, hogy ki kéne találni valamit, mert ez így nem megy. Nincs olyan, hogy csak jövőre találkozunk.
Majd, ha eszünkbe jut valami, megírjuk. És tudod mit írtunk még? Na mit? Levelet. Bizony, bizony. De nem neked. Szóval nem nyúlsz hozzá! Azt mondtam, nem! Vedd el onnan a kezed! Az nem neked van. Azt, kérlek szépen, a roxfortosoknak írtuk. Igen, igen, nekik. Ne fáraszd magad, Jeny, te nem tudod kinyitni. Megbűvöltük. Csak az a Lily tudja kinyitni. Ez van. Most úgy érzed, hogy kicsesztünk veled. Mondjak valamit? Úgy is van. Hehe…

…Na, Eric sem fáraszt már tovább. Lelöktem. Ne röhögj, tényleg így van. Most tápászkodik fel. Kicsit meg vannak csattanva. Cakkra úgy, mint a többi. Én nem! Annyira… A te hibád!
Nem vagy itt, hogy megidd helyettünk ezt a sok löttyöt. De jobb is, hogy nem vagy itt. Teli van cigivel a szoba. Kiátkoznál minket a Durmstrangból, ha látnád. Viszont a többiek nézéséből úgy tűnik, hogy ezt neked nem kellett volna megmondani. Immá’ mindegy…

… David, persze, hogy mindegy, csak most pár oldalas kisregényt fog írni miattad arról, hogy milyen balfaszok vagyunk. Jobb esetben. Jeny, kímélj meg. Elég szarul vagyunk amiatt, hogy elmentél. Na, ne haragudjál! Bocsi na… Tudjuk, hogy utálod a cigit. Nem haragszol? Akkor jó. A levelet tényleg nem tudod kinyitni, ne is erőlködjél.

Roger bekattant. De tényleg. Tudja a fene, mi baja. Karkarov, kviddics, te, bármi lehet.
Csak gondoltam szólok.
Milyen a párbajverseny? Aztán szégyent ne hozz ránk!

Jut eszembe, rád fogom uszítani Rockyt. Csak, hogy tudd. Nem, nem érdekelsz. Valaki úgyis meg kell mentsen saját magadtól, ha én nem vagyok ott.
Most kell menjünk, mert... Szóval mert kell.
Aztán írjál!

Szeretünk. Ez van.: Matt, David, Eric, Davis, Dean, Rupert, Tom, Daniel, Nick.


- Ezek aztán rendesen meg vannak csattanva – ismertem el.
- Már kezdem érteni, mitől lettél ilyen – nevetett Lily. – Na, add csak ide azt a másik levelet!
- Dehogy adom! – kaptam el a keze elől. Gondolatban újabb meg újabb rémképek kergették egymást a fejemben. Hiszen ezek úgy be voltak rúgva, hogy az nem igaz! Simán leírnak akármit. – Ezek a hülyék ki tudja, miket írtak bele. Nem, Lily, ezt te nem kapod meg...
- James! – kiáltott vigyorogva Lily.
- Nehogy... – tapasztottam ijedten a szájára a kezemet, de ő simán ordibált tovább.
- Légyszi segíts! Jeny nem akarja ideadni a levelünket!...
- James, ne fáraszd magad, nincs itt semmi! – harsogtam túl Lilyt.

James viszont úgy döntött, nem is próbálja meggyőzni magát, hogy nekem van igazam, és lazán odajött hozzánk. Sirius meg utána. Remek.
- Szóval, White – ült le mellénk James. – Ez – vette ki egy könnyed mozdulattal a kezemből a levelet. – Nem a te kezedbe való.
- Add vissza, oszt jó napot! – tettem csípőre a kezem.
- Hogy is ne – vette el Lily, miközben fél kézzel lenyomott, és felült a kanapé támlájára. – Ezt én itt és most felolvasom.
- Meg ne merd!...
- Khm... Kedves... Te, Danis, írjuk oda, hogy kedves? Ne fáraszd magad, Dean, nem kíváncsiak a szókincsedre... Ja, jó. Akkor kedves roxfortosok!
- Megölöm... – morogtam.
- Miért? Egész stílusosak.

- Ezt a levelet azért írjuk nektek, mert... Mert nincs jobb dolgunk. Lenne, de senkinek nincs kedve büntetőmunkára menni. Gondolom olyan nálatok is van, tehát értitek.
... Mi, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ismerjük Jenyt. Ti még nem. Nem, tényleg nem. Elég nehéz kiismerni. Szóval, leültünk, és megalkottuk a segítségetekre ezt a szép listát. Higgyétek el, hasznos.

Jenynek meg mondjátok meg, hogy mi szeretjük, de ez nem akadályoz meg minket. A sérülésekre pedig felkészültünk.
Jenifer White – avagy mikre jó vigyázni
- Anyám... – csaptam a homlokomra. Én ezt nem akarom hallani.

Feltápászkodtam, elvettem a táskámat, majd kirohantam a klubhelyiségből. A többiek maradtak, és érdeklődve olvasták tovább a levelemet.
Ők nem tudták, hogy miért akadtam ki, mert Colin szidásán kívül más dolgokra nem nagyon koncentráltam. Ergo kíváncsiak voltak, mi olyan különleges Colinban.
Semmi. Egy agyatlan, egoista, fekete mágiás hülye. Plusz volt magántanárom... Ha a szüleim varrták megint a nyakamba, én esküszöm olyan levelet írok nekik, hogy kitagadnak a családból.

Lerobogtam az SVK teremhez, ledobtam a táskám a földre és mellé ültem. Hogy lekössem magam, előhalásztam a rajztömbömet és a ceruzáimat, és elkezdtem rajzolni.
A többiek cseppet sem néztek hülyének. De nem ám!

Fél óra múlva befutottak a többiek. Gyanúsan vigyorogtak, úgyhogy egy mordulással elbújtam a rajztömböm mögött
-. Nem vagyok itt.
- Az kár. Elég érdekes dolgokat tudtunk meg – vigyorgott James.
- Például, hogy egy kezelhetetlen pofátlan pattogó kis méregzsák voltál – idézett Kira.
- Matt hatásosan kigyógyított – fintorogtam. Igen élénken élt az emlékezetemben az a nap, amikor egy hizstizés kellős közepén pofon vágott.
- És azt is megtudtuk, hogy...
- Nem érdekel!

- Őhm, Jeny, el fogod mondani, hogy mi van veled meg ezzel a Colinnal? – vetette a falnak a hátát Lily.
- Nem – vágtam rá tömören, fel sem nézve a rajzolásból.
- Akkor nem is erőlködök.
- Jó.
- Még egy kérdés: Dühös leszel, ha meglátod?
- Aha.
- Akkor arrébb megyek. Itt jön.

Colin percre pontosan érkezett. Kinyitotta az ajtót, és szép sorban mindenki besétált. A mardekárosoknak úgy tűnik szimpatikus. Heh...
- Mit keres maga itt? – sziszegtem.
Megragadott a karomnál fogva, közelebb húzott magához és úgy beszélt.
- Maradj csendben, beszélünk óra után.
- Mit keresel itt? – sziszegtem.
- Óra után, kislány.

Pff... Idegesen ledobtam magam a padomba. Felnéztem, és mindenki engem bámult.
- Mi van? – jött elő a bunkó felem.
- Most láttunk egy tanárral – mondta Lily.
- Nem hiszem, hogy a féltékenység beszél belőled – ironizáltam.
- És nem halottam, mit mondtatok.
- Az pech.
- Jenifer... – fonta össze a karjait Lily.

- Jó napot mindenkinek! – köszönt Colin. Érdekes, olyan érzésem van, mintha azt akarta volna mondani: „Jó napot mindenkinek, akit nem úgy hívnak, hogy Jenifer White!”
- A nevem Colin Graham. Én vagyok az új sötét varázslatok kivédése tanárotok. Az órámon nem tűröm a figyelmetlenséget. Ha valaki mégis megzavarja az órát, számíthat a büntetésre.

Hatásszünet. És ki olyan hülye, hogy ezt annyiban hagyja? Én nem...

- Hoppá – vertem le a könyvemet a földre.
- Szemtelen, mint mindig – vetette oda Colin.
- Igen, igen, hogyne...
- Fogd vissza magad! – rúgott bokán Sirius.
- Majom – rúgtam vissza.

- Őt pont a Griffendéltől – nézett rám Colin, majd nyugodtan mondta tovább. – Ezeken az órákon meg fogják ismerni, milyenek a valódi sötét varázslatok, és megtanulják kivédeni őket. Ehhez viszont erős akarat és fegyelem szükséges. És akinek ez nincs meg... Nos, annak nincs mit keresnie a RAVASZ-on.

Imádom, amikor rám célozgat. Komolyan, mintha megint kilenc éves lennék.
De ki ő ahhoz, hogy tönkretegye a napomat? Senki. Csak azért is elkezdtem hintázni a székemen, és pimaszul figyeltem tovább Colint.
- Te... – bökött meg Sirius. – Ahogy így elnézem Colint... Most kezdek belegondolni, milyen sötét, mardekár-beütésű srácok közül jössz... – vakarta a fejét.
Ez nem kellett volna mondania.
Megköszörültem a torkomat, és amikor rám nézett, egy elegáns mozdulattal kilöktem a padból.
Puff!
Olyat esett, hogy szép volt nézni. Rátenyereltem a székére, és kihajoltam a padból.

- Ejnye, enyje... – csóváltam a fejem. – Nem szép dolog csúnyát mondani a barátaimról, Sirius. És nem is tanácsos...
- Büntetőmunka, Miss White! – mosolygott negédesen Colin. – És maga az első, aki kijön.

Fekeltem a helyemről, és ráérősen kisétáltam a katedrához. Az egész arra ment ki, hogy ki bírja tovább.
Ez amolyan „Ha bekavarsz nekem, én is bekavarok neked” játék volt.
Amióta ismerem, ezt játsszuk.
Hajrá, gyerekek, őrizzük a hagyományokat! Mint ahogy ősi multú varázslócsaládok sznob gyerekeihez illik.
- A mai órán felmérjük, ki milyen szinten van – vett elő egy furcsa szelencét Colin.

Fekete volt, és kicsi. Egyből felismertem, és gúnyosan elmosolyodtam. Nem hiába jártam én a Durmstrangba. Tanultunk erről az izéről. Azt méri fel, kinek milyen hajlama van a sötét varázslatokra. Én tudom az én eredményemet. Nem szent a Durmstrang, kemélyen tanítja a fekete mágiát. Mégsem olyan, mint ahogy azt minden másik iskola képzeli. Nincs tele a suli kísértetekkel, nem teázik ott Voldemort, és nem csak a fekete mágiás hülyegyerekek járnak oda.

- Varázsolj valamit – mondta Colin.
- Ccc... Ha csak ennyi kell – vetettem oda, majd felrántottam a pálcámat. Durvább átok volt, habár pontosan tudtam, hogy nem éri el Colnit.
De ami következett engem is meglepett. A várt ezüstös fény helyett valami fekete dolog kezdett örvényleni a pálcám körül. Egyre gyorsabban forgott, majd végül eltűnt a dobozban.

Colin odalépett, és kiemelt a szelencéből egy papírt. Az eredményemet. Valami nem stimmelt vele. Ennek nem kellene ilyen feketén világítania.

- Visszamehet – nézett rám Colin.
- Visszamehet – utánoztam visszafelé nyávogva.
- Jöjjön ki a következő. Mr. Potter!

James értetlenül felállt, és kiment. De neki az átka ezüst volt. Megkocogtattam a pálcámat, hátha azzal van a baj. Nem tudom, mit vártam, talán, hogy elkezd szikrákat szórni, piruettezik vagy kiírja a levegőbe, hogy „Nem üzemel”.
- Mr. Lupin!
- Mr. Black!
- Mr. Piton!
- Miss Black!
- Miss Evans!
Semmi. Csak az én pálcám bolondult meg.

- Mr. Malfoy!
Malfoynál viszont meglepődtem. Az ő átka is olyan volt mint az enyém. Akkor már tényleg nem értettem semmit. És Malfoy sokat sejtető pillantása után sem lettem okosabb.
- Mi a fene? – kérdeztem magamtól, miközben kopogtattam a pálcámmal a padot. Lövésem sincs, mi a baj vele.

Elhallgattam, és az óra többi részében csendben ültem.
Aztán összeszedtem a cuccaimat, de nem keltem fel, mert vártam, hogy a többiek menjenek el. Nem kellett ők is hallják a beszélgetésemet Colinnal. Kicsit hangos eszmecsere lesz.

- Megvárunk kinnt – mondta Lily, és elment a többiekkel.
- Nekem mindegy...

Felkaptam a táskámat, és indultam volna a katedra felé, de Malfoy az utamat állta. Azt hittem félre fog állni, ezért nem is figyeltem rá. Majd csak akkor néztem rá legközelebb, amikor nekimentem.
Már hobby szinten űzhetném ezt az egészet. Mindig nekimegyek valakinek. Igazán megszokhatnám.

- Beszélnünk kell – mondta Malfoy.
- He? – néztem rá. Kicsit hülyén jött ki, hogy ő ott két fejjel magasabb, s én fel kell nézzek rá. Hogy van az, hogy nálam mindenki magasabb?! – Nekünk?
- Igen. Felismertem az átkodat, White.
- Igen, rólad el tudom képzelni.
- Gondolkoztunk – intett a többi mardekáros felé.
- Szép teljesítmény – mondtam, és megpróbáltam kikerülni. Nem hagyta. Paraszt...
- Úgy döntöttünk, hogy beveszünk közénk.
Itt elakadt a tudomány.

- Hogy mi?! Ti? Engem? Na ne röhögtess...
- A Drumstrangból jöttél, és úgy tűnik, jól kiismered magad az átkokkal. Te – mondta nyomatékosan. - közénk való vagy.
- Neked elment az eszed?! – jött meg a hangom. – Malfoy, te normális vagy?! Én soha nem állnék le olyanokkal, mint ti!
- Pedig jobban tennéd. Aranyvérű vagy, a mi oldalunkon a helyed. Válogasd meg a barátaidat.
- A barátaimhoz aztán meg pláne semmi közöd! – kiabáltam rá, és ellöktem. Csak nem fog ez nekem itt pattogni!
- Jobbat érdemelsz.
- Értsünk egyet, nem értünk egyet – fintorogtam. A többiek az ajtóból nézték a műsort. Ingyen cirkusz csak most, csak nekik.

- Nem bánod meg – nyújtotta a kezét Malfoy.
Csak álltam, és néztem. Ezek komolyan azt hiszik, hogy belemegyek?!
Kifújtam a levegőt, ellöktem a kezét, és elmentem Malfoy mellett.
- Ha nem velünk, ellenünk, White.
- Ez van – rántottam meg a vállam, és mentek Colinhoz.

- Hogy elszaladt az idő – sóhajtott színpadiasan kedvenc professzorom. – Órára kell menjél, kislány.
- Nem úszol meg – vetettem oda, majd dühösen kimentem a teremből.
Lily meglepődve állt az ajtó mellett.

- Semmi... – ráztam meg a fejem, és magam után húzva Siriust és Jamest elindultam a jáslástanterem felé.

Kikészít. Colin meg Malfoy. Mind a kettő.




* köcsög