Felnéztem a polc legtetejére, majd felállítottam a létrát. Persze ez sem ér fel addig. Felsóhajtottam, majd elkezdtem felmászni rá, fokról fokra. Amikor végre elértem a legtetejét, óvatosan elengedtem a létrát, és felnyújtózkodtam, hogy elérjem a könyvet, amikor...
- Lily! - ijedtemben elvesztettem az egyensúlyom, és leestem. Pont James karjaiba.
- Könnyebben is megszabadulhatsz tőlem! - mondtam sóhajtva egyet. Erre egy félmosolyt eresztett meg, de aztán elkomorodva letett a földre.
- Miért nem hallgatsz végre rám? - kérdezte aggódó hangon.
- Mikor is hallgattam én rád? - kérdeztem humorosan, majd én is elkomorodtam. - Jól van na! Ne nézz így rám. Nem vagyok béna...
- Pihenned kellene!
- Nem tudok egész nap a kanapén gubbasztani, nem vagyok bagoly! - csattantam fel.
- Nem is tudtam, hogy a baglyok a kanapén gubbasztanak – kötözködött. Felnéztem a polc tetejére.
- Jól van, akkor azt szedd le nekem! - mondtam. Előhúzta a pálcáját, majd egy begyűjtőbűbájnak a segítségével a kezembe adta, érdekes pillantások közepette. - Jól van! - duzzogtam, majd elindultam a nappali felé.
- Lily! - Megálltam, majd megfordultam. - Mikor érted meg végre, hogy ami veled történik, az nem normális?
- Nem vagyok se gyenge, se beteg! James, egy kicsit rosszabbul viselem, mint mások, ennyi. Attól még nem halok bele, nem kell, hogy úgy kezelj, mint egy rokkantat!
- Csak féltelek – suttogta, majd átölelt. Hozzábújtam.
- Nem lesz semmi bajom. Majd csak túlélem, most már csak hat hónap...

Talán ez egy kicsit hirtelen ugrás volt, mivel mindenki kitalálhatta, mi bajom van. Terhes vagyok, de nem egyszerű terhes, hanem veszélyeztetett, hála egy kisebb kalandnak aurorként. De mindegy. Még élek, és azt hiszem, ott kellene folytatni, ahol abbahagytam. Bár kicsit nagyobb léptékkel, mivel már két éve nem írtam, így sok dolog történt az esküvőnk óta James-szel. Tehát, ha jól emlékszem, ott tartottunk, hogy kimondtam életem egyetlen olyan szavát, amiről biztosan tudom, hogy azóta sem bántam meg:
- Igen...
- Akkor ettől a perctől fogva férj és feleség vagytok! - szólt a házasságkötő. James rám mosolygott, majd felhúzta az ujjamra a gyűrűt, én meg az övére a másikat. Ezután megcsókolt, és megtapsoltak minket. Csak ezek után mehettünk vissza a meleg házba. Végre. Pár perc alatt átöltöztem egy báli ruhába, és lementem a lépcsőn.
- Mondja, Mrs Potter, hát illik megváratni az ünneplőket?
- Illik – válaszoltam, majd megfordultam. - Jaj...
- A nehezén már túl vagyunk, most már élvezd az estét.
- Nem akarok Mrs Potter lenni! - mondtam, mire furcsa tekintettel nézett rám. - Nem úgy... Lüke! Névileg, olyan furán hangzik.
- Kedves Lily Potter... - Megborzongtam. - Jobb, ha hozzászokik!
- Értettem, férjuram! - Erre ő savanyodott el. - Na, mi van, neked is szokatlan, mi? Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!
- A baglyok nem tudnak beszélni!
- Ez egy mondás volt, de mindegy! - nevettem. Elengedett, majd a karját nyújtotta felém, én meg belekaroltam. Odabent már mindenki minket várt.
- Éljen az ifjú pár! - kiáltotta Sirius, majd egy marék rizst szórt a nyakunkba.
- Na! - Hirtelen mindenfelől rizs záporozott. Jobb szeretem főzve... Aztán elkezdtek tapsolni.

Ezek után az este pezsgőzésből, táncból, az ajándékok kibontásából állt. Aztán végre-valahára visszavonulhattunk.
- Milyen érdekes lesz hétfőn úgy visszamenni a suliba, hogy már nem Miss Evans leszek - suttogtam a fülébe, az ágyban. Erre felült, és rám mosolygott.
- Senki nem állhat már közénk. - Én is felültem, majd magam köré csavartam egy lepedőt, és elé másztam.
- Hú! - mondtam, mire kíváncsian rám nézett.
- Parancsolsz?
- Sose figyeltem, hogy ennyire izmos vagy... - mondtam búgó hangon, majd beharaptam az alsó ajkamat. Erre elvigyorodott, majd megfeszítette az izmait. Én meg ájulást imitáltam. - Ó! - Majd felkönyököltem. - Micsoda pasi vagy!
- Gúnyolódsz velem?
- Én, soha... - nevettem, mire elkezdett csikizni. - Ne, jaj, hagyd abba, könyörgöm! - nevettem. Abbahagyta. - Gonosz vagy! Lehajolt hozzám, majd megcsókolt, hosszan, vágyakozóan, és... na, tehát úgy...

Életem legjobb döntése volt igent mondani Jamesnek. Ezt ma is vallom. Ezek után a suli jól ment az év végéig, mivel se Rosh, se semmilyen más tényező nem bonyolította meg az életünket. De hát, mind mondtam, az iskolai év végéig. Ugyanis év közben teljesen megfeledkeztem, pedig nem kellett volna, a versenyről, vagyis pályázatról, amit év végén ki is hirdettek. Mit mondjak, nagyon feldobta a hangulatom...
- És most következzék az Észak-Írországba utazó személy... vagyis pontosabban személyek, mivel ketten utazhatnak ki, és két diákunk egyenlő pontszámmal lett első. - Na ne! Akkor nem mehetek James-szel, hiszen ő nem nevezett... - Lily Evans Potter és Sirius Black.
- Mi? - kiáltottunk fel egyszerre Sirius-szal. - Na ne! - mondtam.
- Nem megyek veled Írországba! - szögezte le a fiú.
- Én se veled! - válaszoltam, majd egymásra néztünk.
- Akkor mondd le! - mondtuk egyszerre, majd így is folytattuk. - Abból nem eszel...
- Gyerekek! Nyugi! - szólt James, mikor hozzánk ért. - Ha le lehet mondani, akkor engedd Siriusnak – mondta nekem nyugodt hangon. - Mert nincs kedvem Írországba menni, de nem akarom, hogy elmenj...
- Sirius, tied a pálya... - mondtam készségesen. - Még délután lemondom. Én is csak veled mentem volna el...
- Inkább csinálhatnánk mást... - mosolygott.
- Például?
- Most már egy család vagyunk, törődjünk ezzel, külön lakás, meg ilyesmi...
- Oké...

Még aznap délután lemondtam az utazást. Azért a szervező gratulált, így Sirius utazik szeptemberben Észak-Írországba Ameliával. Biztos jól érzik majd magukat. Meg én is itthon, az én Jamesemmel.