Nem! Nem lehet, hogy hangosan kimondtam! Nem lehet... Pedig biztos, mármint Potter reakciójából. Olyan döbbenten nézett rám..., de láttam az arcán a felismerést, a sok elvétett szó, a jelek... annyi jel volt, hiszen konkrétan megmondtam neki, hogy a szerelmem Jamesnek hívják...
- Lily... - nézett rám. Úgy vettem a levegőt, mintha nem lett volna belőle elég. Jaj, mi lesz velem? Különben is mit állok itt? Elengedte a kezem! Megfordultam, majd elkezdtem rohanni. Különben megint Lilynek hívott. Felszaladtam a hálóba, majd az ágyra ültem. Lana már ott volt.
- Lily, mi történt? Sápadt vagy, és rémült...
- Megmondtam neki... - suttogtam. - Kiszaladt a számon.
- Mi? - értetlenkedett.
- Konkrétan? „Te hülye! Mert szeretlek...” - A lány eltátotta a száját, majd kiment, én meg a kezemet tördeltem. Vagy húsz percet ültem ott egyedül, igazából másra sem gondolva, minthogy, most mi lesz? Igazából örülnöm kellett volna, hogy túl vagyok rajta, de akkor is! Ez sok mindent megváltoztat... Én attól még nem akarok vele járni, mármint akarok, de csak akkor, ha biztos... mármint... nem akarok olyan üresfejű libának tűnni, akit három nap alatt dobni lehet! Itt tartottam, mikor Lana visszajött.
- Beszéltem Jamesszel – mondta, és leült az ágyam végére. - Egy kicsit el van hűlve, azok után, amit neki mondtál.
- A hülye nem tetszett neki, vagy a másik? - kérdeztem, mire elmosolyodott.
- Hát, megkérdezte tőlem, mióta tart ez. Na, azon hűlt, el mikor megmondtam, hogy tavaly óta. Igazából, volt egy öntelt megjegyzése is...
- Hogy bírtam ki eddig, igaz? - találgattam
- Aha. Aztán elmondtam neki, miért nem akarsz vele járni.
- És mit mondott rá?
- Azt, hogy addig úgyse hagy békén, amíg nem jársz vele – mondta Lana. - Ja, és komolyan gondolta, és úgy tűnt, mintha jól esett volna neki a vallomásod.
- Remek... - mondtam gúnyosan, majd hátradőltem. Hát, majd holnap minden kiderül.

Hát igen. Másnap. Kora reggel felkeltem, majd kirángattam Lanát és Alice-t az ágyukból. Felöltöztünk, majd lementünk reggelizni. Még senki nem volt lent. Mire leértünk két barátnőm is megbékélt a korai keléssel. A reggeli után fogtuk a korcsolyáinkat, majd lementünk a befagyott tóhoz. Felcsatoltam a korcsolyát a csizmámra, majd begyűrtem a farmer szárát, és rámentem a jégre. Jól mutathatok a világosbarna téli kabátomban, a vörös-arany sálamban a jégen, csak kár, hogy a sál nem takarja valami jól a nyakam. Igazából nem sokat ér. Lana és Alice is bejöttek.
- Jézusom, én nem is tudok korcsolyázni! - mondta Alice, mire megfogtuk a kezét, és elkezdtük körbe húzni. Egészen felszabadító volt. A tegnapi gondomat, mintha elvitte volna a szél.
- Jaj, Alice, csak engedd el magad! - mondta Lana nevetve.
- Én elengedem magam, de ti ne engedjetek el! – De azért én megtettem, majd nevetve figyeltem, ahogy Lanával bohóckodnak, míg valaki meg nem csókolta a nyakam. Ijedtemben hátra estem... volna, ha el nem kap. Természetesen Potter volt, az. Rám vigyorgott, majd felsegített, én meg szó nélkül a két lányhoz csúsztam. Úristen, tényleg megcsókolta a nyakam. Lana vigyorogva nézett rám, én meg gyilkos tekintettel rá. De nem csak Potter jött ki a jégre, hanem Remus és Frank is. Az utóbbi Alice-hoz siklott, és azonnal elkezdte neki tanítani a korcsolyázás alapjait, természetesen nagyon közel simulva a lányhoz, hogy véletlen se essen el...
Mi meg Lanával ott álltunk a jégen, a két fiút nézve.
- Na, most mi van? - kérdezte hozzám hajolva.
- Megcsókolta a nyakam – panaszkodtam.
- És jó volt? - kérdezte vigyorogva, mire újra gyilkos tekintettel rá néztem. - Á, látom, borzalmas volt – ironizált, majd elmosolyodott. A két fiú ekkor siklott oda hozzánk.
- Csak nem félsz tőlem? - kérdezte Potter kaján vigyorral az arcán.
- Nem! - mondtam, majd rá néztem. Erre elmosolyodott, sármos, csábító mosollyal, és megfogta a kezem.
- Remek, akkor hagyhatjuk is Holdsáp barátomat romantikázni Lanával... - mondta, és elhúzott onnan. Mikor már távolabb voltunk, engem nézett, de nem eresztette el a kezem. Ő hátrafelé siklott, én sem vele szemben előre.
- Khm. Nem akarod elereszteni a kezem? - kérdeztem, mire nemet intett.
- Szép a szemed – mondta, majd az egyik kezével mégis elengedett, és megsimogatta az arcom. - Nagyon szép... - közelebb hajolt, és meg akart csókolni, de hirtelen hátraesett. Na, igen, hátramenetben az ember nem könnyen veszi észre a tó szélét. Ott ült a hóban, még jó, hogy nem rántott magával. A szemét az égre emelte, és hátradőlt, én meg a nevetéstől dőltem. A hasamat fogtam, úgy nevettem, ő meg csak nézett, kissé megbabonázva. Mikor ez észrevettem, abbahagytam a nevetés, és ott hagytam.

Alice, Frank, Remus és Alice fogócskáztak a jégen, hozzájuk csatlakoztam, nem is törődve Potterrel. Nagyon jót mulattunk. Alice-t volt a legkönnyebb elkapni, révén, hogy még mindig nem volt profi korcsolyás... nem, mintha mi azok lettünk volna, de...
- Rabolni lehet? - kérdezte valaki, majd átkarolt hátulról, és az állát a vállamra támasztotta.
- Nem – mondtam, de nem ellenkeztem az ölelés ellen. Erre elkezdett húzni hátrafelé. - Nem adod fel? - kérdeztem vidáman csengő hangon.
- Azt mondtad nekem tegnap, hogy szeretsz, ezért... nem. Nem adom fel – szögezte le, majd adott egy puszit az arcomra. Sértődött képpel fordultam meg.
- Csak azért, mert azt mondtam, szeretlek? - kérdeztem, mire elvigyorodott.
- Nem csak azért – válaszolt. - Az ért is, mert te egy okos... – Egy puszi a jobb arcomra. -... ügyes, szép, kedves, csinos, jólelkű lány vagy. – Még egy puszi, most a bal arcomra. - Egy igazi bűbájos boszorkány. - Majd elengedett, és rám mosolygott. - És az sem hátrány, hogy te vagy az első, aki nem azért szeret, mert népszerű kviddicsjátékos vagyok, és menő dolog velem járni...
- Honnan tudod? - kérdeztem sejtelmes arccal.
- Mert, különben már jártál volna velem – monda. - Mert neked nem azért kellek, hogy azt hidd, menő vagy, ellenben mindenki buta libának néz, mint a több barátnőmet, hanem arra van szükséged, hogy akit szeretsz, jelen helyzetben én, az viszont szeressen.
- Látod, ezért nem akarok veled járni – mondtam szomorú arccal, majd ott akartam hagyni, de megfogta a kezem, és nem engedett.
- Én meg milyen buta voltam! - sóhajtott fel a szemebe nézve. Mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam. - Végig őszintén elmondtad, kit szeretsz. Nem voltál konkrét, de őszinte az igen, én meg nem vettem észre a jeleket. Hülye voltam...
- Ebben egyet értünk – mondtam mosolyogva. Visszamosolygott, őszinte, kedves mosollyal. Közelebb hajolt hozzám, majd meg akart csókolni, de most én estem el. Esküszöm véletlen volt! Ott ültem a jégen, majd elkezdtem nevetni. Ő meg felsóhajtott, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, aminek az lett a vége, hogy mellettem kötött ki a jégen.
- Huh, ez hideg...
- Az, teljesen átfáztam – mondtam, majd felálltam, ahogy ő is, majd elindultam volna a part felé, de a hangja megállított.
- Már mész is?
- Igen, de te maradhatsz... - mondtam, majd elmosolyodtam. - Majd később találkozunk, Potter. - Azzal ott hagytam, de mielőtt elértem volna a partot utolért, és megint átkarolt hátulról, majd a fülemhez hajolt.
- James a nevem – suttogta. - De ez titok! El ne mond valakinek. - Erre megint elkezdtem nevetni. Még nem eresztett el.
- Be akarok menni – mondtam.
- Rendben, engem nem zavar – mondta nyugodt hangon, de nem eresztett el. Majd újra a fülemhez hajolt. - Adj nekem egy esélyt, kérlek. Lily, csak egyet.
- Egy is elég, hogy összetörd a szívem – mondtam elkomorodva.
- Hogy bizonyítsam be, hogy bízhatsz bennem? - kérdezte.
- Nem tudom – válaszoltam, majd lefejtettem a kezét magamról, és megfordultam. Komolyan néztünk egymás tekintetébe. - Szeress – mondtam, majd megfordultam, és ott hagytam.