- Nem megyek le, hagyjatok! - kivertem a hisztit. Jenny és Lana próbálnak ebédhez lerángatni, de nem sok sikerrel. A meccs ugyebár úgy 11 fele véget ért, én meg maximum öt percet töltöttem Madam Pomfreynál, aztán felrohantam a hálóba. Senkivel nem akarok találkozni, miattam vesztett a csapat! Ráadásul ott volt ez a Jamie ügy is, ami meg nagyon fájt. Ekkorát egy fiúban még sosem csalódtam... Nem, még Potterben sem, bár benne sosem csalódtam, mivel mindig is tudtam milyen.
- Jaj, Lily, ne csináld már! - fogta meg a kezem Jenny, majd elkezdett kifele ráncigálni az ajtón. Lana meg hátulról tolt. Hát istenem, mint egy vígjáték. Sikerült is engem levonszolniuk a klubhelyiségbe, de innen úgyse megyek tovább!
- Mit csináltok? - kérdezte hökkenten Remus, aki a Tekergőkkel együtt jött le. Lana annyira megörült neki, hogy elengedte a kezem, én pedig ettől hátraestem, Jenny pedig rám.
- Au! Jenny, szállj le rólam! - kiáltottam fel. Black nevetve leszedte rólam a lányt, Potter meg felsegített, mire elpirultam. A fenébe, Lily fogd vissza magad! A pirulásra elmosolyodott.
- Tehát, mit is csináltok? - kérdezte a szemembe nézve.
- Semmit – mondtam, majd nagy erőfeszítések árán elfordítottam a fejem. Tuti, hogy holnapra izomlázam lesz nyakban, annyira nehéz volt. Mintha mágnesként vonzotta volna a szemem.
- Hát, Lily duzzog – mondta Lana kuncogva. - Nem akar lejönni ebédelni.
- Miért? - kérdezte Black, miután távolabb került Jennytől, aki majdnem felpofozta a fiút.
- Csak! - mondtam, majd mivel megszabadultam a barátnőimtől, elindultam visszafele, de a lépcsőn, amit takarásba kerültem, leültem.
- Nem akar lemenni, mert az a rögeszméje, hogy miatta vesztettük el a meccset.
- Van benne igazság – mondta Black.
- Nincs, a meccset miattam vesztettük el – mondta Potter. Ezen meghökkentem. Valóban így gondolja ezt?
- Ágas, haver, ha Evans nem esik le...
- Az én döntésem volt, hogy otthagytam a cikeszt miatta, nem az övé – válaszolt a fiú. - Mert nekem ő fontosabb volt. Meccset bármikor nyerhetünk, de Evans a csapat tagja, és én nem hagyom, hogy a csapat bármely tagja súlyosan megsérüljön! - Milyen felelősség teljes! Istenem, megint túlzottan szerelmes vagyok! - Ha nem muszáj – tette hozzá. - Úgyhogy erről többet nem akarok hallani! Lana, hívd le Lilyt. - Megint Lilynek hívott? Ez kezd a szokásává válni. Lehet, hogy tényleg tetszem neki? Felálltam, majd elindultam lefele.
- Mégis lemegyek – mondtam, mikor Lana feltűnt. Elmosolyodott, és bólintott. Lementünk a nagyterembe a Tekergőkkel, bár Jenny nagyon hisztizett, hogy hagyjuk őket ott. Leültünk az asztalhoz, és vártuk az ebédet, viszont Dumbledore szólásra emelkedett.
- Kedves diákok, gratulálni szeretnék a Hollóhát szép győzelméért, és ötven ponttal szeretném megjutalmazni James Pottert, aki feláldozta a Griffendél első győzelmét, hogy megmentse egy társát a zuhanástól. - Potter arcán furcsa fintor jelent meg, amit nem értettem, főleg, mert most még híresebb lett, még nagyobb sztár, mindenki meg is tapsolta.
- Mi a bajod? - kérdeztem tőle. Természetesen megint szembe ült velem.
- Égés, hét év alatt... eddig kibírtam, most miért?
- Mit miért? - értetlenkedett Lana is.
- Sikerült tartani a rekordot, hogy ne kapjunk pontot – mondta fejcsóválva Black, mire elkezdtünk nevetni.
- Emiatt aggódsz? - kérdeztem. - Nézz körül, most még nagyobb sztár lettél. Mindenki rád figyel!
- Csak egy valakinek kellene – mondta a szemembe nézve. Meghökkentem. Most hülye vagyok, vagy ez a megjegyzés tényleg nekem szólt? Nem szóltam semmit, inkább lehajtottam a fejem, és még mindig engem nézett.
- Most miért bámulsz? - kérdeztem aztán.
- Nem tudom – mondta, majd elmosolyodott. - Eszembe jutott, hogy reszkettél a karjaimban a meccsen.
- Persze, hogy reszkettem – mondtam sértődötten. - Nagyon megijedtem!
- Meg amilyen döbbenettel rám néztél. Tuti, hogy nem rám számítottál.
- Hát nem, én Jamie-re számítottam – mondtam, mire hümmögött egyet, elkomorult, és nem szólt többet. Nem értem. Nem tudok rajta kiigazodni!

Szakítottam Jamie-vel. Hogyan? Szimplán faképnél hagytam, és megmondtam neki, hogy teljesen megsértett, hogy jóformán két napig nem is érdekeltem. Ugyanis csak hétfőn keresett fel, mikor már kitombolták magukat a győzelem hevében. Egy hónapig tartott, szép volt, de én Pottert szeretem. Igen, még akkor is, ha Amandával jár... Úristen, lassan három hete! Ez újabb rekord, vagy csak Amanda az, akinek fel kellene rá figyelni? Miért nem tud, egy kicsit konkrétabb lenni? Most már azt se bánnám, ha igent kellene neki mondanom randira... Sőt, igent akarok mondani, de... Én tényleg szeretem, és nem bírom tovább. Fáj! Igenis, fáj... A párnámba temettem az arcom, és úgy bőgtem.
- Lily... - Lana leült mellém az ágyra. - Jaj, mi a baj?
- Szeretem – motyogtam, mire fáradtan elmosolyodott.
- Én is, csak nem őt.
- De Remuson látszik, hogy ő is szeret téged, de Potteren nem. Olyan bizonytalan vagyok, félek a csalódástól, nem merek... gyáva nyúl vagyok!
- Igen, akárcsak én. Te a csalódástól félsz, én meg Jennytől. - Átölelt. - Jaj, sorstárs.
- Jaj, Lana, én olyan szerelmes vagyok, és boldogtalan. Már három hete jár Amandával.
- Te egy hónapig jártál Jamie-vel, és Jamest szereted, ő meg csak három hete jár Amandával.
- De nála ez már nagyon sok... - szipogtam.
- Jaj, édesem. Bőgd ki magad, holnapra kialszod... - mondta. Úgy tettem, kibőgtem magam.

De nem múlt el. Sőt egyre rosszabb lett, ahogy telt az idő. Kedd, szerda, csütörtök... Lumpsluck a harmadik bájitaltanon már elküldött Madam Pomfreyhoz, mert szerinte lázas vagyok és beteg, annyira nem ment a bájitalok készítése, de aztán ez megszűnt. Egy hét alatt, újra csak szimplán őrülten bele voltam esve, de nem akartam meghalni, emiatt. Hogy pontosítsak, ez a féltékenységgel, szerelemmel, bőgéssel kevert időszakom addig tartott, míg Amanda és Potter nem szakítottak. Tuti, hogy a tudatalattim berezelt, hogy Potter megtalálta az igazit! Hülyeség...
- Látom, Miss Evans, meggyógyult – mosolygott rám a tanárúr, mikor a bájitalomra nézett. - Nagyon szép!
- Köszönöm! - mondtam mosolyogva, majd folytattam.
- Mi volt veled múlt héten? - kérdezte Potter. - Edzésekre se jöttél.
- Kicsit ki voltam bukva, de hisz láthattad órákon.
- És miért voltál kibukva?
- Ez nem tartozik rád... - mondtam, majd folytattam. Milyen aranyos, és újra egyedül van!

Könyvtár, tanulás, lecke, edzés! Ebbe bele lehet bolondulni! A többiek már mind felmentek, de Potter még itt tart a pályán, mikor még tanulnom kellene.
- Nah, jó ennyi elég lesz – sóhajtott fel.
- Kedves vagy! - mordultam rá. - Már így is teljesen kimerültem, és még nem vagyok kész a leckével! - mondtam, majd letettem a seprűt, és megnyomkodtam a nyakam. - Au... - Felsóhajtottam. Persze, hogy fáj! Megerőltettem. Mentem volna tovább, de megfogta a vállam, majd gyengéden elkezdte masszírozni. Istenem, ha naponta lehetne ilyen élményben részem. Csodálatos!
- Na, így már jobb? - suttogta a fülembe, mitől össze is rezzentem.
- Igen – mondtam remegő hangon. Erre elengedett, és megfordított. Épp köszönetet akartam mondani, mikor megcsókolt. Hirtelen, úgy, hogy nem is tudtam ellenkezni... teszem hozzá, nem is akartam, de nem is bíztattam, csak álltam meghökkenve. Tényleg Ő csókol a legjobban az egész Roxfortban... nem, mintha már minden fiút kipróbáltam volna. Félre ne értsétek! Átkarolta a derekam. Most jön a pillanat, hogy eltoljam. Még nem, nem tudom miért... de tudom, gyáva vagyok, és nem értem miért. Eltoltam magamtól...
- Ezt most miért csináltad? - kérdeztem levegőt véve.
- Nem tudom... - mondta,
- Sose tudsz semmit! - mondtam neki, majd ott hagytam. Ha most azt mondta volna, hogy mert tetszel, vagy mert szeretlek, akkor azt hiszem vissza is csókoltam volna, de ez a nem tudom? Nem tudom, csak úgy... Jó ötletnek tűnt, nem? Nem vagyok játékszer, vannak érzéseim! Könnyezve rohantam fel a hálóba.