Igen, éreztem. Azt is, hogy valami az ajkamhoz ér. Na ne! Megcsókolt! Nem hiszem el, hogy meg mert csókolni! Még... Izé, ha meg tudnék mozdulni, olyan pofont kevernék le neki! De nem tudok... kénytelen leszek élvezni. Au! Madam Pomfrey visszajött. Kíváncsi vagyok, rajta kapta-e Pottert. Huh, megcsókolt! Nem baj, én most ájult lennék. Nem kell rá emlékeznem, tehát, én bűntudat nélkül élvezhetem.
- Miss Evans, ébredjen! – Nah jó, még egy picit tettetünk, az ájultak nem szoktak azonnal felébredni. Valamit furcsa szagot éreztem. Amire egyből felpattantak a szemhéjaim.
- Fúj! - nyögtem. A záptojás, a takarítatlan WC szaga is jobb ennél. Óvatosan Potter és a javasasszony segítségével felültem. Eközben a fiúra néztem, enyhén összehúzott szemmel, már amennyire tőlem telt. Csodálkozva nézett rám... Jól tetteti. Miután felültem, a gyógyító a kezembe nyomott egy serleget, hogy igyam ki. Na annak volt olyan szaga, hogy... mindegy, egy halott is feléledne tőle! Az íze sem volt sokkal rózsásabb. Nagy nehezen, de legyűrtem.
- Holnap reggel elmehet! - adta ki a parancsot. Ahogy az utolsó kortyot is legyűrtem, éreztem, hogy visszatér belém az élet, a vér, és már levegőt is kaptam. Sőt a kezemet is meg tudtam mozdítani.
- Már nem vagy annyira sápadt – mondta Potter, majd felállt. - Vissza kell mennem órára, de te csak pihenj. - Istenem, de édes! Aggódik értem... És megcsókolt! Úristen! Visszadőltem az ágyamra. Nem megyek le holnap Jamie-vel Roxmortsba. Majd hivatkozok a sérülésre. Vagy bocsánatot kérek tőle. Nem, nem tudom megcsalni, még akkor se, ha nem is járunk. A szívemet nem tudom megcsalni.

Másnap reggel nagyot nyújtózkodtam, mikor megláttam Lanát és Jennyt, mellettük pedig Jamie-t.
- Sziasztok! - köszöntem örömmel. - Azt hittem már lementetek Roxmortsba!
- Hát, gondoltuk, megvárunk.
- Bocs, de nekem, most se kedvem, se erőm nincs hozzá. - Bocsánatkérő mosollyal néztem Jamie-re, aki visszamosolygott. Neki se rossz a mosolya. De én Pottert szeretem!
- Majd máskor – mondta.
- Talán – mondtam én, majd a lelkükre kötöttem, hogy lemennek, és jól érzik magukat. Én addig sétára indultam a kastélyban. Lassan bandukoltam a folyosóról folyosóra, mikor valaki megfogta a kezem. Ijedten ugrottam hátra, de csak Potter volt az.
- Szia! - köszönt vidáman, de a kezem nem eresztette el. A szemeibe néztem, majd bólintottam. - Örülök, hogy jól vagy.
- Kösz – mondtam, majd nyeltem egyet.
- Hogy vágtad el tegnap a kezed? - kérdezte. Majdnem elnevettem magam.
- Hát, valahogy, nem tudom... - mondtam sután.
- Szerintem tudod.
- Lehet, ahogy te is tudod, mit tettél a gyengélkedőn – mondtam sejtelmesen, mire meghökkenve elengedte a kezem. Ezt kihasználva tovább mentem.
- Ébren voltál? - kérdezte utánam sietve.
- Ja, csak mozdulni nem bírtam – mondtam, majd hirtelen átmentem támadó állásba. - Hogy voltál képes kihasználni a helyzetet?! - kérdeztem. - Az egy dolog, hogy buta fruskákat ki tudsz használni, de én ellenkezni se tudtam!
- Szerintem nem is akartál! - mondta fölényesen. Megszeppentem. Tudja? Vagy csak játssza az ellenállhatatlant?
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem kicsit lenyugodva, de döbbent hangon.
- Nekem, senki nem tud ellenállni!
- Hogy lehetsz ilyen öntelt tuskó?! - kiabáltam rá. Istenem, tavaly év eleje óta nem ordibáltam vele. Erre Ő hökkent meg. Nekem meg csak úgy elindult a kezem, magától, és nagyot csattant az arcán. Felpofoztam. Nem tudom miért... De megtettem. Most ő nézett rám döbbenten. Hozzáteszem, én se vághattam valami értelmes arcot.
- Evans! - csattant fel egy hang mögöttem. Elison állt csípőre tett kézzel. - Hogy képzeled, hogy felpofozod a barátomat? - kérdezte. Az égre emeltem a szemem.
- Ha a barátod – csattantam fel. - Mond meg neki, hogy hagyjon békén! - mondtam, mire meghökkenve nézett Jamesre. Na jó, ezt nem kellett volna. Úristen, ha miattam fognak szakítani elsüllyedek szégyenemben. Gyorsan ott hagytam, őket, és csaknem futva mentem be a klubhelyiségbe. Leültem a kanapéra, és olvasni kezdtem.

Délután Jenny és Lana visszatértek, majd leültek mellém, mind a ketten feltűnően vidámak voltak..
- Láttad ma Pottert? - kérdezte Jenny vidám hangon.
- Miért? - kérdezte közömbös hangon.
- Mert van két vörös kéznyom az arcán. Valaki felpofozta szegényt! - mondta Lana kuncogva.
- Az egyik kéz az enyém, a másik a barátnőjéé, vagyis, ha jól sejtem, az exbarátnőjéé.
- Felpofoztad Potter?! - kiáltott fel a két lány. Lana elkomorodott, Jenny pedig elkezdett nevetni.
- De miért? - kérdezte az előbbi.
- Mert megcsókolt, és öntelt tuskóként viselkedett! - válaszoltam.
- Tavaly év eleje óta nem mondtál rá ilyesmit – mondta a lány. Jenny még mindig nevetett.
- Tudom – válaszoltam, majd felálltam és felmentem. Nem akartam, hogy Jenny lássa, hogy könnyezem. Igenis ez nekem is fájt! Nem akartam felpofozni, nem!

Nem szól hozzám. Nem is ült mellém az étkezéseknél. Fél tőlem, vagy csak ennyire megsértődött. Megbántottam. Oh, nem baj, a következő órán (bájitaltan) úgyis mellette leszek, majd bocsánatot kérek tőle.
- Miss Evans! - Au! Nem figyelek az órára! - Figyel rám?
- Igen, professzor! - szóltam vissza McGalagonynak, majd tovább jegyzeteltem. Aztán végre vége lett az órának, mi meg hármasban elindultunk a bájitaltan terem felé. Kivártuk a szünetet, majd mikor Lumpsluck megérkezett ránk nézett.
- A mai órán nem szükséges a párok szerint ülniük – mindenki bólintott. Na ne! Nem szalasztom el az alkalmat. Kihasználva a férfiak udvariasságát, Potter után, de Black előtt léptem be a terembe, és nem törődve Jenny gyilkos pillantásával a fiú mellé foglaltam helyet. Összehúzott szemmel, csodálkozva nézett rám.
- Lumpsluck azt mondta...
- Hallottam – mondtam, majd elővettem a könyvem. Black és Potter tanácstalanul nézett össze, de aztán a másik fiú leült Remus mellé.
- Biztos, hogy mellém akartál leülni? - kérdezte.
- Igen – válaszoltam, majd figyelmesen a professzorra néztem. Elkezdte az órát, elmondta mi a feladatunk, mi meg belekezdtünk. - Különben bocs – mondtam gyorsan. Most megint meghökkenve nézett rám. Istenem, de édes így!
- Mármint a pofonért, vagy azért kérsz bocsánatot, mert elérted, hogy Elison szakítson velem?
- Zavar, hogy nem te... - lenyeltem a mondat végét, nagy nehezen. Szép lenne, hogy most még sértegetném is! - Mindkettőért – mondtam fojtott hangon, majd elhallgattam.
- Csak ezért ültél mellém?
- Aha, tudod, ott kicsit kikeltem magamból, azt hiszem – mondtam, majd megkevertem a bájitalt. Háromszor az óra járásával egy irányba.
- Nem csoda, és kicsit öntelt voltam... - Leesett az állam. James Potter bevallotta nekem, hogy öntelt? Istenem, biztos, hogy csak egy napig voltam a gyengélkedőn? Tátott szájjal néztem rá, mire elmosolyodott.
- Nem gondoltad volna, mi?
- Hát? Nem – mondtam, majd tovább csináltam a bájitalt. Tehát egyelőre kibékültünk? Utálok szerelmes lenni, egyszerűen nem bírom ki, ha neheztel rám! Pedig állítólag (ez iskolai vélemény) utálom őt!