- Izgulsz? – lépett mellém Simon.
Az egész iskola összegyűlt a párbajverseny első fordulójára. Minket pedig, mint versenyzőket, kiállítottak egy pódiumra. De ha engem kérdeztek, a Nagyteremben tértágító bűbáj volt.
- Egy kicsit. Te? – kérdeztem vissza.
- Én nem nagyon. Maximum kiesek – rántotta meg a vállát.
- Ja. Igen – válaszoltam kicsit megkésve. – Jaj, de szeretnék Bellatrixxal párbajozni...
- Ennyire le akarod győzni?
- Nem. Csak beszédem van vele. Ha máshol nem megy, hát a pályán.

- És miről?
- Ne haragudj, Simon, de ehhez aztán senkinek semmi köze.
- Jól van, értettem én – rántja meg a vállát. – Van kedved velem jönni Roxmortsba?
- Mi? – nyögtem fel keservesen.
- Azért ne vágj ilyen képet – vigyorgott.
- Nem! – ellenkeztem hevesen. – Nem úgy gondoltam! Vagyis úgy, de mégsem... A fene essen bele, már beszélni se tudok... – morogtam. - Muszáj Siriusszal menjek. Fogadtunk.
- Roxmorts még úgyis később van – legyintett. – Gyere velem máshova!
- Itt az ész – vigyorogtam. – Megyek.
- Mit hallanak füleim? – dugta be közénk a vigyorgó képét Sirius. – Megcsalsz, Jeny?
- Simán – toltam arrébb.
- Így szeressen téged az ember – játszotta a sértettet.
- Ne vedd szívre – simogattam meg ártatlanul. – Csak tüdőre. Úgy halálos.
- Nehogy azt hidd... Telesírom a kispárnámat, megeszek három tábla csokit, és már el is felejtelek – röhögte el magát.
- Kérsz egy pofot, vagy megverekszel érte?
- Álljatok le – fogta be a számat Simon. Idegesen lefejtettem a kezét a számról, de lepisszegett.
- Kezdődik – súgta a fülembe.

- Kedves diákok! – emelkedett szólásra Dumbledore. – Mint tudjuk, ma van az első fordulója a versenynek. A szabályok igen egyszerűek. Az veszít, akinek mindkét válla hamarabb éri el a földet. Aki tiltott átkot használ, azonnal kiesik. És még valami. Minden versenyző kapott egy karszalagot. Ha leveszi, feladja a mérkőzést. Ha a meccsnek vége, a nyertes felett zöld szikrák lobbannak fel.

- Verekedni szabad? – kiabálta be valaki a tömegből, mire mindeki elkezdett kuncogni.

- Bizonyos fokig – mosolygott Dumbledore. – A versenyzők a párbaj után odamennek Madam Pomfreyhoz, aki ellátja a sérüléseket. Kihagytam valamit?

- Mi a nyeremény? – kérdezte egy hetedikes a versenyzők közül.

- A nyeremény... A nyeremény maradjon egyelőre titokban. - Rosszul látok, vagy tényleg vigyorog? - A párok a következők...

Keresztbe fontam az ujjaimat, és úgy vártam kit osztanak mellém.
- ...Jenifer White és Bellatrix Black...
- Yes...

Hehe... De jó nekem! Trixike ha nem lesz képes válaszolni, darabokban viszik a madamhoz.
Kiszúrtam a tömegből Lilyt. Tátogott nekem egy „sok sikert” és feltartotta a hüvelykujját. Rámosolyogtam, és a figyelmemet a többiekre irányítottam. James és Sirius önelégülten vigyorogtak. Az egyik Malfoyt, a másik Pitont kapta ellenfélnek.

- Úgy, de úgy meg fogom verni... – álmodozott James.
- Hahó, James! – integettem előtte. – Ez párbajverseny!
- Kit érdekel? – néztek rám.
- Én csak mondtam – rántottam meg a vállam.

Na, kinek volt akkor képe betolakodni az exkluzív társaságunkba? Az én kedves, aranyos Rockym. És mit láttam meg a kezében? Az én különbejáratú, személyesen nekem címzett levelemet!
- Adod ide! – rohantam az én kicsikémért.
- Á-á! – tartotta fel a magasba.
- Az enyém! – mondtam akaratosan, miközben határozott célom volt kiátkozni ezért a világból. Mondtam már, hogy utálom, hogy Rocky ilyen magas?!
- Mi van, Jeny? – kérdezte vigyorogva Simon, majd lazán kikapta Rocky kezéből a levelet. – Ahogy látom ez neked túl magas...
- Ti most direkt csesztettek engem? – kérdeztem idegesen, miközben kapkodtam a fejem a négy fiú között, akik a levegőben adták körbe a levelemet.
- Figyeltétek ezt az éleslátást? – kérdezte Sirius, miközben ő volt a soros abban, hogy rámásszak.
- Nahát, Jeny! Ennyire nyomulsz Siriusra? Nem kéne – röhögött James.
- Ti ezzel szoktatok szórakozni verseny előtt? – toporzékoltam. – A levelemet akarom!
- Mert ha nem? – pislogott Rocky.
- Nem leszek a barátod! – mondtam gyerekesen, miközben próbáltam komoly maradni. Ez nekem nem megy. Muszáj röhögjek. De ezekre nincsen szó. Baromi idegesítőek tudnak lenni. – És sírni fogok. És beköplek Mattnél.
- Nem adom – vágta zsebre Rocky.
- De nekem küldték!

Szerintem már nagyon közel állok ahhoz, hogy kivágjak egy hisztit mindenki előtt. És jogosan kijelenthetem: Rocky gonosz! De még mennyire gonosz! Nagyon gonosz! Utállak, Rocky Scott! Mintha egy párszor már a fejéhez vágtam volna. De ha egyszer ilyen szívtelen, szadista...

- Kérem az első párt a párbajtér közepére! – csendült fel Dumbledore hangja, mire mindenki elhallgatott. Kénytelen voltam én is befogni a számat, és beérni azzal, hogy gyilkos pillantásokat küldök Rocky felé.

A párbajtér a terem közepén volt. Egy óvális alakú rész el volt kerítve, és meg volt bájolva, hogy az átkok ne repkedjenek össze-vissza. Csak azt nem tudom, hova dugták el a zsűrit... Meg, hogy egyáltalán ki a zsűri.

- Sajnálj már meg – morogtam Rockynak.
- Holnapig ne is álmodd, hogy megkapod.
- Ki kell ábrándítsalak. Holnapig nem leszel életben.

Eddig kértem. Most majd el fogom venni. Isten veled, béketűrés!

Ezek után elkezdtem figyelni a párbajt. Fogalmam sincs, kik voltak soron, de egész jó volt nézni, hogy átkozzák egymást. A fiúkkal kommentáltuk az egészet.

Én mindig a lányoknak szurkoltam, vagy aki szimpatikusabb volt. A Mardekárt elvből utáltuk.
James elég hamar sorra került, annak ellenére, hogy nem abc sorrendben következtünk.
Azt az arcot, amit vágott, le kellett volna fényképezni. De minek ne örülne? Mindenki nézheti, hogy átkozza meg Malfoyt, ráadásul még büntetést sem kap. Szerintem még benne van az a kis affér, ami volt közte meg Malfoy között, amíg James az én testemben tanyázott.
Igaz, nem tudom, James mit csinált utána, mert Malfoy nagy ívben elkerül. Talán jobb is, ha nem tudom.
Áucs! Ez fájhatott. Pedig csak egy kicsit vérzik. De nem sajnálom. Hajrá, James, mutasd meg neki, hogy kezdjen ki velem!

Most Sirius van soron. Süt róluk, hogy ki fog nyerni.
Hé, az ott Lily? Igen, ez ő... Na, és találjátok ki, kinek szurkol? Igen, igen... Siriusnak! Ez már haladás.
Ajaj. Ezt fáj nézni. Szerintem Piton egy életre megutálja Siriust. Ugyanis drága barátunk egy gyönyörű levicorpusszal fellógatta. Aztán meg szimplán leejtette. A válla földet ért, tehát Sirius nyert. Taps, taps, taps.

Annyira elmerültem a bámészkodásban, hogy azt vettem észre, hogy elkezdtek lökdösni.

- Mi van?
- Te jössz – lökött tovább James.
- Ja, hogy én? – vigyorodtam el. Kisétáltam a pályára, és bevártam Bellatrixot. Innen nézve még nagyobb ez a pálya. Jól varázsol Dumbledore, az fix.
- Ugye tudod, hogy semmi esélyed sincs? – érkezett meg Bella.
- „Ugye tudod, hogy semmi esélyed sincs?” – ismételtem. - Nem tanítottak meg köszönni? Szia? Vagy valami?
- Heh... Nézz csak oda, ki beszél! Az illem mintaképe. Felesleges kioktatnod – mondta Bellatrix, miközben elém lépett, és feltartotta a pálcáját.
- Eszemben sincs – hajoltam meg, miközben gúnyosan mosolyogtam. Hátraarcot csináltunk, és lassan léptünk tíz lépést. Elkezdődött a párbaj.

- Capitulatus! – pördültem meg villámgyorsan a tengelyem körül. Bellatrix elkésett, és a pálcája már a kezemben volt. Rámosolyogtam, majd általános meglepetés közepette visszadobtam neki. Nem nyerni akarok. Nekem elég, ha válaszol.
- Beszélgessünk – indítványoztam.
- Obstucto!
- Protego! – hárítottam. – Nem így te...
- Nem tudom, mi miről beszélhetnénk – mondta, majd újból támadott. És újból. Én pedig csak elsétáltam az átkok elől. Mindenki hülyének nézett, de hát kit érdekel?
- Az Istenedet, állj már le! – vesztettem el a türelmem. – Reducto!
Bellatrix hanyatt esett, én pedig közelebb mentem hozzá.
- Talán te válaszolhatsz nekem. Te nem csak simán utálsz...
- Dehogynem!
- ... hanem te ismerted őt. A többiek nem mondják a szemembe, de téged mi akadályoz meg ebben?
- Fogalmam sincs, miről hadoválsz itt össze-vissza! – nézett rám úgy, mint egy hülyére.
- Válaszolsz, vagy veszítesz? – legyintettem.
- Tényleg akkora idióta vagy, hogy azt hiszed, kiszedsz belőlem bármit? – tápászkodott fel, és már küldte rám az átkait.
- Nekem végül is mindegy – mondtam lesajnálóan. – Csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid volt ez a párbaj. Stupor!
Bellatrix megint elesett, és most már mindkét válla érte a földet. És itt vannak azok az aranyos zöld szikrák. Háromszoros hurrá nekem.
Azért ez könnyű volt. Egy átka se találjon el? Habár végül is, mit magyarázzak azon, hogy ő béna, én pedig zseni? És természetesen nagyon szerény zseni...

- Nyertél, szívem – vigyorgott Rocky.
- Úgy bizony – bólintottam, miközben egy aranyos kis tervet szövögettem magamban a levelem megszerzéséről. A kis paraszt a farzsebébe tette...
- Ez könnyű volt – legyintett Sirius. – Ki nem verte volna meg?
- Én azt hittem, hogy a Blackek verhetetlen, ügyes, okos emberek. De hát, mindenki tévedhet – vigyorogtam.
- Célozni akartál valamire?
- Én? Soha.
- Ezt miért nem hiszem el?...
- Nem tudom. De szerintem... - kezdtem bele, de aztán az oldalamhoz kaptam, és úgy tettem, mintha nagyon fájna. Lassan leguggoltam, és elkezdtem szaggatottan venni a levegőt.

- Mi lett, Jeny? – hajoltak le mellém.
- Semmi...
- Hívom Madam Pomfreyt – pattant fel Rocky, de elkaptam a csuklóját.
- Ne... – nyögtem. – Semmiség.
- Akkor, mit segítsünk?
- Hát... Ó, semmi, hülyeség.
- Mondjad, na – unszolt Simon.
- Rocky... Megölelnél? – néztem rá fájdalmas képpel. Fel kellene fedezzenek. Nagyszerű színésznő válna belőlem.
- Pe-persze.. – dadogta Rocky, és megölelt. Én elvigyorodtam, lecsúsztattam a kezem a hátán, kikaptam a zsebéből a levelemet, és röhögve eltoltam magamtól. – Látnotok kéne, milyen képet vágtok!

- Te.. Te... – mondta a röhögéssel küszködve James.
- Én... Én... – vigyorogtam.
- Te megfogtad a seggem? – húzta fel a szemöldökét Rocky.
- Nem. – Mit akar ez itt?
- De meg akartad! – vigyorgott.
- Az anyád...
- Az egészet csak tettetted? – kérdezte Sirius.
- Bevettétek – nyújtottam ki a nyelvem, majd Rockyhoz fordultam. - Azt ugye tudod, hogy ezzel elcseszted fél évre előre a tűrőképességemet?
- Kis hárpia – morogta Rocky.

- Kiprovokáltad! Elloptad a levelemet! De most már az enyém, az enyém, és egyedül az enyém! – szökdécseltem le vidáman a pódiumról, hogy aztán keressek egy békés, Tekergő- és Lily-mentes sarkot, ahol szép csendben, nyugalomban elolvashatom, milyen az élet nélkülem a Durmstrangban.

Boldogan szaladtam ki a teremből, meg sem várva, hogy véget érjen a verseny. De annyira el voltam foglalva a levelemmel, hogy egyenesen nekiszaladtam valakinek. Oda se nézve felpattantam, és rohantam volna tovább, ha egy hang meg nem állít:

- Öt pont a Griffendéltől!
Megfordultam, és teljesen meglepődtem. Aztán dühtől remegő hangon kiabálni kezdtem.
- Colin! Te meg mi a fenét keresel itt?