AJÁNLOM AZ OLDALT
Hermione csapzottan vágtatott le a Roxfort lépcsőin, sokak kérdő, furcsálló tekintetét váltva ki vele. Véres, szakadt ruhája éppen, hogy takarta az intimebb részeket a testén. A nagyterem elé érve szándékában állt dühösen kicsapni az ajtót, majd nagy felháborodást keltve belépni és leüvölteni Draco Malfoy fejét. Terve akkor dőlt dugába, mikor a lépcsőről leérve nekiütközött egy - eddig számára ismeretlen - lányba. Mikor végre kinyitotta a szemét, csak egy szőke hajzuhatagot látott maga előtt. Nagy nehezen feltápászkodott, s előbbi céljait elfelejtve felsegítette a még mindig a földön kucorgó lányt. Az idegen nagyon furcsa volt, szinte mintha meg lenne fagyva. A szempillái is olyan fehérek voltak, mintha hó lepte volna be őket, a bőre is jegesen világos volt, s a szemei is vakítóan kékek.
- Bocsánat – mondta a jövevény. Hangja is úgy csengett, mint jégcsapok játéka, s mégis, valahogy olyan kedves volt Hermione számára.
- Semmi gond. Az én hibám – mondta. Egy kisebb csönd állt be a beszélgetésbe, mialatt az idegen furcsállva végigmérte a griffendélest, aki ezek után ismét magához vette a szót. – Még sosem láttalak itt. Új vagy?
- Igen – felelte a lány – Most költöztünk Londonba anyuval. Éppen az igazgatót keresem. Állítólag az irodájában vár, de nem tudom, hol van az. Tudnál segíteni?
- Persze. De elmagyarázni nehéz lenne. Van időm. Elkísérlek.
- Köszi. Egyébként… Claire Skyward vagyok – nyújtott kezet a lány.
- Hermione Granger – fogadta el az ismerkedést.
- Én nem akarom mindenbe beleütni az orrom, de miért vagy ilyen szakadt ruhában? – kérdezte félve Claire.
- Oh – nevetett fel kényszeredetten Hermione – hát történt egy kisebb baleset – mondta, majd pár pálcamozdulattal helyrehozta zilált külsejét – Ne is törődj vele. Ha már a nyílt kérdéseknél tartunk… te hogy kerülsz ide? Mármint… Ide fogsz járni, vagy csak az igazgatóval szeretnél konzultálni valamiről?
- Hát, ha úgy vesszük mindkettő. Ide fogok járni, és erről konzultálnom is kell az igazgatóval – mosolyodott el a lány.
- És téged is be fognak osztani valamelyik házba? – lelkesedett be Hermione.
- Igen. Ezt is, ha minden igaz, most intézzük el. Valami nagy próbán kell átmennem, vagy tesztet kell kitöltenem, hogy beosszanak? – kíváncsiskodott.
- Dehogy – mosolyodott el, most a griffendéles – csak egy süveget kell a fejedre húznod, és az megmondja, hova tartozol.
- Oh. Pedig nálunk az volt a pletyka, hogy sok fajta teszten kell átmenni. Erőnlétin, meg észfelmérésen… ilyenek.
- Nem, arról szó sincs. Gondolkodnod sem kell igazán. De tényleg. Eddig hova jártál?
- A Drumstrangba.
- Tényleg? Oda nem csak fiúk járnak?
- Nem – mosolygott a másik – nagyon sok a lány.
- Nem ismerted Viktor Krumot?
- De. Jó barátom volt. Te is ismered?
- Igen. Amikor a Trimágus tusán volt akkor… hm… hát összeismerkedtünk.
- Jé tényleg. Most már tudom honnan vagy ismerős. Benne voltál az újságban is. Harry Potter barátja. Mesélt ám rólad Viktor is. Nagyon okos lány vagy, ha jól hallom. Furcsálltam is, hogy nem a Hollóhátba jársz.
- Igen… néha én is furcsállom… - mondta, inkább már csak magának Hermione – és Greg Toulzont is ismered?
- Ó igen – vigyorgott még jobban Claire – ő az iskola krémje. Sok csínytevésben benne van. Mit sokban? Az összesben – nevetett. Lassan elérték az igazgatóit, mikor Hermione megszólalt.
- Tudod, ha egy éve találkozunk, biztosan azt mondom, hogy remélem a Griffendélbe kerülsz, de így… Tudod, változnak az idők, úgyhogy remélem, nem ide fogsz. Attól függetlenül, beszélgethetnénk máskor is – mosolyodott el a végére.
- Persze, annak én is örülnék. Akkor majd találkozunk, szia!
- Szia! – köszönt el Hermione is, majd lassan visszament az ebédlőbe. Azt a tervét, mi szerint azonnal megöli Draco Malfoyt, már el is felejtette. Azon kezdett gondolkozni, vajon mikor változott meg annyira az értékrendje, hogy megutálja a Griffendélt.
Reggeli közben megérkezett a terembe Claire az igazgató kíséretében, aki amint az asztalához ért hangosan beszélni kezdett.
- Elnézést, hogy megzavarom kellemes reggeli tevékenységüket, de szeretném bejelenteni, hogy új diák érkezett ma az iskolánkba Claire Skyward személyében – az asztaloknál felzúgott a tömeg, mindenki az új lányról kezdett beszélni, míg Dumbledore nem folytatta – A beosztása már megtörtént ma reggel az irodámban, így szeretném, ha mindenki örömmel fogadná őt a mardekárban. Köszönöm a figyelmet, további jó étvágyat – mondta még végül, majd a lánynak megmutatta, melyik asztalhoz is kell ülnie.
Hermione, furcsa módon örült neki, hogy újonnan szerzett barátnője a mardekár pontjait gyarapítja. Mivel Harryt ő kerülte, Ron pedig őt kerülte, más választása nem lévén reggeli után megkérdezte Claire-t, hogy nincs e kedve vele tölteni a napját. A lány örömmel elfogadta, így megbeszélték, hogy 11-kor találkoznak kint a kapu előtt.
Hermione még felszaladt a szobájába, hogy összeszedje magát, majd mivel fél órával az indulás előtt készen volt, ledőlt ágya mellé a földre, és a plafont nézve gondolkodott. Ha eszébe jutott a reggel, még mindig ideges volt. Nem akarta, hogy bárki is tudjon a betegségéről, pláne nem Draco Malfoy… az ősellensége. Mikor letelt az idő, lassan felállt és elindult a kapu felé. Nem akart rosszkedvűen érkezni a találkozóra, így, hogy magát feldobja ugrálni és énekelni kezdett a népes folyosókon, a diákoknál aznap már másodszor vívva ki elmeállapotában kétkedő pillantásokat. Mikor Claire meglátta lágyan elmosolyodott, s odasétált hozzá.
- Szia! – köszöntötte, miközben Hermione az ugrálás végeztével nyakába borult.
- Igen – lihegett mosolyogva – szia.
- Merre megyünk? Még nem igazán ismerem a kastélyt, úgyhogy…
- Vezetek – vigyorgott Hermione, azzal egy mozdulattal karon ragadta a lány és húzni kezdte ki a napsütötte parkba – Hogy telt az első nap kezdete? – kezdett beszélgetésbe, mikor elértek a tó szélére, s ott letelepedtek az aranylóan zöld fűbe.
- Jól, köszönöm – mosolygott a másik – megismerkedtem a házamból pár emberrel. Leginkább az évfolyamból.
- És jól kijöttél velük?
- Igen, nagyon kedvesek, bár… Mikor mondtam nekik, hogy veled találkozom ma, páran húzták a szájukat. Nem értették, mit akarhatok tőled, azt pedig még kevésbé, hogy te mit akarhatsz tőlem, mert a griffendélesek nem szoktak mardekárosokkal lógni. Közöltem velük, hogy te kifejezetten örülsz, hogy nem vagyok griffendéles, majd ezek után elhallgattak – mondta, miközben Hermionéból kitört a nevetés. Már ténylegesen jó kedve volt. – Mi olyan vicces? - kérdezte Claire is nevetve.
- Elképzeltem… a… fejüket… - felelte meg-meg rázkódva a feltörekvő röhejhullámoktól.
- Igen, eléggé lemerevedtek. De tényleg… ugye nincs bajod avval, hogy mardekáros vagyok? – kérdezte kicsit félve, mire Hermione egy pillanatra elhallgatott, hogy aztán az előbbit is megszégyenítő hangossággal törjön fel belőle a röhögés.
- Jaj, hogy hihetsz ilyet? Gondolod, hogy akkor veled akarnám tölteni a napot? Megsúgom, nem…
- Örülök – mondta megnyugodva a mardekáros.
- De mesélj. Kikkel szimpatizálsz?
- Tudod, találkoztam két fiúval és egy lánnyal, akik nagyon jófejek voltak…
- Mondd már, ki az?
- Hát… Pansy Parkinson, Blaise Zambini és Draco Malfoy – monda, mire Hermiónéból, csodák csodájára, újra feltört a nevethetnék. – Ismered őket? – kérdezte ezen felbuzdulva Claire.
- Ki ne ismerné őket… Tudod, ők életem megkeserítői – ismerte el.
- Ők? Nekem nagyon szimpatikusak voltak. Draco, mikor mondtam, hogy veled találkozom furcsán elkomorult. Gondolkozóba esett – mondta, szintén elgondolkozva a lány. Nem is sejtve, Hermionéban újból miket rázott fel, de gyorsan feledtette ezt egy mosollyal, s folytatták a beszélgetést. Estig a parkban voltak, hol sétálgattak, hol csak ültek, s jól érezték magukat. Tudták, ez egy új barátság kezdete.
