2. Válság

- Draco, Vince, ő itt Minellya Palley, a barátnőm. Ugye emlékeztek rá? – mondom mosolyogva. Draco felpillant az újságából.
- Rémlik. Mi dolgunk vele? – mondja unottan.
- Mondjuk az, drágám, hogy ugyanazt az állatkát hordozza a karján, mint te! – dörrenek fel. Külső szemlélő minden bizonnyal erre sem venne észre nála semmi változást, de a szeme villanásán látom az izgatottságot. Lassú, vontatott mozgással felkel, és megragadja Minellya kezét.
- Mutasd! – sziszegi, és maga felé rántja szerencsétlen barátnőmet.
- Elnézést, Mr. Malfoy, de éppen most házasodtam, és maga ráadásul a legjobb barátnőm férje, szóval…
Draco rövid fintorral elengedi őt, Minellya pedig végre felfedi a karját.
- Hogy szerezted? – pillant fel Vince is.
- A munkába menet. Sétáltam. Nem tudom, miért, mert hoppanálni szoktam… Szóval egy sereg mugli között mentem, nézegettem a szembe jövők arcát, és egyszercsak megszédültem, és elájultam. Kihívták a mentőket. Az egyik mentős megdicsérte a tetoválásomat. Ennyi. És maga?
- Anyád is boszorkány? – kérdezi férjem meg se hallva barátnőmet.
- Persze… - hökken meg Min.
- Apád jól van?
- Igen, persze…
- Tegezhetsz. – Lassan már én sem tudom követni őt, de Min feltalálja magát.
- Köszi, főnök!
- Ne vigyük túlzásba, kislány!
- Emlékeztesselek, hogy egyidős vagyok a feleségeddel?
- Nem kell. Ő is éppen ilyen szemtelen.
Ezt a kört Draco nyerte.
- Miért hoztad ide őt? – fordul hozzám Vince.
- Hogy megossza veletek azt, ami történt vele. És megvan az összefüggés is.
- Micsoda? A barátnőd sosem volt halálfaló!
- Nem. De segített kiszabadítani Dracót. Elég durva dolog volt, és ő is benne volt! Valaki tudja ezt!
- És ha másról van szó?
- Nem lehet más, Vincent. Nem ismerem a lányt. De biztos, hogy semmi közös nincs bennünk.
- Akkor? Kiválasztottak titeket kettőtöket, mert te halálfaló volt, ő meg egyszer benne volt egy balhéban? Ettől még nem tudjuk, hogy ki és mit akar tőletek! Nicolette, te meg ne légy ilyen naiv! Az élet nem ilyen egyszerű.
- Kösz, Vince! Kösz, Draco! – mondom sértődötten. – Gyere, Min!
Kivonulok a szobából. Hogy mondhatja, hogy naiv vagyok?! Átkozottak! Még Minellyát is elhagyom út közben, úgy rohanok. Hogy beszélhetnek ilyen lekezelően velem? Nem olyan bölcsek, hiába a tizenöt év korkülönbség! Lelassítok, megállok, és felszegem a fejem. Már a légzésem is csillapul, mire rájövök: nagy dühömben eltévedtem a Malfoy birtokon…

***
Duzzogva ücsörgök a szobámban. Alig egy órája értem haza, késő éjszaka. És Draco csak ennyivel fogadott: „Eltévedtél, mi?” Kopogtatnak.
- Nicolette! Bejöhetek?
- Emlegetett szamár! – morgom.
- Mi van?
- Semmi! Mit akarsz? – Felsóhajt.
- Szerintem beszélnünk kellene.
- Nincs mit mondanom neked.
- Nicolette, kérlek, ne légy gyerekes!
- Ne nézzetek gyereknek, és ígérem, nem viselkedem majd úgy!
- Nic, kicsim, a feleségem vagy, két fiúnk van, szerelmes vagyok beléd! Hát hol nézlek én gyereknek?!
- Miről akarsz beszélni?
- Leginkább a jelről, a barátnődről, a korábbi beszélgetésünkről.
- Gyere be!
- Nyisd ki az ajtót!
- Használd a pálcád. Csak Alahomora!
- Nyisd ki. Kérlek! – kéri újra csendesen.
- Szórakozol velem, Draco? – kérdezem dühösen.
- Nic, kérlek! – csattan fel. Kinyitom az ajtót, beengedem. – Vacakol a pálcám. Majd elviszem megjavíttatni.
- El tud romlani?
- Nem tudom. Egy normális pálca nem. De tizenhét voltam, mikor az első pálcám eltört. Ez már tizenegy éves. És nem is olyan nagynevű készítőtől van, mint mondjuk Ollivander. Úton voltam, csak ilyen volt. Mascha volt az egyetlen pálcakészítő arra… Szóval nem tudom. Lehet, hogy kimerült a varázsereje… vagy nem tudom…
- De nem ezért jöttél, ugye?
- Nem. Nagyon jól tudod, hogy a mai napról akarok beszélni. A vitánkról.
- Hol vannak a gyerekek? – kérdezem makacsul.
- Vincenttel. De ne tereld el a szót!
- Jó. Hallgatlak.
- Ne nézz így rám, Nicolette!
- Nem nézek sehogy! Beszélj, mondd el az indokod, hogy miért aláztál meg a barátnőm előtt, avass be az alibidbe! Vagy pedig menj a szobámból!
- Nem is a te szobád! Jól van… csak nyugalom. Kezdem az elején. Idehoztad Minellyát, William Palley, az auror feleségét. Palley – a munkája miatt – hónapokig távol lesz. És a kis Min állandóan a nyakunkon lesz, most már – az ő szemszögéből nézve – okkal.
- Ez a bajod?
- Nem… Ez csak… Ritkán van velem ilyen, szóval nehezen tudom… nehéz belekezdeni…
- Mondd Draco, mert nem…
- Hallgass végig! Felelősséggel tartozom irántatok! Félek, hogy ha valami lesz velem, ti egyedül maradtok. Vagy veled történik valami… és a fiúkkal… Szóval rettegek. És azzal, hogy most bevontuk Minellyát, visszavonhatatlanná tettük ezt az egészet. Túl sokan tudunk már így is az egészről!
- Mintől nem kell félned.
- Nem is tőle, hanem Palleytől. Biztos elmondja neki. Palley auror. Ha ebből lesz valami komoly ügy, a minisztérium figyeltetni fog. Semmi szabad mozgásunk nem lesz!
- Jó, talán hibáztam. De úgy véltem, ez az ügy nem csak Miné, és nem csak a tied. Ráadásul, ha Palley keveset lesz itthon, nem is kell félnünk a Minisztériumtól.
- Jól van, kicsit én is túlzásba estem. Ne haragudj!
- Nem haragszom. Tudod, hogy nem tudok.
Leül mellém, és átöleli a vállamat.
- Keveset vagyunk együtt mostanában… - suttogja a nyakamnak, aztán apró csókot nyom rá.
- Beindult a seprűbiznisz. Neked többet kell ellenőrizned, nekem több seprűről leesettet meggyógyítanom. Draco… ne csináld ezt velem! – mondom, mikor kék uniformisomat kezdi gombolgatni.
- Mi a baj? – kérdezi, mikor lefogom a kezét.
- Kétszer hagytál itt úgy, hogy lemeztelenítettél, felizgattál, hogy teljesen átadtam neked magam! Harmadszorra nem akarom végigcsinálni. Nem akarom, hogy bagolyhuhogás zavarja meg a csókunkat, vagy ami még jobb, a kandallóból kilépő munkatársaid…
- Ezért is bocsáss meg. Ostobán viselkedtem… Mintha a munkám fontosabb lenne nálad. Többé nem fordul elő.
- Ígéred? Megint?
- Ezúttal tényleg. Már bent is látják, hogy baj van. Keveset vagyunk együtt, és ez látszik rajtam… a viselkedésemen…
- Szóval a munkatársaid látják rajtad, hogy most már csak mégis rettentően kanos vagy. Ezért itt az idő, hogy végre lefektess! – csattanok fel. – Elvégre, ha holnap meglátják azt a vigyort az arcodon – amit akkor sem tudnál elrejteni, ha nagyon akarnád -, biztosan nem zaklatnak többet a hülye kérdéseikkel.
- Mielőtt elvettelek, enyém volt a gúny és az irónia…
- Könnyen tanul az ember, ha van kitől – sóhajtok.
- Nem fogok erősködni Két hónapja alig töltünk együtt időt. Nem élünk sem baráti, sem házaséletet. De ha nem akarsz velem lenni, ne legyél. Nem számít. Viszont ha most valóban baj van, ahogy érzem, akkor nem tudom, mi lesz velünk, és mennyi időnk van még együtt!
- Azt mondtátok, ostobaság az ötletem!
- Te sem kaptál jelet! Persze, hogy furcsának tűnik! De nagyon jól tudjuk, hogy csak úgy nem történnek ilyen dolgok.
- Mégis lejárattatok Min előtt, bármit is mondasz most! Menj ki, kérlek! Aludni szeretnék. Mondd meg Gregnek és Briannek, hogy jó éjszakát kívánok. Szia, Dé! – Hátat fordítok neki, lefekszem az ágyra. Az ajtó halk kattanással jelzi, hogy távozott.