1. Tigrisek

A nevem Nicolette Malfoy. Huszonhárom éves vagyok, a férjem, Draco pedig harminchét. Két fiúnk van, Gregory és Brian.
Draco a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik a Seprű-ellenőrzési Hivatalban; én pedig a Szent Mungo gyógyítója vagyok.
Nem mondhatni, hogy szűkölködnünk kell, Draco apjának volt némi vagyona, amit – jobb híján – egyetlen fiára hagyott. Tehát tulajdonképpen inkább jelképként végezzük a munkánkat, mint a pénzért…
Nos, talán ennyit rólunk. Épp a munkából tartok hazafelé. Mivel otthon két neveletlen és nevelhetetlen Malfoy kölyök vár, nem hoppanálok, inkább sétálok.
Furcsán nyugodt az életünk a fiaink születése óta, ami igazán meglepő a korábbiak követhetetlenségét tekintve…
Hatalmas sóhajtással kinyitom a kúria ajtaját, és – pontosan számításaim szerinti sorrendben – nyakamba ugrik három gyermekem .
A legkisebb fiamat, Briant leteszem, Greg kezéből kiveszem a –valami rejtélyes módon hozzákerült – pálcát, a legnagyobbikat, Vincent Crakot barátságosan földre döntöm egy gumiláb-rontással. Letelepszem mellé.
- Mizujs, Vince?
- Kiszabadítanál?
- Amint megmondod, hogy került Greg kezébe a pálcád!
- Odaadtam neki! – mondja vigyorogva.
- Öt éves! Nem adhatsz neki pálcát!
- Jaj, Cole! Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ne nevettessen a szöveged!
- Igaz… - Valóban igaz. Vince Draco gyerekkori barátja, nekem pedig úgyszintén a legjobb immáron hat éve. Kiszabadítom.
- És veled mizujs? – kérdez vissza az első kérdésemre.
- Semmi… gyűlölöm a sárkányhimlősöket.
- Miért nem hagyod abba?
- Azért, hogy veled kelljen ülnöm egész nap itthon?
Sértődött grimaszt vág, és megtámad. Csiklandozni kezd. Természetesen betoppan Draco.
- Mégiscsak az a legszörnyűbb ebben az életben, ha a hazatérő férj azt látja, hogy a felesége és a legjobb barátja még az ágyig sem jut el, hanem már az előcsarnokban egymásra vetődnek, és ott henteregnek lucskosan, nevetgélve…- sóhajt fel színpadiasan.
- Lucskosságnál még nem tartunk – javítja ki Vince.
- Túl korán jöttél haza – mondom „bűnbánó” arccal.
- Vigyázzatok, mert egyszer elhiszem, hogy hűtlenek vagytok. Te – Mutat rám. – hozzám, te – Vince-re mutat. – pedig a barátságunkhoz.
- Ne rettegj! Sosem kezdenék a nőddel délután, mikor bármely percben hazaérhetsz! Nem vállalok fölös kockázatot! – nevet fel Crak.
- Ne rettegj! – suttogom én is. – Sosem adnám fel azt, amit olyan nehéz volt felfedezni, és megszerezni…
A mellkasára csúsztatom az ujjaimat. Megcsókol.
- Hol vannak a fiaim?
- Hát, valahol a kúriában… Keresd meg őket, ha akarod – ajánlom neki.
- Nem – feleli elkomorodva. – Most nem.
- Ne kezdd megint, hogy érzelmek nélkül…
- Érzelmek nélkül igenis sokkal kevesebb a szenvedés! Tudhatod a saját példádon is! – sziszegi.
- De az öröm is kevesebb nélküle!
- Jól van, ezt már megbeszéltük. De nem erről van most szó. Gyertek velem!
- Történt valami, Malfoy?
- Történt. De kezdem azt hinni, hogy a falnak is füle van. Menjünk a szobámba.
Követjük. Egyedül biztos nem találnék el a dolgozószobába, pedig már több mint egy éve, hogy ideköltöztünk a Fainchak házból.
- Mi a baj? – kérdezem, ahogy megérkezünk és becsukja maga mögött az ajtót.
- Az a baj, hogy nem tudom, van-e egyáltalán baj!
- Érthetően mondd, Malfoy! – dörren rá Vince.
- Nem tudom! Nézzétek! – Még soha nem láttam ennyire kétségbeesettnek és dühösnek, mint amilyen most. Nem bajlódik az ingujjának kigombolásával, egyszerűen feltépi az anyagot.
- Draco… - szisszenek fel elborzadva. – Mi ez?
Bal alkarján egy égővörös tigrisfej virít.
- Nem tudom… Az irodámban ültem, kaptam egy üzenetet, miszerint menjek az ötödikre, mert egy kínai boszorkány hozott egy prototípust a legújabb Jing-Jang seprűből. Elindultam. Beszálltam a liftbe, és akkor… volt valaki a tömegben. A szemébe néztem, és megszédültem. Furcsa volt.
- Felismerted? Le tudnád írni?
- Nem. Csak a világoskék szemeire emlékszem. A Nemzetközi Máguskapcsolatok osztályán tértem magamhoz. Azt mondták, elájultam a liftben. És az egyik sárvérű azt mondta, ezt a jelet találta a karomon, mikor meg akarta nézni a pulzusom.
- Nem lehet, hogy azért láttad azt az embert, mert nem volt levegő, és… és aztán az NMk-sok rakták a kezedre a jelet?
- Nem! Ha ők tették volna, könnyen eltűntethetném, de nem megy… Ezt valaki náluk sokkal nagyobb tehette csak…
- De ki. És főleg miért?
- Ha bármelyik kérdésedre tudnék felelni, mindent tudnék. De nem tudok semmit. Egy világoskék szempár, és egy vörös tigrisfej. Ennyin indulhatunk el.
- De… miért zavar?
- Engem senki ne bélyegezzen meg az akaratom ellenére! Ráadásul éppen ott van, ahol…
- Ahol a Sötét Jegy volt – suttogom.
- Igen. És nem tudom előhozni. Hiába ismerem be… Mások simán elő tudják hozni…
- Nyugodj meg, Draco… - sóhajtom. – Megoldjuk ezt is, mint mindent.
- És ha mágiája van a jelnek?
- Akkor… Nos, akkor ki kell derítenünk róla, amit csak lehet. Jöttök?
- Hová?
- Természetesen a könyvtárba. Kiderítjük, ki a tigris gazdája.

***

- Szia, Min!
- Cole! Régen láttalak!
- Te voltál nászúton William Palleyvel!
- Igen, igaz… De ha egyszer olyan édes! És olyan könnyen megbocsátott, amiért a kezdetek kezdetén megfürdettem.
- Örülök, hogy boldog vagy. De tudnál segíteni nekem?
- Mindig igyekszem. Mondd, mit tehetek értetek? – Előhúzok kék gyógyítói köpenyem zsebéből egy pergament. A kezébe nyomom.
- Mondd meg nekem, hogy mi ez? – Hosszasan szemléli a rajzot, szép lassan elsápad, és megrázza a fejét.
- Nem segíthetek! Mennem kell dolgozni! – mondja gyorsan, és el akar rohanni mellettem, de elkapom a köpenyét.
- Minellya! Nagyon fontos, hogy tudjam, mi ez!
- Bocs, Cole, de…
- Miért nem akarod elmondani nekem? Csak mondd, és utána hagylak!
- Bocs Cole, de nem szeretnék bajba kerülni!
- Mondom, hogy nem fogsz!
- Igenis bajba kerülök, ha… a fenébe! Sosem tudok ellenállni neked! Sokat nem segíthetek… Kinek a karján van?
- Dracóén, de…
- Te is megkapod majd. Valaki tudja, mit tettünk „előző életünkben”, és minden bizonnyal terve van velünk. Idesüss!
Felmutatja a bal alkarját, amin ott vöröslik egy harcra kész tigris feje.