Brian. Hatodéves hugrabugos. Minta tanuló. Prefektus. Imádja Lilyt. Potter félhet.
A Lilyvel átbeszélgetett éjszaka után kábé ennyit sikerült leszűrnöm.

Mikor már két órája nem jött álom a szememre, ránéztem az éjjeli szekrényen álló órára. Hajnali öt. Felkeltem, csendben kisétáltam a szobánkból, és elindultam a fiúk hálókörlete felé. Elég könnyen megkaptam a szobájukat, és benyitottam. Egyből otthonosan éreztem magamat. Átsétáltam a ruhák között, és megkerestem azt az ágyat, amin a „James Potter” felirat állt. Egy mozdulattal szétrántottam a függönyt.
- Miért nem lepődök meg? – kérdezte Potter. Nem aludt. Törökülésben bámult maga elé.

- És én, miért lepődök meg? – kérdeztem, miközben felemeltem egy rózsaszín kardigánt. Ez nem az övé, az tuti. Nem válaszolt, úgyhogy leültem az ágya szélére.
– Brian a neve. Hugrabugos.
Semmi válasz.
- Figyelj, Lily szép, nem csoda, hogy másnak is megtetszett – mondtam kicsit hangosabban, mert nem akart válaszolni.
- Te ezt nem érted. Nem tudod, milyen ez az egész. Csak most jöttél – vont vállat.
- Talán tudnám, ha elmondanád – csattantam fel. Én itt próbálok neki segíteni, és még csak nem is néz felém.
- Lennél a helyemben... – morgott.

Egy valamit jegyezzek meg: nem szabad elhamarkodott kijelentéseket tenni!
A szobában ugyanis fény villant, én pedig csak pislogtam. De amit láttam kicsit meghökkentett. Én ültem törökülésben, és néztem magamat, amint nem tudom, mi történik. Jaj ne... A szememhez kaptam, de a kezem beleütközött egy szemüvegbe. Ha ez az, amire gondolok... Megfogtam a hajamat, de fel kellett emeljem a fejem, hogy lássam a fekete tincseket. Nem szőke. Fekete. Közben Black széthúzta a függönyét, és dühösen mordult egyet.
- Küldd már el! – mondta, majd, mikor észrevette, hogy én ülök velem szemben (hú, ez értelmes volt...), megkérdezte. – White? Te mit keresel itt?
Én nyugodtan Potter felé fordultam.
- Ezt elcseszted – véleményeztem, miközben bizgeráltam a hajamat. Vagyis Potter haját. Mert most én vagyok Potter testében, ő meg az enyémben.
- Hogy a fenébe?... – dohogott Potter. Vagyis dohogtam. Mindegy...
- Azt te kéne tudjad. Én csak segíteni akartam, erre kikötök benned. Neked szokásod pálca nélkül abrakadabrázni?

- Nem igazán – rázta a fejét. A fejemet.
- Te, ez nem is olyan rossz – vigyorogtam. Most kezdett csak tudatosulni bennem, hogy egy ideig én leszek a nagy James Potter. És ez a tudat nagyon elviselhető volt. – Mindig is ki akartam próbálni, milyen fiúnak lenni.
- White! – kezdett begurulni Potter. – Ugye, nem gondolod, hogy te leszel én?!
- Mi történt? – kotyogott bele Black.
- Van jobb ötleted? – válaszoltam Potternek.
- Én nem vagyok lány! És te se fiú! Tuti lebukunk!
- Ne parázz már! Nem lehet olyan nehéz... – Talán nem tévedek nagyot...
- A próféta szóljon belőled.
- De előre szólok, ha valahogy visszaélsz vele, hogy a lányok között vagy, örökre elváglak Lilynél – fenyegettem meg vigyorogva. – És ha lehet, ne csinálj nagyon hülyét magadból. Vagyis belőlem... Vagyis... Áh! Ez bonyolult – dőltem végig az ágyon.
- Hogy vagy ilyen nyugodt? – pattogott Potter. – Különben is, hogy leszek megint önmagam? És mégis, ha rájönnek? Lily élve megnyúz. McGalagony dettó.
- Te csak viselkedj úgy, mint én, és ne menj Rocky közelébe. Vagy, ha igen, vágj értelmes képet, és tegyél úgy, mintha tudnád, miről beszél.
- Jó.
- Most pedig húzzál vissza a hálókörletbe. Majd még úgyis kell beszéljünk.
Potter vigyorogva felállt (megjegyzem furcsa látni magamat kívülről...), köszönt Blacknek, és kisétált a szobából.

Nem lesz ez olyan rossz... Nem igaz? Egy elégedett mosollyal feltérképeztem a terepet. Csak azt találjam el, melyik Potter cucca. Mert hát nem egy kinyúlt pólóba és rövidgyatyába fogok lemenni a klubhelyiségbe. Nem vagyok annyira gonosz. Nem érdekel, Lily meg fogja bánni, hogy nem Pottert választotta, úgy bizony. Ami a vicces benne, hogy ÉN leszek közben Potter képébe... Hehe...
- Elmondanád, mi folyik itt? – kérdezte csevegő hangon Black.
- Ja – válaszoltam, miközben a ruhák között keresgéltem. – Potter valahogy kicserélt minket.
- Minket? – kérdezte.
- Aha – dörmögtem, és visszaültem az ágyra. – Most én vagyok Potter testében, ő meg az enyémben. És fogalmam sincs, hogy kerülök vissza.
- És te leszel most James? – kérdezte vigyorogva .
- Hogy te milyen okos vagy, Black...
- Sirius.
- He?
- Sirius. Ha te leszel James, engem Siriusnak kell szólítsál – pislogott ártatlanul. Aztán visszamerült a gondolataiba, és fél perc múlva kinyögte. – Anyám...

Felvettem egy farmert, meg egy fehér inget. Eric még régebb azzal szórakozott, hogy tanította nekem, hogy járnak a fiúk, hogy beszélnek, sőt, még azt is elmagyarázta, hogy csajoznak. A legapróbb részletekig. Tehát tiszteletbeli fiú vagyok. Nem gondoltam volna, hogy még hasznát veszem.
Bementem a fürdőbe, és belebámultam a tükörbe. Nem bírtam ki, és egy ördögi vigyor terült szét az arcomon. Potter arcán. Megmostam az arcomat, és felborzoltam a hajamat. Csak, mint Potter szokta. Aztán azzal szórakoztam, hogy különböző grimaszokat vágtam.
- Jól fogunk mi szórakozni, nem igaz? – kacsintottam a tükörképemre. Aztán kinyílt az ajtó, és Black lépett be rajta. Vagyis Sirius. Meg kell ezt szokni.
- Mitől vagy ilyen éber, White? – mondta bele egy ásításba.
- Jó kedvem van – vontam vállat, és tovább pislogtam a tükörképemre. Ezt nem lehet megunni.
- És mégis, hogy akarod eljátszani Jamest? – mondta, miközben fogat mosott. Ezek szerint, nem a kék Potter fogkeféje. Kár.
- Nyugi. Hidd el, tudom utánozni Pottert – vigyorogtam, majd egy más hangra váltottam. – Lily, egy randi?
- Ezt ki nem hagyhatod – bólogatott Black. Sirius. – Csak arra vagyok kíváncsi, hogy fogod kezelni a barátnődet.

- Olyanom is van?
- Tegnap este óta.
- Nem lesz gond. Csak ne akarjon lesmárolni – veregettem meg a hátát, és kimentem.
Lupin és Pettigrew még készülődtek, úgyhogy én lementem a klubhelyiségbe. A fotelekben már ott ültek a lányok. Elfojtottam egy kárörvendő mosolyt, és felöltöttem egy vidám, „dejóhogyreggelvan” vigyort.
- Sziasztok! – köszöntem, és leültem Alice mellé. A többiek csodálkoztak, de úgy tettem, mintha nem venném észre. Direkt nem ültem Lily mellé. Első óra átváltoztatástan volt, és Lily kezében már ott voltak a könyvek.
- White – Hú, de furcsa kimondani a nevem. -, jössz egy kicsit? – kérdeztem. Potter bólintott, és felálltunk. Közben a hátam mögött megpöccintettem a pálcám, amitől Lily kezéből kiestek a könyvek. Egy kedves mosollyal segítettem neki felszedni, aztán, mintha mi sem történt volna, karon fogtam Pottert, és elmentünk a portrélyuk felé.
Mikor becsukódott utánunk a portré, Potter egyből kifújta a levegőjét.

- Ez meg mi volt? – kérdezte.
- Egy hét múlva Lily szakít Briannel – jósoltam meg. – Ha el nem cseszed valahogy. Csak óvatosan dícsérd magadat. Mi volt reggel?
- Ne is mondd – vigyorgott Potter. – Ez az egész jól kezdődik. Még csak azon se kellett gondolkozzak, mi a tiéd. Lily meg is kért, hogy rakjak rendet. Na persze... Nem takarítok helyetted.
- Aztán, ha Lily kiönti neked a szívét, vagy Kira, vagy Alice, csak olyasmit mondjál, amit én mondanék – vágtam közbe szemrebbenés nékül. - És nem te. Ha meg titeket kell szidni, csak bólogassál.
- Mosolyogj rá – bökött oldalba Potter, és a fejével biccentett egy lány felé. Én megtettem, és a fogam közt motyogtam:
- Ez meg ki?
- Ne törődj vele. Előre szólok, ha valamelyik lány feltűnően rád mosolyog, te is csináld azt. Vagy szólj hozzá pár szót.
- Ne félts engem – mondtam magabiztosan, majd mikor elhaladtunk egy csapat liba előtt, akik mind minket néztek, halkan füttyentettem. A lányok erre gyorsan összedugták a fejüket, és elkezdtek sutyorogni.
- Jól csinálod – vigyorgott Potter.
- Tudom.

- James! White! – hallottam a hátam mögül Black kiáltását. Megálltunk, és bevártuk Siriust, Remust, Lilyt, Kirát, Alice-t és Franket. Peter nem tudom hol maradt le.
- Megvárhattál volna – mondta Black.
- Kellett beszéljek Jenyvel – vontam vállat.
- És miről? – tetette a hülyét.
- Az időjárásról, Sirius, az időjárásról – mondtam komolyan.
Közben besétáltunk a Nagyterembe. Én leültem Black mellé, és Lily elé. Nagyban reggeliztem, amikor jobb oldalról belém csapódott valaki.
- Jó reggelt, James! – hallottam Nicole hangját. Az a kis liba átölelte a nyakamat, és adott egy nyálas puszit az arcomra. Kezdem sejteni, kié lehetett az a rózsaszín kardigán...
- Neked is – próbáltam mosolyogni, aztán mikor nem figyelt, egy undorral teli mozdulattal letörültem az arcomat, és vágtam egy fintort Blacknek, aki igyekezett leplezni, mennyire jól szórakozik. Potter pedig nagyban vigyorgott Lily mellől. Habár azt mondtam, csinálja, amit én csinálnék. És én is pontosan ezt tenném: magamban röhögnék. Kérdőn a fejemmel Nicole felé böktem, mire ő lassan bólintott. Vagyis a barátnője. Egyelőre...
- James, ma jössz sétálni velem a parkba? – kérdezte Nicole, miközben gonoszul nézte Pottert. Igaz, ő azt hitte, engem néz. Hogy lehet valaki ilyen vak? Mindenki tudja, hogy Potternek Lily tetszik. Potter vágott egy grimaszt, én pedig a legtermészetesebb hangomon válaszoltam:
- Nem.

Mindenki megütközve nézett rám, én pedig nyugodtan folytattam a reggelimet. Lily súgott valamit vigyorogva Potternek, aki szintén vigyorogva bólintott. Black is szórakozottan várta a folytatást.
- Ma foglalt vagy? Nem baj. Akkor majd holnap megyünk – dőlt neki a vállamnak. Kérdőn felhúztam a szemöldökömet, és nem sok kellett volna hozzá, hogy lekeverjek neki egyet. De egy fiú nem üt meg egy lányt. Akármekkora cafka.
- A-a, holnap sem megyünk – mondtam neki kedvesen. Már kezdte kapizsgálni, miről beszélek.
- Miről beszélsz? – kérdezte.
- Ne erőltessük. Felesleges – mosolyogtam rá.
- James Potter! – lökte meg a vállam. –Te szakítani akarsz velem?!
- Remélem nincs harag – mondtam a reggelimnek, és megkentem egy szelet kenyeret.
- De tegnap... tegnap még azt mondtad, hogy én kellek neked! – csapott az asztalra. Ó, hogy törne le a műkörme...

- Tegnap nem voltam beszámítható – rágcsáltam a kenyerem szélét.
Nicole dühösen felpattant, és kiviharzott a teremből, miközben bemutatta a változatos szókincsét.
- Hisztis – néztem unottan utána.
- Ennyi volt a nagy szerelem? – kérdezte Remus.
- Ennyi – mondtam. Átnéztem Lily feje felett, és kit látok közeledni? Naná, hogy Briant. Az asztal alatt gyorsan belerúgtam Potterbe, miközben a szememmel jeleztem, hogy hátra nézzen. Aztán a többi ment, mint a moziban: Potter alig láthatóan a zsebéhez kap, morog valamit, én eszek, Lily köszönni akar Briannek, de az szegény megbotlik, és hanyatt vágódik. Potter kárörvendve felkaparja, Lily aggódva nézi, aztán szólok Blacknek, és elhúzunk, mint a vadlibák.
Jól fogok én szórakozni... Nem igaz?