AJÁNLOM AZ OLDALT
Crak elmosolyodik, és egy darab húst csúsztat át a kis Greg tányérjába. Persze másfél éves fiam örömkitörése rögtön lebuktatja őket.
- Kezdenek megbékélni – mondja Nicolette halkan.
- Hát igen. Végül is több mint egy éve kezdődött – biccent Vince.
- Azért szerencsénk van, hogy minket nem hívtak többé vissza, mint Pitont – mondom.
- Minket másodszor is ártatlannak hinnének!
- Dehogy! Nem tudnám még egyszer úgy megbütykölni mind a három pálcát.
Direkt mondok hármat. Pedig akkor négyen végeztem el a Tabula Rasát.
- Mai napig nem értem, hogyan csináltad – mosolyodik el Nicolette.
- Nem volt olyan szörnyű. Kiben keltene gyanút egy varázspálca, ami körül varázserőt érez?
- Hm… Azért örülök, hogy ilyen könnyedén kijutottunk.
- Szerencsénk volt. Egy kevésbé kikészült és eufórikus világ tárgyalásán nem eresztettek volna el. Mint ahogy annyi mindenkit nem engedtek el, amint leülepedett a Nagyúr okozta félelem, és a bukása miatti örvendezés.
- Hát igen… Hatvannégyből huszonegyen fennmaradni nem túl szép arány…
- Vannak dolgok, amiket még nem értek… - néz ránk Nicolette.
- Nyolc kitűnő RAVASZ-szal a hátad mögött van még homályos dolog számodra?
- Hát, őszintén szólva egyik magántanár sem mondta el, miért nem buktunk le. Te is megmutattad az alkarod és Bellatrix is. A tieden nem volt ott a Jegy. Az övén miért? Vagy az övén sem volt? Akkor viszont miért hitték el neki, hogy halálfaló?
- Egyszerű. Figyelj! – Felfedem az alkarom. Tejfehér a bőröm, mintha soha nem is lett volna rajta semmi. – Halálfaló vagyok!
Szép lassan kirajzolódik a koponya szájában a kígyóval.
- Nahát…
- Csak be kell ismerni… Nem vagyok halálfaló! – A minta elhalványodik, aztán beleolvad a bőrömbe. – Okos varázslat. Simán eltűnik. Persze csak azóta, hogy átvettem pár órára a Nagyúr szerepét.
- Szóval te találtad ki? – Megvonom a vállam.
- Meg akartam adni a szabadságot mindenkinek, aki igényt tart rá.
Nicolette áthajol az asztal fölött és apró csókot nyom a számra.
- Büszke vagyok rád.
- Hé, srácok, ne a gyerek előtt! – vigyorodik el Crak.
- Vince! Kérlek! – nevet fel Nicolette.
- Még ha az én fiam lenne… de mivel nem az… - kezd fejtegetésbe Vincent.
- Pedig nem sokon múlt, hogy a legyen – sóhajtom. – Én emlékszem, hogyan rángattalak le titeket egymásról…
- Én is emlékszem…
- Úgy el voltál ázva, Nicolette, hogy szerintem arra sem emlékeztél, hogy ki vagy.
- Én viszont pontosan emlékszem mindenre – mondja Crak az öklét ropogtatva. Ráuszítok egy széket, amit ő egy másikkal hárít. Rövid vívásunk felettébb tetszik Nicolette-nek, de a kis Gregnek még inkább. Így aztán egyetlen feleségemből előbúvik az anya.
- Mit tanítotok ti a gyereknek?! Ti vagytok a férfi neki.
- Minő megtiszteltetés – mondom a földre kormányozva a székeket. Gregory arcáról leolvad a vigyor. Vince újabb húsdarabkával kedveskedik neki.
- Sajnálom, hogy vége lett az egésznek… - sóhajt Nicolette.
- Én is. De legalább biztonságban tudhatlak titeket.
- Azért kicsit unom már a semmittevést én is – morogja Vince.
- Mi lesz most? A „Jók” győzedelmeskedtek, mi pedig…
- Szerintem nem győztek. Csak fenntartják z egyensúlyt – szól közbe Crak. – Elhullt a „Jók” vezetője, és a „Gonoszoké”, a mienk is. Most pihenő van. Átmenetileg vége a harcnak. De sem a jót, sem a rosszat nem lehet kiirtani a világból.
- De akkor is… mi lesz ezután?
- Várunk. És aztán megjelenik az új Kiválasztott és az új Sötét Nagyúr. Lehet, hogy nem mostanában, de meg fognak. Ha pedig még cselekvőképesek vagyunk, akkor… nos, ha a következő vezető méltó rá, akkor csatlakozhatunk.
- Melyik oldalhoz? – Felvillantok egy gonosz mosolyt.
- Ez még kérdés?
- Miért? Következő körben állhatnánk a jó gyilkosok oldalán is, nem igaz, Malfoy?
- Hogyne! Aztán jöhet a csoportos öngyilkosság, és a gonosznak befellegzett! – Crak elvigyorodik.
- De még bőven van időnk gondolkozni… Most viszont a szobámba távoznék, ha nem baj. A jó – erősen megnyomja a ’jó’ szót, és gúnyosan ránk kacsint. – fiúk korán lefekszenek, mert ma jön a Mikulás! Gyere a keresztapuval, Gregory!
Felkel és felkapja a fiamat is. Megpörgeti a levegőben, amit Greg hatalmas örömujjongással jutalmaz.
- Puszi… - szólal meg ezen az estén először. Vincent Nicolette-hez viszi, egy cuppanóst váltanak, majd Crak szertartásos mozdulatokkal utánozza az apróságot.
Aztán hozzám fuvaroznak, én is kapok egy nyálas puszit a fiamtól.
- Meg ne próbáld! –sziszegem oda Vincentnek. Elvigyorodik, megveregeti a vállam, és egészen közel hajol hozzám.
- Boldog karácsonyt, Malfoy!
- Neked is – Rákacsintok. -, Vince!
- Adieu, Nicolette!
- Jó éjt, Vince…
Kettesben maradunk. Egy ideig csak ülünk némán, aztán felpattanok.
- Azt hiszem, tőle most kaptuk meg az ajándékot. Használjuk ki!
- Szeretlek, Draco! – suttogja Nicolette. Mögé húzódom, és átölelem. Kezeimet a hasára simítom.
- Még alig érezni – morgom a vállába.
- Na igen… de idővel megint kikerekedem majd, és akkora leszek, mint egy ház.
- Milyen típusú ház? – kérdezem nevetve.
- Jaj, Draco!
- Ígérd meg, hogy bármekkora is leszel, nem akarsz majd nélkülem fürdeni!
- Hm… Meg van ígérve. Soha, semmit nem akarok nélküled csinálni… Tudod, ásó, kapa, nagyharang…
- Persze, persze… Ásó… - Csókot nyomok a nyakára, és minden szó után megismétlem. -, kapa… nagyharang…
- Egyes számú szabály… ne fajtalankodj az ebédlőben… - feleli akadozó nyelvvel.
- Én nem csináltam semmit. Te vagy az, aki… - Közben a vállgödrömbe hajtja a fejét, és lehunyja a szemét. – aki akar valamit.
- Tudjuk, mit akarok. Te is akarod. De ha nem akarnád, akkor is… karácsony van!
Megcsókolom. Botladozva, csókolózva jutunk el a szobánkig. Kifulladtan, egymásba feledkezetten rogyunk le az ágyra.
- Draco…
- Hm?
- Emlékszel rá, mikor még csak tied volt a szoba, és először bejöttem ide?
- Persze. Felejthetetlen…
- Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy én sem?
- Hát… azt hiszem, el – mosolyog rám. Megcsókolom.
- Boldog karácsonyt!
- Nem táncoltunk előtte…
- De felért néhány tánccal, amit csináltunk…
- Az biztos.
- Tudod, Nicole… Ritka az olyan ember körülöttem, mint te vagy…
- Vegyem szerelmi vallomásnak?
- Ühüm… Vagy vedd ténynek. Soha nem volt rajtad kívül más… levelezőtársam!
Felnevet, és fejbe vág a kispárnájával. Lefogom a kezeit. Rám mosolyog, jelezve, hogy feladta. Elengedem. A nyakamba kapaszkodik, és magához ránt. A fülébe dünnyögöm, hogy mit érzek.
Tényleg sosem volt senki, akit így szerettem. Megcsókolom. Hosszú még az éjszaka…
Egy utolsó szerzői megjegyzés: A regény egy trilógia első része, és ha van igény rá, felteszem a folytatást is, szóval némi véleménynek örülnék ezzel kapcsolatban.
