AJÁNLOM AZ OLDALT
- Ne szórakozz, Nicolette! Nem vicces!
- Mondtam, hogy nem értenéd meg!
- Kitől van a gyerek?!
- Kitől lenne, ha csak te vagy nekem?!
- Miért hazudsz még most is?
- Nem hazudok!
- De legalább tudom, hogy erről szól a prófécia! Mit akartál elérni evvel az egésszel? Menjek haza a Nagyúrhoz, és kérjem meg, hogy vegyen fel próba nélkül, hiszen gyereket vársz?! Vagy vegyelek feleségül?!
- Mit akarnék? – csattan fel. – Azt hiszed, én ezt akartam?! Egy gyerek tizenhat évesen a nagy Draco Malfoytól, aki még a kolerát is szívesebben fogadná, mint egy kisbabát?!
- Most tényleg szívesebben fogadnám! Nem kell gyerek! Akadályoz, zavar, hisztis, hangos! Akárcsak az anyja a szülés előtt és onnantól örökké!
- És akkor most? Kidobsz? Vagy mit tervezel? Terhes vagyok megszakíthatatlanul!
- Hogyne dobnálak? Ne tagadd, hogy azért titkoltad, mert manipulálni akartál vele valamit! Engem!
- Persze, hogy azért tettem! Akartam még pár hónapot magunknak, míg boldogok lehetünk! Aztán úgyis vége lett volna a szüléssel. Te kidobsz, a Roxfortba nem mehetek vissza így! Mit nyernék evvel?
- Azt akartad, hogy elvegyelek! – jelentem ki. Hogy képzeli, hogy ezt teheti velem?
- Ne legyél gyerekes, Draco! Tudtam, hogy nem fogsz elvenni! Nem is akartam soha!
- Akkor miért tetted?!
- Én miért tettem? Én?! A Te gyereked! Te voltál óvatlan! Novemberben! Emlékszel? Megmentettelek az auroroktól, hálából kaptam a kicsit! Rémlik? – A hasára mutat.
- Nem az enyém! Én sohasem tenném! Én sokkal óvatosabb vagyok, mintsem ilyen hibát vétenék!
- Mégis megtörtént!
- Semmin sem változtatna, ha elmondanád, melyik az! Crak? Flench?
- Vince-szel csak annyi volt, amit te is láttál, Flennch-csel pedig soha nem lennék képes! – állítja könnyeivel küszködve. Megrázom a fejem. Legilimenciával próbálkozom, de nonverbálisan falba ütközöm. Felsóhajtok.
- Legilimens! – Látom, ahogy csókolóznak, látom, ahogy vetkőznek, ahogy az a kisfiú – aki még véletlenül sem mondható helyesnek – végigcsókolja a testét… Megszakítom a képeket, mert nem bírom tovább nézni. – Legalább lezárnád az elmédet, mikor így hazudsz!
- Azon az estén volt, mikor meg kellett téged menteni…
- És? Azon az estén a megcsalás nem számított megcsalásnak? Azon az estén ezen a világon nem foganhatott gyerek? Vagy más a magyarázatod?
- Nem volt semmi! Leütöttem!
- Hát hogyne! Visszaküldöm a csomagjaidat a Roxfortba. Oda menj, ha itt végeztél, rendben? Nem akarlak többé látni. Soha többé!
- Itt hagysz?
- Nem is maradok itt!
- De a Nagyúr…
- Max két közepes Cruciatust kapok. Megéri. Viszlát, Nicolette!
Felkapkodom a ruháim, és a ház felé indulok. Ő nem jön utánam, én pedig nem nézek vissza…
- Átkozott nőszemély! Azt képzelted, hogy majd szórakozhatsz velem? Hogy úgy ugrálok majd, ahogyan te fütyülsz?!
A fiatal lány rettegve húzódik előlem a falhoz. Szőke haja ziláltan hullik piszkos arcába, tépett ruhája alól előkandikáló meztelen vállára.
- Kérem, uram…
- Persze! Játszd csak meg, hogy nem ismersz fel, hogy nem tudod, mit akarok, hogy nem tudod, mi vár rád, te ringyó! De egy Malfoyt nem versz át ilyen könnyen! Nem szórakozhatsz velem! Nem fogunk jópofizni!
- Kérem, Mr. Malfoy… én…
- Ne sírj nekem! Tudhatnád, hogy nem használ! Hiába tűnsz elesett kislánynak, nem segítek! Hagyom, hogy beteljesedjen a sorsod! Nem foglak téged szeretni! Nem leszel fontos nekem! Nem fog fájni, ha többé nem leszel!
- Kérem… én nem… - sírja a lány. – Nem tudom, miről beszél…
- Persze, mert te nem Nicolette vagy… - sóhajtok fel. Pedig már egy percig elhittem, hogy ő az, és ha bántom, ha megölöm, akkor elmúlik ez a düh, ez a… ez az érzés…
- Nem! Sue vagyok…
- Pont olyan vagy, mint az a ribanc… csak nem annyira szép. Jobb a világnak, ha megszabadítom tőled. Hány pasit csalnál különben tőrbe? Hánytól esnél szánt szándékkal teherbe? Hányat csalnál meg, és hányat akarnál elvenni a világtól? Hány darab kellene, hogy feleségül vegyen?
- Én nem…
- Nem? Te nem? Egyformák vagytok! – közelebb lépek hozzá. – Hány éves vagy?
- Tizenkilenc. De én…
- Akkor már nem én vagyok az első, akit kifogtál. Mi? Elbűvölő a szemed. Halványkék… - Egész közel lépek hozzá, letérdelek mellé. A hajába temetem az arcom. – Megkönnyíthetnénk az egészet… Te elmondod, hogy ki tette a tervrajzokat, és hová, én pedig akár el is engedhetlek…
- Nem tudom, ki volt!
- Nekem az is elég, hogy hol vannak…
- Semmit sem tudok!
- Harry Potter lányára vigyáztál! Mindent tudhatsz, amit Potter tud. Ezt pedig tudja!
- De én nem!
- Pokolba veled! Mit makacskodsz? Úgyis megtudom, amit meg akarok tudni! – Feltépem világoskék talárját. Csak fehérneműt visel alatta.
- Nem tudok semmit… - suttogja, mikor szám érintkezik a bőrével. Lágyan harapom a nyakát. Vér serken. Pofon ütöm.
- Hol vannak azok a papírok, kislány?! – sziszegem az arcába.
- Danny… Danny Miglione vitte el… az auror…
- Jól van, kislány! Jól van, Sue! Hová vitte Miglione a papírokat?
- Kérdezze őt!
- Az sajnos nem megy, mert halott… Szóval?
- Elpusztította őket!
- Azok a papírok nekik is kellenek… Ne hazudj! Megütöttelek. Emlékszel? Az csak a kezdet volt. Ne hazudj!
- Mr. Potter házában vannak!
- Potter házában csak egy sereg rám váró auror van… Potty hülye lenne a saját kölyke mellé vinni az iratait! – A lányhoz simulok.
- Meg akar erőszakolni? – kérdezi némi borzalommal a tekintetében.
- Nem vagyok rászorulva. Jössz te mindjárt magadtól is. De most az igazat! Hol vannak a tervek?
- Tényleg nem tudom!
- Pedig igazán tudhatnád! Crucio! Nos?
- Nem tudom… - sírja.
- Nem akarlak bántani, és te erre kényszerítesz… Várjál, mindjárt beszélni fogsz… Nem fog fájni… - Megborzong, ahogy a nyelvem érinti a bőrét. Nagyon jól tudja, hogy sokáig eljátszanék még így vele, és azt is tudja, hogy ebbe beleőrülne. Beszélni kezd.
- Minisztérium… aurorok… Mishorn szekrényében… a második fiók…
- Köszönöm. Most pedig tűnj el! Igyekezz! Ne menj vissza Potterhez, mert akkor meghalsz! Takarodj!
- Nem öl meg?
- Nem… - Az ajtó felé intek, de nem mozdul. – Mit akarsz még?
- Mr. Malfoy… nem lehetne, hogy folytassuk, amit…
- Folytatni? Te folytatnád? – kérdezem csodálkozva. Rég futnia kellene! El akartam engedni, de ő nem megy… Mi van a világgal?
- Szeretném... – Lassan bólintok.
- De, lehet. Gyere! – Felém lép, elmosolyodik. A pokolba is! Ez a kéjes, ostoba mosoly. – Bocsáss meg! Adava Kedavra!
Befejeztem, amit elkezdtem, bár gyanítom, hogy nem erre gondolt. Pokolba Nicolette-tel! Mit tett velem? Átkozott Sue… Átkozott Nicolette…
