|
26. Szőke hercegnő fekete lovon
A napok számolgatása alapján november lehet, bár már nem vagyok biztos benne. Ennyi idő után az ember időérzéke hazudni kezd, megtéveszti őt. De a cellámban egyre hidegebb van. Bár lehet, hogy csak azért van, mert három napja nem hagynak aludni. Valami szert adtak be nekem, amitől nem tudok. Ráadásul egy auror mindig áll az ajtó mellett, aki felkelt, ha elbóbiskolnék. 12 óránként váltják egymást, így pontosan tudom, mióta virrasztok. Most épp 82 órája. Vagy kicsit több.
Nyílik az ajtó. Belép rajta egy friss, kipihent, elegáns Potter. Biccentek neki és a „mosdó” falán lógó koszlott tükörhöz megyek. (Szerintem ez is a hadviselésük része. Melyik ember, aki ad magára egy kicsit is, ne borulna ki, ha megkínzottan látná magát újra és újra?) Igyekszem nem tántorogni. Megigazgatom rongyos talárom, ujjal beletúrok csimbókokba ragadt hajamba. A csapból folyó mocsk… vizes mocsokkal leöblítem az arcomat. Visszatelepszem a székemre.
- Jó estét, Malfoy!
- ’Estét, Potter! Mi szépet álmodtál tegnap éjjel?
- Lecsuktam Draco Malfoyt és megkapta a dementorcsókot.
- Oh, szép álom.
- És te?
- Nem aludtam. Csak úgy ébren álmodozom már. De értem jött a szőke hercegnő fekete lovon.
- Ilyen romantikus lettél újabban?
- Talán a kialvatlanság teszi. Unok itt lenni. Tényleg, hol is vagyok?
- Új börtön. Nem ismered. De a csókod után elvisznek majd az Azkabanba. Ugyan nem szőke hercegnő adja majd, de a sorsodat ugyanúgy megpecsételi.
- És még én lettem romantikus? Te is észrevetted, hogy összehaverkodtunk ezalatt a másfél hónap alatt, Potty?
- Az ember elég sokat meg tud a másikról, miközben vallatja – mondja tökéletesre borotvált állát simogatva. – Honnan tudod, mióta vagy itt, Pattogó Görény?
- Számolom a napokat, Ragyásfejű. Nos, csevegünk még, vagy vallatni kezdesz végre?
- Ahogy akarod. – Már száguld is felém az ökle. Elered az orrom vére. Hát igen, eléggé legyengültem. – Eddig ugyebár bevallottad, hogy te ölted meg Dumbledore-t…
- Nem! Azt vallottam be, hogy a megölésében részt vettem.
- Jó. Akkor részt vettél benne. De azt beismerted, hogy te ölted meg Ronald Weasleyt.
- Lehetséges. Pedig nem én voltam.
- Hazudsz!
- Átitatva Veritaserummal?
- Tudjuk, hogy képes vagy kijátszani…
- Én? Soha.
-… ezért jutott eszünkbe, hogy kiegészítjük kicsit evvel! – Diadalmasan felmutat egy fiolát, amiben bugyogó zöldeskék folyadék van. Most először rémülök meg fogságom ideje alatt.
- Tudod te, hogy mi lesz, ha azt a két löttyöt egymás után veszi be az ember?
- Ha jól sejtem, egy kínszérum keletkezik a kettő ötvözetéből – mondja vigyorogva.
- A világ legerősebb kínszéruma, Potter!
- Mindjárt kiderítjük, milyen erős. Nyisd nagyra a szád!
- Én azt nem veszem be a Veritaserum után! – tudatom vele. Vállat von, tovább vigyorog.
- Sajnos azt kijátszottad. A kín majd segít, hogy ne próbálkozz. A keverék átverhetetlen. A szenvedés pedig segít, hogy beszélj.
- Márpedig azt a trutyit belém nem töltöd! – ellenkezem.
- Majd meglátjuk, Malfoy… Weasley, Shack! – kiált hátra az ajtóban állóknak. – Fogjátok le!
Megteszik. Három férfi ellen, pálca nélkül nem tudok mit tenni. Gyomron rúgom Pottert, de ő cserébe gonosz arccal feláll, és újabb fiolát vesz elő, amit le is önt a torkomon.
- Miért kellett ennyit, te átkozott? – kérdezem. Elakad a szavam. Íme a kín.
- Fáj, igaz? Ha leér a második adag, rosszabb lesz.
- Érzem – mondom. De nem fogok szűkölni Potter előtt.
- Ha jó kisfiú leszel, és szépen vallasz, akár pár órán belül végezhetünk is, és megkapod az ellenszert. Aztán akár aludhatsz is. Ha nem, akkor kínos virrasztás lesz a programod, ha érted, mire gondolok.
- Nagyon… vicces… Potter… - sziszegem.
- Fáj?
- Igen… De nem adom… meg neked az… örömet, hogy… a lábaid előtt… fetrengek enyhülésért…
- Oh, dehogynem! Idővel zokogni fogsz, hogy adjak egy kis ellenszérumot.
- Győzd… kivárni…
- Bőven van még a szerekből, és időm is, mint a tenger. Te ölted meg Albus Dumbledore-t?
- Nem… mindenki tudja… hogy nem én… voltam.
- Akkor kicsoda?
- Jól… shh… tudod, hogy… Piton tette!
- Hurley Piton?
- Hurley… - elmosolyodom. – Hurley… akkor úgy… hét éves… lehetett… Láttad te is… hogy Perselus volt…
- Te végeztél Ronald Weasleyvel?
- Nem…
- Hazudsz! – Nehézkesen felnevetek.
- Jól értem… hogy ennyire… bízol… a saját… csodaszereitekben… Potter?
- Te mindent kijátszol, kis görény!
- Kösz a bókot… Potter, de… nem hiszem, hogy… ekkora hős lennék.
- Jelen voltál Ronald meggyilkolásánál?
- Milyen Ronald? – kérdezem elvigyorodva.
- Ronald Bilius Weasley!
- Te jó… Mardekár! Bilius volt… a Vízlipatkány… második neve?
- TE ÖLTED MEG? VÁLASZOLJ!
- Mondtam már… hogy nem!
- De ott voltál?
- Hol? – Potter megüt. Nem is érzem, úgy fáj mindenem.
- Holnap reggel tízkor elmúlik a szerek hatása. Akkor hagyják aludni délig. Aztán jövök és beadjuk neki újra! Jöjjön, Weasley! Viszlát, Shack!
Szinte látom magam előtt, hogy vigyorodna el, ha most felordítanék. Inkább nem teszem. Tűrök némán. Bár ezt így sokáig nem lehet kibírni. Legfeljebb még egy-két nap. Aztán beleőrülök vagy – ami még rosszabb – belehalok a kínokba.
Igazán kiszabadíthatnának már. Jó halálfalóként nem mondok semmit. De megéri-e hallgatni a nyilvánvaló dolgokról, ha az életemet kockáztatom vele?
Érdekes módon sokszor eszembe jut Nicolette, mióta itt vagyok. Neki biztos nem tetszene a borostám. Valószínű aggódik értem, mert nem válaszoltam neki. Hiányzik is. Nem csak a teste. Egek, a végén még szentimentális leszek! De ez van.
Újabb kínhullám fut végig a testemen. Olyan, mint a Cruciatus, csak sokkal rosszabb. Bármit megadnék egy fiolányi ellenszérumért. De Potter előtt nem fogok megalázkodni. Akkor inkább a halál.
Felállok. Lehunyom a szemem. Lassan indulok el a „mosdó” felé. Átkozott Potter! Bár égne ő is olyan kínok között, mint az én testem! Elvigyorodok. Látom magam előtt, hogy próbálja eloltani a talárját. Tudom, hogy holnap kapni fogok ezért, de nem érdekel. Megérdemelte.
Tovább totyogok a mosdó felé. Nehézkesen elvégzem a dolgomat. Megmosom a kezem és az arcom. Ezúttal nem tudom eltűntetni az orrom alatt húzódó vércsíkot. Elfogy a vizem. Remek! Holnap reggelig nincs több. Túl sokat mosakodtam ma.
Elindulok vissza a székemhez. Három lépés után összerándulok, és térdre esek.
- Ne szórakozz, Malfoy! – szól rám az őröm.
- Szerinted… szórakozom… te barom? – sziszegem vissza neki. Hozzám lép, felránt a földről és a székemre lök.
Kinyílik az ajtó, résnyire. Mishorn dugja be rajta a fejét. Rám vigyorog. Középső ujjam felmutatásával viszonzom a gesztust.
- Shack! Malfoy látogatót kapott. Valaki számon akarja kérni valamiért. Ha pálcával tenné ezt, hagy tegye! Jó szórakozást, Malfoy!
- Kapd be, Mishorn!
- Te itt nem kérhetsz semmit, Malfoy! – nevet rám. Kinyitja az ajtót. Erősen be kell harapnom a számat, hogy fel ne kiáltsak meglepetésemben.
Nicolette eltökélt arccal néz rám. Elvigyorodom. Legyen is eltökélt. Elvégre számon akar kérni…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
