24. A vallató neve Harry Potter
Október negyedike van. Ha időérzékem nem csal, három napja éppen ilyenkor hoztak el otthonról. Arról faggattak, hogy kerültem Fainchak házába, szóval gondolom, nem tudják. Legalább Nicolette és a közös titkunk biztonságban van. Miután meglátogattak, elhoztak ide, bárhol is legyen az az itt, és elvették a pálcámat. Ellenállásomat, amit négy auror legyilkolásával akartam a tudomásukra hozni, rövid veréssel jutalmazták. Azóta itt ülök az ablaktalan, sötét cellámban. Kétszer belöktek elém - a fényes folyosóról a barátságtalan félhomályba, a jó aurorok nekem, a megátalkodott halálfalónak – egy kis poshadt vizet, meg egyszer valami – általam beazonosíthatatlan – kaját, amihez megőrizvén megmaradt méltóságomat hozzá sem nyúltam. Egyébként nem jönnek be hozzám, nem kezdik komolyan a vallatásomat. Talán így akarnak megtörni. De ismerhetnének annyira már, hogy háromnapi éheztetéssel nem mennek sokra. Csak ülök a cellámban lévő egyetlen széken, és nem moccanok. Kinyílik az ajtó. Egy igen jól ismert férfi jelenik meg benne. Harry Potter. Auror főparancsnok. Aztán egy apró, vörös hajú férfi igen elegáns talárban, végül egy a Szent Mungó gyógyítói közül. - Nézze meg! – int ez utóbbinak a naagy és csodááás Potter. A gyógyító félénken elém lép. Cseppet sem érdeklődő arccal végigmérem. - Mr. Malfoy, kérem… felállna? – Bólintok. Lassú, vontatott mozdulattal felállok. A gyógyító elmormol egy-két szót, és rám mutat a pálcájával. - Nem akar inni, Mr. Malfoy? - Ha ad nekem normális vizet – mondom gúnyosan. Arcomon feltűnik az a felsőbbrendű kifejezés, amit mindig alkalmaztam Potterékkel szemben. - Enni? - Kaja van? – Pislantok az érintetlen tányérra a földön. - Milyen finnyás maradtál a bujkálás ellenére is, Malfoy! – fordul hozzám Potty. - Van, aki tud stílusosan bujkálni, Ragyásfejű! - Ne szemtelenkedj, Malfoy, mert nem vagy abban a helyzetben! - Ugyan, Potty! Még mindig én vagyok a… nagykutya! Félrelöki az előttem álló doktort és orrbavág. Hátratántorodom. Nem ütök vissza, semmi értelme nem lenne. - Mr. Malfoy, nem akarja használni a mosdót? - A mit? – kérdezem nevetve. Végül biccentek. – Inkább hagy valljak. Az úgyis sokáig tart majd. - Remek! Valljon! – csap le Potter gyűlölködve a „felajánlásomra”- Egy asztalt varázsol magunk közé, meg egy széket a saját oldalára a fal mellé. – Ülj le, Malfoy! - Ahogy parancsolod, Nagy Kiválasztott! – sóhajtom gúnyosan. Leülök. Ő az asztal szélének dől. Melyik mugli filmből vehette ezt a „fel is ülök, meg nem is” testtartást? A pöttöm vörös leül a fal melletti székre. - Írja, Weasley! Egy szót sem mulaszthat el, értette? - Egy Weasley? Azt hittem, az összes vérárulóval tegező viszonyban vagy, Potty! De úgy látom, csak a Vízlipatkány közeli rokonait részesíted ekkora kegyben… - Kussolj, Malfoy! - Hé, mi ez a durva bánásmód, Ragyásfejű? - Itt az van, amit én mondok, te görény! Itassa meg vele a Veritaserumot, aztán távozhat – fordul a gyógyítóhoz. A kékköpenyes elém oldalog. Ő szimpatikusnak talál. Nem szívesen öntené le a torkomon az igazságszérumot. Biccentek neki, kiveszem a kezéből a fiolát, az egészségére emelem, és lehajtom. Nincs íze. Mintha vizet innék. Mohón nyelem, bár csak néhány kis kortyocska. - Képes vagy kijátszani a szérumot, Malfoy? – kérdezi Potter, amint a gyógyító távozik. - Nem. - Igazat mondasz most? – Felvonom a szemöldököm. Ha a többi kérdésre tudok hazudni, erre is, nem igaz? De nem mondok neki semmi sértőt. - Igen. - 1980. június 5-én születtél? - Igen. - Az apád wiltshire-i kúriájában? - Nem tudom. - Mi az, hogy nem tudod? - Mindig is sejtettem, hogy valami tönkrement a fejedben attól az Adava Kedavrától. - A kérdésre válaszolj! - Mivel a születésem időpontjában a szüleim Voldemort Nagyurat követték mindenhová, és neki teljesítettek feladatokat, nem tudom, hol születtem. - Nem gondolod, hogy kellemetlen így leleplezni a szüleidet? - Mivel mindketten hallottak, azt hiszem, az ügyük elavult. És mindkettőnek megtalálták a karján a Sötét Jegyet. Semmit sem mondtam róluk, amit ne tudnál. Vagy nincs igazam, Mr. Megmentem-a-világot? - Apropó Sötét Jegy. Neked van? - Oh, csak nem azt akarod, hogy megmutassam, te kis huncut! – mondom tettetett szeméremmel. Potter orrbavág. - Rendelkezel a Sötét Jeggyel? - Persze, egész albummal rendelkezem belőle – mondom gúnyosan. Üt. - Ott van a jegy a karodon? – üvölti. - Ha nemet mondanék, újra megütnél, anélkül, hogy megnézted, nem igaz? - Válaszolj! Ott van? - Miért hazudnék, és hogyan? – Felmutatom a bal alkaromat. Hátrahőköl, szemében félelem csillan. – Ejnye, Potty, megijedtél? - Pofa be, a kérdésre válaszolj! Részt vettél Albus Dumbledore megölésében? - Igen. De muszáj ilyen régen kezdenünk? Úgy értem, azokért is elítélhettek, amiket mostanában tettem. - Áhá! Beismered, hogy tettél mostanában dolgokat? - Persze. Poshadt vizet ittam, ücsörögtem egy széken, aludtam… - Hazudsz! Nem aludtál. - De igen. Hogy hazudnék? Veritaserumot ittam. Aludtam. A széken ülve. - Te ölted meg Ronald Weasleyt? - Áh, végre valami izgalmas. A Vízlipatkány. Nem, sajnos nem én voltam. - Részt vettél a Cansington család lemészárlásában? - Nem. - Te tetted el láb alól Justin és Samantha Landaút? - Oh, egy frissebb ügy végre. Nem én voltam. - Morrison? Te végeztél vele? - Nem. - Megöltél négy aurort, mielőtt elkaptak? - Nem. - Öltél valaha embert? - Embert? Soha. - Hazudsz! – Megüt. Vér serken az orromból. - Nyugi, Potty fiú. Weasleyt is a dühe ölte meg, ostoba auror volt. A düh, az ostobaság volt a gyilkosa. De tény, hogy én is besegítettem nekik. - Kijátszod a szert! - Most a ti bombabiztos, kijátszhatatlan igazságszérumotokról van szó? Eláruljam, hogy lehet átverni? El kell hinni, amit mondasz. Csak ehhez erős akarat kell. Ismét lecsap. Felugrok, és visszaütök. - Capitulatus! – Nekirepülök a falnak. Felpattanok. - Könnyű így, hogy csak nálad van pálca, Potty –sziszegem. – De tudd meg, Ragyásfejű, te senki vagy a jók között ahhoz képest, hogy én mit értem el a saját oldalamon… - Remélem, minden szót feljegyzett, Weasley! – fordul hátra a pöttömhöz gonosz vigyorral, felrepedt ajkáról, betört orráról törölgetve a vért. – Zárják vissza a cella ajtaját! Még látjuk egymást, Malfoy! - Alig várom – morranok fel. Potter távozik. Az ajtó dörrenve zárul be mögötte.
|