Csend van, fülledt az idő, és sötétség lengi körbe magányom, ebben a téglatest alakú szobában. Persze nem szabályos, ha mérnöki szemmel nézzük a jobb oldali fal erősen eltér az egyenestől, így nem sokára beleütközik a baloldaliba, ezáltal nem párhuzamos, ergo szabálytalan téglatest. Biztos szerelmes volt a kivitelező mikor húzta a vonalat. Granger.
A csillár körül megrepedt a fal. Miért? Szeretem ezt a házat, hisz annyira szép és az apró hibákkal kiegészülve egész bájos. Mint Hermione…
Az egyik ajtó mögött Brown, aki valószínűleg álmában is körmöt reszel, a másik mögött pedig Hermione bújik meg, aki sosem lesz az enyém. Kár érte.
Kattog a falióra, mintegy időzített bombaként telepedve elmémre. Granger szobájából fény szűrődik ki, biztos olvas. Bár, már kívülről tudja az összes könyvet, a gyakorlás sosem árt. Az ablakon bekéretszkedett némi világosság, és ki tudja, talán pont most lép be apám a szomszéd kertbe, hogy kielégítse vágyait. Zúg a hűtő. De minek? Granger ajtaja mögül határozottan motoszkálás hallatszik, mindjárt előjön. Tudom mit fog tenni, hisz monoton a szépség.
Halkan kinyitja a fatákolmányt, ugyanolyan csendesen félig behajtja azt. Nesztelen léptekkel halad, kis lábai elvesznek a szövetszőnyeg süppedéseiben. A harmadik lépésnél köhint egyet, majd jól eső sóhajjal kinéz az ablakon. Elér a kanapéig, rám néz, hallom, ahogy elmosolyodik. Szeret. Tovább megy, és szinte hangtalanul elhúzza a tolóajtót, besétál a konyhába. Enged magának egy pohár vizet, megissza, de csak a felét. A maradékot illedelmesen szétosztja a párkányon elhelyezkedő muskátli, és a szekrény tetején sínylődő krizantém között. Lábra áll, hogy elérje a virágot. Egy gaz boldogságáért tesz, a sajátjáért nem. Leteszi a bögrét, mely engedelmesen koppan az asztallapon; fellendül kézenállásba. Szinte hallom, ahogy felcsúszik a kockás ing, sóvárgó tekintetem elé terítve a színtiszta vágyat. Hamarosan köhögnie kell majd, így a baleset elkerülése végett feláll, és leül ez egyik székre. Valóban köhint. Én mondtam, hogy ne dohányozzon. Hallgat itt rám valaki? A gyönyörű arcát, törékeny kezeibe temeti, töpreng. Biztos Weasley-n, hisz még mindig nyomasztja a csóringer távozása. Feláll ismét, betolja az ülőalkalmatosságot, mutatóujja némán lenyomja a lámpakapcsolót. Kilép, de, hogy ne keltsen fel, nem húzza vissza a bejárót. Újra egy légtérben vagyunk, közeledik felém. Megint megáll. Rám néz ezúttal is mosolyog, szép kis jobbja kisimítaná a hajtincseket szemeim elől, ám mentális erőssége ezúttal is felülkerekedik önmagán, visszarántja selymes kezét. Még mindig figyel. Mogyoróbarna szemei kitartóan fürkészik az arcom, belém égetve a gyönyörű tekintetet. Mi lenne ha kinyitnám?
Kezdi kínosan érezni magát, hisz utál figyelni. Hallom, ahogy bal lába kopog a padlón. El akar válni tőlem, de nem tud. Vágyik rám. Hermione ugyanazt teszi velem, mint én vele. Csak fél. Halkan sóhajt, a világért sem akar felkelteni. Elnéz Lavender szobája felé, fintor ül ki az arcára. Utoljára idenéz. A fintor leolvad, helyette kisüt rajta a mosoly, mely egész a paplanjáig kíséri majd.
Becsukja a szemét. Nem jön ki többet, csak reggel. Akkor pedig úgyis a tartózkodó Granger lesz, aki még egy tejesdobozt is jobban kedvel, mint engem. De nem bánom. Hisz mind tagadunk. Ő nappal én egész életemben. Néz, hisz vágyik rám, közeledik hozzám, velem akar lenni. Azonban retteg. Mindig betér a képbe valami, ami hol a kezét rántja vissza, hol a szívét zárja el. Nem teszek semmit. Most sem rúgom le a takarót, sietek utána. Gyávább vagyok, mint harmadikban. Nem nyitok be hozzá, és nem vallok színt. Akkor kibillennénk. Nem lenne tagadás, csak mi. Felsóhajtok, egy pillanatra az óra kattogása is eltompul. Baromi kényelmetlen a kanapé. Megfordulok, immár díszpárnámra zúdítom gondolataim. És a szövet egyetlen dolgot tud csak befogadni. Szeretem.

*

Draco és Lavender a konyhában ültek, a beszélgetés legapróbb jeleit is nélkülözve. A boszorkán több vakolat volt, mint a ház falán. Malfoy fintorogva figyelte a fiatal bőrt, mely szomorúan repedezik a festék alatt, lyukakat ütve arcába, mintegy segélykiáltásként. Nézte a boszorkát, aki mindennemű gunyoros tekintetet bóknak fogott fel.
Nemrégiben kifejtette a fiúnak, hogy ő megérti, ha szereti, de még várnia kell rá. Draco bólogatott ugyan, de valójában már a „hány kalória van ebben a csokiban?” kérdését is csak fél füllel hallotta. Egy ideig csend telepedett a párosra, majd megjelent Hermione. Küldött egy mosoly valószínűsíthető, hogy Malfoynak, azonban Lavender két kézzel kapálózott, hogy ős is elérjen belőle valamit. A fiú boldogan hajolt meg bazsalygása előtt, Lavender pedig mint egy kuglibábú vágódott el a mosolyból gyúrt golyó hatására. Kinézett az ablakon, majd szomorúan vette tudomásul, hogy mindkét bögre foglalt. Egy hatalmas sóhaj után megszólalt.
- Mit együnk? – kérdezte, majd előhalászott egy fafogású kést.
Brown megragadta a pillanat drámaiságát, affektálva felsikított, az éles tárgyra utalva.
- Jaj muszáj hadonászni? Megcsapott a halál szele! – rebegte, majd mesterien és elképzelhetetlen módon odavarázsolt néhány kibuggyanó könnycseppet.
- Nem ütött elég nagyot – morogta orra alatt Granger, mire a fiú elmosolyodott.
Mindketten vigyorogtak, ezúttal is kihagyva Brown-t a társas fog villogtatásból. A szőke boszorka értetlenül, ám mindenekelőtt megsértve állt a történtek előtt, barna szemeivel gyilkos pillantásokat lövellve Hermione felé.
- Mi a mai program? – kérdezte végül, kizökkenve a néma bosszúságból.
- Ugyanaz, mint eddig. Fetrengünk, és közben elhisszük, hogy hasznos, amit csinálunk – mondta nevetve Draco.
- Megjött a posta – jelentette ki Hermione, újra figyelmen kívül hagyva, hogy Brown információhoz próbál jutni.
- Nekem jött valami? – érdeklődött sajátos hanglejtésben Lavender.
- Nem – rázta a fejét Granger – Malfoy itt az újságod – mondta majd odadobta az említett lapot.
Hermione elvonult a nappaliba, feltépte a levelet, és izgatottan kezdte olvasni a hurkolt betűket.

Drága Hermioném!

Beszéltem Dumbledore-val és megengedte, hogy egy-másfél hétre hazautazz hozzánk. Az unokanővéred Lucy, mindenórás és Londonban szeretné megszülni a kis Markot. Nagyon örülne és persze én is, ha vele lennél ezekben a napokban. A professzor készséggel engedélyezte, hogy egy időre otthagyd a küldetést. Lucy holnap érkezik, gyere, mihamarabb tudsz.

Ölel: Édesanyád

Hermione legalább négyszer végigolvasta a levelet, majd kitört belőle a nevetés.
- Granger ez ijesztő – jegyezte mag kajánul vigyorogva a nappalin áthaladó Malfoy.
- Ez még inkább – lobogtatta a papírt.
- Ugye nem mész el? – kérdezte halálra vált arccal Draco, miután a „nem hiszek a szememnek” elméleten felbuzdulva legalább ötször átolvasta az irományt.
- Muszáj. – vont vállat – Csak tudod mit nem értek? – kérdezte mire a fiú biccentett – Az utolsó emlékem Lucyval kapcsolatban, hogy a keresztanyámék birtokán voltunk, és akárhányszor megjegyeztem, hogy csicsás a ruhája, sírva robogott fel az apjához. Erre anya olyan levelet ír nekem, mintha Luc élete múlna azon, hogy ott vagyok-e vagy sem…
- Hát… csak egy megoldás van – mondta komolyan bólogatva a szőkeség – Maradj itt.
- Nem lehet. Még a végén rám kenik, hogy hajjal születik a baba… vagy valami más egetrengető problémája lesz - vigyorodott el Granger, majd besétált a szobájába.
A lány el kezdte összeszedni a holmiját, miközben Malfoy újra megjelent, az ajtófélfának támaszkodva agyalt újabb megakadályozó hadműveleteken.
- Granger, nem mehetsz el! Az az ölelés is, mikor jött… ennyi érzelemben nem volt részem, mióta megfogantam. Hermione kérlek! – mondta a mardekáros, akit valóban megviselt a bejelentés, széttárt karollak esedezett.
- Ugyan már Draco! – legyintett a boszorka megfeledkezve a szólítási szabályokról. – Ki fogod bírni. Úgyis annyira szeret, majd el lesztek.
- Granger nem érted, hogy nem akarom, hogy elmenj? – kérdezte élesen a szőkeség.
- Rémisztő mikor felszalad mindkét szemöldököd… - jegyezte meg szokatlanul kajánul vigyorogva Hermione – ezzel felléphetnél a cirkuszban… - mosolygott, majd sebtében összepakolt bőröndjével együtt megindult az ajtó felé.
- Hermione… - szólt utána a fiú – Jó – fújta ki a levegő, megenyhülése jeléül – Akkor mikor jössz vissza?
- Furcsa vagy Szöszi – rázta lemondóan a fejét Granger – Majd jövök.
Azzal kilépett az ajtón és elhagyta a Resper-walley-i szerelmi-fészket.
Malfoy furán üresnek érezte magát, pláne, hogy Hermione olyan hirtelen távozott. Mintha csak erre várt volna, hogy megszólaljon a startpisztoly, és őrült módjára hagyhassa el őket. Már csak megszokásból kapta elő cigarettás dobozát, melyet ezúttal is sikerült megszabadítani a túlzsúfoltság nyomasztó érzésétől. Nagy dühöngése és tüdejének extra kiszolgáltatottá tétele közben meg is feledkezett a szobában tartózkodó boszorkáról, aki ki tudja hogyan de felmérte a helyzetet, miszerint jobb, ha nem zaklatja a fiút. Azonban úgy tűnik, ez a felismerés csupán egynyári volt, hisz mihelyst Draco közelébe került, nyaggatni kezdte a szőkeséget, mintegy áldozatként ugrálva az éhes oroszlán előtt.
- Na ne lógasd már az orrod! Majd visszajön! Sajnos… – mondta a lány, kiállva Draco mellé a házhoz.
- Idefigyelj szívi! – kezdte Malfoy visszaereszkedve egy rég elfeledett hanglejtéshez – Mostantól kezdve ne szólj hozzám, ne nézz rám, egyátalán felejtsd el, hogy együtt lakunk. Sőt ha mire Hermione visszajön képes leszel felfogni, amit most mondok, nyugodtan űzheted tovább is ezt a számomra édes tevékenységet. Szállj le rólam!
- Mi van Malfoy? Szerelmes vagy?
- A kikötésem mostantól érvényes – mondta kimérten, ám annál feszültebben Draco, majd berontott a házba.

*

Hermione unokatestvére még aznap este megérkezett, így a tökéletes család címke alatt árusított vacsorára összegyűlt az egész família. Mivel Granger szülei már évek óta külön éltek, a lány meglepődött, hogy hiszti-királynő testvére kedvéért apja képes volt felutazni Dublinból. Lucy – Hermione megítélése szerint – semmit nem változott, belül legalábbis biztos nem. Ugyanolyan nyavalygós, látszatra elkényeztetett, és mindenek előtt reménytelenül kedves volt. Azt azért Granger is meghagyta magában, hogy a piszkafa, gebe és napernyő jelzők már nem illettek a lányra, Lucból mutatós boszorka lett, a terhesség valamint a hormonok hatására arca kipirult, kikerekedett, haja is egész máshogy állt, mint annak idején.
Az étkezés végeztével sorra járultak a kismamához a családtagok, kivéve a griffendélest, aki szobájában ült és várta, hogy rászakadjon a plafon. Ki nem állhatta, ha az emberek minden ok nélkül imádják egymás, pláne, hogy a giccses szív közepén Luc mosolygott. Valami mégis hibádzott. Alapvetően jót nevetett a családi összejöveteleken, ahol a számára nem kívánatos rokonok egymást ölelgették, és minden második mondat a „jaj de megnőttél” volt. Most azonban nem akaródzott lemennie. Valami hiányzott. De mi?

A további agytornától megkímélve magát elnyúlt az ágyon és mielőtt valami szőke személyiség beúszott volna a képbe, fejére húzta a takarót.

- Szia Hugi – jelent meg vidoran Lucy és lehuppant Hermione karosszékébe.
- Jó reggelt! – mondta fáradtan Granger – Történt valami?
- Semmi érdekes, csak megjött a posta, gondoltam felhozom a leveleid, és közben cseveghetnénk.
- Óriási – motyogta magában a lány és egy hangos sóhaj után tekintetét a székben üldögélő kismamára emelte – Mi jött nekem?
- Először is van itt egy Harry Pottertől, egész szépen ír fiú létére… mellesleg precízen is fogalmaz… - kezdte Lucy vigyorogva – Két számla, egy meghívó valami konferenciára és egy névtelen levél. Ja várj nem névtelen, van itt egy monogram: D.M.
Még jó hogy rendelkezem magánélettel – fintorgott magában a boszorka, tekintve, hogy unokanővére láthatóan kívülről fújta levelei tartalmát; ám mivel korán volt még ezt nem tette szóvá, csak kifújta a levegőt és várakozóan a lányra pillantott.
- A monogramosban mi van? – kérdezte egy kicsit csípős hangnemben.
- Csak nem képzeled, hogy felbontottam? – méltatlankodott Lucy, mire Hermione rávillantotta dühösen szikrázó szemeit.
- Ideadnád? – kérdezte végül Granger.
- Persze Hugi – somolygott a másik és miután ledobta a levélhalmot a fiatalabb boszorka ágyára kislisszolt a szobából.
Hermione egy lendülettel feltépte a borítékot, remélve, vagy épp nagyon nem akarva kezébe véve a lapot, melyről Malfoy mondandója köszönt vissza. Legalábbis Granger ezt gondolta az ismerős betűk hallatán… Ám a sárgás koperta egy újfajta számítógépes ismeretekkel gazdagító katalógus reklám-előfutára volt, melyet Hermione díj mentesen kapott meg…
Elnevette magát, majd jól eső sóhajjal hátradőlt. Mivel Lucy még terhesen is egy pattogó rémképre emlékeztette Hermionét, nem kockáztatta meg, hogy esetleg újra részesüljön az ébresztőből. Hamarosan felkelt és miután összeszedte magát lesietett a konyhába. Az étkezőben vígan keringett a palacsinta illata, melyet valószínűleg órák óta készített a kismama. A griffendéles elfintorodott, majd megkeresve bájos arcát besétált az illatfelhőbe.
Az asztalon három szál bézs rózsa és gyönyörű teríték várta a lányt, aki minden érzelem nélkül ugyan, de helyet foglalt az ablak melletti széken.
- Hugi eljössz velem a Dm-be? – kérdezte Lucy, miután egy nagy adag áfonya lekvárt helyezett el a griffendéles tányérján.
- Hogy hova? – húzta fel szemöldökét a boszorka, miközben a vajazókés sípszóra állt meg a kezében.
- Most ugye csak viccelsz? – mosolygott a kismama – Ilyen szép hölgy létedre még nem jártál a drogéria market-ben? – érdeklődött somolyogva Lucy.
- Ja… - bazsalygott zavartan Hermione is, láthatóan sokkolva ettől a rengeteg „dm”-es behatástól.
A két lány még délelőtt elsétált a bevásárlóközpontba, ahol legalább három órát töltöttek el a megfelelő illatok kiválasztásával.
- És ehhez mit szólsz? – kérdezte unottan Granger, miután a kismama legalább tíz egyforma illatú parfümöt utasított vissza.
- Nem nem Hugi! – rázta a fejét Luc – Borsmenta. Haló!
- Akkor még is milyet szeretnél? – húzta fel a szemöldökét a griffendéles.
- Csonthéjasat! – prüszkölte hisztérikusan Luc.
- Jó – forgatta a szemeit Hermione, majd elindult a másik irányba.
- Hermi! Gyere megtaláltam! – sipákolt az idősebb, invitáló mozdulatokkal magához csalogatva Grangert. – Na mit szólsz? – mosolygott a terhes nő.
- Ez görögdinnye – tátogta fintorogva Hermione – Az nem csonthéjas te eszelős! – emelte fel a hangját az oroszlános, majd elmenekült egy esetleges hisztéria elől.
Miután visszaértek a Hermione által illatszerboltnak nevezett helyről, fáradtan huppantak le a nappaliban díszelgő kanapékra.
- Meg kéne tanulnom kötni – jelentette ki hosszas – Hermione számára mindenképpen megnyugtató – csönd után Lucy.
- Minek? – kérdezte barátságtalanul Granger, elgémberedett lábait felpakolta a puffra.
- Hát, hogy a kis manómnak tudjak készíteni sálat – mondta átszellemült arccal a másik, amit Granger még kedvesnek is talált volna, ha nem imádott unokanővére szájából hallja.
- Öhm… Ma már nincs ilyesmire szükség… Úgy értem sálat akárhol lehet vásárolni – motyogta félszegen a lány.
- Ó te butus – kezdte Lucy, a boszorka idegeit kellőképp megtépázva – Ha magam kötöm, akkor azzal belekerül egy darab a szívemből – mondta a lány, miközben ökölbe szorította a kezeit és lehunyt szemmel a szívére szorította azokat.
Granger elmerengve figyelte unokanővére műsorát, arcára lassan kocogott ki a fintor, és az undort mely azokban a percekben fogta el, csak a hormonoknak tudta be.
Egy ideig csend telepedett a szobára, melyet Lucy dudorászása szakított félbe.
- Mit dúdolsz? – kérdezte Hermione – Olyan ismerős.
- Hát persze, hogy az! – mosolygott a várandós nő – Minden általános iskolában tanítják – jelentette ki Lucy, újabb rossz pontot szerezve Hermionénál, aki ha „normális” is lenne, már negyedikes gimnazistaként tengetné napjait – Egyébként d-m kánon a neve – bazsalygott Lucy.
- Tessék? – kérdezte Granger, egyre fokozódó vigyorral.
- Dó-mi… - vont vállat - Valami oknál fogva erről a két hangról nevezték el annak idején. Egyébként azt hiszem, hogy a Depeche Mode is felhasználta valamelyik számában alapként – zárta le a bölcselkedést Luc.
Erre Hermione felpattant és kitört belőle a nevetés, amely egésznap kínozta belülről. Harsányan kacagott, és miközben a lépcsőn felfelé tartott hallani lehetett, amint magában – elfúlóan ugyan, de beszél: - Díj- mentes, drogéria market, dó- mi kánon… Depeche Mode – ismételte egyfolytában majd bevágta maga mögött az ajtót. Na persze Draco Malfoy…