Draco szinte a nappal együtt ébredt, és úgy sietett ki ágyából, mintha kergetnék. Este, ahogy elhagyta a fürdőt berontott szobájába, ahol is két doboz cigarettát szívott el. Kinyitotta a kétszárnyú ablakot, és hagyta, hogy a csípős levegő, megtisztítsa a dohányfüsttel átitatott helyiséget, no meg az elveivel hadban álló színű – rózsaszín - köddel elborított elméjét. Alapjában véve jól érezte magát, hiszen borzasztó kellemes érzés járta át a testét, mikor karjaiban tartotta a lányt, mikor érezte a közelségét, és persze a viszonzás buja öröme is felébredt hosszú, már-már kilátástalan állapotából. Elvigyorodott. Granger megint összekuszálta a gondolatait, és azzal párhuzamban, hogy beesett a fürdőbe, lerombolta a hónapok óta gondosan épülő kártyavárat, melyet Draco finomítgatott, hogy egyre magasabbra építse az ingatag szállakból álló játék várat, egyszersmind közelebb kerüljön a boszorkához. Behajtotta az üveget. Hiszen senki ne lássa, hogy ő tanácstalanul járkál a szűz napsugarak fényében, miközben egy három méter vastag malter állvány mögött a boszorka, - aki Draco, Malfoyos megítélése szerint mindennek az oka – nyugodtan alszik, szőke mardekárosokat ültetve az ideiglenes kispadra.
- Ha rajzolnék egy villámot a homlokomra könnyebb lenne? – kérdezte magától, elvigyorodott, majd Potterről eszébe jutott valaki, akit haladéktalanul fel kellett keresnie, konzultációs okokból.
Halkan kinyitotta a szobaajtót, majd ugyanolyan nesztelen léptekkel megindult a fürdő illetve a konyha felé. Csalódottan nézett kockás bögréje párjára, mely most nem Hermione kezei között pihent az asztalon, hanem a szekrényben állt, üresen. Amíg a kávé lefőtt, a fiú megmosakodott, és miután háromszor átsúrolta a fogait, keservesen felnevetett, hiszen a mentolos kávét, még az anti-maradi, haladószellemű fakírok is megvetik. Ahogy csillapodott a hófehér fogak tubusbazárt, fél-szilárd állapotú titkának hatása, úgy tért vissza Malfoyba is a szín, aki egyre nagyobbakat kortyolt az ébresztőből. Felkapta a Reggeli Prófétát, és elhagyta a házat. A monoton utca végére érve hoppanált, majd Melanie ablakban lógó tini szomszédainak nagy örömére, megérkezett a boszorka házához.


- Szia Mel, beszélhetnénk?
- Draco! – vigyorodott el a lány és megölelte érkező barátját. – Persze! Na mi van Hermionéval? – somolygott még mindig a boszorka.
- Tényleg ennyire egyoldalú vagyok…? – kérdezte magától, no meg mosolygó barátnőjétől, bazsalyogva a szőkeség.
- Á dehogy – legyintett gúnyosan Melanie, majd hellyel kínálta Malfoyt. – Szóval, mi történt?
- Elcsesztem – mondta a fiú, majd látva a kérdő tekintetet belekezdett a mesélésbe – Tehát… - sóhajtott – tegnap elvesztettem a fejem…
- Elmondtad neki, hogy szer…? – kezdte, ám a szőkeség belevágott a szavába.
- Nem! Csak megcsókoltam.
- És ezt miért kell gyászként felfogni? – húzta fel a szemöldökét – Jó elismerem furcsa lenne, ha cigánykerekeznél, meg ugrálnál örömödben, de azért ez túlzás…. Olyan vagy, mint egy imádkozó sáska,… aki lenyelt egy pingvint. Miért kell neked állandóan fekete-fehérben lenned? – zúdította a mutáción átesett Dracora, szüntelen megállapításait a lány.
- Khm…jó, - húzta fel a szemöldökét, majd egészségügyi apropóból lepillantott végtagjaira, melyek szerencsére még mindig nem utaltak bizonyos rovarok bizonyos testrészeire - akkor másfelől közelítem meg… - sóhajtott – Elment zuhanyozni de nem bírta megnyitni a csapot, ezért szólt nekem. Aztán beszélgetni kezdtünk, vagyis ő leült a kád szélére én meg néztem… - valaki elpirult – Végül becsúszott a kádba, én meg kihúztam, ám amíg ő feljött, a törülközője leesett róla…
- És nem bírtad türtőztetni magad, mi?
- Pontosan – morogta – Most mi a frászt csináljak?
- Először is ne vágj ilyen képet. Másodszor, szerintem fogd a hévre… Biztos megérti, hogy pasiból vagy…
- Granger?
- Igen. Béke jobbot fog nyújtani, ha nem provokálod. Hidd el.
- Aha felém nyújt egy füstölő, időzített vagy egy éles béke jobbot…
- Jaj, azt hittem leszoktál a paranoid képzelgéseidről – fintorodott el – Inkább azt mond meg, hogy visszacsókolt-e.
- Igen. – felelte mire a boszorka elmosolyodott.
- És mi van Potterrel? – váltott témát Draco, aki egyre többször állította meg a mondatok forgalmát azzal, hogy folyamatosan azt üvöltözte a sereghajtó szósor, hogy „piros a lámpa”.
- Hogy? Te meg erről honnan tudsz? – kérdezte szintén vörös ábrázattal Melanie.
- Alacsony, fekete, mindketten ismerjük, és folyamatosan jár a szája…
- Ja – bólogatott a lány – Semmi.
- Hogy hogy?
- Tudod, ő még mindig szerelmes a Weasley csajba… - vont vállat.
- Egyátalán, hogy foghatott meg benne bármi is? – bukott ki Malfoyból, a szokáshatalma, és persze a gúnyos mivolt.
- Nézd, ha az életed háromnegyedét egy Matt-kaliberű személlyel töltöd el, akkor egy idő után már egy kutya is el tud bűvölni – vigyorgott a lány.
- Apropó Matt! Ő szóba sem jöhet?
- Mint pasi? – húzta fel a szemöldökét Mel.
- Tőlem beillesztheted kutya formációba is, de félek azzal nem jutnánk előre…
- Matt helyes ez tény, de… abból biztos, hogy nem sülne ki semmi jó, ha mi ketten együtt lennénk.
- Miért?
- Nem beszélnénk valami másról? Kérlek!
- Igazság szerint nekem lassan mennem kell – mondta, majd nyomatékot adva szavainak megindult az ajtó felé.
- Szia – ölelte meg ismét barátját.
- Kösz, hogy meghallgattál, nem lehetek valami kellemes társaság ilyenkor. Malfoy, nyavalyog, és még vigyorog is közben – nevetett Draco és színészi tehetségét felmutatva hidegrázást színlelt. – Aztán ne legyen semmi Potteres poszter a lakásodban! És nem felmászni villámhárítóra! – mondta komolynak szántan a mardekáros, mire Mel, játékosan kilökdöste őt a küszöbön kívülre.

*

Hermione és Draco egész hétfő délelőtt tartották a tíz méteres távolságot, egészen addig, míg a konyhában össze nem futottak. A közöttük lévő viszony, még az iskolában alkalmazottnál is hidegebbre sikeredett, ám Draco nem tehetett semmit, arra kellett várnia, hogy boszorka lépjen valamit. Meg is történt. Hermione majd beleörült a néma egymás kerülgetésbe, így egy alkalmas pillanatban odalökte a fiút a hűtőhöz, ő maga pedig szembe állt vele.
- Miért? – vágott bele mondandójába élesen.
- Hogy miért csókoltál vissza? – kérdezte és a helyzethez képest kajánul elvigyorodott – Na látod ezt én sem értem. – rázta a fejét, majd szürke szemeit a boszorka egyre erősebben elpiruló arcára emelte.
- Miért csókoltál meg? Hogy jutott egyátalán eszedbe? Barátok vagyunk nem? – sorolta a kérdéseit Granger, szokatlanul feszült hangnemben.
- Nézd Hermione, te egy okos és gyönyörű lány vagy. Mellesleg meztelenül álltál előttem, és ha minden igaz én meg férfi vagyok. Elkapott a hév! – csapkodott a fiú, akit megint csak pár száll választott el attól, hogy újra hatalmába kerítse a boszorka által belőle kiváltott vágy.
- De… - kezdte, majd keservesen csapott egyet a hűtőre, mire Draco felhördült, és arrébb állt – ne kapjon el a hév, ha velem vagy abban a helyzetben! – sikította kétségbeesetten a lány, miközben saját eldeformálódott mondatán jót fintorgott magában.
- Weasley-nek lehet parancsolni, de a vágynak nem… - vont vállat a mardekáros, majd kioldalazott a konyhából – Sajnálom – morogta végül, mire Hermione besietett a szobájába.
„Bocs Draco, nem akarlak megint skizofréniára késztetni, de te egy akkora hülye vagy, hogy hagytad elmenni”. Szólalt meg egy piszok hang a szőkeség fejében, melyre a váz tulajdonosa csak elvigyorodott és élvezettel beleszívott cigarettájába.

*
- Granger beszélnünk kell! – mondta Draco - mihelyst a boszorka (a nap folyamán már másodszor) kimerészkedett szobájából - és rögtön a siető szépség után eredt.
- Nem, nem kell – mondta hátra se nézve a Hermione.
- Már pedig meg fogsz hallgatni – jelentette ki elszántan a szőkeség és egy hatalmas lépéssel beérve őt, megragadta a lány kezét és magához fordította az ex-griffendélest.
- Eressz el Malfoy! – sziszegte dühösen, karjait jelképesen megrángatta, bár ő is érezte, hogy Draco egyátalán nem szorítja.
- Amíg nem hallgatsz meg, addig nem – suttogta a boszorka arcába, miközben egyre közelebb húzta magához Hermionét.
- Jól van – adta meg magát – Mit akarsz mondani? – kérdezte elrejthetetlen fintorokkal övezve.
- Granger, – mosolyodott el – ha tudnád milyen gyönyörű vagy, mikor úgy fújtatsz, akár egy bika – rázta a fejét kajánul Draco, kivívva a lány még erősebb ellenszenvét, és arcának lángba borulását.
- Ezt akartad mondani? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Hermione, aki láthatóan felbátorodott az iménti bók hallatán.
Draco egy ideig némán állt a lány előtt és csak az arcát fürkészte, és bár Granger belül megeresztett egy halvány mosolyt, orcáira kizárólag a fusztráltciót engedte kiúszni.
- Ma… Malfoy, mit akartál mondani? – kérdezte végül zavartan Hermione.
- Ja igen… - kezdte szokatlanul zavartan Draco – Ma jön az új lakótársunk.
- Hát… ehhez nem kellett volna feltétlenül beszélnünk… Azt hiszem feltűnt volna… - jegyezte meg csípősen a boszorka.
- Ez igaz, de máskülönben nem foghattalak volna közre… - vigyorgott szenvtelenül az ex-mardekáros és fájlalva ugyan, de enyhített az ölelésen.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? – húzta fel a szemöldökét a lány.
- Találd ki! – vigyorodott el Malfoy, majd sarkonfordult és visszasétált a házba.
Hermione rúgott egy hatalmasat kertkapuba, majd kivágtatott az utcára, kezeivel lázasan kutatva egy doboz után, melynek tartalma tíz percen belül halálra lett ítélve.
Időközben a fiú egyátalán nem érzett dühöt vagy idegességet, szinte boldog mosollyal kóválygott a megüresedett a házban, miközben újra és újra felidézte magában az előző este történteket. Az, hogy kívánta Grangert, elég rég óta nem számított kérdőjellel ellátott mondatnak, hogy mióta összeköltöztek két méterrel járt a föld fölött, önmaga előtt nyílt titokként lebeget( Ne feledjük, hogy néha felvérteződik bizonyos mennyiség problémákkal, mint például, hány Draco lakik benne) az viszont, hogy fülig szerelmes a boszorkába, eddig nem képezte a süti részét, mára azonban a legfényesebb cseresznyeként csillogott a hab tetején a tény. Elvigyorodott, majd a szokatlanul átszellemült arc hígítóval való leráncigálása után, elsietett a fürdőbe.
Hamarosan Hermione is megérkezett, aki Draco hasonlatát nem megcáfolva, még mindig fújtatott. Hallotta a motoszkálást a mosdóból, így inkább leült az ablakpárkányra, azonban pár perc nézelődés után, igen csak nehezére esett megkapaszkodnia, ugyanis a sokk mely gúrkó módra csapta agyon Grangert, nem hagyta a további relaxálást. Az udvarra benyitott a harmadik küldetésben résztvevő személy.
Hermione felpattant és kivágtatott a konyhába, kattanásig behúzva az ajtót.
- Csak őt ne! – suttogta a csendbe.
Ámen!

*

Draco a haját egy durva szövetű törölközőbe dörzsölgetve jelent meg a nappaliban, ahol nem kis meglepetés várta.
- Granger, nem láttad a… - kezdte elnyújtottan, mikor hirtelen egy ölelést érzett, és csontjai ropogása jelentek meg paranoid képzelgéseiben.
- Draco! – örvendezett a lány – Úgy örülök, hogy itt lehetek – vigyorgott a jövevény.
- Öhm… én is örülök… ööö…
Malfoynak halvány fogalma nem volt, arról, hogy ki az a lány, aki ennyire örül neki. Előjöttek ifjú Casanova időszakából képek, ám az idegenről egyetlen kósza emlékkel sem rendelkezett. Pedig… egy ilyen idegráncigáló hang biztos, hogy megmaradt volna abban a hihetetlenül jó emlékezőképességgel rendelkező szőke fejecskében.
- Lavender Brown, kis butus… - kezdte legyintve, ám töretlen lelkesedéssel a boszorka – Szólíts csak Lawe-nek – vetett még egy kihívó pillantást a szőkeségre, majd visszaült a kanapéra.
- Brown, minden bizonnyal nagyon nagy segítséget fog nyújtani nekünk – csengett Hermione hangja szokatlanul mardekárosan, majd fintorokkal övezett mondandóját lezárva sóhajtott egyet és leült az ablakpárkányra, hogy aztán onnan kitartóan fürkészni kezdje a szomszéd ház megrepedt ereszét.
A nagy üdvrivalgás és a halálrarémültség okozta állkoppanás után csend telepedett a társaságra. Malfoy valamiért kellemetlenül érezte magát, és a ledöbbenés után bekövetkezett apró reménysugár – miszerint egy griffendéles jött a házba, ezzel békét lopva az eddig a feszültségtől szétrepedő közösségbe – azonnal tovatűnt, ahogy a két ellenkező nemű illetőre tévedt a tekintete. A szőke ex-griffendéles olyan megvetően pillantott Hermionéra, hogy másfél éve még Draco is kezet fogott volna vele. Ráadásul Granger a vezetéknevén szólította egykori évfolyamtársukat, ami pláne felettébb aggasztotta a szőkeséget.
- Draco nem mondod, hogy a kanapén alszol? – affektálta a lány, miközben megcserélte keresztbetett lábait. A fiú mindössze egy félszeg vállrándítással reagált (ekkor jutott el terebélyes elmééig, hogy a lány érkezésével újra össze kell jönnie ex-kanapéjával), magáraszabadítván az új lakótárs legújabb kérdéseit. – Figyelj, szerintem, hagyjuk meg ezt a csúf, mokka színű kapanapét olyan tevékenységeknek, amiket ülve kell végezni. Azt javaslom, aludj nálam, ott van ágy és legalább nem gémberednek el a tagjaid minden reggelre.
Malfoy nem reagált, csupán mosolyra húzta száját, halva a Hermionéból - a másik lány Biológiai megfigyelések: az alvás című kiselőadása következtében – előcsalt nevetést.
Granger olyan jó ízűen kacagott fel, hogy Draco egyre inkább megbizonyosodott arról, hogy a göndör hajú boszorka már régóta ízlelgette magába, hogy nevessen-e vagy elfojtsa.
- Kösz… Bro… Lavender, de jó nekem itt. – biccentett végül Malfoy.
- Hát jó – pattant fel Brown – De ha esetleg meggondolnád magad, az ajtóm nyitva áll előtted… - pördült meg a lány és az említett helyiség felé indult. – Állítsd le magad Granger! – vetette oda neki foghegyről, majd távozott.
Draco akaratlanul is elmosolyodott, és egy kis híján kimondta amit gondolt: „Én is így kezdtem…”.
- Öhm… - próbálkozott erőtlenül a fiú – tudom, hogy fújsz rám,… de mi ez a feszültség köztetek? – kérdezte és az ablakhoz lépett, ahol meglepetésére Hermione behúzta a lábait, mint egy helyet adva a varázslónak, aki döbbenten elvigyorodott, majd leült.
- Utálom – jelentette ki vállat vonva.
- Azt látom… Ő sem szívlel, ahogy elnéztem… - fintorodott el.
- A legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy mit gondol rólam, vagy hogy mit érez irányomban.
- Granger, te nem szoktál így haragudni senkire…Legfeljebb rám – mosolyodott el - Valamit csak csinált, hogy már te is képes vagy őt utálni.
- Hatodik: Ronnal nem jött össze, egy hétre rá már Brownnal volt. Hatodik nyara: Weasley ház… Hetedik: Harry & Hermione egy pár sztori, hetedik közepe: Fél órás sajnálkozás.
- Hmm? – hümmögte a fiú, valószínűleg az utolsó pont okozta ködre célozva.
- „Hermiiiii, nézd, én elismerem, hogy nem vagy egy szépség, de megtennéd, hogy nem küldesz ilyen hívogató pillantásokat Won-Won felé?” – affektálta Hermione.
- Ezt szószerint tudod?
- Igen – bólintott – Pokollá tette az összes évemet a Roxfortban, és bár gyerekesnek tűnik, így elmesélve, tényleg pocsék érzés volt. Erre Dumbledore rámszabadítja ezt a vihogó idiótát. Ha csakugyan tud mindent, ami a suliban történik, akkor azzal is tisztában van, hogy ki nem állhatjuk egymást – fortyogott - Utálom egyszerűen.
- Most gondolj bele, milyen rossz lenne, ha még velem is haragban lennél… - bazsalygott a szőkeség, aki éles eszének következtében rögtön a saját javára akarta fordítani a harmadik személy negatív jelenlétét.
- Ha belegondolsz, két ember durrantotta ki a boldogság léggömbömet a Roxfortban. Brown meg te…
- Jó - bólintott félszegen - talán fenn állok ilyen téren a dobogódon, de valljuk be őszintén, a három legszívdöglesztőbb férfiú listádon is szerepelek, hiszen egy húsz karátos arany, akciós madzagra felfűzött érem lóg a nyakamban.
- Te, állítsd le az önbizalom növelő szedését, mert nem elég, hogy a súlyos aranyéremtől megterheled a nyakad, de még a fejed is szétrobban ennyi önbizalomtól… - vigyorodott el a lány.
- Hm… szóval nem tagadod? – kérdezte kajánul somolyogva Malfoy.
- Kéne? – húzta fel a szemöldökét Hermione.
Draco ismét elmosolyodott, majd megindult a bejárati ajtó felé.
- Ezek után, én nem kérdezném meg, hogy miért… – motyogta halkan, szüntelenül bazsalyogva, végül kilépett az udvarra és boldogan szippantotta be az áprilisi levegő tisztaságát.