|
XIII. fejezet /Neurotikus távozás/
Draco lassú, méltóságteljes léptekkel haladt a kastély ódon folyosóján. Két tanítási óra között ballagott, így nem kellett sietnie, senki nem járkált akkor a termeken kívül. Arcán, legutóbbi látogatásához hasonlóan most is nosztalgikus mosoly ült, ahogy sétált a folyosón, melyen víg macska-egér játékba kezdett a napsugár által beáramló fény és a finoman ringatózó fák segítségével a kastélyra boruló árnyék.
Levelet kapott Dumbledore professzortól, melyben mindenidők legnagyobb fehérmágusa a mihamarabbi találkozásra kérte fel. Malfoynak volt egy tippje a látogatás apropóját tekintve, és csak remélni tudta, hogy ezúttal tévedni fog.
- Jó napot Dumbledore professzor! – nyitott be a nagyra becsült varázsló irodájába.
- Jó reggelt, szólíts csak Piton professzornak! – jött a fagyos hang az igazgatói székében ülő, fekete-fehér embertől, aki még villantott egy fintort Dracora, majd összeszűkített szemeit az asztalnál ácsorgó székre emelte.
- Perselus, te mit keresel itt? – húzta fel a szemöldökét, majd a vizuális helykínálást elfogadva leült egykori tanárával szemben.
- Már megmondtam Draco, hogy csak akkor tegezhetsz, ha be vagy rúgva – jelentette ki idegesen az idősebb férfi.
- Khm,... de uram… tudja, hogy sosem iszom…- morogta a szőkeség.
- Pontosan! Éppen ezért engedtem meg… - mondta férfi, mire Draco fintorba vágta ívelt ajkait.
- Szóval miért kellett idejönnöm? – kérdezte végül kibillenve a sértett csodálkozásból.
- Nem tudom hallottál-e róla, mindenesetre én vagyok az a határtalan mennyiségű Felix Felicis –et nyelt ember, aki megkapta a ti csodálatos csapatotok külső kontrollerje címét.
- Nagyon szabatosan fogalmaz professzor úr…- vigyorodott el a fiú.
- És mivel úgy hallom, hogy Weasley és te újabban kakasosat játszotok, cselekednem kell – folytatta a kioktatást a férfi, figyelmen kívül hagyva Draco megjegyzését.
- Már ne haragudjon professzor úr, de csak Weasley él szemétdombon! Én nem! – vágott közbe újra, látható sápadást kiváltva Pitonból.
- Megjegyzem még egy ilyen mennyei hozzáfűzés és repülsz a csapatból – tette rá a pontot Perselus.
- Öhm… nem volt valami jó ötlet önt választani erre a posztra – ejtette el Malfoy.
- Igazán? És miért nem?
- Gondoljuk végig! Valakinek úgyis rossz lesz… - kezdte - Mert ha csak a sémát nézzük, valószínű, hogy Weasley-t küldi el a csapatból. Ezen persze felháborodna a skarlátos és Granger is. Viszont a professzor úr utálja nézni az elégedett és magabiztos képemet, így, hogy egy nagyot koppanjak engem zár ki. Bár, ön okos, - és ezt minden hízelgés nélkül állíthatom – és nem kockáztatná meg, hogy tőlem elessen a küldetésre összeverbuvált társaság. Végül pedig, elképzelhető, hogy a professzor úr csak arra várt, hogy ezt kifejtsem önnek, - ezzel előidézve némi elismerő ám annál megtévesztőbb szem-csillogást – hogy azután jól pofára ejtsen, mondván, hogy nincs rám szükség. – fejezte be Draco, karba tette kezeit, majd várakozóan Perselusra nézett, miközben hátradőlt a széken.
- Nem kertelek Draco, intelligens vagy és ezt felesleges lenne megkérdőjelezni vagy tagadni. A bosszantó magabiztosságod és a pökhendi modorod nélkül még talán szimpatizálnék is veled. Egyetlen kérdésem van, csak légy őszinte.
- Mi lenne az?
- Provokálod Weasleyt? Sértegeted, esetleg belekötsz minden ok nélkül?
- Nem. – mondta némi késlekedés után a szőkeség.
- Rendben.
- Uram, ha igen-t mondtam volna, akkor mi lett volna a döntés?
- Kivettelek volna a küldetésből.
- De miért? Hiszen nagyon jól tudom, hogy ön tisztában van azzal, hogy én nem cseszegetem Weasley-t…
- Na látod Draco, végre van valami, amit te sem tudhatsz – kezdte egy gunyoros mosolyt villantva a fiúra. – Ha „igent” mondtál volna, akkor hazugság miatt szedtelek volna ki. Pont azért, mert egy igazi csapatjátékos nem azért áll ki, aki elbukott, hanem aki még bent van… - fejezte be Piton.
- Ezt vegyem úgy, hogy kapok még egy esélyt? – vigyorodott el a távozni készülő szőke.
- Ezt vedd úgy, hogy tűnés!
*
- Kérem fáradjon be! – hajolt ki a negyvenes éveiben járható, eres arcú nővér, majd feltárta az ajtót, mely eddig mohón rejtegette Draco elől a ráváró borzalmat vagy épp csodát.
Malfoy felállt és tekintélyes léptekkel besétált a terembe, fürkésző szemeit szinte rögtön az előtte ülő három emberre szegezte.
- Jó napot Mr. Weasley – kezdte a középső köpcös férfi, ám a sértett szőkeség félbeszakította.
- Elnézést, de a nevem Malfoy, nem Weasley – morogta nyersen Draco.
- Oh, persze! – mondta kedélyesen – Nem mintha nem lenne mindegy – dörmögte az orra alatt, majd szorgos jegyzetelésbe kezdett.
Draconak igencsak nehezére esett lenyelnie a Weasley és a Malfoy nevek egyenrangúnak titulását, ám lecsúsztatva az önérzet gombócot, tiszta torokkal ám szokatlanul feszengve állt a bizottság előtt.
- Foglaljon helyet! – szólalt meg hirtelen a köpcös balján ülő szőkés nő – Tehát mi a panasza?
- Áh, igen! Szóval néha olyan érzésem van, hogy közelítenek felém a falak – darálta a fiú, miközben sápatag arcán felbukkant két piros folt.
- Szóval maga neurotikus? – kérdezte hevesen a nő.
- Nem… csak úgy érzem, hogy…
- Jegyezze fel Mr. Taylor – intett a középsőnek – Gyenge személyiség, bizonytalan, határozatlan, neurotikus… – diktálta a szőke asszony.
- De én…
- …feszengő – magyarázott tovább a szélen ülő nő – rosszul legyantázott szemöldök…
A fiú akaratlanul is az említett testrészhez kapott, és mire újra felnézett, egy kisebb csoport gyümölcs sorakozott egy az arca elé nyújtott tálcán.
- Gránátalmát? – érdeklődött a harmadik bizottságbeli, boldogan pörgetve a gyümölcsöket.
- Nem köszönöm – mondta halkan, elkapva az egyetlen nőnemű szavát, miszerint”gyanakvó”.
Ezen elszörnyülködve fájdalmas fintorral vette tudomásul, hogy valószínűleg ő az egyetlen normális ember a teremben.
- Pedig bombasztikus – horkantott fel a férfi, majd saját poénján jót derülve visszament társaihoz.
- Azt javaslom Mr. Malfoy, járjon el futni, mert önben kezdetleges depresszió ütötte fel a fejét. – csóválta Trelawney-t megszégyenítő módon a fejét a nő.
- Ezt egy mondatból állapította meg? – húzta fel szemöldökét a szőkeség.
A választ azonban nem kapta meg, ugyanis felébredt.
Mikor tudatosult benne, hogy mit is álmodott szaggatott nevetésben tört ki, heves mellkas emelkedésre kéztetve önmagát.
- Te jó isten! – sóhajtotta – Soha többé nem eszem alvás előtt – fújta ki magát a fiú majd felállva a kanapéról a konyha felé kezdett botorkálni a sötétben.
Elhúzta az elhúzhatót és a hűtő felé sétált.
- Jézusom! – kiáltott fel halkan az étkező asztalnál lassan elbóbiskoló Hermione.
- Nem. Csak Malfoy – bólintott vigyorogva, némi ásítással megspékelve a szőkeség, majd kivett egy doboz tejet, és az itallal kezében leült az asztalhoz. – Kérsz?
- Nem kösz – rázta a fejét a lány.
Draco vállat vont, majd álmatag módon mellé öntötte a tej felét, melyen Hermione csak jót mosolygott. Egy ideig csendben pislogtak, mikor azonban a fiú végre kellő mennyiségű folyadékot jutatott a kockás bögrébe, Granger megszólalt.
- Na hát! Szőke haj, fehér bőr, álmosan csillogó szemek, szürke póló, és tejbajusz, – vigyorodott el a lány – pont, mint egy hókifli reklámban. Már csak egy perzsamacska hiányzik, ami pajkosan hozzád dörgölődzik – nevetett Granger, miközben valószínűleg elképzelte az idilli reklámot.
- Nekem te is megteszed… - motyogta alig halhatóan a fiú.
- Tessék?
- Nem érdekes. – legyintett – Miért nem alszol?
- Ja – vont vállat – nem tudok.
- Még a suliban, ha nem bírtam aludni, Pansy mindig virrasztott velem – mesélte meglepően nosztalgikusan a fiú.
- Ha másra úgyse jó… - jegyezte meg szokatlanul gúnyosan Hermione, mire Draco a tejesdobozon lévő „m” betű ujjával átrajzolgatását abbahagyva felnézett rá.
- Egyébként Parkinson nem olyan hülye, mint ahogy általában fel van tűntetve… - mondta vízszintesen bólogatva a varázsló.
- Na ne mond… Te is biztos puszta kedvtelésből voltál vele, mi? – húzta fel állát a boszorka.
- Jaj Granger, ezek a griffendéles tévhitek… Egyszer írhatnál belőle egy könyvet. Érdekelne, miket hallucináltatok be a csúnya-gonosz mardekárosok sötét életébe… - rázta a fejét gúnyosan Draco – Soha nem kényszeríttettek, hogy Pansyval legyek. Ha ahhoz volt kedvem, akkor dumáltunk… ennyi. Különben sem viselkedett annyira vészesen.
- Persze, hisz már elsőben halálosan szerelmes lett beléd… Nyilván nem rossz, ha valaki nekifutásból pumpálja az egód…
- Ja, valószínű. Pansy Parkinson minden hímneműbe legalább egyszer szerelmes volt már…
- Akkor érted egyszerűen rajongott.
- Nem beszélhetnénk másról? – kérdezte a fiú.
- Miről szeretnél beszélni?
- Mi van Weasley-vel?
- Hogy érted?
- Hát… régebben, ha megláttam őt, tudtam, hogy fel fog tűnni hamarosan egy kócos fej is. Sőt, hogy megadjam az első fejezet alap témáját, egy csomóan azt hittük, hogy te meg ő, amint vége a sulinak, össze fogtok házasodni. Erre… - vont vállat végül.
- Nézd, az lehet, hogy hatodikban éreztem valamit, és meglátva a vörös fejét akaratlanul is a nászindulót kezdtem dúdolni, de ez elmúlt. Mikor neki is ezt „kellett” volna éreznie rám se nézett, csak egy-egy sértő megjegyzése után bambán figyelte, ahogy elvágtatok a könyvtárba.
- És nem is lesz semmi?
- Nem – rázta a fejét – Mondjuk te, mint nagy szívtipró adhatnál ötleteket, hogyan csábítsam el – nevetett fel Granger.
- Szívtipró – ízlelgette a szavakat – Kezdem azt hinni, hogy neked külön szójegyzéked van a rám aggatott titulusokból. – csóválta a fejét - Mellesleg a "Ha legközelebb bál lesz szedd össze magad és kérj fel, mielőtt más valaki hív el, és ne az utolsó ötleted legyek!" szöveg nem hiszem, hogy előrébb visz a hódításban – fejezte be Draco, aki a már jól megszokott gúnyos mosoly mellet elvékonyította a hangját hogy még hitelesebbé tegye alakítását.
- Ezt mégis honnan tudod? – kérdezte kikerekedett szemekkel a boszorka.
- Hallottam. Mondhatom vicces alakítás volt. Krum párja, Weasley után rohangál… Társadalmi baklövés…
- Követünk el hibákat… - vont vállat enyhe cékla árnyalatban Granger - Egyébként, a szívtipró egy alap cédulád.
- Kíváncsi lennék, hogy Weasley-nek milyen „cédulái” vannak… - jegyezte meg leplezetlen undorral a fiú, miközben gunyorosan vigyorgott.
- Oh, tényleg, már olyan rég meg akartam kérdezni, hogy mit gondolsz Weasley-ékről, így? – váltott témát ismét a lány.
- Hogy?
- Hát, hogy nem kell feltétlenül megvetned őket…
- Igazság szerint, egyedül az anyjuk szimpatikus… csak kicsit idegesítő, de hát hugrabugba járt, mit várjon tőle az ember?
- Neked tényleg ennyire fontos, hogy ki melyik házban tanult?
- Persze! – kezdte – Egyszer jártam egy hugrabugos lánnyal. A haverjaim napi két órában röhögtek rajtam… - mosolyodott el a fiú.
- És ezért szakítottál vele?
- Nem, dehogy. Ő hagyott ott, mert a barátnői, meg rajtam röhögtek. Pocsék érzés volt…
- El tudom képzelni az arcod, mikor egy általad szerencsétlennek titulált házbeli dob – mondta vigyorogva a griffendéles
- Rémes érzés, nekem elhiheted… Bár ha jobban belegondolok, neki még rosszabb lehetett megválnia tőlem. Elvégre a süveg ránézésre beosztott a Mardekárba.
- Oh, hát igen büszke lehetsz magadra, egy koszos sapka, két másodperc alatt leírt magában.
- A süveg egyébként jó arc, kedveltem – mondta Malfoy, mintha csak egy személyről beszélne.
- Hogy hogy?
- Egyszer-kétszer megfordultam az igazgatóiban, és amíg Dumbledore távolt volt, elcsevegtem a vele. Ja és egyszer leitattuk… - nevetett Malfoy.
- Mi van? – hüledezett Hermione.
- Úgy ahogy mondom – vigyorgott – Blaise lenyúlta az irodából még a büntetés előtt és leitattuk. Olyan hülyeségeket fecsegett utána. Rekedten dalolta a költeményét, és azt hahotázta, hogy szorgalmast a Mardekárba – fejezte be szüntelenül nevetve.
- Észrevettem, hogy a legtöbb emléked Blaise-hez fűződik… Mi van vele? Hol van most?
- Ő meghalt. - sóhajtotta a varázsló, lekonyult szájjal.
- Sajnálom… - kezdte volna a szabadkozást a lány, de Draco félbeszakította.
- Ne aggódj, bár a legjobb barátom volt, már túl tettem magam rajta.
- Helyes – küldött egy bíztató mosolyt a fiú felé, majd megfogta annak a kezét és biztatóan megszorította.
- Ugye tudod Granger, hogy ha most megrántom a kacsód, akkor harcképtelenné válhatsz, és könnyedén megcsókolhatlak? – kérdezte kajánul vigyorogva Malfoy.
Hermione elpirult ugyan, de kihámozva jobbját ütött két aprót a fiúéra, felállt, majd az ajtóból visszaszólt.
- Jó éjt Malfoy!
- Ezt már cseszhetjük – vigyorodott el, majd az ablak felé bökött hosszú mutató ujjával, jelezve, hogy az első napsugarak már megjelentek a hajnali égen.
Granger elmosolyodott, majd elsietett a szobájába.
*
Másnap Aznap reggel délelőtt a két fiatalnak nem akaródzott felkelni, a harmadik őszinte meglepetésére. Ron általában utolsóként vánszorgott ki a konyhába, ahol Hermione és Draco már javában beszélgettek. Ezúttal azonban mind a lány ajtaja, mind a fiú szeme csukva maradt még jó sokáig. Ron előző nap kapott egy levelet Dumbledoretól, úgyhogy összeszedte magát és elhoppanálva a városból, és a Roxfort felé vette az irányt.
A vöröst legalább annyira meglepte az igazgatói irodában tartózkodó férfi kiléte, mint Malfoyt.
A megbeszélés után csalódottan, zsebében egy fájó hírrel tért vissza a küldetés helyszínére, utoljára. Halkan benyitott a házba, és csalódottan vette tudomásul, hogy az eddig alvó szőkeség, ébren van és minden bizonnyal nem hagyja szó nélkül a megérkezését.
- Merre jártál Weasley? – érdeklődött a felébred fiú.
- Malfoy, neked nincs jobb dolgod, mint hogy utánam érdeklődj? – kérdezte a láthatóan lehangolt fiú.
- Lehet valami érdekfeszítőbb annál, minthogy te mitől vagy ilyen búval… bélelt? – illesztgette a szavakat Draco.
- Nem adom meg azt az örömöt, hogy első kézből röhöghess rajtam – vigyorodott el gúnyosan Weasley, majd hozzátette az éppen a hamutartót lebegtető szőkeség felé fordulva – Kérhetek egy szálat?
Malfoy egy beazonosíthatatlan arckifejezés után, hosszú ujjaival feltolta a doboz tetejét, és a vörös felé fordította.
- Ugye tudod, hogy kell fogni, meggyújtani, meg ilyenek? – kérdezte gunyorosan Malfoy, miközben halványan vigyorgott.
- Látom találtatok egy közös vonást, gratulálok – jelent meg a konyhában Hermione.
- Ha már annyi mindenben különbözünk, legalább ez az alantas szokás legyen közös, igaz Granger?
- Hol voltál Ron? – fordult inkább a Weasley-fiú felé.
- Dumbledore hívatott… - legyintett a vörös.
- Ma nagyon konkrét vagy Weasley… – jegyezte meg szenvtelenül bazsalyogva Draco.
- Miért? – húzta fel szemöldökét a lány ismét figyelmen kívül hagyva a vigyorgó szőkeséget.
- A lényeg, hogy nekem el kell mennem.
- Mi? Kettesben akarsz hagyni Malfoyjal? – hökkent meg a lány, már csak megszokásból kétségbeesetten.
- Ja Weasley ezt nem teheted… Kettesben akarsz hagyni Grangerrel? – kontrázott Draco, elvékonyított hangon.
- Kénytelen vagyok! – vont vállat – Jövő héten jön helyettem valaki. Én Stockholmban indítok tanfolyamot.
- Milyen tanfolyamot?
- Kezdő és középhaladó repülés tanfolyam. Szinte nem is használják a seprűt a varázslók, pedig hasznos, ha figyelik a hopp-hálózatot.
- Pff… - tört ki nevetésben Draco – Azt hittem bábszínházat nyitsz – röhögött tovább, majd felajzott jó kedvével kisétált az udvarra.
A Weasley-fiú hamarosan összepakolt, és csalódottan ugyan, de elhagyta a Resper-walley-i házat.
- Elment – sóhajtotta szomorúan Granger, a mellette szokásos cselekvését végző szőkeségnek.
- Tényleg? – kérdezte meglepettséget színlelve – Nem mondod – mosolygott még mindig.
Minek tagadni? Draco megszabadult Rontól, és egy kerek hetet kapott Pitontól, hogy megszerezze, amit (akit) olyan rég akart. Ennek következtében az lenne az abnormális viselkedés, ha nem vigyorogna.
- Rá se ránts Granger – kezdte némiképp lehiggadva a szöszi – Ha szeretnéd, alkalomadtán belekötök egy fába. Az is kb. ugyanúgy vág vissza, mint Weasley.
- Azt hiszem ezt nélkülözni tudom – mosolyodott el Hermione.
- Kérlek Granger, ne vágj ilyen képet! Ha legalább jóban lettetek volna… De így! – nézett fel az égre, enyhén türelmét vesztve.
- Megölelhetlek Malfoy? – kérdezte váratlanul a lány.
- Abból nem eszel – somolygott újra a fiú.
Hermione vállat vont és megindult a ház felé. Draco elkapta a csuklóját és karjába zárta a keserűen csillogó szemű boszorkát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
