Belépve a hármas szám bűvöletébe és egyben a harmadik hétbe is, Draco egyre inkább kezdett belebetegedni a semmittevésbe, így egyik reggel, a szokásos kávézgatás közben feldobta ötletét a lánynak.

- Figyelj Granger, szerinted nem kéne valamit csinálni? Valami hasznosat… – kérdezte Draco a lánytól, miközben kivett a szekrényből egy doboz kockacukrot. – Úgy értem én remekül elszórakozom a napilapjaimmal, meg elviccelődünk mi Weasley-vel, de gondolod, hogy Dumbledore ezért küldött ide minket?
- Meg kéne nézni Hollóháti Hedvig villáját?! – kérdezte félszegen a boszorka.
- Nézd én baromi jól elheverészek a kanapén, de szerintem jó lenne, ha csinálnánk valami érdemlegeset… - motyogott az orra alatt a fiú, miközben az előre kipontozott nyitóvonal mentén sem haladt jobban a doboz feltárásával.
- Rendben, de te beszélsz Ronnal…
- Ja – nyögte oda sem figyelve Malfoy és egy határozott pálcamozdulattal felrobbantotta a papír műremeket és a benne sorakozó édesítő kockákat. – Mi van? – hökkent meg mikor eljutott a tudatáig az iménti kijelentés.
- Nagyszerű Malfoy! – vigyorodott el Hermione, félretolva a szőkeség háborodott hanghordozását – Nagyon hatásos kristálycukor darálási módszer…
- A muglik ostobák, mi a fenének nem használnak kést vagy tudom is én mit?! – zsörtölődött a fiú, majd szemét a mosolygó lányra függesztette – Te tudtad, hogy kell kinyitni mi?
- Aha, és hidd el ha szórakozol vele még egy egész percet, segítettem volna – bazsalygott még mindig Hermione, majd eltolta az ajtót és távozott.
- Ha ez a csaj nem lenne mugliszületésű, én már elsőben feleségül vettem volna… - vigyorodott el magában Draco és neki állt felszedni a földre szóródott hófehér ízesítőt.
Hosszú ujjai végig futottak az édes dombok szemcséi között, majd maga sem tudta miért, de mugli módszerrel összeterelgette a kristályokat.
- Ágyazást is vállalsz? – érkezett meg Ron és annak merően gúnyos hangja.
- Hogyne – kezdte a szőkeség a mondandóját ( no meg a vörösben az érzet keltést, miszerint, a mardekárost lehetetlen zavarba hozni) – Hermionéhoz szívesen beágyaznám magam, de félek, azt te nem láthatnád. Még idő előtt megállnál az oly nehezen megindult fejlődésben – villantott még egy gunyoros vigyort a megint legyőzött griffendélesre, majd újra lehajolt és összeszedte a maradék cukrot.
Félő, hogy egy-két ehhez hasonló szócsata, és Ron végleg idegösszeroppanást kap…

*

Bár már este, fél tizenkettő felé járhatott az idő( a villa felkutatásáról aznap nem esett több szó), a Resper – walley-i ház lakói mind ébren voltak. Hermione az ablak terebélyes párkányán ült, miközben teát szürcsölgetett, Ron fel-alá járkált, és a hatalmas távolság (a szobájától a konyhaajtóig) megtétele közben nemegyszer jegyezte meg, hogy Malfoy ládájától nem lehet elférni a nappaliban, az említett pedig a konyhában dohányzott, lábával a kőlapon dobolt, szemeivel pedig a Próféta aznap reggeli számát böngészte. Nem szóltak egymáshoz, és ez a szőkeség idegeit egyre inkább felborzolta és bár nem vágyott a vörös fiú társaságára, még az ellenzéki varázslóval is szívesebben vitatkozott volna, mintsem hogy a konyhában magányosan olvasgasson. Hirtelen megjelent az isteni szikra egy két nappal korábban íródott levél formájában, így Draco boldogan pattant fel és sietett ki az előszobába, ahol is felvette a cipőjét és sebesen nekikezdett a zöld-ezüst sál felöltésének.
- Van egy kis dolgom… Majd jövök – hadarta Draco és összehúzta magán a kabátját.
- Mégis hova mész Malfoy? – kérdezte élesen a nappaliba (éppen) belépő Ron.
- Weasley – mosolyodott el könyörtelenül a szőkeség – Tudod felizzott a lelkemben a sötét jegy, és érzem, hogy Uram hívó parancsának nem tudok nemet mondani – kezdte színpadiasan a fiú, és mondandóját megkoronázta egy -két magasztaló mozdulattal. – Hozhatok esetleg szuvenírt a gyűlésről… egy kis észt, teszem azt. – vigyorodott el még egyszer a mardekáros, majd kinyitotta az ajtót.
- Köcsög – morogta a vörös és besietett a konyhába.
Hermione csak fenn akadt szemekkel figyelte a legújabb szóváltást, s már meg sem lepődött azon, hogy Malfoy „nyert”, újabb káromkodásra kéztetve a vöröst. Elmélázva ám annál lemondóbban megrázta a fejét, majd tekintetét visszakergette az ablak előtt zajló eseményekre és még pont látta, ahogy egy délceg tartású, csillogóan szőke férfiú elhalad egy pocsolya mellett és kikerülve az úthibákat, felszegett fejjel behajtotta a kertkaput. Hermione elmosolyodott, majd saját meg- nem- értett mosolyán elcsodálkozva behunyta a szemét és próbálta elűzni az egyre inkább beleivódó vonzalmat Draco iránt.

*

Draco sebesen haladt, nem nézett, csupán előre, szemeivel kitartóan fürkészve az utca végét. Hosszú, szövetkabátja engedelmesen suhogott az éjszaka által felerősödött csendben, cigarettájának füstje pedig, pillanatok alatt szürkére festette az eget. Magában már tízezerszer elátkozta azt az embert, aki ilyen hosszúra nyújtotta ezt az utat, és ahogy egyre gyorsabban haladt, egyre inkább fokozódni kezdett benne a feltevés, miszerint sosem ér a végére. Mélázásából a sors fintora nevezetű közlekedési tábla billentette ki, jelezvén, hogy hoppanálhat. Pillanatnyi dühétől megszabadulva koncentrálni kezdett, majd a szőke fej és szép sorban az összes testrész betuszkolódott egy szűk csőbe.
A hely, ahova érkezett, akaratlanul orr-felhúzásra késztette a mardekárost, aki undorodva ugyan, de megindult a macskaköves úton. A lejtő egészen egy emeletes házakkal megtűzdelt mugli lakótelepig vezetett felfelé. Malfoy befordult az elsőnél és miután elhaladt egy kisállat-kereskedés mellett, besietett egy újépítésű lakóházhoz, ahová is egy-két varázslat elmormogása után szabadon lépdelt be. Sosem értette, hogy akihez készül miért nem költözik már el a mugli lakóövezetből, bár meg kellett hagyni, hogy a fiú ennél jobban nem tudott volna elrejtőzni, halálfaló apja tébolyult haragja elől. Kettesével szedte a lépcsőfokokat (a liftet nem merte megkockáztatni)és megérkezve az ismerős ajtó elé, elmondott egy nyitó bűbájt, majd rutinosan benyitott a tulajdonos állítása szerint legszebb lakásba. Az eltúlzottan nagy nappalival rendelkező helységben korom sötét uralkodott, még a fiú üveg-bejárós hálószobájából sem szűrődött ki semmi fény. Dracót ez láthatóan nem hozta zavarba, sőt nem is tántorította meg, ráérősen besétált barátja hálójába és szemével megkereste az alvó varázslót.
- Anya, te is tudod, hogy már ettem levest… jaj ez finom – motyogta magában a barna hajú, miközben átfordult a baloldalára.
A sápatag szőkeség elnevette magát és a kezdeti baletthez hasonló kacaja, őrjöngő pogóba ringott át, így a békésen szunyókáló férfiú olyan dologra ébredt, amiben a legtöbb embernek sosem volt része: Draco Malfoy összes fogát kivillantva, teli szájjal nevetett, miközben lélektükreiből ki-kifordult egy-egy könnycsepp. A szokatlan ébresztővel egyetlen probléma akadt csupán: ha valakit felvernek az éjszaka közepén, az általában nem hatódik meg egy zajongó férfitől, még akkor sem, ha az illető csak minden negyedik szökőévben mosolyodik el…

(Kvíz kérdés: Hány évente vigyorodik el a mardekáros? :D)

- Draco? Te meg mit keresel itt? – hökkent meg a halálra rémített Matt, aki mindenre számított, csak épp arra nem, hogy legjobb barátjára vigyorogva fogja ébreszteni.
- Mitől vagy ilyen rémült? – kérdezte nevetve, majd mosolya egy erősen szambázó elfordított „s” betűbe lényegült át és a szőkeség mindössze egy fintorral jutalmazta a fiút, miután meglátta annak pálcáját az asztalon heverve. – Ennél messzebbre nem tudtad volna elrakni? Legközelebb rakd ki az ablakba, akkor aztán megsokszorozódik a túlélési esélyed…
- Most mi bajod van? Jó elismerem, nem számítottam rá, hogy valaki rám tőr az éjszaka közepén… - emelte fel az álmosságtól altban csengő hangját Matthew.
- Pedig nem ártana számolnod vele… - fintorgott tovább a szőkeség, majd odadobta a másiknak a szőlőfa-szerszámot.
- Kösz – morogta – Na de mi járatban? Gondolom nem önvédelmi leckét adni jöttél… - váltott barátságosabb hangnemre Matt, mire Draco arca is megenyhült.
A két fiú alapjában véve sosem veszett még össze, úgy igazán. Persze akadtak közöttük kisebb-nagyobb súrlódások (pláne mióta Malfoy életében felbukkant Hermione), de ezeket általában – mivel egyikük sem volt a bocsánat kérés illetve a megbánás mestere -két nap beszédszünettel orvosolták.
Az egyetlen viszályt- szító ok (mely az átlagosnál többször ütötte fel a fejét), a varázslók közötti mentalitásbeli ellentét. Míg Draco a konyhába sem megy ki pálca, illetve elővigyázatosság nélkül és az utcán sem sétál zsebretett kézzel, anélkül, hogy meggyőződne arról, hogy egyetlen halálfaló sincs a közelben, addig Matt még harcba is képes lenne fegyver nélkül menni, valamint egyátalán nem törődik az esetlegesen felbukkanó veszélytől, és félelemérzete körülbelül egy krumplibogár felsővázát súrolja. S bár Draco nem vallja be, csak azért pirít rá olykor barátjára, mert (annak az életébe is kerülhet a felelőtlensége) félti őt.
- Nem. Valójában beszélgetni jöttem.
- Értem, hát sajátos időpont, - kezdte miközben szemeit a faliórára emelte - de mivel a villámló szemek és a borzolt szőke haj kirémítette belőlem az összes álmosságot, beszélgethetünk. Whisky, vagy Vajsör, netán Likőr? – érdeklődött Matt, miközben az aranyozott szegélyű, fenyő-bárszekrényhez sétált.
- Víz? – kérdezte vigyorogva Malfoy és beletúrt a borzoltnak titulált holdszínű hajba.
- Jó – jelentette ki a fejét vakarva, meglepett tekintettel a barna üstökű és adott egy nagy pohár színtelen - szagtalan folyadékot barátjának.
- Kösz.
- Szóval mi újság Hermionéval? – kérdezte Matt, miközben leült Malfoyjal szemben.
- Semmi – vont vállat Draco flegmán. – Szép – mondta és szája sarkába még idejében befutott a szokásos vigyor.
- Na igen, ezt én sem tagadom… - kezdte bólogatva a másik, mire a szőke szemei összeszűkültek – Szoktatok beszélgetni, vagy valami? – próbálkozott a beszélgetésben tett számára kellemetlen fordulat kiküszöbölésével Matt.
- Csak reggel, együtt kávézunk….
- És Weasley? Vele nincs semmi?
- Weasley és Hermione, vagy Weasley és köztem? – kérdezett vissza vigyorogva Draco.
- Az előbbi…
- Megint összevesztek… A vörös halálosan szerelmes… - kezdte a mardekáros, ám szava elakadt, mikor Matt elejtett egy köhögéssel kombinált mondatot, miszerint: „végre egy hasonlóság” – szóval halálosan szerelmes Hermionéba, és folyamatosan próbálkozik – fejezte be gyilkosan villámló szemekkel a fiú.
- És nem félsz, hogy Granger beadja a derekát?
- Ugyan – legyintett – Először azt hittem, hogy egész más miatt voltak haragban, de mióta Weasley megcsókolta, Hermione még inkább dühös rá… - vigyorgott elégedetten a szőke.
- Mi van? Ron megcsókolta, te meg egy ölelést sem tudtál eddig összehozni? – kérdezte tetetett felháborodással Matt, miközben gúnyosan mosolygott barátjára.
- Adok még egy hetet Weasley-nek és végleg törlődik a listáról…
- Hát… legyen igazad. – mondta a barna hajú – Tényleg! És mi van azokkal az apró célozgatásokkal, amiket esetenként elejtesz Ronnak?
- Grangerrel kapcsolatban?
- Aha. Simán elköpheti a csajnak. – magyarázott Matt, rágyújtott, majd a foghíjas dobozt odanyújtotta a mardekárosnak, aki csak megrázta a fejét.
- Nem fogja – rázta magabiztosan a fejét Draco – Egyrészt annyira még ő sem ostoba, hogy megkísérelje, mivel a röpke kis megjegyzéseim, eléggé kétesek, olyannyira, hogy én magam se veszem be – mosolyodott el – Másrészt, Hermione, nagyon jól tudja, hogy Weasley odáig van érte, így nem hinné el. Ha valami csoda folytán mégis megmoccanna benne valami kételkedő szörnyeteg, nem merne rákérdezni, mert ahhoz túl szerény… Figyelné a rezdüléseim, de mivel én tudnám ezt, könnyű szerrel visszafoghatnám magam…
- Öregem – vigyorodott el elismerően Matt – Ezt mikor tervelted ki?
- Lényegtelenen. – mondta hidegen a fiú – Tényleg, és Melanie? Rég halottam felőle…
- Jaj… - vágott keserű képet - Szerelmes… - fintorgott a barna.
- Komolyan? És kibe?
Válasz nem érkezett, csak további mimikával egybekötött néma undor.
- Beléd? – kérdezte Malfoy, bár a válaszban már a kigondolásnál biztos volt.
- Nem – rázta a fejét lesajnálóan Matt.
- Akkor?
- Potterbe… - nyögte ki végül.
- Hogy mi van? – hökkent meg Draco – Mit akar Mel, attól a ragyásfejűtől? Jézusom! – hőzöngött a szőke – Egyátalán honnan ismeri?
- Piton, ő meg én jártunk a főhadiszálláson…
- Mikor? Erről részletes beszámolót kérek.
- Tegnap beszéltünk Perselusszal, és elvitt minket a Rendhez. Először lefutottuk a szokásos köröket, bár Piton szerencsére nem az a barátkozós típus, így hamar lerázott minket. Aztán jött Dumbledore, meg valami őszülő-kopaszodó, meglehetősen „bájos” teremtés – itt elvigyorodott, Malfoy pedig bólintott, jelezvén, hogy tudja kiről van szó – és annak a felesége. Magyaráztak valamit, annyira nem érdekelt, hogy figyeljek, meg hát Mel, úgyis mindent feljegyzett… Végül pedig, mintha valami extra szolgáltatás lenne, megjelent Potter is…
- Igen? – kérdezte sürgetően.
- Ő is nyomta belénk a szöveget, de mivel nem láttam benne a 90-60-90 –es vonásokat, ő sem kötött le, egészen addig, amíg arra lettem figyelmes, hogy Melanie nyála csak úgy csöpög sebhely-Potter láttán. – mondta elég utálkozó hangnemben Matt - Ahogy az meg lenni szokott a frufrus lányoknál, „szerelem első látásra”… - morogta beletörődve a fiú.
Ha Draco nem is merte volna olyan jól a varázslót, meg mert volna esküdni rá, hogy Matt féltékeny. Elképzelése nem is tűnt olyan lehetetlennek, hiszen barátai elég sok időt töltenek együtt, gyermekkoruk óta ismerik egymást és Melanie még a szőkeség szerint is szemrevaló lány. Gondolatai rendezéséhez azonban szüksége lett volna némi koncentrációra, amit Matt legutóbbi kijelentésének köszönhetően nem sikerült elérnie.
- Mi köze van…? – kezdett bele Malfoy, ám a másik belevágott.
- Nem lát a szemébe lógó hajtól, így Potter tökéletesnek tűnik… - kezdett őrjöngésbe a fiú, miközben vékonyka ujjaival kitartóan villámot rajzolt a homlokára.
- Mond csak Matt, nem vagy te egy egészen kicsit féltékeny? – bökte ki Malfoy az őt leginkább foglalkoztató kérdést, miközben jót mosolygott azon, hogy barátja pillanatok alatt eljutott olyan szintre a Potter-gyűlölet terén, amire ő a hét év során folyamatosan törekedett.
- Nem – vágta rá, talán túlzottan hamar a másik. – Mindössze arról van szó, hogy nem akarom, hogy belelovalja valamibe, amiből biztos, hogy nem lesz semmit.
- Miért olyan biztos?
- Potter még mindig a halott kedvesét szereti, és szerintem ez sosem fog változni. Csak megbántaná Melanie-t.
- És legalább boldog? – kérdezte színtelenül Malfoy, aki akarva akaratlanul szolidalítást vállalt a hírből sem féltékeny barátjával, és egyből félvállról kezdte érdekelni legjobb barátnője sorsa.
- Látnád – morgott tovább erősen forgatva a szemét – Mintha kicserélték volna… Érted ismeri a srácot húsz órája, és teljesen odáig van érte. Ez non szensz! – csapkodott Matt.
- Akkor, lehet, hogy csak múló szeszély… - próbálkozott a szőkeség, vajmi elég gyengén.
- Aha, te is ezt mondtad, mikor megemlítetted, hogy Hermione…
- Az egészen más! – jelentette ki Draco – Én nem vagyok normális, Mel viszont teljesen kerek… Várd ki a végét, és ha már féltékeny vagy, legalább úgy csináld, hogy neki ne tűnjön fel.
- Én nem vagyok féltékeny! – csattant fel Matt.
- Persze – mosolyodott el a szőkeség – nekem meg abszolút közömbös Hermione, fekete hajam van, és jé, nézd, hogy lebarnultam…! - vigyorgott, hófehér kezét pedig az aranybarna vonások után kutatva odatartotta Mattnek, majd megindult a kijárat felé.
- Felkelt, kioktat, piszkál, és még gúnyolódik is… Malfoyok… - morogta félhangosan a az alacsonyabb és sértődést színlelt valójával az ajtóig követte barátját.
- További jó estét! – somolygott még mindig Draco és leballagott a lépcsőház pocsolya színű lépcsőin.

*

Fáradtan lépett be ideiglenes otthonába, ahol meglepetésére Hermionét találta a nappaliban. Közelebb ment és elmosolyodott, ahogy egyre inkább kezdte kötelességének érezni, az emberek felkeltését, ugyanis a lány a párkányon félig fekvő helyzetben aludt.
- Granger, Granger… - kezdte az ébresztgetést Malfoy, mondandóját megtoldva aprókat lökött a boszorka vállán, közben saját magáról hámozta le a pulóvert, másik kezével pedig a pizsama fölsőjéért indított expedíciót.
A griffendéles azonban nem mozdult, még csak meg se moccant, békésen szunyókált tovább ebben a bicsaklott pozícióban. Draco a sötétlila pulóvert, egy fekete rövid ujjú pólóra cserélte, majd folytatta az ügyeletes kakas szerepét.
- Volt egy barátnőm, aki egyszer elaludt a klubhelyiség kanapéján és ennek következtében másnap reggel elgémberedett csontokkal ébredt, és emiatt rajtam töltötte ki a mérgét… Ezt nem kockáztatom meg még egyszer – magyarázott magának a fiú, miközben Hermione alá karolt és óvatosan felemelte őt, majd közelebb húzta magához. Orrát megcsapta a jellegzetes illat, melyről akarva akaratlanul is mindig a lány jutott eszébe, a selymes hajzuhatag pedig a karjain pihent – Bár ő nem volt ilyen szép és te még nem is vagy a barátnőm – fejezte be somolyogva Draco és bevitte a láthatóan jó alvó boszorkát a szobába, majd végig fektette őt az ágyon.
Elnézte a szépséget egy ideig, majd a takaró után nyúlt, ám fehér keze ökölbe szorult és feladta a betakarás megkísérlését.
- Azért ennyire… nem vagyok jó fej – szólalt meg a skizoid vonásokkal egyre többször előrukkoló szőkeség és kioldalazott a szobából.
- Te meg mit kerestél Hermionénál? – jelent meg már megint, ki tudja honnan Ron, miközben Draco behajtotta a tölgyfa ajtót.
- Jó éjt Weasley! – intett lemondóan a szőkeség, és kikerülve a háborgó kék szempárt belezuhant a kanapé puha ágyneműjébe.