|
VIII. fejezet/Eszméletlen vallomás/
Harry és Lupin csak késő éjjel, már-már a hajnallal egy időben értek haza, ahol meglepetésükre nem aludt még mindenki. Ron a lépcsőn ült és határozottan laposakat pislogott, bár tekintete némileg kitisztult mikor meglátta a célszemélyt: Harryt.
- Beszélnem kell veled! – jelentette ki Weasley.
- Most?
- Hát persze! Nagyon fontos! – mondta Ron
- Jó, de ha elalszom közben nem sértődsz meg – morogta Potter és ásított egy hatalmast.
- Oké – fintorgott a másik.
Leültek a konyhába, ahol is az anti-fogadásrajáró elmesélte barátjának, Hermione, Malfoy és az ő történetét. A szőkeség részét több ízben kitárgyalta, míg végül már az lett a főszála a történetnek, sőt a mesélés egészen elsőig nyúlt vissza, amikor is Malfoy eldobta Neville ne feledd gömb -jét.
- Hogy jön ide Trevor? – kérdezte kétségbeesetten és határozottan álmatagon Harry, aki valószínűleg már ott leragadt, hogy ki az az idióta, aki hajnali háromkor a lépcsőn ül…
- Trevor Neville békája.
- És? – húzta fel szemöldökét a másik.
- Hát Malfoy, elhajította, az a szemét… – kezdte.
- Elég, Ron! Hagyd már abba! Miért kell nekem azt hallgatnom hajnali 4-kor, hogy Draco elhajított egy labdát, mikor 10 éves volt? – fakadt ki Potter.
- Nem labdát, egy gömböt! És különben is, itt elvekről van szó Harry! – jelentette ki a vörös, mire Potterből kitört a nevetés.
- Majd máskor megbeszéljük – zárta le Harry és elindult a szobája felé.
Weasley természetesen dacos tekintettel követte. Míg a sebhelyes varázsló elment zuhanyozni, Ron a szobában üldögélt és várta, hogy befejezhesse (vagy épp újra kezdhesse) a sztori elmesélését. Harry fejében megfordult a kósza gondolat, hogy lefekszik a zuhanyzóban aludni, ám elvetve az elhatározást visszalépett a hálóba.
- Te tudod mit mondott az a féreg? – ütött egy hatalmasat Ron Harry díszpárnájába, mikor is meglátta a pizsamában csoszogó fiút.
- Igen, ma már vagy tízszer elmondtad… - ásítozott a szemüveges varázsló, miközben megtörülte a víztől még inkább szerteágazó haját.
- Harry, úgy érzem, hogy te nem látod át a helyzet komolyságát - jelentette ki Weasley, rátapintva Malfoy egyetlen mondatának a drámaiságára.
- Nem drága barátom, itt pusztán arról van szó, hogy Malfoy egy idióta kijelentéssel ennyire fel tud téged húzni… Gondolod, hogy komolyan mondta? – kérdezte Potter, aki határtalan türelemmel lett megáldva.
- Persze! Nem hiszem, hogy viccből ilyeneket vágna a fejemhez…
- Ugyan már Ron… ez őrültség! – csattant fel Potter, akinek láthatóan kezdett elege lenni a vörös fiú által megkomponált rémtörténetekből. – Ahelyett, hogy ilyen hülyeségeken töprengsz, Hermionéval kéne beszélned.
- De hát nem hallgat meg! – morgott a fiú – És tudod mit mondott Malfoy?
- Ron, kérlek, menj ki innen, mert nem akarok meggondolatlanságból gyilkosságot elkövetni!
- Igazad van – mondta Weasley és megadóan felemelte a kezeit – Inkább megkeresem Hermionét.
- Most? – érdeklődött diszkréten a másik, miközben zöld szemeit a faliórára emelte.
- Majd később – fintorgott Ron és behajtotta maga mögött az ajtót.
*
Három nap telt el Hermione Roxfortban tett látogatása óta, és már Malfoy is tisztában volt a küldetésben felmerülő nehézségekkel (bár neki egyetlen akadály állt az útjában ). Egyedül Ront nem sikerült még beavatni, aki továbbra is lázasan igyekezett kiengesztelni barátnőjét, vajmi kevés sikerrel. A Granger – lány egyre inkább viszolygott a gondolattól, hogy a jelen körülmények között hetekig a fiúkkal legyen összezárva. A hónapok alatt magárahúzott keserűség és a küldetéstől való már-már beteges ódzkodás nyomán egyre betegebb lett belülről, és ez láthatóan kiütközött rajta; a folytonos rosszkedv és a keserűség akár két jó barát kísérték Hermione napjait, aki jó formán nem is jött elő a szobájából. Ez a helyzet azonban megváltozott, mikor a legifjabb Weasley-fiú is értesült arról, hogy kivel, mit, mikor, hogyan…
- Granger! – kopogtatott Draco – Nézd, tőlem beszélhetünk így is, de nem tanácsos, ugyanis egy vörös, idegesítő örült lesi áldozatait a házban.
- Ron…? – jött az átlagon aluli erősségű hang, s őt követte Hermione megviselt alakja is. – Gyere be!
- Kösz… Mond csak Granger, jól vagy? – kérdezte Malfoy, - talán túl aggodalmas hangnemben. – mikor a hulla-fehér boszorkára nézett.
- Persze, semmi bajom… - mondta falfehéren a lány.
- Már bocs, hogy ezt mondom, de én hozzád képest néger vagyok – jelentette ki halvány kedvességgel a fiú, és kezét Hermione homlokára tette.
- Nos Mr. Malfoy van lázam? – kérdezte csípősen a boszorka.
Malfoy elmosolyodott és nemet intett a fejével.
- Szóval, Dumbledore elmondta Weasley-nek, hogy hárman megyünk a küldetésre, és eléggé ki van borulva… - kezdett bele a fiú, mire Hermione arca még sápadtabb színt öltött magára. – Nem hittem, hogy ezt a hófehérséget lehet fokozni – tette még hozzá, töprengő hangnemben.
- Végülis egyszer meg kellett tudnia, most már legalább hárman vagyunk rosszul ettől – motyogta arcával harmonizáló színességgel Granger.
- Na látod, az első közös pont – jelentette ki Malfoy, mire a boszorka meginogott – Granger biztos, hogy jól érzed magad?
- Malfoy ezt már kérdezted és… - kezdte a lány elég idegesen, ám hangja lábaival egyetemben elcsuklott és az erőtlen test a reflexizmusból tökéletesre vizsgázó Draco karjaiban kötött ki.
- Mondtam, hogy jól vagyok – morogta a szőkeség, Hermione hangját utánozva, miközben az ágyra fektette az alélt ex-griffendélest.
Óvatosan kihúzta alóla a takarót, majd alaposan betakargatta Grangert. Kisimította az elkószált hajtincseket a hófehér arcból, és alig érezhetően végigszántott ujjaival a máskor mindig a boldogságtól pirosló orcán.
- Tudod Granger, Weasley helyében én sem adnám fel… - mondta keserűen és egy utolsó pillantást vetve a betegre, elhagyta a szobát.
Lesietett a konyhába, ahol szerencséjére rögtön szembetalálkozott Mrs. Weasley-vel.
- Kérem, segítene nekem? – kérdezte udvariasan, mire a pufók asszonyság elmosolyodott.
- Persze kedveském – kezdte a nő, és a konyhában tartózkodó másik személy, nevezetesen egy fokkal nyugodtabb állapotban lévő Ron köhintett – mi történt?
- Granger összeesett – mondta – Már alszik, de szerintem nem ártana neki valami orvosság. – fejezte be a lehető legszíntelenebb hangon.
- Ó hogyne, máris megyek – hadarta Molly, és felsietett a saját szobájába.
- Te mit kerestél Hermionénál? – szegezte neki a gyanakvó kérdést Ron.
- Ja, hát tudod, épp enyelegtünk, mikor összeesett – jelentette ki gúnyosan vigyorogva a szőkeség, és elhagyta a főhadiszállást.
*
Draco már másfél napja nem járt otthon, ugyanis Hermione állapota rémesen aggasztotta. Neki tűnt fel elsőként, hogy a lány nem jár le enni, sőt a szobája ajtaja is rendszeresen be van zárva. Mikor a viszontlátás öröme először látogatta meg Dracót, a fiú már akkor látta, hogy valami hiányzik a boszorkából. Először azt hitte, hogy Ginny halála az ok, amiért ennyire bánatos, s amiért szemei olyan üresen csillognak, ám hamar rá kellett jönnie, hogy a Weasley lány elvesztése csupán egy töredéke annak, amit az ex-griffendéles átélt, s mely kegyetlenül leűzte arcáról a boldogságot.
Fáradt sóhaj hagyta el száját, mikor benyitott lakásába. Minden tökéletes rendben várta a tulajt, és Weasley sem lesett rá egyik sarokból sem.
- Na végre Draco, azt hittem már sosem jössz haza – jelentette ki – jelentős szívroham sanszot nyomva a szőkeség kezébe – Matt.
- Jézusom! – kezdte Malfoy – Te mit csinálsz itt?
- Ülök, mellesleg téged vártunk.
- Skizoid vonások? – kérdezte mosolyogva, felhúzott szemöldökkel Draco és leült barátja mellé.
- Mel is itt volt, csak megunta a várakozást és hazament.
- Értem. Vagyis nem… Mi olyan sürgős, hogy a nappalimban, mellesleg vaksötétben kell kuporognotok?
- Találkoztunk vele.
- Nagyszerű – morgott Draco – Kivel?
- Hermione Granger, majdani Mrs. Malfoyjal.
- Mi? Hol? Mikor? Miért?
- Tudtam, hogy ez érdekel… - jegyezte meg sunyi mosolyok közepette Matthew. – Szóval a tündéri Melanie volt olyan felelőtlen, hogy egyedül elment Roxmortsba kémkedni egy halálfaló csapat után – itt megforgatta a szemeit – De körülbelül tíz perc után lelepleződött… Ám szerencsére, az az érzékelő, amit csináltál, jelzett nekem, és a segítségére siettem, de akkor már rám nem volt szükség. – kezdett bele a mesélésbe lelkesen, majd látva a pillanatnyi képzavart barátjánál, folytatta – Tehát a drága Hermione elintézte a halálfalókat, lekezelte Mel sebeit, és mindezt úgy, hogy közben végig tüneményes maradt.
- Mi van?
- Nyugalom csak neked tündököl! – emelte fel megadóan a kezeit a fiú.
- De hogy hogy én erről nem tudtam? Mármint senki nem említette, hogy Hermione egyedül seregekkel végez…
- Tudod én nem ismerem, de nekem nem tűnt valami felvágósnak… Nyilván nem verte nagydobra.
- Hát nem – rázta lemondóan a fejét Draco.
- Mindenesetre megmentette a barátnőnk életét.
- Jézusom, de ugye nem mutatkoztatok be?!
- Ne görcsölj, csak egy pár másodpercre blokkoltam le a láttán, tudod hamar eljutott az agyamig, hogy kivel fogok éppen kezet.
- És ő? Neki nem voltatok ismerősök?
- Nem.
- Akkor jó – fújta ki a beszélgetés folyamán először a levegőt Draco.
- Mitől vagy ilyen stresszes?
- Hermione…
- Jó sejthettem volna… - szakította félbe barátját.
- Nem ez most komoly. Valami nagy baja van. Ma is elájult…
- Na de Draco nem hittem, hogy ilyen hamar teherbe ejted… – vigyorgott kajánul Matt.
- Te tényleg ilyen hülye vagy? – kérdezte élesen a szőkeség – Itt valami KOMOLY dologról van szó. Teljesen depressziós…
- Szerintem nem az! Csak te reagálsz túl mindent. Mi lenne ha végre elmondanád neki, hogy mit érzel?
- Mond te normális vagy? Segíteni szeretnék neki, nem kinyírni! – tajtékzott a szőke.
- Na jó, majd szólj, ha visszatérsz a realitás talajára – mondta Matt, elköszönt, majd magára hagyta Dracót.
A fiú felállt a kanapéról és bevonult a fürdőbe, hátha valamelyik tisztálkodó szer segít neki az ex-griffendéles kapcsán.
*
Hermione csak nagyon lassan nyitotta ki a szemét. A szobába épp hogy besütött a nap, mely lágyan vonta fénybe a baldachinos ágyat. Jobb kezét óvatosan az éjjeliszekrényen álló órához vezette. Gyengének érezte magát, de nagyon kipihentnek is; óvatosan oldalra fordult és kimászott az ágyból. Első útja a fürdőbe vezetett, ahol is szemrevételezte haját, melyet csak egy fintorral vett tudomásul, szemeit, melyek alatt végre nem ültek karikák mélybarna tekintete és kipihent arca harmóniába került. Végülis rendbe szedte magát és napok óta először nyugodtan sétált le a konyhába.
- Hermione, kis drágám! – jelent meg Mrs. Weasley – Hogy érzed magad?
- Jó reggelt! Jól vagyok, köszönöm – mosolygott szolidan a lány.
- Kérsz valamit enni? Palacsinta, pogácsa, szendvics? Kávé, tea, narancslé?
- Egy kis pogácsát elfogadok, köszönöm – mondta a boszorka, és a tányérjára tett az említett péksütiből egyet, valamint öntött magának egy fél pohár teát, melyet tejjel ízesített fel. – A nappaliban leszek – mutatott a kijáratra.
Szinte vidáman sétált be a helyiségbe, ahol is leült és nekiállt a reggelinek.
- Reggelt Granger!
- Neked is Malfoy.
- Határozottan jó színben vagy – jegyezte meg félvállról a fiú.
- Kösz – mosolyodott el a lány – Öhm… te még mindig ugyanolyan fehér vagy – somolygott, mire Malfoy is bazsalyogni kezdett.
- Mond csak mi történt veled?
- Én…
- Áh Hermione, Draco, de jó, hogy itt vagytok! – jelent meg Dumbledore professzor, félbeszakítva a boszorka válaszát – Hogy vagy Hermione?
- Jól köszönöm – húzta be a képzeletbeli strigulát az állapotáról érdeklődők száma kapcsán.
- Remek – csapta össze a tenyerét az idős varázsló – Ha megérkezik Mr. Weasley, akkor végre megtudhatjátok, hogy mi is vár rátok az elkövetkezendő néhány hétben.
- Jó reggelt! – szólalt meg az említett.
- Neked is Ron – üdvözölte Dumbledore és belekezdett - Nos, a falu, ahova ideiglenesen költöztök, egy elég veszélyes hely. A lakói majdnem mind sötétmúltú, beszámíthatatlan varázslók, akikkel jobb nem is megismerkedni, legfőképp összetűzésbe keveredni. Resper-walley azonban még valamiről nevezetes: Hóllóháti Hedvig nyári-palotája a falu éke. Ez persze még nem azt jelenti, hogy található ott horcrux, de van rá némi esély. – magállt, majd belekortyolt az időközben odakészített kávéba – Illetve, a helység – sötét töltetése miatt – egy elég gyakran látogatott hely a halálfalók által. Nem egy gyilkosnak él ott a… khm… szeretője. A ti feladatotok, hogy megfigyeljétek az említett személyeket, és ha úgy adódik elkapjátok néhányukat, ezzel is csökkentve Tom híveit, valamint vizsgáljátok át a kastélyt. Van esetleg kérdésetek? – mosolygott végül a férfi.
- Mikor kell indulnunk? – kérdezte Hermione.
- Minél hamarabb, az lenne a legjobb, ha már jövő héten mennétek.
- És hogy jutunk el oda? – érdeklődött Ron is.
- Na igen… a falút rengeteg varázslat védi, azonban ezek mind kezdetlegesek, ugyanis, akik ennyire el vannak szeparálva, azoknak nem lehet a birtokukban annyi tudás, mint amennyivel ti rendelkeztek. Indulás előtt megkapjátok tőlem a szükséges-koordinátákat, onnantól kezdve viszont, minden rajtatok múlik.
Dumbledore befejezte a felvilágosítást, elköszönt a fiataloktól, majd elsietett. Draco és Hermione szinte egyszerre pattant fel, kivívva Ron ellenszenvét, aki már afölött is majdnem átsiklott, hogy Malfoy és a lány megint csak kettesben voltak a nappaliban, mielőtt Albus megérkezett.
- Csak utánad Granger! – vigyorgott a fiú.
- Kösz – mondta Hermione és a tányérral, valamint a bögrével együtt beillant a konyhába.
- Gavallérnak érzed magad, mi Malfoy? – szólt utána a vörös hajú.
- Bocs Weasley, ma nincs kedvem veled vitatkozni – morogta vissza, hátra se nézve Draco.
- Csak Hermione előtt játszod az eszed, igaz?
- Nem – jelentette ki a szőkeség és szembefordult a vörössel – Hidd el ha itt lenne, akkor ugyanígy beszélnék veled.
- Oh nyilván! – sóhajtott színpadiasan Weasley - Ezzel nagyon megnyerő vagy Malfoy… Ne is tagadd, hogy csak Hermionéra pályázol! – vádló tekintettel meredt a másikra.
- Nem tagadom! – mondta hidegen az ex-mardekáros és faképnél hagyta a tátogó gólkirályt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
