Hermione, aki a sötét jegy említésekor hagyta el az irodát, épp az egyik parkra néző folyosón ballagott, mikor meglátta a fűben heverésző Dracot. Először azt hitte, káprázik a szeme, de miután felismerte a hamisíthatatlan ezüstös fürtöket, nem kételkedett tovább. Első gondolata az volt, hogy, sarkon fordul és elmenekül, de mikor felcsengtek benne a fiú szavai nem tudott megmozdulni. Végül egy mély lélegzetvétel után a park felé vette az irányt.

Mikor kiért ismét megtorpant, de úgy érezte, muszáj beszélnie a fiúval.
- Malfoy?! – kezdte a vártnál ellenségesebb hangon.
- Granger? – kérdezett vissza a fiú, aki még idejében levakarta a lány érkezésével kiváltott mosolyt.
- Mit csinálsz itt? Vagyis…
- Granger ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, hogy Dumbledore-hoz jöttem. Szerintem azzal is tisztában vagy, hogy akadt egy kis megbeszélnivalónk.
- Hát… tegyük fel, hogy így van… - motyogta zavartan a lány.
Igazából nem számított, arra, hogy Draco majd hősszerelmesként fog viselkedni, de mégis rosszul esett neki a fiú még a szokottnál is mogorvább magatartása.
- És te? Mi járatban?
- Dumbledore hivatott.
- És akkor most miért cseverészel, ahelyett, hogy vele beszélgetnél?
„Na látod ez egy jó kérdés” – gondolta magában a lány.
- Már beszéltünk… Sőt jó is hogy szóltál, elvégre én nem érek rá” veled cseverészni”. Szóval, ha megbocsátasz – hadarta gúnyosan a boszorka és elindult.
Fejében zsongtak a gondolatok. Talán mindenre számított csak erre nem. Még a „normális ellenségeskedésnél” is rosszabb, ahogy ők jelen esetben viszonyulnak egymáshoz. Nem ezt várta és belsője szinte könyörgött a fiúnak, hogy mondjon valamit. Nem akart így elmenni, elvégre azért jött, hogy beszéljenek, és nem azért, hogy még iskolai éveiket felülmúlva essenek egymás torkának, gúnyos hangvételben.
- Granger! Ha már úgyis arra mész… - mondta Draco.
- Mit akarsz mondani, Malfoy? – kérdezte enyhe gúnnyal.
- Mivel én is végeztem itt, akár mehetnénk… együtt.
- Tőlem – vont vállat a lány és elindult.
Draco szó nélkül követte, ügyelve a tisztes távolságra, amelyre ezúttal nem a gyűlölet miatt volt szükség…
Két és fél hónapja nem látták egymást, és bár Malfoy tiltakozott az egész ellen, egyre gyakrabban járt a kis sárvérű griffendéles a fejében. Mindent elkövetet annak érdekében, hogy ha csak egy kis időre is de elterelődjenek a gondolatai Hermionéról. De persze ez nem sikerült és egyre elkeseredettebben próbált nem tudomást venni a lány létezéséről. És most hogy újra ennyire közel voltak egymáshoz, Draconak igenis uralkodnia kellett magán, de legfőképp a boszorka közelségével belőle kiváltott érzéseken.
- Granger nem akarsz… mondjuk beszélgetni?
- De. Persze.
- Szóval mennyire diszkrétek ezek az aurorok? – próbálkozott rekedtesen Draco.
- Tessék? – torpant meg a lány egy „ez most, hogy jön ide” arc kíséretében.
- Hát… például ha egy küldetésen találnak valamit, akkor azt az egész aurorság vagy mi előtt kitálalják? Szószerint?
Hermione értette a célzást, és igencsak megmosolyogta a tényt, hogy ő maga találta meg azt, amiről nem is tudna, ugyanis az aurorok nagyon diszkrétek.
- Nem. Erről szósincs – rázta a fejét a boszorka.
- Helyes. Nem akarnám a szobám alaprajzát valami Rendes embertől visszahallani… - vágta ki magát Draco, mikor rádöbbent, hogy nem Pansyval beszélget, hanem egy olyan emberrel, aki valószínűleg ért az ilyen rezdülésekből.
- Rendtag vagy? – hökkent meg Hermione.
- Még nem – jelentette ki határozottan Draco és az eddig – magához képest – derűs arcát hirtelen kőkemény, érzelemmentesre cserélte. - És egyenlőre nem is áll szándékomban azzá válni, de nem árt ha tudod, hogy mostantól elég sokat fogunk találkozni, ugyanis segédkezem, mint Draco Malfoy.
- Nyilván meg van rá az okod, de… miért… csinálod ezt? – nyögte ki magából Hermione az egymásra felhalmozott értelmetlen egymáshoz nem kapcsolódó szókapcsolat - halmot.
- Aminek bátran megyünk, az nem sikerül, amihez gyáván fogunk beteljesül – bölcselkedett Draco, teljesen elgondolkodóba ejtve a fiatal boszorkát.
A fiú egy ideig belenézett Hermione szokatlanul bamba szempárjába, majd sarkonfordult és komótos léptekkel továbbindult; de éppen csak annyira, hogy a boszorka ha akarja, még beérje.
- Ilyen mondatokkal, lehetnél akár a Rend pszichológusa – szólalt meg újra Hermione, mikor már ismét Draco mellett haladt.
- Nem áll szándékomban ilyen babérokra törni… egyelőre azt sem akarom, hogy kiderüljön ez az egész. Nem tudom értesültél-e róla, de apám épp hogy felhagyott a kutatásommal. Szóval érzésem szerint nem lenne tanácsos az elsősorban ellene harcolnom „Rend tag vagyok”- os kitűzővel a taláromon.
- Úgy látom mindent le tudsz vetkőzni magadról, kivéve egyetlen dolgot…
- Ne kérd tőlem, hogy Potteres poszterekkel tarkítsam a lakásom falait.
- Értem már honnan fúj a szél…
- Igazán? Ja hát persze Granger, te mindig is nagy ész voltál – Draco már szinte őrjöngött.
- Az a bajod, hogy Harry, Ron, sőt egy csomó ex-griffendéles köztük én is a Rendben vagyunk, igaz? Hiába akarsz jót tenni, viszolyogsz a gondolattól, hogy együttműködj ”Vízli patkánnyal, ragyásfejűvel és a sárvérűvel”, ugye? – Hermione kikelt magából, a fiú viselkedése miatt. Draco ugyanaz volt, aki annakidején: csökönyös, gőgös és végtelenül ellenséges.
- Figyelj Granger! Én elhiszem, hogy aki griffendéles volt, az kötelességének érzi segíteni mindenkin, de nem kell felállítani rólam ilyen meg olyan analízist. Valóban nem rajongok a Főnix Rendjéért, de még inkább rühellem a másik oldalt… - mondta Draco szokásától eltérően ideges hangnemben.
Hermione már pislogni is elfelejtett, úgy megrémült Draco új viselkedési módjától. Fogalma sem volt arról, hogy miért akar egyátalán segíteni nekik, ha ennyire ódzkodik a Rendtől, tőlük.
- Bocs Granger, de most el kell mennem – dünnyögte Draco – Majd találkozunk.
Azzal a szőkeség dehoppanált Roxmorts főutcájáról.
Hermione követte példáját, és egy meghökkent arc kíséretében elhagyta a kis helységet.
A főhadiszállásra érkezett, ahol meglepően kevés ember lézengett; mindössze McGalagony és Tonks ültek a konyhában és Fred aludt fent az egyik Weasleyek számára fenntartott szobában.
- Jó napot professzorasszony, szia Tonks.
- Hermione! Milyen hamar visszaértél. Elmaradt a találkozó?
- Nem Tonks, csak… mindegy nem úgy alakult, ahogy gondoltam.
- Az ifjú Malfoy makacsabb, mint gondolná… higgyen nekem, hét kerek esztendeig oktattam – mondta McGalagony, de úgy mintha Hermionénak teljesen idegen lenne a fiú
- Igen – mosolygott együtt érzően a boszorka és felsietett a szobájába.
Nem értette önmagát. Egyátalán mit várt ő Malfoytól? Annyi év nem merülhet a feledés homályába, és egy ember, akit teljesen érzéketlennek neveltek, ennyi előítéletre, gyűlöletre tanítottak nem változhat meg. Mintha a merengőben tanúsított viselkedés, csak egy Malfoy testbe bújtatott színész lett volna, aki kellőképp felvázolta Hermionénak, hogy „ilyen lenne ha…”, majd mikor a lány már kezdett volna enyhülni, eltűnt, magával rántva az illúziót, amit Hermione a fiúról alkotott.
- Szia Hermione, na hogy ment? Ugye, hogy csak átverés volt, és Malfoy nem is ment el? – érkezett meg a legifjabb Weasley-csemete és vele jött hamisíthatatlan tévedő-képessége is.
- Szia Ron! Tévedsz, Malfoy beszélt Dumbledore-val, sőt még velem is – motyogta Hermione színtelen hangon.
- Komolyan? És bántott? Sértegetett?
- Mielőtt belelkesülnél, nem. – mosolygott a boszorka – Csupán felvilágosított, hogy azért, mert nem halálfaló és a „fehér oldalon” áll, még nem fog hanyatt esni a Rendtől.
- Ezt így mondta? – kérdezte szájtátva Ron.
- Körülbelül.
- Milyen pofátlan, remélem Dumbledore nem egyezkedett vele…
- Felesleges olyat remélned, amiről tudod, hogy már megtörtént – mondta Hermione.
- Na jó, látom nem vagy valami jó hangulatban – rázta a fejét a fiú – Most megyek, anya sütött pogácsát és önfeláldozó mivoltam nyomán le kell meóznom – vigyorgott a fiú, majd magára hagyta a boszorkát.
Hermione végignyúlt az ágyon, és újra belemerült a töprengésbe. Alig egy hónapja tőrt ki a háború, és máris rengeteg áldozatot követelt. Csak, hogy a Hermione számára „érdekeseket” említsük, ott van Ginny, akin az egyik legelső összecsapás alkalmával ejtett halálos sebet az idősebb Parkinson. A legifjabb Weasley lány másfél hétig próbálták visszahozni, de még a Szent Mungó gyógyítói sem voltak képesek kikúrálni. A lány távoztával Hermione legjobb és egyben egyetlen barátnője, Ron húga és Harry szerelme hagyta őket magukra, örökre.
Végül a gyász keserű szájízével tért nyugovóra, de gondolatait sehogyan sem tudta lecsillapítani, pláne nem kiüríteni.

*

Másnap reggel csak úgy zsongott a feje a rengeteg elfojtott elképzeléstől. Nyűgösen kikecmergett az ágyból és miután letekerte bokájáról a lepedőt, amelyet nyugodtan alvó természete miatt az éjszaka közepén sikerült felvarázsolnia magára; belépett a fürdőszobába.
Mikor leandalgott a lépcsőn ismételten egy elég lakatlan képet festett magáról a máskor mindig zsúfolt főhadiszállás. Belibbent hát a konyhába és miután feltette forrni a reggeli kávéját, csendesen dudorászva leült az asztalhoz, hogy aztán ott fellapozhassa a Reggeli Próféta aznapi számát. Laposakat pislogva átsiklott a főcímen és ugyanolyan lendülettel átugrott pár oldalon egészen egy nagybetűs részig, ahol elállt a lélegzete.

Kettős halálfaló gyilkosság!
Tegnap pirkadatkor életét vesztette a Minisztérium két kiváló alkalmazottja. Percy Weasley és Celeste Stalk a miniszter jobb kezeiként dolgoztak a Minisztériumban. A fiatal, tehetséges varázslók holttestét egy Leedshez közeli faluban találták meg, fölöttük pedig ott éktelenkedett a koromfekete égen a Sötét jegy. Megerősített forrásokból értesültünk az elkövető(k) valószínűsíthető kilétéről. Draco Malfoy Neville Longbottom meggyilkolása után, végzett egykori évfolyamtársa – Ron Weasley – bátyjával és Percy menyasszonyával is. Az aurorparancsnokság teljes erőbedobással keresi az egykori Roxfortos Malfoyt. Következő számunkban igyekszünk meginterjúvolni Albus Dumbledore-t, aki Draco Malfoy igazgatója volt.

Rita Vitrol

A szöveg alatt két kép hirdette Draco kilétét. Hermione eltátotta a száját, és megfeledkezve az időközben odavarázsolt kávésbögréről felpattant az asztaltól és átcsörtetett a konyhán egészen a nappaliig; hátha akad ott valaki, aki megerősíti vagy cáfolja az újságban olvasottakat. "Már megint egy Weasley", " Molly belerokkan", "Már megint egy Weasley", "Belerokkan"
A társalgóban egy lelket sem talált így jobb híján lerogyott az egyik kanapéra és heves gondolkodásba kezdett. Gesztenyebarna haját idegesen húzkodta, tekintetét fel-alá jártatta a nappaliban. Nem hitte el, hogy Malfoy ilyet tett, azt meg pláne, hogy a görényke még magát Dumbledore professzort is átverte. Idegesen tördelte ujjait, mikor újra és újra átfutotta mogyoróbarna szemeivel az újságot miközben felsőajkát harapdálta. Megőrjítette a tudat, hogy egyelőre nem tehet semmit, hisz nem hagyhatja el mindenki a főhadiszállást és jelenesetben nagyon úgy állt a helyzet, hogy a boszorka távozásával elmenne az utolsó ember is a házból. Továbbá – fiatal Rendtagok lévén – nekik minden esetben értesíteniük kell vagy McGalagonyt, vagy Weasley-éket. Reménytelen. Már éppen azon volt, hogy értesíti valamelyik illetékest, mikor kattant a zár, és Dumbledore professzor, valamint a „legújabb szerzemény” lépett be a nappaliba, egyenesen Hermione látókörébe.