Harry Potter, Hermione Granger és Ron Weasley már elhagyták a Roxfortot bár vizsgáikat még nem, tették le. Hetedik évük tragikusan ért véget: Neville Longbottomot megölték Az a hír járta, hogy Draco Malfoy végzett vele, úgymond beavatása megünneplése ként, persze ezt a pletykát senki nem erősítette meg, de nem is cáfoltak rá. A trió mostanában a főhadiszálláson tartózkodott és a Rendnek segédkezett. Harry általában Lupinnal vagy Tonksszal hajtott végre küldetéseket, míg a lány és Ron együtt dolgoztak.

****

- Ron, Hermione! Gyertek le Dumbledore professzor vár titeket - kiabált Mrs. Weasley aki az utóbbi időben igen megviselt volt.
- Megyünk, már - üvöltötték és egy szempillantás alatt megjelentek az előszobában.
A két „gyerek” nagyon megváltozott. Ron igencsak megnyúlt az évek során. Sosem tartozott kerti törpék népes táborához, de hetedik évvégére kb. két méter magasból figyelte az eseményeket. Haja még mindig vörösen állt szana-szét és bár már 17 éves „férfivá’ érett, szeplői megmaradtak. Testén izmok bukkantak fel és mindig vidáman csillogó arcán is látszottak a férfiasság jegyei.
Hermione sem tétlenkedett, időközben egy gyönyörű nővé érett. Haja mérsékelten göndör loknikban simult vállaira, szemei pedig, mint mindig most is pajkosan csillogtak, bár fel lehetett fedezni bennük egy kis aggodalmasságot is. Alakja nőies lett, magas és vékony. Egy sötét farmert és egy fekete pulóvert viselt, mikor Dumbledore meglátogatta őket.
- Jó napot, Dumbledore professzor! - köszönt egyszerre a két fiatal.
- Szervusztok, gyertek, foglaljunk helyet, mert egy igen lényeges dolgot kell megbeszélnünk!
Azzal leültek a narancssárga virágos huzatú ülőalkalmatosságra.
- Tehát, egy nagyon fontos feladatot bízok most rátok. A misszió lényege, hogy ellátogassatok egy házba és ott mindent alaposan, átvizsgáljatok. Bármi használhatót találtok hozzátok ide vissza. A ház valószínűleg teljesen ki lesz ürítve, de azért reménykedem, hogy sikerrel jártok. Holnap reggel fogtok indulni. Van kérdés? – hadarta Dumbledore, a tőle szokatlan módon.
- Professzor úr! Kinek a házába kell elmennünk? – kérdezte a lány.
- Az észak-londoni Malfoy villát fogjátok átvizsgálni.
- Ugye nem? – hökkent meg a két fiatal.
- De – kezdte kedélyesen a professzor - Holnap reggel 8-kor indultok. A biztonság kedvéért két őrvarázsló is veletek tart, de a házba csak ti mentek be. Ja és még valami, figyelmeztetlek titeket, hogy érzésem szerint villa tele lesz védő-átkokkal, úgyhogy legyetek nagyon körültekintőek és vigyázzatok magatokra! – fejezte be Dumbledore, elköszönt, majd faképnél hagyta az ámulatba ejtetteket.

Később Hermione szobájában:

- Ezt nem hiszem el! Miért pont oda? Bárhova csak oda ne! Nem, nem nem és nem!
- Ron nyugi, gyorsan szétnézünk a kúriában, elhozzuk amit tudunk és észre se veszed és már itthon leszünk!
- De Hermione az a féreg ölte meg Nevillet! Az apja Voldemort egyik legnagyobb híve! Az anyukáka pedig „rejtélyes” módon meghalt – tajtékzott a fiú.
- Egyátalán nem biztos, hogy ő tehet… szóval, hogy ő ölte meg Nevillet. Ha pedig igen mi nekünk kötelességünk segíteni a kézre kerítésben. Elmegyünk holnap a házukba, és mindent megteszünk, azért, hogy használható információhoz jussunk! – fejezte be a lány.

Ez a beszéd meggyőzte Ront, aki elhallgatott és átment a szobájába. Aznap nehezen aludtak el, mindketten izgatottan forgolódtak és töprengtek a másnapi küldetés miatt.

****

- Ron gyere le! Húsz perc múlva indulunk!
- Jól van – érkezett a kómás felelet valahonnan a lépcső tájékáról - nem kell úgy kiabálni, már itt is vagyok! – jelent meg a szólított.
- Tessék Drágám egyél egy kis palacsintát, kell az energia - mondta Mrs.Weasley miközben két hatalmas áfonyás palacsintát pakolt Ron tányérjára. Hermione elmosolyodott azon, hogy ha a fiú anyukája két pillanattal később helyezi a reggelit fia tányérjára, már kénytelen lett volna Ron újbóli felébresztésével bajlódnia.
- Köszi – szólalt meg a vörös, miközben laposakat pislogott, és gyakrabban ásított, mint lélegzett.
- Mrs. Weasley, nem tetszik tudni, hogy kivel megyünk? – kérdezte az éberebbik fiatal.
- Nem kedveském, de biztos vagyok benne, hogy Dumbledore professzor nem varrna a nyakatokba két kiállhatatlan őrvarázslót.
- Hát nem tudom - csámcsogta Ron.
Pár perc múlva Kingsley Shacklebolt és Deadalus Diggle lépett be a konyhába.
- Indulhatunk?- kérdezte a fekete bőrű varázsló.
- Persze!- ugrott fel a lány.
- Rendben akkor rajta - mondta Kingsley és kivette Ron kezéből a pirítósát.(melyet a fiú egy erős mordulással jutalmazott.)
Kimentek házból és mikor elhagyták a hoppanálás-gátlóval ellátott területet négy pukkanás kíséretében eltűntek.
Hamarosan mindannyian megérkeztek és megborzongtak a látványtól.
Szembe találták magukat a Malfoy-kastéllyal. Az épületet egy nagy kert és egy hatalmas kapu előzte meg. Az óriási vas-tákolmányt egy kígyó alakú domború dísz és egy kristályokból kirakott címer, díszítette. Miután meggyőződtek, arról hogy bemehetnek, kinyitották az ódon kaput és beléptek a kertbe. A parkszerű terület gyönyörű és gondozott volt. Több szökőkút is ékesítette. Hermione elámult a látványtól, de miután Ron véletlenül meglökte, visszazökkent a valóságba és a bejárati ajtó felé vette az irányt. A többiek követték és a két őrvarázsló, hatástalanította az ajtóra tett átkokat. Hermione és Ron bementek, Kingsley és Diggle pedig őrködni kezdtek. A két fiatal még nagyobbat nézett mikor az előcsarnokba tértek be. Bár a ház ki volt ürítve így is tükrözte egykor tulajdonosainak arisztokráciáját. Megállapodtak, hogy amíg Ron a földszintet vizsgálja át, a boszorka az emeleten néz körül, mikor pedig végeznek együtt lemennek a pincébe.
Hermione felment az emeletre és benyitott a legelső szobába. A terem, ahova érkezett hatalmasnak és pompázatosan szépnek mutatkozott. Az ablakokon besurranó fénycsóvák vígan játszadoztak a termet ékesítő kristály csillár virág alakú égőin. Mivel a terem a csillárt leszámítva üres volt, Hermione egyszer körbe sétált benne majd kiballagott a folyosóra.
A következő ajtó, amin az ifjú mágus(lány) benyitott egy kis, poros helyiséget rejtegetett. A szoba egy raktárhoz hasonlított. Miután elmondott egy lumost, amivel egy kicsit megvilágította a szűk „kamrát”, átlépett a küszöbön és elindult befelé. A deszkák recsegtek Hermione alatt, a plafonról, pedig lógott a vakolat. Ablakkal nem rendelkezett a szobácska. A sarokban pedig állt (épp hogy állt)egy rozoga szekrény.
Hermione odalépett a tákolmányhoz és kinyitotta az ajtaját. A polcok évszázados portakaróval voltak bevonva. A szekrény sarkában elhelyezkedett egy apró rejtek-fiók is.
A lány először kételkedett, abban hogy kinyitja, de kíváncsisága félelme felé kerekedett. Óvatosan benyúlt és kihúzott egy sötétzöld anyagot. Elmondott egy tisztitó-bűbájt és jobban szemügyre vette a zsákmányt. A tárgy egy törülközőt sejtetett. Először nem talált rajta semmi említésre méltót, de miután megfordította látta, hogy bele van hímezve tulajdonosának a neve: DRACO. A név ezüst, cikornyás betűkkel tátongott a törülközőn. Hermione úgy döntött elviszi magával, hátha Dumbledore professzor fel tudja használni valamire. Körbenézett még egyszer, majd sarkon fordult és visszasietett a fényre, a folyosóra. A korridorra lépve hunyorgott egy picit de miután mogyoróbarna szemei megszokták a világosságot, tovább indult a következő ajtó felé. A szoba közel sem hasonlított az előzőhöz. Hatalmas volt és a bálteremhez hasonlóan ez a helyiség is magas ablakokkal rendelkezett. A szoba végében egy íróasztal és egy szék helyezkedett el, a két szélén pedig polcos szekrények sorakoztak. A Granger-lány szentül hitte, hogy valamikor egy könyvtár lehet a most szinte üresen álló terem. Odasétált az íróasztalhoz és kihúzta a fiókját, ahol egy kulcson kívül semmit nem talált. Zsebre rakta a kulcsot. A polcos szekrények üresen, némelyik megrongálva és piszkosan, várták a sorsukat. A boszorka vetett még egy sajnálkozó pillantást arra a pár megrongált könyvre, ami egy kupacban a földön hevert, majd visszacsukta a szekrényajtót és elhagyta a könyvtárat.
Mikor ismét a folyosón találta magát észrevette, hogy már csak egy szoba van hátra.
Épp nyomta volna le a kilincset, amikor egy átok ellökte az útból.
- Gondolhattam volna! - dühöngött, majd elmormolt pár átoktörő varázsigét, miközben feltápászkodott.
Ismét megpróbált bejutni, és ezúttal sikerrel is járt. Arcán egy „ez nehezebbnek tűnt” nézéssel bement a szobába, ahol meglepődöttségétől tátva maradt a szája. A többi teremtől eltérően az a szoba teljesen be volt rendezve. A sarokban egy hatalmas baldachinos ágy talált helyet magának, mellette két könyvespolc, egy íróasztal és egy óriási ruhásszekrény helyezkedett el. A szoba másik részén pedig egy kandalló díszelgett. A boszorka közelebb ment az íróasztalhoz, ahol egy nyitott pergamentre és egy könyvre bukkant. Az asztal fölötti polcon hármon kép állt. Az elsőből egy szőke, szép, bár csontos arcú asszony integetett. A másik képből Lucius Malfoy nézett vissza. Hosszú szőke, szinte már fehér haja hanyag eleganciával lógott, szürke szemei pedig dühösen és a szokásos arisztokraizmussal megperzselve csillogtak. A harmadik képen az egész Malfoy család díszelgett. A kép valahogy cseppet sem hasonlított a Granger portréhoz. Hermione és a szülei minden közös képen mosolyogtak és látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. Dracoék képe viszont minden érzelemtől mentes, rideg volt, senki sem mosolygott, és a szeretetet leghalványabb szikráját sem lehetett felfedezni. Hermione tovább nézelődött és megakadt a szeme egy nagyon vastag könyvön. Az olvasmány gerincén szálkás betűk hirdették a címet: Roxfort évkönyv.
- Ilyenem, nekem miért nincs? – kérdezte magától a boszorkány, miközben falánk tekintettel belevetette magát a könyv áttanulmányozásába.
Kicsit furcsának érezte, hogy legnagyobb ellensége ágyán üldögél miközben a könyveit, olvasgatja. De az érdekesnek bizonyuló olvasmány elfeledtette vele ezt a kis apróságot.
Fellapozta a könyvet és látta, hogy az évfolyamtársaik vannak minden egyes lapon. Az irományban - melyről kiderült, hogy Draco készítette - házak szerint szeparálta szét a varázslókat és boszorkányokat. Hermione egyből a griffendélesekhez lapozott.
A legelső oldalról Harry kissé átrajzolt képe intett. A fotó alá a következő szöveget írta:
Szent Potter, egy idegesítő ragyásfejű. Még elsőben felajánlottam neki, hogy barátkozunk össze, tartson velem és volt pofája elutasítani. Stb.stb.stb…
A lány apró fejcsóválások között tovább lapozott. A következő lapon Ron jellemzése állt. Vizlipatkány és hasonló megnevezések tarkították a papírt. Már sejtette ki lesz a következő „kivesézett Griffendéles” de azért hajtott egyet a könyvben.
Nem tévedett, a papíron saját magát pillantotta meg. A fénykép alatt egy igen „megható jellemzés”-re lelt: EMINENS, SÁRVÉRŰ, GRIFFENDÉLES fúúúúúj!
- Milyen kedves- fintorgott a lány és becsukta a könyvet.
Összezsugorította és zsebrevágta.
Felállt majd hirtelen felindulásból kinyitotta a ruhásszekrényt. Ahogy kitárta a gardrób ajtaját, egy fantasztikus illat kerítette hatalmába. Citrom és menta igen ez volt az. Mielőtt végleg elgyengült volna bezárta a tároló ajtaját. A teljes kábulat elkerülése érdekében száznyolcvan fokos fordulatot vett.
Ekkor a kandalló feletti párkányon megjelent egy lehúzható kar. Hermione is észrevette és minden elővigyázatosság nélkül, meghúzta a kart. A kandalló megmozdult és megjelent mögötte egy kis helyiség. Az apró szoba közepén pedig felbukkant egy arany serleg.
- Egy merengő!? - eszmélt fel a lány.