NEM!
Nem, nem és nem! Én nem veszítettem el a fogadást, nem találkoztam Nicole-lal, nem vagyok túl egy kviddicsválogatáson, és nem vigyorog a képembe ilyen önelégülten Black! De igen, kislány, nézz csak szembe vele... Szólalt meg egy kis hang a fejembe. Te vesztettél, és elmész Blackkel randizni! Nyugodj bele... De nem akarok belenyugodni! Az ígéret szép szó... Pontosan! Szép szó! Semmi több!... Soha nem szegted meg a szavadat, Jenifer! Ha adod a szavad... Csalni nem szabad... Tudom. De akkor is idegesít.

- Na szóval, White, a következő roxmortsi hétvégédre ne csinálj programot – terült szét egy fotelbe Black. Lily velem szemben egy puffon csóválta a fejét, és „énmegmondtam” pillantással méregetett. Egy fájdalmas nyögéssel hátradőltem az én puffomon, de mivel nem volt háttámlája, a hajam söpörte a földet.
- Miért ver a sors? – motyogtam csak úgy magamnak, miközben lennebb húztam a blúzomat, mert a nagy nyújtózkodásban felcsúszott.
- Jeny, én nem akarom azt mondani, hogy én megmondtam, de én megmondtam –kezdett bele Lily. – Hülyeség tekergővel fogadni.

- Ha nem futok össze Nicole-lal, másképp lenne – morogtam, miközben a klubhelyiségben járkálók lábait nézegettem. Imádok fejjel lefelé lenni. Sokkal könnyebb gondolkozni. – Az a gyermek nem jobb, mint én. Kellett annak a hülye Smith-nek felbukkanni... Hány ismerőssel találkozok még?
- Honnan ismered Nicole-t? – kérdezte Potter, ha jól hallom, valahonnan Lily felől.
- Volt egy kis összetűzésünk a tengeren – ültem fel, mert már fájt a fejem. – Szegénykém azt hitte, lenyúlhatja a pasimat. Mondanom se kell, megbánta, hogy ráhajtott – mosolyodtam el gonoszul. Hát igen, a bosszúhoz nagyon találékony vagyok...

- Inkább ne meséld el, mit csináltál vele – húzta el a száját Lily. – Ha képes volt neked ugrani érte, nem vagyok rá kíváncsi.
- Mikor ugrott neked? – pislogott értetlenül Potter.
- Azt ne mondd, hogy nem vetted észre – bámult rá Lily. – Úgy tépte, mintha az élete függne tőle. Persze csak addig, amíg Jeny vissza nem ütött...
- White, ha így folytatod, elrontod a hírüket Tekergőknek – fejtette ki a véleményét Frank Alice mellől. Alice mellől... Aha... – Többet verekedsz, mint ezek.

- Ő esett nekem – vontam vállat, aztán sóhajtottam még egyet, az arcomat a kezembe temettem, és keservesen nyöszörögtem. – A fenébe! – fakadtam ki. – Én úgy terveztem, hogy a roxmortsi hétvégére már a következő barátommal megyek – gesztikuláltam hevesen.
- Az leszek én – vigyorgott Black, miközben ráérősen feltápászkodott, és elindult a hálókörlet felé. És még engem szoktak beképzeltnek mondani... Közben befutott Rocky is, de, amikor meglátott engem, megtorpant. Nyilván azon gondolkozott, vajon szándékomban van-e még kicsinálni. Megkönnyítettem a dolgát, mert megveregettem a mellettem levő helyet, és rámosolyogtam.

- Jöhetsz – mondtam.
- Tényleg vesztettél? – kérdezte úgy, mintha épp az időjárásról beszélgetnénk.
- Ja – válaszoltam tömören, miközben lustán firkálgattam egy lapra.
- Ő is bekerül a füzetedbe? – kérdezte megint, oda se figyelve. Kibékültünk.
- A-a – mondtam, és épp azon fáradoztam, hogy élethűen rajzoljak le egy hóhért, bárddal a kezében... Aztán jöhet az áldozat... Fekete színnel... Black... Smith... Oda szépen ni... Vár a hóhér bácsi...
- Milyen füzet? – kérdezte ásítozva Lily, miközben kinézett az ablakon. Már besötétedett, és a csillagok szépen világítottak.
- Pasi – vetette oda Rocky. Lily kicsit furcsán nézett ránk, mire kisegítettem:
- Vagyis emlék. Képekkel kiegészítve. De nem pasi, hanem barátok. Csak lányból eddig nem sok volt.
- Az pasi – nézett rám Rocky. – Te csak cenzúrázod, mert úgy nem hangzik annyira lökött ötletnek.
- Nem is az én ötletem volt – kommentáltam. – Meg, ha az lenne, a tanárok mit keresnének benne?
- Lényegtelen.
- Úgy gondolod? – kérdeztem, miközben épp keményen kontűröztem.
- Úgy.
- Hozd le a füzetet, White, eldöntjük mi – vigyorgott Potter.
- Pillanat – tartottam fel az ujjam, majd egy utolsó húzással befejeztem a képem. – Invito füzet!
Pár pillanat múlva már ott lebegett előttem egy mélykék, vastag borítós füzet, telifirkálva, díszítve, rajta egy halom matrica, meg csillogó izé-bizé. Egy villámgyors mozdulattal elkaptam vagy hat kéz elől, és leültem vele a kandalló elé. A többiek körém ültek, én pedig kinyitottam az első oldalra.
- Mutasd már, Jeny! – türelmetlenkedett Lily.
- Mert titeket úgy érdekel, hogy néztek ki a volt tanáraim, ugye? – vigyorogtam gonoszul. – Megjegyzem, Lily, szerintem Nick hozzád találna...
- White... – morogta a fogai között Potter, én pedig egy elégedett pillantással visszafordultam a füzetemhez. Az első képről egy szőkésbarna hajú, fekete szemű lány integetett, körülötte pedig egy halom fiú bohóckodott. Ezt a képet kihagytam, mert nem akartam magam megint a többiek között látni. Rossz érzés a honvágy, nem igaz?
- Na szóval, hölgyeim és uraim, mire kíváncsiak? A kínálat a következő: a suli legmenőbb emberkéi (vagyis én meg mélyen tisztelt barátaim), a leghülyébb ötleteink, a tanárok, kedves volt igazgatóm, az iskola utolsó rohadékai, vagy a nyári barátok?
- Nyári barátok, jelentése, kit sikerült Jenifer White-nak két nap alatt az ujja köré csavarjon – motyogott mellettem Rocky, mire lazán fejbevágtam, és mosolyogva folytattam:
- Na, Potter, megengedem, hogy először a te szívecskéd válasszon. Suli legnagyobb ribije kategória nincs...
- Iskola utolsó rohadékai – vágott közbe szemrebbenés nélkül Potter. Fellapoztam a füzetem, és megálltam egy képnél, amin egy hosszú fekete hajú fiú sikálja a konyhát térden csúszva. Rocky a vállam fölött ránézett a képre, és mindentudóan vigyorgott.
- Gyerekek, íme Roger, a suli önjelölt szépfiúja. Nem mintha valami hűdejósrác lenne. Sőt, határozottan nem az. És mikor ezt kifejtettem neki, nem reagált túl jól. Azóta meg mindig sikerült büntetésre küldeni – mutattam körbe a füzetet.
- Én se reagálnék túl jól, ha randi kérés után azzal állnál elő, hogy buzinak jobban találnék – csóválta a fejét Rocky.

- Te... lebuziztad... ezt a gyereket? – mondta két fuldoklás közbe Kira.
- Úgy is mondhatjuk.
- Jaj, te... Imádlak! – ölelt át Kira.
- Én is téged, bogaram – vigyorogtam bele a szorításába. – De téged ez ennyire boldogít?
- Igen – engedett el Kira. – Ugyanis ez a drága Roger az unokatesóm. Nem gondoltam volna, hogy te vagy az a lány, akit annyid szid – vigyorgott elismerően.
- Te is mennyire szereted... – ültem vissza kárörömmel a helyemre. – Majd, ha gondolod elbeszélgethetünk róla... – ajánlottam fel ördögi vigyorral.

- Pontosan – nézett Kira velem farkasszemet, kábé ugyanolyan átszellemült képpel. – Hidd el nekem, hallani szeretnéd, hogy te milyen egy kicsinyes, fárasztó liba vagy, aki lerombolta a hírnevét. Meg hát a kiskori történetünk is olyan aranyos...
- Suli legmenőbb emberei – vágott közbe gyorsan Lily, még mielőtt kivesézhettük volna, mennyire is egy seggfej Roger.
- Hát, azt hiszem, engem már láthattatok – mondtam cseppet sem beképzelten. -, tehát bemutatom sorban az én szemem fényeit. Lily, mivel te kérted, először hadd mutassam be Nick-et – Potter megvetően ciccegett. -, aki felvehetné a versenyt Potter-rel meg Black-kel egoizmus terén...

Kinyitottam a füzetemet egy kék lapra, amin egy sötétbarna hajú, zöld szemű, Nike-s pólós gyerek feszített, aki időnként küldött egy-egy puszit. Mellette fehér pixxel ott csillogott Nick aláírása, az én kommentárjaimmal kiegészítve. Ezeket inkább nem olvastam fel, mert hát akármennyire is gonosz, kőszívű házisárkány vagyok, erre azért nem vetemednék. Kira egy rövidet füttyentett, és Lily is szélesen vigyorgott, mikor az ő kezükbe ért a kép.

- Azta he... Jól vitted te négy évig – nézett rám elismerően Lily. Potter megajándékozott egy sátáni vicsorral, és még Franknek is megrándult a szája széle. Ha ezt megírom a fiúknak...
- Tudom. De akkor jöjjön a következő – mondtam, majd egy lassú mozdulattal lapoztam egyet. Ezen a képen David volt. Ő a durmstrangi szépfiú, bomlanak utána a csajok. A kedvenc színe a fekete. Aztán mikor kombinálja a fehérrel, meg isten tudja melyik színnel, és végig megy a folyósón, esküszöm, még McGalagony is megfordulna utána. De nem csak ő, hanem a többi barátom is osztatlan sikert aratott. Mindegyik külön karakter, úgyhogy csak le kell ülni, meg pattogatott kukoricát venni, amikor összeülnek, mert az kész mozi.
Aztán Mattnél fogtak a legjobban padlót, hogy én, miért nem jártam vele. Mondjuk a többieknél is végigmondták, de nála le is hülyéztek miatta. De jó nekem... Csak hát ők nem tudják, hogy Matt nekem olyan, mintha testvérem lenne. Sőt, több annál.
Azt hiszem kicsit hangosak lehettünk, mert a nagy röhögéstől megjelent a fiúk lépcsőjénél Black.

- Nem hagyjátok az embert pihenni – morogta.
- Gyere csak, Tapmancs – paskolta meg a földet mellette Potter. – White épp bemutatja élete értelmeit. Kezdem azt hinni, ez a csaj eddig csak fiúkkal beszélt.
- Hát sokat nem tévedsz – vigyorogtam.
- Jelentkezik a konkurencia – folytatta komoly képpel Potter, majd látva Black értetlen képét, kacagva hozzátette. – Annyi pasi van annak a füzetében, hogy nem hiszem, tudsz-e neki újat mondani...
- Na, azért csak ne becsüljük alá magunkat – huppant le Black. – Na, add csak ide azt a füzetet, nézzek szembe a múltaddal.
- Kívánságod parancs – dobtam felé a füzetet. Az írást úgyse tudja elolvasni, minek izgulni? Szép lassan feltápászkodtam, majd egy ásítás közbe intettem a többieknek, hogy én megyek aludni.


***


- Elegem van! – csaptam le a pennámat. Már két órája szenvedek ezzel a maszlaggal, de semmi nem sikerül. Kell nekem bájitaltanra járni...
- Lazítsál – dőlt hátra a fotelben nyugodtan Kira. Én pedig idegesen összefirkáltam az eddigi munkámat, majd miután könnyítettem ezzel a megmozdulásommal a szívemen, félrelöktem pár elsőévest, és elnyúltam a kanapén. – Még Lily sincs itt, hogy lemásolhatnám tőle – panaszkodtam. – Tényleg, ő hol van?

- Prefektusi gyűlésen – világosított fel Alice. Hogy tud ő arra a nyamvadt papírra koncentrálni?!
A következő pillanatban valaki lazán a hátamra ült. Ha nem reped szét a gerincem, felképelem Blacket. Mert ő az, ebben biztos vagyok.
- A kórszettemet te fogod fizetni – dünnyögtem egy párnába. – Már, ha tudod, mi az...
- Nem igazán. De felvilágosíthatnál.
- Felesleges lenne.
- Nem tudod, hova tűnt Remus? Nem kapom a dolgozatját.
- Lilyvel poshad a prefektusi gyűlésen – morogtam.- Ahelyett, hogy megértetné velem ezt a szart – böktem az elkezdett bájitaltan házimra.
Végszóra kicsapódott a portrélyuk, és az emlegetettek támolyogtak be rajta. Lily arca csak úgy ragyogott az örömtől.
- Találjátok ki, mi lesz szervezve karácsonykor! – kiáltott fel izgatottan.

- Mi? – nézett rá Potter.
- Bál! – mondta hatalmas mosollyal. Bál... Igen, igen, szóval bál... BÁL?!
- Bál?! – kiáltottam kétségbeesetten, majd hirtelen felültem, így Black lerepült a földre. Ez most a legkevésbé sem érdekelt.
- Az – újságolta boldogan Lily. – És nem dísztalárba kell menni, hanem rendes báli ruhába! Annyira várom! – Ne...
- Mondd, hogy csak vicc – kértem holtra vált arccal.
- Valami baj van, Jeny? – nézett rám aggódva Alice.
- Mondd, hogy csak vicc! – kiabáltam hisztérikusan. Ez nem lehet... Nem... Gyerekkori rémálmom látszik valóra válni... – Mondd, hogy az egész csak egy hülye vicc!
- Nem szereted a bálokat, Jeny? – kérdezte meglepetten Kira.

- Nem szeretem? – mondtam furcsán elnyújtva a szavakat. – Utálom, Kira! Mindig is utáltam! De könyörgök, báli ruhába? Ugye nem kötelező?
- De igen, az – nézett rám somolyogva Lily.
- Istenem – rogytam le a kanapéra. – Istenkém, Istenkém, ez nem lehet igaz...
- Mi a baj, Jeny? – nézett rám aggódva Remus. Ezt most, hogy mondjam el?
- Én...én... – kezdtem, de mindig elcsuklott a hangom. – Hogy a nyavajába mondjam, hm? Nem az én világom a báliruha, magassarkú cipővel.
- Hát, de attól... – kezdte Potter, de közbevágtam.
- Nem értettetek meg. Én nem tudok magassarkú cipőbe járni. És életemben nem hordtam még szoknyát – fintorogtam.
Két másodperc után mindenkiből kitört a nevetés. Baromi vicces, mondhatom.
- Te annyira... de annyira... – nyögte ki Alice.
- Igen, én annyira? – húztam el a szám.
- Annyira hülye vagy! – nevetett Lily.
- Kösz. Ez jól esett.
- Hát akkor, Jenyifer White, mi segítünk, ugye? – nézett össze Lily rosszat sejtető mosollyal a többiekkel.
- Persze. – vigyorgott Potter. – Lányt faragunk belőled.

- De még milyent – bólogatott Black. Miért van olyan érzésem, hogy nem lesz semmi jó ebből?
- Nem hiszem, hogy jó ötlet – vetettem ellen. – Különben is, sok dologgal nem számoltatok.
- Mint például?
- Nem egyezek bele.
- Aztán meg tornacipőben és tréning szettben a bálra? – kérdezte szkeptikusan Alice.
- Dehogyis. Nem megyek – vágtam közbe.
- Megtanítunk öltözni és kész. Vita lezárva – toppantott Lily. Ebből már nem menekülök.
- Káromkodhatok közbe? – kérdeztem reménykedve.
- Hát ja – vigyorgott Kira. – De most is úgy nézel ki, mint egy csöves. Fogalmam sincs, hogy lehetsz aranyvérű.
- Tévedésből – nyújtottam ki a nyelvem. - És most ha megbocsátotok, asszem meg kéne írjam azt az idegesítő dolgozatot, és még ki kell találjak valami hazugságot jóslástanra.

- Igen, egyszer majd azt is meg kell csináljad, de most van annál fontosabb dolgod is – nézett rám jelentőségteljesen Potter, majd látva a hülye képemet, amit produkáltam, vigyorogva kiegészítette. – Kviddicsedzés!
- Fél percet adj – vigyorogtam, és felszaladtam a szobába. Behajigáltam a cuccaimat egy táskába, felkaptam a seprűmet, és már loholtam vissza a klubhelyiségbe. Kit érdekel, hogy T-t kapok a házimra, ha kviddicsezhetek?
Már lent voltak a többiek, úgyhogy indultunk a pályára. Lily még magyarázott nekem valamit arról, hogy hol kapom meg, aztán a következő percben már beestünk az öltözőbe. Körülnéztem, és megállapítottam magamban, hogy itt még az öltöző is nagyobb, mint a Durmstrangban.
Ott egymás hegyén-hátán öltöztünk, itt meg mindenkinek volt bőven helye. Lepakoltam a cuccaimat egy padra, és elkezdtem kigombolni a taláromat, amikor feltűnt valami. Mindenki engem nézett. Egy mordulással hátat fordítottam, és magamban elkezdtem szidni Pottert. De csakazértis alapon folytattam az öltözést. Amikor már a csizmámat húztam, és még mindig ugyanott álltak, ahol eddig, megköszörültem a torkomat.

- Nicole-t is ugyanígy fogadtátok volna? – kérdeztem.
- Hagyjál már, White – kezdett el öltözni Black. – Ha már lemaradtam egyszer, ezt muszáj volt nézni.
- Ilyen érdekes a hátam? – forgattam a szemem.
- Azt meg kell jegyezni, sokkal jobban csináltad, amikor nem vetted észre, hogy ott vagyok – fejtette ki a véleményét Potter.
- Majd legközelebb Lilyt vedd be a csapatba – morogtam.
Öt perc készülődés után már mindenki edzésre készen várta, hogy Potter belekezdjen a mondókájába. Na, ez lesz az első, és az utolsó alkalom, hogy elismerem Pottert: még Matt-nél is hosszabban tud papolni, ami nagy szó.

- Ma, mivel jó hangulatban vagyok, senki nem fog a saját posztján játszani – jelentette ki egy gonosz vigyor kíséretében Potter. – A mai felállítás a következő: Sirius fogó, White és én terelő, Frank őrző, Oliver, Tom és Mark hajtó. Vita nincs – dobott a kezembe egy terelőütőt.
- És ez miért jó? – kérdeztem, miközben lóbáltam az ütőt.
- Jó kedvem lesz tőle – vigyorgott Potter.
- Tőlem. De figyelmeztetlek, hogy minden további nélkül leütlek a seprűdről.
Meg kell hagyni, nem is olyan rossz ötlet. Mikor már Black a csillagokat is lekáromkodta az égről, egész jó kedvem lett. Láthatóan nem díjazza, ha a cikesz elkapása előtt egy gurkó az útját állja. Frank meglepően jól védett, Oliver Tomot és Markot is rávette, hogy dobjanak gólt, Potter pedig a fejébe vette, hogy nem hagyja, hogy én is kiélhessem a szadizmusomat Blacken. Így következett be az, hogy különböző beszólások közepette pofozunk egymás felé egy gurkót, és a többiek elmerülnek az ingyen cirkuszban.
- Beképzelt – egy ütés.
- Hisztis – egy ütés.
- Elkényeztetett.
- Pöffeszkedő.
- Idegesítő.
- Perverz.
- Csak, mint a többi.
- Akaratos.
- Csak, mint te.
- Azért rendes.
- Kedves.
- Aranyos.
- Ezt mondd meg Lilynek is!
Kábé eddig bírtam röhögés nélkül. A többiek már rég a lelátóról figyelték az eszmecserénket, úgyhogy leszálltam és elmentem átöltözni. Két perc késéssel Potter is követett, de addigra már a cuccaimat pakolásztam. Megvártam, amíg ő is végez, és odamentünk a többiekhez.

- Még mikor lesz ilyen edzés, Ágas? – kérdezte vigyorogva Black.
- Remélem jó sokára – mondtam, miközben a vállamat masszíroztam. Teljesen elállt.
- Legközelebb szerdára foglaltam le a pályát. Mindenkinek megfelel? – nézett körbe Potter.
- Aha – foglalta össze a véleményeket Mark.
- Akkor szerdán hatkor ugyanitt.
Elindultunk vissza a kastélyba. Az elején még bírtam, de amikor már vagy hatodszorra nyilallt bele a fájdalom a karomba, elkezdtem morogni.
- Többet ilyenre nem veszel rá – préseltem ki a fogaim közül. Potter meg csak megveregette a fájós vállamat, és mikor felszisszentem, elégedetten elvigyorodott.
- Az ilyenektől lesz jó kedvem – jelentette ki, de amikor ráküldtem egy gyilkos pillantást, elmosolyodott és oldalról átölelt. – Na, nem volt ez olyan rossz.
- De többet akkor se... – kezdtem volna mondani, de elakadtam.

Ugyanis észrevettem Lilyt.
Kézen fogva sétálni egy fiúval.
Gyorsan Potter felé kaptam a tekintetemet, és kicsit megijedtem a látványtól. Az megkövült vonásokkal nézett rajtuk végig. Nyugodtnak látszott, de a keze ökölbe volt szorulva, és én azt sem tudtam, mikor öli meg azt a másikat. Mert ha tőle függne, minimum megölné. A többiek felé fordultam. Addigra ők is észrevették Lilyéket, és most Pottert vizsgálták aggódva. Black közelebb lépett.
- Ágas... – szólalt meg tétovázva, de én gyorsan Potter felé fordultam, és elkezdtem hadarni.
- Potter, próbálj meg megnyugodni, és menj fel a klubhelyiségbe. Balck, menj vele. Én addig beszélek Lilyvel.

Black taszított egyet Potter vállán, aki lassan elindult a bejárati ajtó felé. Még mindig nem szólalt meg, csak az arcvonásaiból lehetett kivenni, hogy mennyire dühös. Mikor már kicsit túltettem magam ezen, elindultam Lilyék felé. Próbáltam vidámnak tűnni.
Egy idő után észrevettek, és Lily mosolyogva köszönt.
- Sziasztok – mosolyogtam. – Lily, beszélnünk kéne... – toporogtam egy helybe. A másik fiú kapcsolt:
- Akkor én megyek. Majd még beszélünk. Szia – szorította meg Lily kezét, és volt egy olyan érzésem, hogy csak miattam nem smárolta le. Magamban köszönetet mondtam, mert nem lett volna sok kedvem hozzá, hogy azt elmeséljem Potternek.
- Na, miről akartál beszélni? – fordult felém mosolyogva Lily.
- Ne itt – ráztam meg a fejem. – Menjünk a hálókörletbe.

Lily bólintott, és elindultunk. Egész úton nem beszéltünk. Lily azért, mert a gondolataiba volt mélyedve, és sugárzott az arca az örömtől, én meg azért, mert magamban fohászkodtam, hogy Blacknek legyen annyi esze, hogy felvitte Pottert a hálótermekbe.
A klubhelyiségbe lépve azonban tapasztaltam, hogy ha akarta volna is, nem tudta volna felvinni. Potter vidáman ült egy fotelbe, és mosolyogva köszönt nekünk. Lily is visszaköszönt, én pedig Blacknek tátogtam: „Mi lett?“. Ő csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tudja. Felmentünk a szobánkba, és leültünk Lily ágyára. Aztán nekiszegeztem a kérdést:
- Az meg ki?