- Hallottátok? Állítólag Dumbledore felfogadta a Szellembáb Társulatot! Ma, vagyis Halloweenkor fognak előadni – morogta az előttem ülő Pettigrew a haverjainak.
Bájitaltanon ültünk, s éppen valami felvidító bájitalt kotyvasztottunk. Volna. Lumpsluck professzort ugyanis nem nagyon izgatta, hogy a tanulók mit csinálnak az óráján, mivel az influenzájával volt elfoglalva. Így azt csináltunk az órán, amit akartunk. Néha ugyan magához tért, s ilyenkor döcögve elindult a sorok között, hogy leellenőrizze a munkánkat. Két lépést megtett, aztán amilyen gyorsan csak tudott iszkolt vissza a székéhez. Szóval, az óra unalmasan telt, ráadásul dupla volt.
A második óra elején Lumpsluck levette fejéről a vizes zsebkendőt, s magához hívott engem. Azt tudni kell, hogy Lily mellett én voltam a második legjobb bájitaltanból. Mégsem voltam tagja a Lump Klubnak.
- Miss Hamilton, kéhem főzze meg nehem a náthaűző báhitalt. Most nahgy szükségem lenne há – mondta orrhangon.
Kelletlenül nekiálltam megfőzni a bájitalt. Érdekelt volna, hogy miért nem Lilyt kérte meg.
A legtöbben kárörvendően néztek rám, ugyanis ennek a bájitalnak a megfőzése igencsak piszkos munka volt. Mindenfelé nyálkás, ragacsos dolgok feküdtek körülöttem, így néha gondolatban jól megátkoztam a lázas tanerőt.
Éppen visszatértem a szekrényektől (kezemben egy salátához hasonlító növényt fogtam), amikor láttam, hogy a bájitalnak fura lila színe lett. Ha jól végezzük a munkát, szép királykéknek kell lennie. Ilyen színű is volt, de most lilából átment padlizsánba, s rohamosan feketedni kezdett.
Rémülten néztem a fura löttyre, ami cuppogva bugyborékolni kezdett. Kezemben még mindig a salátához hasonlító izét tartottam, s lassan lépkedtem hátra. Lumpsluck észrevette, hogy valami nincs rendben, s erőt véve magán hozzám poroszkált.
- Eh mihoda? – kérdezte kedvesen a prof, miután megszemlélte az üstben fortyogó anyagot.
- Nem tudom, tanár úr, amikor itt hagytam még nem így nézett ki - mentegetőztem. Szemem sarkából láttam, hogy a Lily mellett ülő Alice nevezetű osztálytársam a markába röhög. A vörös hajú prefektus is a szája szélét harapdálta.
- Ehnek nem így kell kinéhnie.
- Tudom, professzor, de én tényleg… - nem fejeztem be, mert az üst tartalma szó szerint kirobbant. A professzor képe tiszta trutyis lett, s én is kaptam belőle egy nagy adagot. A talárom csak úgy ragadt ettől a fura állagú valamitől. Az osztályból azonnal kitört a röhögés, Potter összepacsizott az előtte ülőkkel, s Lilytől is bezsebelt egy elismerő pillantást.
Lumpsluck kibányászta a szemébe folyt italt, majd dühösen rám ripakodott. Azonnal jobban lett.
- Miss Hamilton, nem is gondoltam volna, hogy Maha ihen ügyetlen! Menjen a gyengélkedőhe. Büntetésből, meg nem mehet le a Halloween-i vacsoháha.
- Ne, tanár úr…
- Nem vitatkohom! Induljon!
Csalódottan léptem ki az osztályteremből. Még mindig hallottam a feltörő kacagást.
- Kösz, James Potter – morogtam magamban. Leginkább azt sajnáltam, hogy nem tudok lemenni a vacsorára. Pettigrew igazat mondott. A Szellembáb Társulat fog ma előadni. Évek óta meg akartam már nézni az előadásukat, de sajnos soha nem volt elég pénzem vagy éppen nem volt szabad jegy. És most itt lett volna az esély, de amiatt az idióta Potter miatt erről is lemaradok.
Kicsöngettek, s én szembe találtam magam a mardekárosokkal. Mindenhol ajtók nyitódtak, csukódtak. Aki látott hangosan felröhögött.
- Nicsak, nicsak, jó szaga van a tusfürdődnek, Hamilton – vihogott fel Bellatrix Black.
- Úgy látom salátát akar ültetni – csatlakozott nővéréhez Narcissa. Kezemben még mindig a növényt tartottam, majd a hátam mögé hajítottam azt. Már úgyis elfonnyadt.
- Hékás, nézzél már szét egy kicsit! – kiáltotta a hátam mögött Lupin. Az osztályom ott állt a folyosón, s a barna hajún nevetett, akinek a fején landolt a növény.
- Nem kérsz egy kis vizet? Igencsak bűzölögsz. Bár nem jobban, mint másodikban – nevetett a szőke hajú Malfoy. Mellette ott állt Piton, s a pálcájával egy nagy korsó vizet lebegtetett felém. Mielőtt elugorhattam volna tartalma a fejemen landolt. Már nem csak trutyis, de tiszta vizes is lettem. Hajamból patakban folyt a trutyival kevert víz.
Aki a folyosó ezen szakaszán tartózkodott hangosan felröhögött. Malfoy és Piton egymásnak támaszkodva törölgették a könnyeiket. Az osztályom is kárörvendően mosolygott.
Nálam meg elszakadt a cérna. Hét év alatt most ért meg bennem, hogy visszavágjak. Agyamat elöntötte a vörös köd, kezem ökölbe szorult.
Arra eszméltem fel, hogy varázspálcámat Malfoyra és Pitonra fogom. A többiek „húúú” hangot adtak ki. Biztos szellemet akartak játszani. Én viszont rohadtul nem voltam vicces kedvemben. Kezemben már remegett a pálca.
- Cruc…! – aztán mégsem mondtam ki. Ó, nem, ez nem elég.
- Na, mi van, betojtál? – rikácsolta Bellatrix.
- Nem vagy te elég bátor ehhez – csatlakozott hozzá Piton.
- Nem? Akkor most figyelj! Vulneris!
Egy olyan varázsigét használtam, amit a könyvben olvastam.
Piton és Malfoy egyszerre dermedt meg, s egyszerre kezdtek el keservesen ordítani. Borzalmas volt a hangjukból kiszűrődő fájdalom. Aztán mindkettőjük talárját vér kezdte átütni. Testükön sebek nyíltak fel, s a vér lassan áztatta a padlót. Én viszont csak álltam felemelt pálcával, s nem érdekelt, hogy testük már rángatózik a fájdalomtól. Könnyűszerrel megölhettem volna őket.
Narcissa sikoltozni kezdett, minthogy más lányok is. Valaki tanárért kiáltott. A fiúk ordítottak, de senki sem mert a közelembe jönni.
Aztán Dumbledore hangja töltötte be a folyosót.
- Miss Hamilton, azonnal hagyja abba!
Mintha parancsszóra tettem volna, kezemet leengedtem. Malfoy és Piton teste a padlónak csapódott. Mindketten eszméletlenek voltak már.
Dumbledore hordágyra varázsolta a két fiút, majd a gyengélkedő felé küldte őket. A többi mardekáros gyilkos pillantásokat küldöttt felém, majd eliszkoltak.
- Kisasszony, jöjjön velem – hallatszódott a szigorú hang. Az igazgató mellett ott állt még McGalagony és Lumpsluck is. Mindketten rémülten, s csalódottan tekintettek rám.
Szótlanul felsorakoztam az igazgató mögé. A diákok némán utat nyitottak nekünk, amilyen messzire tudtak, eltávolodtak tőlem. Az osztálytársaim nem mertek a szemembe nézni.
Pár perc múlva már az igazgatói irodában ültem. Dumbledore hosszú ujjait összetámasztotta, s úgy nézett rám átható, kék tekintetével.
- Honnan ismered ezt a varázsigét? – kérdezte kis csönd után. Hangjában nem éreztem haragot, inkább kíváncsiságot.
- Egy könyvben olvastam – válaszoltam. Nem tartottam jó ötletnek hazudni.
- Mi a címe?
- Minden titkos és halálos varázsige gyűjteménye.
Dumbledore szeme megvillant, mintha ismerős lenne neki a cím.
- Honnan szerezted ezt a könyvet?
- A könyvtárba találtam, az egyik szekrény alatt.
- És most hol van?
- A Tiltott Rengetegben – válaszoltam halkan. Tudtam, Dumbledore nem szereti, ha a diákjai az erdőben sétafikálnak.
- Maradjon is ott. És megkérlek, ne használj olyan igét, amit abban a könyvben olvastál. Ha mégis így teszel, kénytelen leszek kicsapni téged, s kettétörni a pálcád. Feltételezem a diákok nem tudnak a könyv létezéséről.
- Nem, Uram, rajtam kívül nem tud róla senki – mondtam, a kijárat felé indultam, majd még egyszer visszafordultam. – Uram, ezeket a varázsigéket a könyv szerzője találta fel?
- Igen, úgy van. Csak nagyon kevesen tudunk a létezésükről. Te mennyit tanultál meg belőlük?
- Éppen eleget ahhoz, hogy bántani tudjam az embereket – válaszoltam.
- Menj, mosakodj meg. A vacsorán nem vehetsz részt, minthogy Lumpsluck professzor mondta – intett a kezével Dumbledore.
Bólintottam, majd kiléptem a szobából. Mielőtt behúztam volna magam mögött az ajtót, meghallottam az igazgató halk motyogását.
- Hiszen elégettük…régen elégettük…


Aznap délután végig a klubhelyiségben üldögéltem, s néztem ki a fejemből. Nem érdekelt sem Piton, sem Malfoy. Biztos voltam benne, hogy Madam Pomfrey összerakja őket. Inkább azon tanakodtam, milyen bosszút forralnak ellenem a mardekárosok. Mert, hogy ezt meg fogják torolni, abban biztos voltam.
Egy nagy fotelban üldögéltem, s néztem a kandallóban pattogó tüzet. A többi griffendéles az esti halloweeni vacsorára készült, én viszont nem mehettem le, minthogy megtiltották. Csak csöndben üldögéltem, s hallgattam a beszélgetéseket. Néha-néha megütötte a fülemet az, amikor arról beszélnek, hogy mit csináltam délelőtt:
- Ti hallottatok már ilyen varázsigéről?
- Szerintem egyből ki kellett volna csapniuk vagy az Azkabanba küldeni…
- …én kezdek félni tőle…
- Beteges amit művelt. Meg is ölhette volna őket…
Nagyot sóhajtottam, s felálltam a fotelből, majd a hálókörlet felé vettem az utam. Néhányan nyekkentek egy nagyot, amikor észrevették, hogy a klubhelyiségben vagyok. Igen, először nézz körbe, utána kezdj el kibeszélni másokat.
A hálószobában csak egy órácskát töltöttem el. Nem tudtam mit csinálni, unatkoztam. Fel-alá járkáltam, de ez sem segített. Próbáltam olvasni, de az sem kötötte le a figyelmemet. Ezért szeretek otthon lenni. Ilyenkor általában a TV-t bámulnám.
Aztán levánszorogtam a klubhelyiségbe. Teljes volt a csend, csak a tűz ropogott a kandallóban. Megint belevetettem magam a fotelba, s vártam. Hogy mire? Jó kérdés. Én magam sem tudtam.
Csak néztem a piros lángokat, s arra eszméltem fel, hogy dúdolgatok magamban. Mindig is szerettem énekelni, sőt, jó hangom is volt. Sokszor kértek már fel a muglik, hogy legyek énekesnő. Megköszöntem nekik és visszautasítottam. Az kórusi incidens óta meg sem próbáltam nyilvánosság előtt énekelni, mindig csak akkor, amikor egyedül voltam.
Egy lassú dallamot dúdolgattam, majd hangom betöltötte az egész klubhelyiséget:

I open my eyes
I try to see but I'm blinded
By the white light
I can't remember how
I can't remember why
I'm lying here tonight

And I can't stand the pain
And I can't make it go away
No I can't stand the pain

How could this happen to me?
I made my mistakes
Got no where to run
The night goes on
As I'm fading away
I'm sick of this life
I just wanna scream
How could this happen to me?

Everybody's screaming
I try to make a sound
But no one hears me
I'm slipping off the edge
I'm hanging by a thread
I wanna start this over again
So I try to hold onto
A time when nothing mattered
And I can't explain what happened
And I can't erase the things that I've done
No I can't

How could this happen to me?
I made my mistakes
Got no where to run
The night goes on
As I'm fading away
I'm sick of this life
I just wanna scream
How could this happen to me?

Nagy sóhajjal megfűszerezve hagytam abba az éneklést. Kicsit jobban éreztem magam tőle, de még mindig legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Hisz úgyse hiányoztam volna senkinek.
A fülemet hirtelen taps ütötte meg. Ijedten ugrottam fel a fotelből. Black állt velem szemben, mosollyal az arcán és közben tapsolt.
- Ez szép volt. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó hangod van.
- A szöveget nem figyelted? – kérdeztem, s visszaültem. Blackkel mostanában egész normálisan el lehetett diskurálni. Persze csak akkor, amikor négyszemközt voltunk.
- De. Egy kicsit pesszimista, szívszorító és nagyon szép – mondta, miközben a kandalló és a fotelem közötti üres részre telepedett. A földről tekintett fel rám.
- Láttam, mi történt a folyosón. Honnan szedted azt a bűbájt?
Nem válaszoltam, tűntetően elfordítottam a fejem.
- Megtaníthatnád nekem. Én is kipróbálnám Malfoyon és Pipogyuszon – nevetett fel.
- Ez egyáltalán nem vicces.
- Ó, de nagyon is az – mondta, majd felállt és a festmény felé indult. Arra számítottam, hogy visszamegy a nagyterembe, azonban az ölembe egy tányér sült csirkét és krumplipürét ejtett.
- Gondoltam, éhes vagy – mondta, mikor kérdőn néztem rá.
Kicsit meglepődtem, de elfogadtam a vacsorát.
- Kösz, szépen – mondtam, s a kajának estem.
Pár percig tartott csak az étel bekebelezése, utána jóllakottan néztem Blacket, aki szemben állt velem.
- Milyen a műsor? – kérdeztem halkan.
- Nem tudom, feljöttem mielőtt megkezdődött volna – mondta, majd a kezem után kapott, s felhúzott a fotelből. Zavartan néztem rá, miközben ő belehuppant a kényelmes karosszékembe.
- Öhm… én ültem ott.
- Nyugodtan ülj vissza – vigyorgott negédesen Black.
Megcsóváltam a fejem, s a hálószoba felé vettem az irányt. Akarom mondani, vettem volna. Csakhogy Black megint elkapta a karom, s erősen megszorította. Kicsit megrángattam a karom, hogy jelezzem, engedjen már el, de nem volt hajlandó. Próbáltam a szemébe nézni, de hajtincsei takarták.
Hirtelen megrántotta a karom, s én az ölében kötöttem ki. Szinte azonnal ki akartam ugrani az öléből, de nem engedett.
- Elengednél?
- Nem – válaszolta halkan, s a szemembe nézett. Eddig mindig szánalmat, lenézést és undort láttam fekete szemeiben. Ezúttal viszont valami más csillant.
- Kérlek.
Még sohasem kértem senkitől semmit, de ezúttal, muszáj volt. Black viszont nem engedett. Sőt, egyre inkább húzott maga felé. Arcomon éreztem már forró leheletét.
Torkom hirtelen kiszáradt, s minden erőmet összeszedve hátra vetettem magam. Seggre ülve értem földet, s rémülten tekintettem fel Blackre.
- Ezt még egyszer ne csináld! – utasítottam.
- Miért? Láttam a szemedben, hogy tetszett.
- Ne hazudj! – rikácsoltam, kissé hisztérikusan, majd a szobám felé rohantam.
Amint a szobámba értem, becsaptam magam mögött az ajtót, s hátamat nekivetettem. Ez az egész furcsa volt. Soha nem volt még ilyen velem Black, s ez megrémisztett. Nagyon megrémisztett…

Dalszöveg by Simple Plan: Untitled (How could this happen to me)