Hermione a folyosókat rótta, mikor elhaladt egy csapat mardekáros lány mellett. Sejtette, hogy Pansy nem hagyja szó nélkül jelenlétét, így nem is csalódott, mikor az ifjú Parkinson- lány rikácsoló hangon rákezdte.
- Csajok, nézzétek, itt van a mocskos sárvérű, aki egy ideig Draco után futkosott.
Erre az összes zöld-ezüst lány vihogni kezdett.
- Tényleg Parkinson úgy örülök, hogy összefutottunk, mert már régóta szeretnék kérdezni tőled valamit. – kezdte majd a lehető leglesajnálóbban végig mérte évfolyamtársát - Szóval arra lennék kíváncsi, hogy milyen rontást szórtál Dracora, melynek köszönhetően ismét a magad fajta… öhm… lányokkal van együtt?
- Nézd már, a sárvérű nem tud veszíteni.
- Nem erről van szó, hisz tudom, hogy Draco engem szeret, és hogy minden rontás felbomlik előbb-utóbb, csupán érdekelne a varázsige. – mondta csevegő hangnemben a griffendéles.
- Idefigyelj Granger, neked semmi jogod hozzá, hogy sértegess.
- Jaj ne haragudj, - mondta színpadiasan Hermione – nem tudtam, hogy az igazság ennyire fájdalmasan érint téged. Legközelebb levélben küldöm el neked a valóságot, hogy miután széttépted, elhihesd egy pillanatra, hogy győztél.
- Na jó Granger, takarodj innen!
- Már itt sem vagyok - fejezte be a lány és továbbindult a folyosón.
Furcsa volt ez a szerepcsere, hisz a mardekárosok nem szoktak hozzá ahhoz, hogy Hermione ennyi gúnnyal és megvetéssel beszéljen hozzájuk.

Hiába akit megfosztanak a szerelmétől…

****

Hermione bement a nagyterembe és leült az asztalukhoz, ahol már csak Draco étkezett. Úgy látszik mióta a többiek is szembesültek régi énjével, nagy ívben elkerülték őt.
- Malfoy. – biccentett kimérten a lány.
- Á Granger, micsoda öröm. – fintorgott a szőkeség.
- Ne aggódj én is rosszul, vagyok tőled! – villantott egy vigyort a lány, majd filmbeillően széthajtotta újságját, mely szerencséjére kitakarta a szemben ülő Malfoy egészét.
- Igazán és miért?
- Szánalmas vagy. Nem tudsz védekezni egy ostoba, tehetségtelen boszorkány varázslatával szemben. Azt hangoztatod, hogy utálsz, miközben jól tudjuk, hogy ez nem így van.
- Mondd Granger te miről beszélsz? Sok rajongóm volt eddig is, de azt sosem gondoltam, hogy majd pont a „nagy” Hermione Granger fog csatlakozni hozzájuk.
A lány felállt majd egészen közel merészkedett ajkával a fiú szájához.
- Én kedvesem arról beszélek, hogy két napja még együtt aludtunk, miután együtt voltunk.
Draco nem felelt, egy ideig habozott majd kezét Hermione arcára tette és már meg csókolta volna, de Hermione elhúzta az arcát…
- Sajnálom Draco, de te Pansyval jársz - mosolygott a lány és Dracót faképnél hagyva, elhagyta a termet.
A fiú egy ideig meredten bámult a távozó griffendéles után. Pár pillanatra bevillant előtte egy kép: saját magát látta, amint egy hosszú, göndör hajú boszorkát bújtat ki a pulóveréből. Ám mielőtt a lány után ment volna, távozott az emlékkép.
Hermione nem szokott, így viselkedni az emberekkel, de nagyon maga alatt volt, és úgy döntött, hogy ahelyett hogy magába zuhan inkább pókerarccal, visszavág a mardekárosoknak. Ehhez pedig, kétségtelenül nagyon értett.
Természetesen érzései semmit nem változtak Dracót illetően, de igyekezte visszafogni magát. Elhatározta, hogy kideríti mi történt egykori szerelmével.
Már készen is állt terve egyik része, csupán a kivitelezésen kellett még gondolkodnia.

****

Gyönyörű tavaszi napra ébredtek a Roxfort lakói. Hermione viszonylag boldogan ment le a lépcsőn, egészen addig, amíg nekiütközött valakinek.

- Á Granger nem tudsz vigyázni?
Hermione felállt és továbbment egyetlen szó nélkül. Sietett hisz el kellett intéznie valamit, találkozott Ginnyvel, aki segített neki Pansy kihallgatásában
- Szia Ginny!- köszönt az idősebb boszorka és egy puszit nyomott barátnője arcára
- Szia Hermione! Mehetünk?
- Persze.
- Elhoztad a szérumot?
- Itt van - mondta a lány és előkapott egy kis üvegcsét. – Még szerencse, hogy annak idején nem kellett leadnunk Pitonnak – vigyorodott el a boszorka.
- És Blaise?
- Ő majd a nagyteremben vár minket.
- Rendben!
A két lány elindult a nagyterem felé, ám még az ajtóban elválltak, és Ginny egyből a Mardekár asztalához indult.
- Pansy, beszélhetnék veled?
- Weasley?- kérdezte Parkinson enyhe gúnnyal hangjában
- Légyszi…
- Jó - mondta a lány és Ginnyvel az oldalán kisietett a teremből
Ekkor Blaise odaült a megüresedett helyre és elterelő csevegésbe kezdett az otthagyott lányokkal. A fiú, hódító csevelybe bonyolódott egyikükkel, mikor megérkezett a másik oroszlános.
- Blaise velem tudnál jönni? – mosolygott.
- Granger? Te mit képzelsz magadról? Tűnés az asztalunktól.- háborgott az egyik lány, forradalmat kirobbantva.
- Ja, húzz innen sárvérű! Az összes Mardekáros kell neked?
- Téged senki nem kérdezett, Blaise kérlek – nyafogott a lány és száját provokációs célból végig húzta a mardekáros fiú fülénél.
A „csábító” és a többi boszorkány már vagy öt perce veszekedtek, mikor Ginny lába megjelent az ajtóban, jelezve, hogy már nem tudja sokáig visszatartani Parkinsont. Blaise látta ezt, és meglökve griffendélest, ösztönözte őt az intenzívebb balhéra, és amíg ő a többiekkel vitatkozott, addig Blaise feltűnés nélkül bele tudta cseppenteni a szérumot Pansy poharába.
- Gyere Hermione menjünk - mondta Zambini, jelezve, hogy sikerrel járt.
Ennél jobban nem is időzíthettek volna, hisz szinte másodpercre pontosan akkor érkezett vissza Pansy. Kétség kívül remek terv volt, már csak a hatást kellett kivárni.
A trió leült egy lépcsőfordulóra, ahol bevárták őt és csatlósait. A lányok alig tíz perc után meg is érkeztek, Hermionéék nagy örömére.
- Granger már megint itt vagy?
- Parkinson, emlékszel még a múltkori beszélgetésünkre?
- Valami rémlik - fintorgott a lány.
- És arra is emlékszel, hogy mit kérdeztem akkor?
- Igen
- Nagyszerű, akkor most mondd el szépen, mit csináltál Dracoval?
A Parkinson- csemetén látszott, hogy majd megfeszül, úgy erőlködik, de hiába igazat kellett mondania.
- Elég összetett varázslatot hajtottam végre.
- Pontosabban?
- Hát… Rámondtam egy igét, melynek segítségével huzamosabb ideig megutálja azt, akit a világon legjobban szeret, adtam neki gyűlölet-szérumot a te neveddel ellátva. És apámtól kaptam egy levédett pálcát, amivel kezdetben rámondtam az Imperius-átkot.
- Nagyszerű Parkinson! Tudtam, hogy rém ostoba vagy, de hogy még szánalmas is legyél. Sok ez egy kicsit egyszerre nem? – alázta Hermione a hápogó lányt - És mégis mik az ellenszerek?
- A varázsigét, csakis akkor lehet feloldani, ha az illető, akire kimondták, maximum öt nappal a rontás után megcsókolja kedvesét, és bevallja neki szerelmét, mindenféle rávezetés és manipuláció nélkül. A gyűlölet szérumot fokozatosan adagolom neki, ám ha az elfogy, akkor megszűnik a hatás.
- Mikor szoktad neki adagolni a szérumot?
- Minden reggel, a teájába teszem.
- És van még főzeted?
- Nincs.
- Rendben, köszönjük Parkinson. – mondta a boszorka, és megveregette az ellenzéki lány vállát.
- Ezt még megbánod Granger. – sziszegte a kihallgatott.
Hermione csak mosolygott ezen, és a mardekáros csajokat hátrahagyva kisétáltak Ginnyvel és Blaise-vel.
- Köszönök mindent!– ujjongott az idősebb griffendéles, miközben barátaival kedvenc helyük-felé tartottak.
- Nincs mit !- felelték egyszerre.
- És mihez kezdesz most? Ma még meg kell csókolnia - vetette fel Ginny.
- Nem tudom. Szerintem önszántából nem fog a nyakamba ugrani.
- Talán, beszélhetnék vele. Mintha fogadás lenne.
- Ez jó ötlet.
- Nem, ez nem jó, emlékezzetek mit mondott Parkinson, csak akkor hat, ha önszántából teszi.
- Igaz, na lányok sok szerencsét! – pattant fel Blaise - Lunával két órája nem beszéltem már - vigyorgott Zambini és visszasétált a kastélyhoz.
- Még egyszer köszi.
- Sziasztok.
A két lány lehuppant a fűbe és hosszas tanácskozásba kezdtek. Felmerült rengeteg ötlet, ám a végén mindegyiket elvetették. Végülis ugyanarra hagyatkoztak, ami természetes úton is egymásba gabalyította őket.
Hermione és Ginny visszamentek a kastélyba, ahol is elváltak útjaik. Az idősebb boszorkány besétált a klubhelyiségbe, és rögtön Dracoval találta szemben magát. A szőke fiú a nappaliban pihent, és amikor a lány belépett egy szóra sem méltatta őt.
A boszorka szótlanul lehuppant egy fotelba és beleolvasott az asztalon pihenő Reggeli Prófétába.
A hallgatás kezdett kínossá válni, ezt Draco is érezte és beszélgetni, vagyis számon kérni próbált.
- Granger, mi volt az reggel?
- Mire gondolsz Malfoy?
- Hát majdnem megcsókoltál.
- Én? Biztos nem…
- Dehogynem,
- Nem csókoltalak volna meg, az fix. - gúnyolódott Granger.
- Persze.
- Na jó unlak, Malfoy! - mondta a lány és felment a lépcsőn.
- Granger?
- Mondjad!
- Visszajönnél? – kérlelte, és tett egy hívó mozdulatot sebes kezével.
- Miért is? – húzta fel unottan szemöldökét a griffendéles.
- Szeretnék valamit kérdezni. – motyogta félszegen a varázsló.
- Rendben.
- Szóval mi tényleg együtt voltunk? És szeretjük egymást?
- Nocsak Malfoy, mi van megbízol bennem?
- Nem. – rázta a fejét – Csak több helyről visszahallottam, és így már nehéz elmenni a dolog mellett.
- Nos igen. – vont vállat a boszorka.
- De akkor most miért nem érzek semmit?
- Mert Parkinson olyannyira rád van kattanva, hogy itatott varázsitalokat itatott veled.
- Ez azért bizarr… - húzta fel a szemöldökét Draco.
- Ezt mondtam én is, mikor elmesélted, hogy anyukád és James Potter megváltoztatták a személyiséged.
- Ezt meg honnan tudod? – kérdezte nyersen a fiú.
- Te magad mondtad – vont vállat a boszorka.
- Öhm – kezdte Malfoy, egyre inkább kibillenve az idegesítően magabiztos stílusból – visszalehet ezt csinálni valahogy?
- Mármint, meg-nem-történté tenni a kapcsolatunkat? – kérdezte idegesen a lány.
- Nem, – rázta a fejét a varázsló – Pansy varázslatát.
- Azt hiszem – bólintott a griffendéles.
- Hogyan?
- Nem mondhatom el, mert csak úgy lehet feloldani a bűbájt, ha te valamit önszántadból teszel meg. Ha megemlítem, az már nem számít annak, így nem tehetek semmit.
- Te azt akarod, hogy visszacsináljuk?
- Igen – bólintott kételkedően a lány.
- És miért? – Draco valószínűleg szerette volna hallani a boszorkától, annak érzéseit.
- Velem nem itatott senki, semmit. Én szeretlek. – mondta lehajtott fejjel.
- Meg kell, hogy csókoljalak, mi? – vigyorgott vesébelátó pillantással a szőkeség.
- Nem tudom – somolygott Granger, miközben szíve majd’ kiesett a helyéről.
Draco megragadta a boszorka kezét és közelebb húzva magához a szép teremtést szájoncsókolta őt. Hermione átkarolta a fiú nyakát és hosszú ideig el sem engedte a mardekárost. Miután szétváltak ugyanúgy, mint először zavartan kémlelték egymást.
- Na? – kérdezte a lány – Mit érzel?
- Malfoy vagyok, és nem tudom kimondani. De minden rendben – bazsalygott a varázsló és újra birtokba vette a boszorka száját.