|
19. Bevégezni
- Incacerandus! – kiáltom. A férfi gúzsba kötve dől a földre.
Crak, Monstro és Peters berontanak a barlangba. Beküldöm Nicolette-et is, és utána lebegtetem az apját. Lemászok a lejtős hasadékon. A megkötözött árulók a fal mellett állnak. Melléjük lökdösöm a foglyomat. Végigpillantok rajtuk. Odalépek jobbról az elsőhöz.
- MacMillan… hallottam, még most is olyan ostoba vagy, ahogy egy hugrabugostól el lehet várni. Mesélték, hogy sokáig hergelted magad Diggory halála után, aztán elindultál bosszút állni. Ostoba… ennek köszönheted, hogy most itt vagy. Bujkálnod kell évek óta, vadászunk rád. Nem értem, miért csináltad: Diggory Changet szerette…
- Ernie MacMillan kezei ökölbe szorulnak. Felnevetek.
- Oh, hát Changet szeretted te is! És elmentél bosszút állni a szerelméért, hátha majd a nyakadba ugrik hálából. Ez nem is annyira ostoba ötlet. Hm, az is lehet, hogy ezért kíméletesebb leszek. Vagy gyorsabb…
- Nem kell a kíméleted, Malfoy! – csattan fel.
- Rendben, lásd, hogy kivel van dolgod, lehet ez az utolsó kívánságod. – Továbblépek. – Longbottom… Téged aztán végképp nem értelek. Semmi bajod nem lenne, ha időben a muglik közé költözöl. Úgyis jobban hasonlítasz rájuk… De te inkább hősködni akartál. Most egy barlangban vagy megkötözve, ahelyett, hogy élnéd az életed azzal a mugli ribanccal, akit azért nem vettél feleségül, mert harcolni akartál.
- Ne merd így nevezni Britanyt!
- Különben rám villogtatod a haragos szemeidet? – Továbbmegyek. – Weasleyk… Te melyik vagy?
- Mi közöd van hozzá, Malfoy? – Megvillantja a szemét. Ha nő lennék, és ők nem lennének vérárulók, biztos bele tudnék szeretni ezekbe a melegbarna szemekbe… Végignézek a soron.
- Hol az ikertesó?
- Arra sem vagy méltó, hogy George nevét a szádra vedd!
- Ezek szerint te vagy Fred. – A hajába markolok. – Hogy utáltam mindig a vörös fejeteket, mocskos vérárulók! Bevallom, mindig együtt akartalak megölni az ikerbátyáddal. Azóta, hogy Vízlipatkányt megöltem. De így is jó lesz. Georgeyt is megtalálom.
- Te átkozott! – kiáltja a következő alak, az első boszorkány. Elélépek. A düh könnyei folynak végig szeplős arcán.
- Az egyetlen Weasley lány. Az egyetlen dolog, amit elértél az életedben, hogy mikor másodéves voltam a Roxfortban, kinyitottad a Titkok kamráját. Hajt még rád Potty? Mert ha igen, dupla élvezet lesz végezni veled.
Dühösek. Nagyon aranyos. A következő boszorkány arcán végigsimítok. Ez sem neki, sem Nicolette-nek nem tetszik. Pansy megrázkódik az érintésemtől.
- Vedd le rólam a kezed, Draco! – suttogja. Az ő szemében csak ürességet látok.
- Ugyan, hiszen szeretők voltunk. Miért álltál át? Mindened meg volt mellettem. Miért tört rád hirtelen az erkölcsösség?
- Van, hogy nincs más választás – mondja. Megcsókolom, és ő visszacsókol, ha mégoly erőtlenül és minden szenvedélytől mentesen. Talán csak a régi idők emlékére. Talán, mert még mindig vonzódik hozzám.
- Te is valami szentimentális hülyeség miatt választottad a Ragyásfejűt, mi?
- Nem teljesen mindegy már az egész? Vagy ti, vagy ők úgyis megölnek. De évekkel ezelőtt meghalt a lelkem. Mit számít már a testem?
- Nekem annak idején a tested kellett. És ahogy így elnézlek, ezzel vannak így mások is. A lelkedről szólva pedig: neked olyan soha nem is volt… Mi történt veled? Vagy ki?
- Volt lelkem. Csak mélyen elásva. Ő hozta elő belőlem, és ő porolta le. Csak egy mugli volt. A világ legcsodálatosabb embere. – Egy könnycsepp gurul végig az arcán. - Jobb volt a világ összes varázslójánál. Még csak nem is hitt a mágiában. Csak bennem…
- Akkor mégis mit hiányolsz benne? Lépj túl rajta!
- Sosem érted meg a szerelmet, igaz, Draco?
- Talán egyszer… Miért nem mentél vissza hozzá?
- Megölték. Miattam… Megöltem…
Egyetlen könnycseppet engedett az arcára, nem többet.
- Sajnálom, Pansy, hogy megbabonázott egy mugli. Szép jövőd lehetett volna.
- Volt két szép évem. Sokkal szebb, mint a jövő lehetett volna nélküle. – Vállat vonok. A következő fogolyhoz fordulok.
- Te is itt vagy, Finnigan? Téged értelek. Anyád miatt kezdtél harcolni. Nem voltam benne a megölésében.
- Nem akarok meghalni – mondja halkan.
- Nocsak. Félsz?
- Mondhatjuk. De úgy vélem, többet tehetnék a Sötét Nagyúrért élve, mint holtan.
- Nocsak – ismétlen önmagam. – Mit tehetnél?
- A minisztériumban dolgozom. Rengeteg információm van.
- És a Nagyúrnak adnád őket?
- Miért ne? A jók úgyis elbuknak lassan. Akinek van egy kis esze, az veletek tart.
- Rendben. Elviszünk a Nagyúrhoz. Majd ő dönt.
- Köszönöm. – Fellélegzik.
- Áruló! – sziszegi az utolsó boszorkány. – Gondolj Harryre, Seamus!
- A bukására gondolok! – dörmögi Finnigan. Áruló…
Nicolette apjához lépek.
- Jó napot, Mr. Landau! Látom, él. Azt hittem, meghalt, mikor én épp az egykori nejével játszottam odakint… Petersszel kötött alkut? Mennyit fizetett neki? – A vállam fölött hátraintek a pálcámmal és megkötözöm az értetlenkedő James Peterst.
- Havi 1000 galleont.
- Hm, a lánya tudja, hogy ilyen gazdagok voltak?
- Nicolette… Ne öljön meg, Mr. Malfoy! Nem ölhet meg! A lányomnak szüksége van rám!
- A lányának rám van szüksége, Mr. Landau! Ellenben nem ölöm meg. A lányára bízom. Arra a lányára, akit egy év alatt nem tudott értesíteni, hogy él. Hát, lehet, hogy jobban járna, ha inkább megölném. Ez az arckifejezés a lánya arcán annyit jelent, hogy dühös, és nem rám… Crak, Monstro! Vigyétek a Sötét Nagyúrhoz a foglyokat. Tudassátok vele Finnigan ajánlatát, Peters árulását és azt, hogy a nő Potter szajhája. Majd mi is megyünk.
Megvárom, míg eltűnnek.
- Draco…
- Nyugalom, Nicolette. Te most várj egy kicsit. A türelem is fontos erény. Direkt hagytalak ki – fordulok az utolsó boszorkányhoz, akit nem hagytam elvinni. Ahhoz, aki árulónak titulálta Finnigant. Azt hiszem ez az első alkalom, hogy egyetértek vele. – Hermione Granger. Milyen érzés látni a bukást, sárvérű varangyom?
- Undorító vagy!
- Ezt bóknak veszem, Granger. Milyen most, hogy a Vízlipatkány halott és Pottynak sincs ideje rád?
- Harrynek igenis van rám ideje!
- Valóban? Hát, neked nem lesz többé rá! Milyen most? Most, hogy én vagyok fölényes helyzetben? Hogy nem segít az a nagy eszed?
- Nem félek tőled, Malfoy!
- Oh, ezt sejtettem. Vakmerő vagy és ostoba, bármennyi tudást gyűjtöttél is össze a könyveidből!
- Gyerünk, ölj meg, mire vársz?!
- Kis türelmetlen! Túl akarsz lenni rajta, mi? Crucio! Ezt azért, mert harmadévben pálcát mertél rám emelni!
- Ennyire vagy képes csak? – zihálja. Hát igen. Jellemző viselkedés.
- Dehogy! Crucio! Ezt azért, mert akkor megütöttél! – Megvárom, míg csillapul a kín, aztán folytatom. - Crucio! Ezt azért, mert állandóan okoskodtál! Crucio! Ezt azért, mert szemtelen vagy egy Malfoyjal. És ezt az utolsót azért, mert sárvérű vagy! Adava Kedavra!
Mr. Landau ijedten bámul.
- Mr. Malfoy, kérem…
- Ha rajtam múlna, már rég halott lenne. Nicolette!
Nicolette előlép a szembeni faltól. Vádlón néz az apjára.
- Hogy képzelted, hogy elhallgatod előlem, hogy élsz!
- Féltettelek!
- Az igazat mondd, apa! – Ez a szemvillanás igazat kíván. De az idősb Landau nem érti.
- Ez az iga…
- Crucio! Az igazat!
- Nem akartalak látni! – sikítja. Nicolette leereszti a pálcáját.
- Miért?
- Mert nem akartam fájdalmat okozni neked!
- Az igazat akarom tudni!
- Tudtam, hogy Malfoyjal élsz!
- Hazudsz! Senki sem tudta! Az… igazat! Crucio! – Ennél több fájdalmat sosem hallottam még a hangjában.
- Új életem lett. Aminek nem voltál része!
- Nem akartál a részévé tenni!
- De igen, csak így alakult!
- Crucio! Hazug vagy! És… már nekem is van egy életem. Aminek nem lehetsz része, mert azt hittem, halott vagy. Nem férsz bele. Azért nem, mert úgy akarom, hogy ne férj bele! De én csak egy módon tudok megszabadulni tőled. Ha elérem, hogy valóban ott legyél, ahol hittem, hogy vagy. A túlvilágon. – Rám pillant. Bólintok. – Viszlát, apa… A… Adava Kedavra!
- Menjünk haza! Gyere!
- Elismerem, nem voltam olyan stílusos, mint Te. Muszáj repülnünk? Hoppanáljunk. Egy ágyba, ha lehet. Aludni akarok. Sokat!
- Jól van. Gyere! Aludhatsz, amíg csak akarsz. Csak menjünk haza!
Megfogom a kezét. Ez az első hoppanálásunk, mikor a kezét fogom, és nem a karját ragadom meg. Ezen elmosolyodom. Az ágyam mellé hoppanálok. Hálásan biccent, felmászik az ágyra, és összegömbölyödik a takaró alatt. Leveszem a csizmáját, és kibújtatom a talárjából, aztán mellé fekszem. Odacsúszik hozzám, és a vállamra teszi a fejét. Elvigyorodok, átölelem, és elalszom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
