- Mi van, ha a királylányért nem jön el a szőke herceg? – kérdezte a lány, s tovább gyűrögette a kezében tartott papír szélét.
- A királylányért mindig eljön a herceg, Hermione! – pirított rá barátnője, Jasmine.
- Nem igaz. Mindig van kivétel. Olvastam a könyvekben. És mesékben mindig csak a főhősnőért jön el a hercege. Például mikor lettek boldogak Hófehérke törpéi? Vagy a mostohák? Mi van, ha én sem vagyok főszereplő?
- Jaj, Hermione! Nagyon jól tudod, hogy nincs igazad. Különben is mit akarsz még?
- Jasmine! Már öt éves vagyok, és még mindig nincs senkim!
Hermione felkapott egy piros ceruzát, és firkálni kezdett a papírjára.
- Fogadjunk, hogy megint szerelmes vagy valakibe… Ki az?
- Senki! A szerelem ostobaság.
- Ugyan, kérlek! Tavaly, mikor Fred House ballagásán csókolóztatok a sarokban, még nem ezt gondoltad… És akkor sem, mikor Lisa Krum nevű barátnőnk bolgár unokatestvérével jártál együtt. Vagy mikor Cormac Simphsonékkal mentél az állatkertbe, és…
- Az csak azért volt, mert Fred öccse… azért, hogy Ron féltékeny legyen… és ezekbe a fiúkba nem is voltam szerelmes.
- De most az vagy, igaz?
- Igen. Most az vagyok. – Letette a piros ceruzát, és egy sötétzöldet vett a kezébe. Nézegette egy darabig a lapon a szívet, és egy cikornyás D betűt kanyarított belé.
- Ki az? Seamus Hard? Vagy esetleg Ernie May? Justin?
- Dehogy! Ezek a fiúk neked tetszenek. De nekem nem. Én… Nekem csak egy valaki… már régóta… De ő úgysem. Elvégre gazdag a családja, bátor, és állandóan arról beszél, hogy ő többre hivatott annál, minthogy köztünk játszadozzon, és azt állítja, hogy ha felnő, varázsolni fog, ráadásul az apja egy hatalmas urat szolgál, akit majd ő is fog, ha felnőtt. És mi, a muglik ezt nem fogjuk megérteni…
- Szóval Draco Malfoy… Mit akarsz te tőle? Tudod jól, hogy nem áll szóba velünk, ha nem muszáj… Ha pedig igen, akkor gúnyol.
- Na és? Egyszer csak megunja.
- Nem fogja megunni. Téged főleg utál. Azt mondja, hogy az apja megnézte a könyvben neki, és te sárvérű vagy.
- Azt sem tudod, mit jelent. Lehet, hogy jót…
- Gondolod, hogy a „mocskos kis sárvérű, takarodj az utamból” mondatban a sárvérű szó jót jelent? Mert nekem igenis úgy tűnik, hogy egyáltalán nem azt…
- Mit tudod te? Draco szerint Te csak egy mugli vagy. Egy ostoba mugli!
Hermione feltápászkodott, a zsebébe gyűrte a „rajzát”, és elindult, hogy megkeresse az udvaron játszó Draco Malfoyt.

Draco Malfoy az egyik sarokban ücsörgött egy padon. Fejét felszegte, orrát durcásan felhúzta. Szorosan a nyakára tekerte zöld-ezüst kígyós sálát. Hófehér arcára piros foltocskákat festett a hideg.
Hermione csendesen nézegette egy pillanatig, aztán ráköszönt.
- Szia!
- Áh… Granger! Menj innen! Így is elég büdös van a sok mugli miatt, nem kell, hogy még te is rontsd itt a levegőt!
- Fogd be azt a hidrogén-szőke fejed, Malfoy! Tudni akarom, hogy mit jelent az, hogy sárvérű, meg mugli.
- Persze. Mert te mindent tudni akarsz!
- Igen, mindent tudni akarok. Például azt is, hogy miért nem játszol a többi fiúval az udvaron, és miért ücsörögsz állandóan ebben a sarokban.
- Semmi közöd nincs hozzá, sárvérű!
- Ha sárvérű vagyok, és te ezt állandóan felemlegeted nekem, akkor igenis jogom van tudni, hogy mit jelent. Nézd! Kerestem a helyesírási szótárban is, még az idegen szavak és kifejezések között is, de nem találtam sehol!
- Azért nem találtad sehol, Granger, mert mugli könyvekben nem fogsz megtalálni egy nem mugli szót.
- Elmondod végre, hogy mit jelentenek?
- A mugli a varázstalan ember, Granger. A sárvérű pedig az a boszorkány vagy varázsló, akinek muglik a szülei. Vagyis te. Azt hittem, réges-rég rájöttél már, amilyen okosnak képzeled magadat.
- Semmit sem tudok a… varázslókról. Anyukám szerint csak a mesékben léteznek.
- Azért, mert anyukád is csak egy földhözragadt mugli. És a muglik nem tudhatnak rólunk.
- De hát, hogyan leszel varázsló? És én meg boszorkány? Hiszen nem tudok varázsolni. És téged sem láttalak soha.
- Muglik előtt nem szabad! És természetesen ezt is meg kell tanulni! Már nektek. A hozzám hasonló aranyvérűek mindent tudnak az elejétől kezdve… De persze te is tudhatsz… ha sokat tanulsz, mint most…
- Hé, te kedves vagy!
- Nem vagyok kedves. Csak unatkozom. Nincsenek itt a barátaim. Ők nem járnak óvodába. Csak én, mert anyám szerint meg kell ismernem a muglikat, ahhoz, hogy legyőzhessem őket! Unatkozom, és te vagy az egyetlen, aki kicsit hasonlít hozzám az itteniek közül. Te egyszer majd boszorkány leszel.
- Csak viccelsz, igaz? – Draco felhúzta a szemöldökét, hitetlenkedve nézett a lányra.
- Szoktam én viccelni? Ülj le! – Helyet csinált a padon neki. A kezébe nyomta a könyvét, ami eddig mellette pihent. – Tessék. Kölcsön adom. Csak a szüleink ne tudják meg. A Roxfort története . Az iskola, ahol a legtöbb mágus és boszorkány tanul. Persze nem a legjobb, a Durmstrang sokkal erősebb iskola. De megteszi.
- Honnan fogom megtudni, hogy oda kell mennem?
- Írni fognak neked egy levelet. De benne van a könyvben. Olvasd el!
- Hová mész?
- A szüleim jönnek értem. Megölnének, ha tudnák, hogy egy sárvérűvel beszélgetek. Így is minden nap fertőtlenítenem kell a kezem óvoda után.
- Holnap tudunk beszélni?
- Én mindig itt vagyok.
- Szia, Draco!
- Szia, Hermione!

- Hiányozni fogsz, Draco…
- Te is nekem. – A lánynak eleredtek a könnyei.
- Miért nem találkozhatunk?
- Mert én egy Malfoy vagyok, te pedig egy sárvérű…
- De hát… akkor egészen tizenegy éves korunkig nem találkozhatunk többet?
- Neked tizenkettő…
- De az még hat év…
- Igen, még annyi. De levelezhetünk. A mi módszerünkkel. Csak a szüleid ne lássák a baglyokat. Tudod, nem szabad felfedezniük. És szeretném, ha nem említenéd senkinek, hogy ismerjük egymást.
- Ígérem.
- Akkor jó. Majd írj.
- Majd írok. Válaszolsz?
- Cserben hagytalak valaha?
- Nem… - Draco letörölgette a barátnője könnyeit.
- Na, ne sírj már! Csak a pisis muglik sírnak! Különben sem szabad látniuk!
- Jól van. Szia, Draco! – Összeölelkeztek.
- Szia, Hermione! – Malfoy kibontakozott az ölelésből, és elindult kifelé. A szülei már várták.

Hermione Granger remegve sietett végig a vonat folyosóján. Egy üres kupét keresett.
Egyszercsak kivágódott előtte az egyik ajtó, és egy szőke fiú lépett ki rajta.
- Szia! – köszönt Hermione ledöbbenten. A fiú ránézett. Zöld sál volt a nyakában, arca tejfehér volt, csak egy-egy halványpiros foltot festett rá a szeptemberi szél. Szürke szemében mosolygást keltett a felismerés. De nem ugorhatott a barátnője nyakába, mert szép lassan kisorjáztak a folyosóra a barátai.
- Üdv. Ki vagy te?
- Hermione Granger. A szüleim muglik. Nem is tudtam, hogy boszorkány vagyok, míg - te el nem mondtad nekem, Draco - meg nem kaptam a levelet a Roxfortból. És te ki vagy?
- Semmi közöd hozzá. Mocskos kis… sárvérű ! – Ezzel Hermionét félrelökve elindultak végig a folyosón. Draco maradt utoljára. Észrevétlen megszorította a kezét. Rápillantott, és a fülébe suttogta: – Én még mindig minden este ott ülök a padon. És te?
A baráti társaság nevetése még sokáig visszhangzott a folyosón. De Hermione már nem hallotta. Elhatározta, hogy ő is megkeresi a padot…