A Roxfort expressz surranó, mélybordó csíkként húzta keresztül az angliai tájat. A gőzősön megannyi varázsló és boszorka utazott, akik már nem egyszer lépték át az ódon iskola köztudottan magas küszöbét. Közéjük tartozott Ginny Weasley is, aki addig kutatott barátai kupéja után, míg végre sor kerülhetett a bekopogásra.
- Sziasztok! Bejöhetek?- nyitott be a lány
- Persze gyere csak Gin.

A legifjabb Weasley helyet foglalt és jó kedélyű csevegésbe kezdett Hermionéval s míg, az idősebb boszorka és Ginny jókedvűen diskuráltak, Neville egy „Botanika Virtuózai” című könyvet olvasgatott, Ron és Harry pedig varázslósakkoztak
- Micsoda idilli kép! Egészen meghatódtam! - hallatta a hangját a fülkébe benyitó Draco Malfoy, aki jó szokásához híven még a vonaton meglátogatta a griffendéleseket.
- Malfoy te mit akarsz itt? Menj ki innen, vagy valamelyikünk kiátkoz! – vakkantotta szárazon Gin.
- Weasley csak nem fenyegetsz? - kérdezte Malfoy hangjában egy csöpp színészkedéssel.
- Addig örülj, amíg csak fenyeget! Ginny köztudottan híres a denevér-rontásáról - kapcsolódott bele a vitába Harry – amit ha jól tudom, már te is megtapasztaltál – vigyorgott a fiú.
- Nézd már Potter! Te is itt vagy? - horkantott Draco akinek a háta mögött megjelent két elmaradhatatlan gorillája: Crack és Monstro.
- Na jó a suliban remélhetőleg még összefutunk: Vizlipatkány, Ragyásfejű, Weasley-ivadék és Mr.Szerencsétlen! - biccentett Malfoy, megfordult és kiment a kupéból.
Távozását általános hangzavar követte, mely a rendszerességtől nem eltérve a szidásával indult, majd mikor Ron bebizonyosodott gyanújáról belekiabált a nyugodtan olvasgató Granger arcába.
- Hermione! Téged kihagyott! Se egy sárvérű, se egy stréber, vagy egy eminens megnevezés. Egy megjegyzést se tett rád!
- Örülök Ronald hogy ennyire a szíveden viseled a sorsom, de megkérhetnélek, hogy fejezd be?- szegezte a cinikus kérést a lány Ronnak.
- Persze ne haragudj Hermione, de mind tudjuk hogy általában te vagy a főcélpont.
- Valószínűleg az az új elhatározása, hogy most már egyátalán nem is veszi emberszámba a sárvérűeket - mondta a Granger-csemete, az utolsó szót egy kis gúnnyal fűszerezve.
Igazság szerint, nem érintette mélyen a dolog, de egy pár percre őt is elfogta a töprengés; vajon miért?

*

„Hát újra itt. Itt semmi sem változott! Nézd ez még mindig itt van! Jaj de jó! Ez tényleg olyan, mint hallottam.” Ilyen és ehhez hasonló kijelentések valamint felkiáltások törték meg az eddig üresen állt előtér csendjét.
- Jöjjenek, jöjjenek! Csak szép sorban! Ne türelmetlenkedjenek! Elsősök álljanak az oszlopokhoz, felsőbb évesek kérem, fáradjanak be a nagyterembe - irányított McGalagony professzor, akinek a szokottnál is jóval aggaszóbb volt a megjelenése.
Talán a sápadt, beesett arc vagy a penge vékonyra húzott száj lehetett az oka, mindenesetre, akik ismerték tudták, hogy valami nincs rendben.(Ez valószínűleg a nagyúr visszatérésének következményei miatt lehet)
Miután mindenki helyet foglalt ismét kitárult a nagyterem ajtaja és a sereghajtó professzor asszony mögött megjelent a sok megszeppent elsős illetve két idősebb diák. A beosztás végén már csak a két „újdonság” maradt.
- Nick Madison! – olvasta az utolsóelőtti nevet McGalagony.
A név hallatára az alacsonyabb szőkésbarna hajú fiú ment fel a süveghez.
- Á egy újabb eszes fiú, nem baj hisz sötét időket élünk, el kell a kurázsi. Legyen a: Hollóhát!
Az említett asztalnál hatalmas taps-fütty duett fogadta Nicket, aki szerényen mosolyogva le is ült, szemét pedig a másik fiúra irányította.
- Jake Smith!
Az említett srác sokkal mutatósabb és láthatóan feltűnőbb jelenség volt, mint Nick. Fekete hosszú haját copfba kötötte, égkék szemei pedig vidáman csillogtak.
- Szia Jake! Látom te se vagy épp ész híján és bátor is vagy. Szóval a legmegfelelőbb ház számodra a Griffendél!- mondta végül a süveg.

Míg a az említett asztalánál örültek, addig a többi háznál a felháborodás és a keserűség fanyar egyvelegeként zendültek fel a lányok. Hiszen hogy van, az hogy egy ilyen „imádnivaló srác” pont az oroszlánokhoz kerül. Jake lement az emelvényről és Hermione mellé ült le.
- Szia Jake Smith vagyok! - nyújtott kezet a fiú.
- Szia Hermione Granger -mosolygott a lány miközben kezet rázott Jake-kel.
- Örülök, hogy ide osztottak be. Mióta megtudtam, hogy átjövök a Roxfortba, griffendéles szerettem volna lenni. Pláne hogy ilyen szép lányok vannak itt.
- Öhm… Köszi ez kedves… de most figyelj, mert Dumbledore professzor beszédet fog mondani! - válaszolt a Granger-lány, aki a pirulás határán állt (ült).
Hermione jól látta minden idők legnagyobb fehérmágusa szólásra emelkedett.
- Köszöntök minden kedves új és régi diákot! Három bejelenteni valóm van, de ígérem gyorsan a végére érünk – mosolygott Dumbledore.
1.: a Tiltott rengeteg még mindig tiltott, aki a közelébe merészkedik az nem büntető munkával, hanem halállal felel tettéért.
2.:Frics úr szobájának ajtaján megtaláljátok azt a listát, amin a tiltott tárgyakat illetve varázslatokat olvashatjátok. Ez a lista idén 2410 dolgot tartalmaz. És ezek alól a Weasley Varázsvicc Vállalat által forgalmazott termékek sem kivételek.
3.:Végül pedig a legizgalmasabb. A Roxfortban idén megrendezésre kerül a Lila Orchidea
elnevezésű verseny. Ebben a megmérettetésben hatodik-hetedik évfolyamos diákok közül kerülnek ki a versenyzők. Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy a játékosokat nem véletlenszerűen fogjuk kiválasztani. Tíz ember versenyez és csak a legalkalmasabbak vehetnek részt a vetélkedésben. A verseny minden állomásán szükségetek lesz valamelyik tantárgy óráin elsajátított ismereteitekre. A résztvevők listáját szerda reggel fogjuk kifüggeszteni a klubhelyiségeitekbe. A viadal lényege az összetartás. Akit ki választunk annak kötelessége versenyezni. Most pedig, jó étvágyat!
- Ez tök jól hangzik, bár remélem közel sem lesz olyan veszélyes, mint a Trimágus tusa - töprengett Hermione miközben krumplit és halat pakolt a tányérjára.
- Szerintem mi mindhárman részt veszünk ezen, elvégre nem minden napi események állnak mögöttünk, főleg mögötted Harry! -lelkendezett Ron.
- Igen biztos - mondta az ifjú Potter a legkisebb lelkesedés nélkül a hangjában.

Harry egész nyáron a történteken gondolkodott, szinte nem csinált semmit csak a szobájában gubbasztott és elmélkedett. Szomorúan és elkeseredetten vette tudomásul újra és újra, hogy Sirius nincs többé, de az is tudta hogy a barátai élnek és szükségük van egymásra, valamint azzal is tisztában volt, hogy neki még meg kell küzdenie Voldemort nagyúrral. Talán ezért is kezdett felengedni a szívét körbevevő ideiglenes jégburok.

*

A vacsora további részében nem esett szó köztük, Hermione így kénytelen volt az előtte lévő tálra meredni. Ron és ő az étkezés végezetével felkísérték az elsősöket, akik a lány kedves megjelenésének köszönhetően elárasztották a boszorkát jobbnál jobb kérdésekkel, észrevételekkel; Ron a távolból figyelte őket, és egyre csak röhögött barátnője mondhatni félelmetesen türelmes feleletein.
Mikor azonban az egyik szemüveges kisfiú megkérdezte a lányt, hogy tényleg fel lehet-e robbantani a Kövér Dáma portréját, Granger egy szolid dührohammal válaszolt véget vetve a fiú biztonságérzetének és a kérdésdömpingnek is egyaránt.
- Még egy ilyen kérdés és megörültem volna – morogta Hermione miközben helyet foglalt az egyik fotelben.
- Pedig egész jól csináltad, én… hoppá – kezdte Ron majd arcán megjelentek a kétségbeesés és zavartság eltéveszthetetlen jelei.
- Mi van? – kérdezte türelmetlenül Hermione.
- Mond csak Hermione öhm… az a kislány, akit utoljára osztott be a süveg… nos ő is feljött velünk?
- Nem tudom… Miért ne jött volna?
- Azért… mert kérdezett valamit a nagyterem bejáratánál és hát… izé… én kicsit mogorván feleltem és ő meg elszaladt – fejezte be a vallomást Ron.
- Ronald Weasley! Te képes voltál elhagyni egy gólyát, a legelső napon? – tajtékzott Granger – Miért nem mentél utána? Mi van ha baja esik? Úristen! – a boszorka mindenegyes szava fájdalmasan zendült a klubhelyiség csendjében.
Hermione meg sem várta a fiú válaszát, kirohant a helyiségből, és a lány keresésére indult.
Már vagy húsz perce bolyongott a Roxfortban, mikor egy kislány hangját hallotta az egyik merőleges korridorról. Ahogy ráfordult az említett folyosóra Draco Malfoyt pillantotta meg és az említett kisboszorkát.
- Malfoy mit művelsz vele? – kérdezte bizalmatlanul évfolyamtársát, miközben talárja zsebében kitapintotta a pálcáját.
- Granger, milyen kellemes meglepetés! – kezdte kedélyesen – Nem is láttalak a vonaton, pedig jártam Potteréknél… - jegyezte meg enyhe érccel hangjában a fiú.
- Malfoy, mit csinálsz ezzel a kislánnyal? – ismételte meg kérdését sziszegve a lány.
- Tudod, épp próbálom kideríteni melyik lehetett az a felelőtlen prefektus-páros, aki elhagyott egy ilyen védtelen kis csöppséget – gúnyolódott a mardekáros, az utolsó szavakat a lehető legnegédesebben kiejtve – Igazság szerint te lettél volna az utolsó, akiről ilyet feltételeztem volna… - csóválta a fejét Malfoy.
- Ha ennyire hajt az információ utáni vágyad, elárulom, hogy Ron elijesztette szegényt, amíg én a többiekre figyeltem.
- Weasley? Él olyan ember a földön, aki megrémül tőle? – folytatta a szűnni nem akaró alázó monológot a fiú.
- Na jó, gyere kislány, megmutatom a szobád – szólongatta kedvesen a fonott hajú kis teremtést Hermione.
- Én a helyes fiúval szeretnék maradni. – nyávogta a boszorkának.
Erre Dracoból kitört a röhögés és szenvtelenül meredt Hermionéra, és annak dühös arcára.
- Majd vele is fogsz találkozni, de ő egy másik házban lakik, és most el kell mennie – szólalt meg újra Granger.
- De mikor? – kérdezte és csillogó kék szempárját az idősebb boszorkáéba fúrta.
- Holnap reggel – jelentette ki, és újra kezét nyújtotta az eltévelyedett kiselsősnek.
- Biztos?
- Egészen – mosolygott bátorítóan a gólyára.
Azzal a bátortalan kishölgy belekarolt a fellélegező Hermionéba és elindultak.
- Jó éjt helyes fiú – nézett kedvesen Malfoyra a lány és integetett neki.
- Hát meg sem ölelsz? – kérdezte kajánul vigyorogva Draco; ezzel újra felébresztve Hermione gyilkos ösztöneit, ugyanis az elsős elengedte a kezét és visszaszaladt a mardekároshoz.
Granger tüntetően elfordult és szemeit forgatta, míg a kis elsős a lehető legellenszenvesebb alakot ölelgette, első nap az egyik legfélreesőbb folyosón. Lábával idegesen topogott, mintegy könyörögve, hogy hagyják abba; Draco végig az idősebb boszorkát figyelte, arcán fensőbbséges és gúnyos mosoly terült szét, a lány idegállapotát megfigyelvén.
Malfoy vetett még egy önelégült pillantást az idegösszeomlás szélén ácsorgó egész mutatós boszorkára, majd miután a gólya elengedte őt, sarkon fordult és elindult a másik irányba.