A történetből semmi anyagi hasznom nincs, csak kölcsön vettem őket kicsit saját, és olvasóim szórakoztatása érdekében.

Harry Potter másfél éve vette feleségül Lisát. Lisa Horváth nem volt különösen szép, de nem volt csúnya, nem volt kifejezetten okos, de nem volt buta sem. Amolyan átlagos mugli lány volt.
Mert igen, a híres Harry Potter felesége egy egyszerű mugli asszony volt, aki csak boszorkány húga által ismerte a varázsvilágot.
Először Ronald Weasley temetésén találkoztak. Harry nem sírt. Erőnek erejével próbálta visszatartani a könnyeit, és ez feltűnt az elhunyt Weasley-fiú távoli rokonának: Lisának is. A temetés alatt végig Harryt figyelte, hamarosan rá is jött ki az, de nem érzett iránta csodálatot. Csak sajnálatot és mérhetetlen szánalmat. A szertartás után aztán szó nélkül magával rángatta Harryt az egyik sarokba.
- Mit képzelsz? – ripakodott rá Harry az ismeretlen lányra. – Gyászolok. Nincs időm autógrammot osztogatni, sem csókokat a rajongóimnak!
- Nem kell egyik sem. Nem vagyok a rajongód!
- Nem? – Harry annyira meglepődött, hogy hirtelen kedvesen szólt a lányhoz. – Talán nem tudod, ki vagyok?
- De tudom, Harry. Segíteni szeretnék.
- Tényleg? – Ez még jobban meglepte. Az utóbbi időben - Voldemort legyőzése óta - csak rajongók szólították meg, akárhová is ment. De a meglepetés ereje nem tudta kiszorítani a szívéből a keserűséget, így visszatért a további elutasító hangnemhez. – Mit tudnál te nekem segíteni? Visszahoznád Ront az életbe?
- Nem. Sajnos erre nem vagyok képes. De azt hiszem, segíthetek…
- Hogyan? Különben is: Ki vagy te egyáltalán?
- Lisa. Lisa Horváth. Ronald egy távoli rokona. Mugli vagyok…
- És hogy segíthetnél nekem, Lisa Horváth?
- Egy tanáccsal, Harry Potter. Csak egy tanáccsal. Soha ne tartsd vissza a könnyeid. Nem tesz jót, ha magadba fojtod. Tudom, hogy a büszkeség nem engedi. És ha hazamész, ugyanúgy nem ejtesz majd egy csepp könnyet se a legjobb barátodért… De kérlek, ne tedd! Mérhetetlen fájdalmat látok benned és nem szabad, hogy benned maradjon, mert elemészt. Hidd el, Harry Potter, nem csökkenti a büszkeséged, ha sírsz, mikor egyedül vagy. Én is büszke vagyok, akár csak te. De sírok néha. Azt ajánlom, Harry, ott sírj, ahol senki se lát. Vagy ott, ahol csak olyanok látnak, akik előtt nem félsz ejteni pár könnyet.
Harry végighallgatta a lányt, aztán pár másodpercig csak némán álltak egymás szemébe nézni. Végül Harry feladta az ellenállást. Lecsurgott arcán egy könnycsepp… Zokogva vetette magát Lisa nyakába.

***

Aztán gyakran hívta át magához Lisát. Csak beszélgetni kicsit, csak elmondani neki, ami fáj, csak meghallgatni őt… Csak sírni egy kicsit együtt. A találkozók egyre sűrűsödtek, a beszélgetések egyre személyesebbekké váltak és Harry és Lisa elválaszthatatlan barátok lettek.
Aztán ismeretségük hetedik hónapjában Lisa levelet kapott Magyarországról. A mugli postával küldött levélben hazahívták őt, egy Kállóssemjén nevű faluba (ott született és ott élte le élete első öt évét is), hogy ápolja beteg nagynénjét.

***

- Nincs más, aki vigyázna rá? – kérdezte Harry nagyjából ezredszerre a levél olvasása óta. Persze a válasz egyértelmű volt. Ha van is ilyen rokon, Lisa kötelességének érzi, hogy menjen.
- Dóra néni számít rám – felelte mindig sóhajtva.
- Hiányozni fogsz, Lisa.
- Te is nekem, Harry. De mennem kell. Ez a dolgom. Dóra néni nagyon kedves. És még csak hatvankét éves. Bizonyára egy-két héten belül jobban lesz. Két hét múlva találkozunk, rendben? Addig pedig levelezhetünk minden nap.
- A mi módszerünkkel?
- Küldheted Hedviget. Dóra néni tud a ti világotokról.
- Rendben. Lis… Gyere haza minél hamarabb, írj gyakran és… vigyázz magadra.
- Hát persze. – Lisa átölelte Harryt és könnyeit elrejtve kimenekült a szobából.

***

Lisa elutazott, az idő pedig szinte repült. Hamar elérkezett a hazaérést ígérő két hét múlvai dátum, és el is múlt. Pont úgy, mint az utána következő négy hónap.
Eleinte Lisa minden nap hosszú leveleket írt - részletesen kifejtve Dóra néni állapotát, leírva a falut és környékét, a napi bevásárlást… - amikre aztán Harry rögtön hasonló terjedelemben válaszolt. A távozás utáni második hónapban aztán a levelek megrövidültek, megritkultak. A 3-4 naponta érkező 2-3 soros levelek semmitmondóak és személytelenek voltak. Harry aggódni kezdett Lisáért.
Egy levélben aztán konkrétan rákérdezett, hogy mi a baj. És másfél hónapig nem kapott választ. Aztán kapott. Csak épp nem olyat, amilyet szeretett volna.

“Harry!
Dóra néni meghalt. 16-án, azaz holnapután temetik. A temetésen csak én veszek részt és a lelkész. Nem akarok látni egyetlen barátot sem. Azt hiszem végképp letelepszem Dóra néni házában. Ne keress többé, Harry! Csókol: Lisa”

Harry két álmatlan éjszaka után úgy döntött, hogy végiggondolja magában a dolgokat. Így hát leült és végiggondolta. Arra jutott, hogy nem engedheti el Lisát. Nem, mert nagyon jó barát… mert beleszeretett, menthetetlenül. Vissza kell hoznia! El kell mennie a temetésre!
Döntött. Fekete ruhát húzott, próbálta rendbeszedni kusza haját, aztán Kállóssemjénre hoppanált.

***

Csendesen megállt, távol Lisától. Végighallgatta a rövid megemlékezést és várt, míg Lisa lerótta kegyeletét a friss sírnál.
- Harry? – sziszegte a lány, ahogy meglátta őt. – Mit keresel itt?
- Téged, Lisa. Beszélnünk kell.
- Nem kaptad meg a levelem?
- Azt, amiben ok nélkül lerázol? Nem.
- Gyere!
- Nem gyere te! – Harry megragadta Lisa kezét, és a következő percben már Dóra néni házában álltak. – Tehát beszélnünk kell.
- Miről? Kértelek, hogy ne keress!
- Vissza kell jönnöd velem!
- Nem! Eszemben sincs visszamenni London forgatagába!
- Rendben. Keresünk egy kis angol falut és…
- Nem! Angliába sem akarok visszamenni!
- Jó. Akkor felköltözünk Budapestre…
- Nem! Ennyi erővel Londonba is mehetnénk!
- Rendben. Élj akkor itt, Lisa. Hozom a cuccaimat.
- Harry Potter! Mágia nélkül akarok élni! – Harry biccentett és elővette a pálcáját.
- Jól van, Lisa. Akkor kettétöröm! Nem tudom, hogy fog reagálni rá, úgyhogy inkább húzódj hátrébb!
- Ne! A varázsvilág üdvöskéje nem léphet ki a varázsvilágból!
- És ha a varázsvilág üdvöskéje megunt üdvöskének lenni? Ha megunta a rajongókat? Ha elege van az autogram-kérőkből? Ha rájött, hogy ennél többől áll az élet? Ha veled akar élni, mert rájött, hogy nélküled nem tud?
- Harry… Ennyit nem érek. Ennyit senki sem ér. Miért adnál fel mindent egy barátért?
- Mert egy olyan barátér, mint te, az életemet is odaadnám. Ráadásul te más vagy. Több mint barát. – Lisa az utolsó mondatra ügyet sem vetve beszélni kezdett. Dühösen sziszegve fogott hozzá a mondandójához.
- Jól van, Mr. Harry Ragaszkodomabarátaimhoz Potter! Ha te ilyen kedves kedvedben vagy, akkor én is elmondom az igazat! Figyelj, kicsi Potter, mert viccesnek fog tűnni! Tegyük fel, a kis Lisa Horváth beleszeretett a nagy és elérhetetlen Harry Potterbe. Szerinted mit kellene tennie ebben a helyzetben szegény lánynak?
- Mi lenne, ha elmenne Harry Potterhez, és elmondaná neki?
- Nem menne el hozzá, mert fél. Ugyan, miért kellene a csúnya, buta mugli lány a világ megmentőének?
- Mondjuk, mert a kiválasztott szemében Lisa a legszebb lány. És, mert a kiválasztott szerint ebben a mugli lányban több mágia lehet, mint magában. Az igaz, hogy Lisa teljesen hülye. De csak azért, mert nem vallja be Harry Potternek az érzéseit.
- Hát ezt akarod, Harry? Jól van. Szeretlek! Erre most mit mondasz?
- Elgondolkodtató kérdés. Talán el sem hiszed, mégis milyen egyszerű a válasz.
- Micsoda?
- Nos… a válasz… a válasz: én is.
- Micsoda? – Lisa meghökkent. Vagy talán fel sem fogta, mit mondott Harry.
- Azt mondtam, én is. Én is szeretlek.
- De hát…
- De? A nagy Harry Potter is csak egy egyszerű ember. Eddig te emberként kezeltél.
- Ezután sem leszel látványosság! Nem érsz te annyit! – Pajkosan megbökdöste Harry mellkasát az ujjával.
- Ezt ne csináld, Lis!
- Mit?- Végigsimította Harry arcát, nyakát, mellkasát… Harry magához rántotta és hosszan megcsókolta. Lisa kibújt az ölelő karok közül. – Itt ne! Itt, ahol Dóra néni…
- Gyere… hazahoppanálunk Londonba. Majd visszajövök a holmidért. Most ne foglalkozz vele. – Magához ölelte a zokogó lányt és dehoppanált.

***

Attól a naptól kezdve Lisa Harry Potterrel élt. Minden tökéletes volt. Lisa csupán háromszor kívánt elköltözni és Harry is csupán négyszer döntött úgy, hogy ez a kapcsolat halálraítélt. Ilyenkor egyikük – az, aki költözni akart – előkapott egy bőröndöt és pakolni kezdte bele a ruhákat. Közben csupa sértőt vágtak a másik fejéhez, míg meg nem telt a bőrönd. Ekkor két dolog történhetett.
Ha Lisáé volt, akkor Harry felajánlotta, hogy segít neki becsukni, kivinni a kocsiig, vagy elhoppanál vele a pályaudvarra. Esetleg legalább összezsugorítja, és könnyűvé teszi, amíg Lisa utazik.
Ha pedig Harry kívánt utazni, Lisa ajánlotta fel neki a segítségét, miszerint kivasalja a ruhákat, összehajtja őket és főz vagy süt Harrynek egy kis útravalót.
Ezután jött egy-egy rövid mosoly, egy-egy bocsánatkérés, egy-egy rövid kacaj, és egy-két hosszú csók. Majd szépen kipakolták a bepakolt ruhákat. Így ment ez összeköltözésük után egy évig. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott a kapcsolatunkban… A sajtó kiszagolta viszonyukat.

***

- “Csak azért járok ezzel a Lisával, mert az apja nagy vagyont fog ráhagyni hamarosan. Különben is futó kaland az egész. Csak a vagyona kell.” Mi ez, Harry?
- A Reggeli Próféta mai száma.
- Te mondtad ezt?
- Dehogy mondtam! Egyrészt nem vagy “futó kaland”, másrészt nem kell a vagyonod, harmadrészt meg nem is fogsz örökölni.
- Honnan tudnak rólunk?
- Az a csoda, hogy eddig nem tudták. Mióta ismerjük egymást, mióta vagyunk együtt, és még csak pár hete tudják.
- Micsoda?
- Azt mondtam, pár napja tudhatják… - Harry tudta, hogy elveszett.
- Pár hete! Ezt mondtad!
- Igen, ezt… Pár hete hozta le a Próféta az első cikket.
- Miért nem mondtad?
- Nem akartam, hogy megbántódj. Csak pár cikk… És nem számít. Mindegy, hogy tudják-e. Hiszen mi akkor is szeretjük egymást!
- Szeretném látni a cikkeket!
- Nem, Lisa! Nem szeretném, hogy felizgasd magad!
- HARRY POTTER!
- Jól van, várj! – Harry bement a dolgozószobájába és egy kupac újsággal tért vissza. Lisa elé tette őket.
- Ennyi?
- Ennyi. Lis, kicsim…
- Nyugalom, Harry Potter. Hagyj olvasni! – Maga elé vette az első újságot. Csak a főcímeket olvasta el, aztán nyúlt a következő újságért.


“HARRY POTTER MEGTALÁLTA AZ IGAZ SZERELMET? VAGY ISMÉT VALAKI, AKI CSALÓDÁST OKOZ?”
“HARRY POTTER TITKOS BARÁTNŐJE! HONNAN JÖTT A TITOKZATOS LÁNY?”
“HOGY SZEREZHETTE MEG A CSÚNYA LÁNY HARRY POTTERT? SZERELMI BÁJITAL? IMPERIUS?”
“HARRY POTTER SZERELME HALÁLFALÓ CSALÁDBÓL SZÁRMAZIK!”
“A KIS LISA HORVÁTH NEM BOSZORKÁNY! HOGY KERÜLT MUGLI A NAGY VARÁZSLÓ MELLÉ?”
“LISA IMPERIUS ALATT TARTOTTA HARRY POTTERT! A MEGTÖRT TÚLÉLŐ MOST NYILATKOZOTT!”
“HARRY POTTER APA LESZ! A KISFIÚ HAT HÉT MÚLVA JÖN VILÁGRA!”

- Harry!
- Lis?
- Nyilatkoztál az újságoknak?
- Nem. De nem titkoltam előttük semmit.
- Ez így nem jó. Ugye, te is tudod?
- Persze, de lassan elfelejtik.
- Remélem. – Felsóhajtott és átölelte Harryt.

***

- Harry!
- Szia, Lisa! – Harry észrevette, hogy a lány sír. – Mi a baj?
- Ki az a Hermione Granger?
- Hermione az a lány… Tudod, már meséltem róla. Együtt jártunk a Roxfortba és nagyon jó barátok voltunk.
- Nem azt kérdezem, ki volt! Kid most?
- Most is a barátom – értetlenkedett Harry.
- És mondd… mikor is találkoztál vele utoljára?
- Két éve immár. Még Ron temetésére sem tudott hazajönni,
- De hozzád el tudott, igaz?
- Dehogy tudott!
- Szívem, ugye nem olvastad még a mai Prófétát?
- Nem. Nem volt időm. – Harry már semmit sem értett.
- Akkor biztos nincs még kész a magyarázatod, hogy miért csókolóztok ma a címlapon?!
- Micsoda? – Kikapta Lisa kezéből az újságot. – Tudod, Lisa vannak bűbájok, amikkel a képeket bármire rá lehet venni.Sőt, ha egy korábbi kép volna, akkor egy főzetbe mártva a rajta lévő alakok felveszik a mostani alakjukat…
- Miért keresel kibúvót?
- Nem kibúvó!
- Léteznek egyáltalán ezek a varázslatok?
- Minden boszorkány tudná ezt! Minden boszorkány elfogadná! Így kezdjen muglikkal az ember!
- Így kezdjen Voldemort utódával, a Mugligyűlölő Harryvel! Tudod, Harry Potter, ebben a helyzetben minden boszorkány úgy szakítana veled, hogy dehoppanál. De én csak egyszerűen távozni fogok. Ne kövess, kicsi Potter!
Ezzel távozott. Harry pedig nem követte. Döbbenten állt még sokáig a zárt ajtót bámulva.

***

Lassan hajnalodott, és az ablakon betörő fénnyel Harry agyában is világosság gyúlt. Rájött, hogy ez így nem jó. Bocsánatot kell kérnie Lisától, mert nem bírja nélküle. Így hát belépkedett a dolgozószobájába, és pergament keresett az asztalán. Rövid levelet írt a lánynak, amiben meghívta őt egy vacsorára egy elegáns étterembe.
Lisa azt felelte, rendben, de csak megbeszélés céljából, és Harry ne tápláljon hiú reményeket. Harry tudta, hogy Lisa sértett. Persze meg is értette. Ő volt a hibás. Fáradt volt és dühös. És elege volt a sajtóból. Teljesen… Nem veszítheti el Lisát, hisz már csak ő maradt neki.
Elegánsan felöltözött, elrakta a kulcsait, pálcáját, pénztárcáját (a mugli pénznek) és erszényét (tele galleonokkal, sarlókkal és knútokkal). Ezután újra ellenőrizte, hogy minden nála van-e, végül elindult.

***

Lisa már ott várt rá. Harry leült mellé és elmotyogott neki valami köszönésfélét. Asztalukhoz intette a pincért, rendeltek, és szó nélkül ettek. Aztán Lisa megszólalt.
- Beszélni akartál.
- Igen. Ne haragudj, Lisa.
- Harry, ne kezdjük újra! Megmondtam már, hogy vége! Neked egy igazi boszorkány kell.
- Engem nem zavar, hogy mugli vagy, Lis! Hisz így is varázslatos vagy, és szeretlek…
- Én is szeretlek, Harry Potter, de be kell látnod, hogy ezt így nem csinálhatjuk tovább!
- Igazad van. Így nem. De másképp talán igen. Hozzám jössz feleségül, Lisa?
- Mi a… ne szórakozz velem, Harry! – morogta Lisa, mikor letérdelt előtte.
- Nem szórakozom. Mondj igent, és akkor nem számít többet a sajtó, és nem számít senki…Nos, Lis? Elfogadod a gyűrűmet?
- IGEN! – Harry felhúzta Lisa ujjára a gyűrűt, pénzt dobott az asztalra és az ajtó felé indult maga után vonszolva a lányt.
- Gyere, Lis! Ezt megünnepeljük az én fajtám egyik kedvenc helyén…
Csodálatos éjszakát töltöttek a Temze partján sétálgatva.

***

- Harry… Már fél éve házasok vagyunk…
- Igen, kicsim?
- Nem akarok semmit elsietni, de azért…
- Azért? Mit szeretnél, Lisa? – Lisa hozzábújt férjéhez a takaró alatt.
- Harry, én nem tudom, te akarod-e… mert, ha nem, akkor nem fontos még…
- Megmondanád Lisának, hogy Harry Potter még mindig csak az egyenes beszédet érti, és ő most nem beszél így?
- Ne haragudj… Harry, szerinted, nem lenne ideje gyereket vállalni?
- De, Lis… talán épp itt az ideje. Azt ajánlom, lássunk is neki! – Elmosolyodott és megcsókolta feleségét.

***

Ami azt illeti, nem csak úgy ímmel-ámmal láttak hozzá. Talán épp ennek köszönhető, hogy Lisa hamarosan bejelentette, hogy gyermeket várnak. Aztán eltelt három hónap és azt is bejelentette, hogy rögtön kettőt.
Harry erre a hírre valószínűleg megbolondult. Legalábbis Lisa úgy vélte, az, ha egy férfi percenként hazahoppanál megkérdezni, hogy van… nos, ez az őrültség biztos jele. Márpedig a nagy Harry Potter ezt csinálta. Sőt! Esténként különböző gyógyteákat és bájitalokat itatott meg vele, éjszaka közepén felkeltette őt, hogy megkérdezze, nincs-e még itt az idő, és kétnaponta felhívta az orvost, hogy minden rendben van-e.
- Lis? – böködte meg egy alkalommal a feleségét.
- Hány óra van, Harry? – motyogta álmosan Lisa.
- Hat óra lesz…
- Harry…
- Jó, hat óra lesz három óra múlva…
- Harry… elárulnád, mit akarsz hajnali háromkor?
- Biztosan nem szülsz, Lis?
- Harry, ez egyszerű matek… Kilenc! Kilenc hónap! Nem öt, nem hat, nem hét és nem nyolc és fél!
- Én csak…
- Te csak aggódsz, tudom. De nem kell. Szülni fogok, nem pedig…
- Nem pedig meghalni. Tudom. Mondtad már.
- És te mégis aggódsz! El foglak hagyni, Harry Potter, ha nem hagyod abba!
- Ne fenyegess!
- Halasszuk ezt a beszélgetést délutánra, jó? Hazajössz a minisztériumból és megbeszéljük, rendben? Most aludjunk! A kicsiknek nem tesz jót az éjszakázás. Jó éjt, Harry!
- De délután…
- Ígérem, Harry, délután mindent megbeszélünk… - Ezzel már aludt is. Nem rajta múlt, hogy nem tartotta be az ígéretét.

***

- Telefon, Mr. Potter!
- Kérem, mondja meg, hogy nem érek rá! Teljesen elhavaz a munka!
- Dr. Saiph az, uram!
- Kicsoda?
- Dr. Saiph. Azt mondja, Lisáról van szó.
- Lisa! Merlinre! – Mire a titkárnő bármit felelhetett volna, Harry már elindult.
- Mit mondjak neki, Mr. Potter? – kiabálta a főnöke után, de az már nem hallotta, ugyanis épp akkor hoppanált el a portáról.

***

- Harry! Csakhogy ideértél!
- Siettem, Lisa! Mi a baj?
- Szülni fogok – mondta Lisa egykedvűen vállat vonva. Összerándult a fájdalomtól. – A gyerekeid türelmetlenek.
- Az anyjuktól örökölték – mondta Harry mosolyogva, és kezét nyújtotta a vajúdó hölgynek. Két perccel később már bánta ezt a lépést.
Nos, megkezdődött a szülés.

***

Nem volt egyszerű. három óra szenvedés és kézszorongatás után megjelent az első kis fejecske.
- Kislány – újságolta Dr. Saiph nevetve. De aztán csupa sokkal kellemetlenebb mondat hagyta el a száját, mint például: “sok vért veszített”, “Rögtön ki kell szednünk azt a gyereket!”, vagy “Választanunk kell, nincs elég időnk!”. Harry érezte, hogy könnyek csípik a szemét.
Lisa lágyan megszorította a kezét. Suttogta a szavakat.
- Ne sírj itt, Harry! Nem könnyű. Majd hazamegyünk, és ott kisírjuk magunkat közösen. Van egy lányod, Harry…
Alig pár perccel később megszületett a fia is. Az orvosok még nyugtalanabbak lettek. Egy-két halk szó, morranások, ijedt arckifejezések…
- Elég! – mondta Lisa végül. – Kérem, foglalkozzanak… inkább… az… az ikrek… ikrekkel...
- Na de Lisa…
- Kérem, Dr. Saiph… James… maga is… tudja, hogy… már… mindegy! Beszélni szeretnék… Harryvel… négyszem... közt.
- Rendben. Mindenki kifelé. Viszlát, Lisa!
- Viszlát… Dr. Saiph…
- Mit csinálsz, Lisa?!
- Csss… Beszélni szeretnék… veled, Harry… Potter… kedvesem…
- Lis! Hívjuk vissza az orvosokat és…
- Hallgass… meg… kérlek…
- Hallgatlak, Lisa. – Keserű könnyek árasztották el az arcát. Már ő is megértette. Megszorította Lisa kezét, Lisa pedig beszélni kezdett.
- Harry… nem kérem, hogy vigyázz rájuk… tudom, hogy fontosabbak neked mindennél. Csak a nevük… nálunk… otthon, Magyarországon… sokat jelentenek a nevek… Sokak nevezik el úgy a gyerekeiket, hogy… nézik, mit jelent a név... Én is így akarom… hagy legyen ez az utolsó kívánságom… Ne, Harry, ne szakíts félbe… nincs sok időm már… a fiad… nevezd a fiúnkat Barnabásnak… azt jelenti… “a vigasztalás fia”… nevezd így őt, legyen ő a vigaszhozód, ha valamikor eszedbejutok, mikor veled van… akkor nézz csak rá és nyeld le a könnyeid… a lányunk, Harry… a lányunkat hívd Murielnek… kicsit angol név… azt jelenti… “ragyogó, mint a tenger”… Hát nem olyan? Mint a tenger… Harry… bocsáss meg, hogy nem tudlak vigasztalni többé… Ne haragudj rám! Jaj, Harry, úgy szeretlek…
Ezzel távozott az élők sorából. Az ifjú Muriel és Barnabás felsírtak a szomszéd kórteremben.

Barnabás: arámi-héber eredetű; jelentése: a vigasztalás fia.
Muriel: kelta-angol-normandiai eredetű; jelentése: ragyogó, mint a tenger.