Természetesen semmi hasznom nincs ebből a műből, bár mi is lenne? Maximum a boldog/szomorú olvasók...

Ginny Weasley végigsimított a hideg márvány sírkövön, aztán feltápászkodott. Fázósan összehúzta magán a köpenyét.
Már rég nem sírt. Harry halála után elveszett volna. Nem bírt volna megállni a lábán, ha nincs Hermione. De szerencsére volt. Hermione akkor fővigasztalójává lépett elő, ő volt az egyetlen, akit Ginny szerelme elvesztése közel engedett magához. A sok törődésnek és a hosszú beszélgetéseknek hála Ginny végül fel tudott állni a depresszióból és új életet tudott kezdeni.
Így aztán képes volt Hermione segítségére lenni, és vigasztalni őt, mikor Ronald – 3 hónap múlva - egy akcióban életét vesztette. Akkor már tudta, hogy milyen elveszíteni a szerelmet és – bár erősen gyászolta bátyját – ő adott erőt Hermioné-nak a tragédia elviseléséhez.
Aztán a kölcsönös támogatás egyre erősebb barátsággá vált, abból pedig kialakult valami. Valami fájdalmasan szép, valami boldogító, valami… valami szerelem. Igen. Szerelem. Ginny élénken emlékezett az első beszélgetésükre, amiben felvállalták az érzéseiket.


Ginny unottan ücsörgött Hermionéval közös szobájában. Térdét felhúzta az állához és átölelte. Nem tudta, mit tegyen. Nem tudta, mit is érez igazából… Illetve dehogynem! Tisztában volt vele, hogy szerelmes Hermionéba. Csak azt nem tudta, hogy mondja el neki. Rettegett tőle, hogy visszautasítja, vagy kineveti, esetleg megbántódik a dolog hallatán.
És abban sem volt biztos, hogy ez helyes. Hisz oly közeli még Ron halála, alig 8 hónap…
Hermione még most is zokogott néha álmában. Ilyenkor halkan nyöszörgött. Ginny fejében sokáig visszhangoztak a halk mondatok. Előbb sajnálatot érzett, mikor eszébe jutott, aztán valami szorító érzést a szívében: féltékenységet.
“Ne bántsátok őt! Ha Weasley is, nektek sosem ártott! Ne vegyétek el tőlem! Kérlek! Senkinek sem ártott! Ne vegyétek el… szükségem van rá! Ne vegyétek el! Szeretem!”
Aztán sikítva ébredt. Ginny eleinte ilyenkor odabújt hozzá és megnyugtatta. De az utóbbi időben nem bírt. Inkább alvást tettetett, és hagyta, hogy Hermione újra álomba zokogja magát.
De már nem bírta tovább. Bármit felel is Hermione, el kell mondania neki. Így nem nézhet többé a szemébe. Így nem!
Ginny arcán lecsorgott néhány könnycsepp.
- Mione – suttogta a falnak. Az ajtó kitárult és a fáradt, kialvatlan Hermione jelent meg benne.
- Hello, Gin…- morogta, majd levetődött az ágyára.
- Szia, Hermione – sóhajtotta a vörös lány könnyeit törölgetve. Az auror persze rögtön észrevette. Felkelt és Ginnyhez lépett.
- Valami baj van?
- Semmi. – Ginny is felállt az ágyáról. – Beszélni szeretnék veled, Hermione. Kérlek, hallgass végig.
Persze. – Hermione elmosolyodott. Ginny végig meztelen lábujjait bámulta, míg beszélt.
- Herm… Nem várom, hogy örülj, vagy… Azt se kérem, hogy ne haragudj, de… oh, Mione…
- Ginny, nyugodj meg! Semmi baj.
- De Mione! Én Szerelmes vagyok beléd! Tudom, hogy neked még mindig Ron kell. Hallom, ahogy álmodban róla beszélsz…
- Ginny… Miért hiszed, hogy Ronról van szó? – kérdezte Hermione egy pillanatig elkomorodva, mégis nyugodtan és érdeklődőn.
- “Ha Weasley is, nektek sosem ártott! Ne vegyétek el tőlem! Szükségem van rá! Szeretem!” – idézte Ginny.
- És? Nem Ron az egyetlen Weasley. Nem ő volt…
- Akkor? Charlie?
- Charlie most jegyezte el az aurorlányt, Dianne-t.
- Akkor Percy?
- Az a bolond? – horkantott Hermione. – Még mindig nem tud bocsánatot kérni a szüleidtől! Szánalmas!
- Fred? George?
- Ők nem elég komolyak nekem.
- Tehát Bill? De hát ő Fleur férje!
- Nem Bill. Nem ismersz több Weasleyt, Gin?
- Apa? – Ginny nem tudta, kivel kellene küzdenie Hermione szerelméért, és ez dühítette.
- Sosem lennék képes tönkretenni egy családot!
- Akkor mégis Ron – sóhajtotta lemondóan.
- Nem! Te… Ginny! Te vagy az, akit nem akarok elveszíteni! Nem akartam elmondani neked sem. Félek. Auror vagyok, Gin! Ha megtudják, hogy szeretlek…
- Tudok vigyázni magamra, Mione.
- Megígéred, Gin?
- Ha akkor szeretsz…
- Bármit mondasz is, szeretlek.
- Komolyan mondod?
- Szoktam neked hazudni, Ginny Weasley?
- Nem. Dehogy! Én… - Hermione átölelte végre szerelmét. Ginny érezte, hogy ez az ölelés most olyan más. Felemelte a fejét és Hermione ajkai felé közelítette a száját. Félt, hogy nem fog megfelelni az érettebb, tapasztaltabb boszorkánynak.
Hermione észrevette a habozását és halkan felnevetett.
- Meg akarsz csókolni, Ginny? – kérdezte komolyan.
- Én csak… Ugyan! Nem akarlak megbántani. Nem csókollak még meg...
- Akkor majd én! – Ginny szájára tapasztotta ajkait.
Lágy, édes, finom csók volt. Nem volt jobb, vagy szebb, mint bármelyik eddigi csókjuk, volt az akár Viktor Krummal, Ronald Weasleyvel, vagy Harry Potterrel. Mégis sokkal jobban esett. Ez volt az első közös csókjuk.


Ginny kilépett a temetőből. A decemberi szél fagyosan kapott bele a hajába. Megborzongott.
Minden második hónapban kijött a temetőbe Hermionéval. De az aurorlány most távol volt. Harcolt.
Ginny szörnyen fázott nélküle. 5 hónapja, mióta Hermione elutazott, a vörös boszorkány egyedül volt. Nehezen viselte, kezdetektől számolta a hátralevő napokat. Még 1 hónap. Már csak ez éltette.
Persze tartották a kapcsolatot. Leveleztek, és Hermione, amikor tehette kandallón át is beszélgetett vele. Csak az volt a baj, hogy ezek nem pótolták a szeretkezéseiket, érintéseiket, csókjaikat, azokat az öleléseket…
Ginny fejére húzta a csuklyáját, és miközben hazafelé lépkedett, felidézte magában az első szeretkezésüket.


Hermione az első csók után megálljt intett. Azt mondta, ezt legalább annyira becsben kell tartani, mint a nászéjszakát. Ez az első alkalom, ennek szépnek és tökéletesnek kell lennie.
Azt az éjjelt egymás karjai közt alva töltötték. Aztán Hermione másnap bevetésre indult és nem is adott jelt magáról 6 héten át. Aztán írt egy levelet Ginnynek, amiben utasítja, hogy menjen el az Abszol útra, és ott üljön le az új fagylaltozónál. Ginny nem értette, miért kellene az Abszol úton fagyiznia, főleg egyedül, de úgy döntött, hogy ha Hermione kéri, akkor meg kell tennie.
Így hát Londonba hoppanált és bement az Abszol útra.. Rendelt magának egy hatalmas csokisat és lassan kanalazni kezdte.
Egyszerre elsötétült előtte a világ. Fekete selyemkendőt kötöttek a szemére.
- Mione?- kérdezte Ginny reménykedőn.
- Csitt! Nem baj, ha itt kell hagynod a fagyidat?- duruzsolta Hermione.
- Hová megyünk?
- Bízz bennem. Majd én vezetlek. – Megfogta Ginny kezét, és maga mellett vezette őt. Szótlanul mentek, be egy épületbe, fel egy lépcsőn, be egy ajtón. Aztán lekerült a szeméről a kendő.
Egy egyszerű szobában álltak. Középen egy asztal állt, rajta két tányérral, két pezsgőspohár és egy gyertya állt. A szoba többi része sötétségbe burkolózott.
- Mione… hagy csókoljalak meg! – Ginny átölelte rég nem látott barátnőjét és lágyan megcsókolta.
- Nyugalom, kedvesem. – nevetett Hermione. – Rengeteg időnk lesz. Ez a közös házunk. Nyáron elég nagy a hangzavar, de amúgy csendes és szép. Meghívhatlak vacsorára, Gin?
- Mit eszünk?- Ginny elmosolyodott.
- Salátát. A kedvencedet csináltam. – Elővette a pálcáját és az asztal felé intett, mire egy nagy tál saláta jelent meg rajta. Enni kezdtek. A vége felé Hermione szív alakú csokoládé bonbonokat varázsolt az asztalra.
- Te mindenre gondolsz? – kérdezte Ginny.
- Mindenre. – Intett egyet a pálcájával, mire eloszlott az áthatolhatatlan sötétség. A szoba végében egy franciaágy körvonala sejlett fel. – Kedves, gyere…
- Most, Mio?
- Ha nem vagy még kész rá, akkor nem kell. – Ellépett Ginnytől.
- Veled mindenre kész vagyok. – Pár tapogatózó csók következett. Lágyak, szerelmesek. Várakozással és vággyal telik.
Hermione is izgult, hiszen tökéletessé akarta tenni Ginnynek az első alkalmat, és félt, hogy ha elkapja a hév, nem fog tudni eléggé figyelni rá. És Ginny is aggódott, hogy első szeretkezésük kész csőd lesz az ő tapasztalatlansága miatt.
Hermione az ágyra fektette őt és elkezdte kihámozni a ruháiból…
Másnap egymás karjaiban ébredtek. Ginny élete legboldogabb időszakaként tartotta számon az ezt követő 2 hetet. Nappal sétálgattak az Abszol úton, éjjel pedig vágyakozva zuhantak egymás karjaiba. Két hétig minden nap. Aztán Hermionénak újra mennie kellett…


Ginny visszatért a jelenbe. Mindössze fél éve volt, hogy elmondták a Weasley szülőknek és Hermione édesanyjának, hogy együtt vannak. Aztán Hermione újra útnak indult és Ginnyt otthagyta az anyjával. Megkérte, hogy foglalkozzon pár napot a középkorú, megtört asszonnyal, mielőtt visszaindul az Odúba. Ginny félt, hogy mit fog szólni hozzá a mugli nő, de ott maradt. Hermione kedvéért bármit.
És Jane Granger nem is volt olyan szörnyű, mint megismerkedésük előtt képzelte.


Ginny megremegett. Korán hajnal volt és Hermione még aludt. De ő nem tudott. Rettegett az előttük álló eseménytől.
Április volt, de ezen a korai órán nagyon hideg. Ginny lúdbőrözött a vékony selyem hálóing alatt. Kibámult az ablakon.
Az óra elütötte az ötöt. Ginny felsóhajtott. Három óra múlva el kell hagynia az Odút.
- Gin? – suttogta Hermione. – Valami baj van?
- Dehogy! Semmi baj. – Az aurorlány kimászott az ágyból és átölelte kedvese derekát.
- Meg fogsz fázni. Mi a baj? – kérdezte mosolyogva.
- Mi lesz, ha nem fogok tetszeni az anyukádnak?
- Semmi baj nem lesz. Szeretni fog téged.
- Nem anyukáddal van a baj… Biztosan nagyon kedves. Csak úgy félek. Buta, esetlen, és csúnya vagyok hozzád képest. Ha anyukád úgy gondolja, hogy egy okos, talpraesett, jóképű és gazdag fiút kíván melléd… hát én egyik kritériumnak sem felelek meg. Talán keresned kellene valaki mást.
- Ezt ne halljam többet! Veled leszek utolsó lélegzetvételemig! Nem számít, hogy édesanyám mit kíván. Az számít, hogy én téged kívánlak. Egyébként talpraesett, okos és gyönyörű lány vagy. És anya már réges-rég tudja, hogy nem kívánhat fiút mellém.
- Mione, ígéred, hogy minden rendben lesz?
- Ígérem. Ne félj! Gyere, Gin, feküdjünk vissza. Hosszú út áll előttünk hamarosan. Addig csak pihenjünk. Gyere!
Megpuszilta Ginny száját és magával húzta a takaró alá.

- Anya, ő Ginny. A barátnőm – mondta Hermione mosolyogva.
- A barátnőd, Hermione?
- Szerelmes vagyok Ginnybe, anya.
- Rendben. Örülök, hogy megismerhetlek, Ginny. Jane Marie Granger vagyok. De szólíts csak Jane-nek. Jó látni, hogy legalább ti boldogok vagytok. Te is auror vagy?- Ginnyt meglepte, hogy Hermione édesanyja varázstalan létére ennyire érdeklődik a mágikus világ iránt. Egy pillanatig nem is tudott felelni, aztán kinyögte.
- Nem… én…egy talárszabászatban dolgozom…
- Az Abszol úton?
- Igen…
- Madam Malkinnál?
- Igen…
- Anya, ne faggasd Gint! Még bőven lesz rá időd később.
- Bocsáss meg, Ginny, ha túlságosan sokat kérdeztem. Nem akartalak elriasztani.
- Semmi baj, Mrs. Granger.
- Csak Jane, rendben? Gyertek be! Hamarosan kész a vacsora. Hermione, segítenél teríteni? Te addig csak ülj le, Ginny.
- Segíteni szeretnék.
- Rendben. Nos, hölgyeim, pálcákat elő és repüljenek be azok az edények! – megterítettek és vacsorázni kezdettek.
- Ginny, te valóban kviddics játékos vagy?
- Igen. Hajtó vagyok…
- Mesélnél nekem erről a sportról? Mione mindig csak olyan szárazan beszél róla. Azt hiszem, nem szereti. Nem is tudok sokat, de igazán érdekel…
- Mit szeretne tudni, Jane?
- Először is azt, hogy miért nem tegezel? – nevetett fel Hermione édesanyja. – A szabályok sem teljesen tiszták… A kvaff a piros labda, amit át kell dobni a karikákon a három hajtónak. Ez rendben van. De mik a gurkók? És mi a fogó feladata?
- Nos, kezdjük az elején... Ugye nem baj, Hermione?
- Dehogy, kedvesem. Csak nyugodtan.
- Köszönöm – rámosolygott szerelmére, aztán visszafordult Jane – hez. – Szóval a gurkók. Nos, ezek a labdák elég… vadak. A két terelő ütővel irányítja őket és a másik csapat játékosait próbálják eltalálni velük. A fogó pedig el kell, hogy kapja a cikeszt. Az egy kicsi arany labda, ami 150 pontot ér, ha a fogó elkapja.
- Ez nem is bonyolult. És te hajtó vagy…?
- Igen. Bár nem játszom hivatalosan, mióta befejeztem a Roxfortot.
- Mikor fejezted be?
- Már 4 éve.
- Mindig a talárszabászatban dolgoztál?
- Nem. Több mindent csináltam, mielőtt beálltam talárt szabni…
- Anya, ne faggasd Gint!
- Mindig ilyen társat képzeltünk el mellég apáddal… megyek, lefekszem. – Jane könnyeit törölgetve elvonult a szobájába.


Ginny tovább lépdelt a fagyos mezőn. Lassan hullani kezdett a hó. A kusza vörös tincsekben megtapadtak a fehér hópelyhek.
Újra fel kellett volna vennie a csuklyát, de nem tette. Csak sétált tovább. Rátért az Odú felé vezető ösvényre és rögtön meglátta őt.
- Hermione? – kérdezte meglepetten. Szerelme furcsán viselkedett. Nem vetette rögtön Ginny karjaiba magát. Csak elmosolyodott.
- Szia, Gin – mondta halkan.
- Hogyhogy itt vagy, Mione?
- Kicsit változott a helyzet.
- Megcsókolhatlak, Mio?
- Nem. Igazából nem vagyok itt, csak… nem tudsz megérinteni.
- Hogyhogy?
- Varázslat. – Hermione röviden elmosolyodott, aztán újra komorrá vált.
- Alig várom, hogy haza gyere, Mio!
- Ezért vagyok itt… Ne várj többé, Gin!
- Miért? – Ginny kétségbeesett.
- Nem jövök többé vissza hozzád, Ginny. Kérlek, lépj túl rajtam. Fiatal vagy még.
- Elhagysz, Mione? – Könnyek csillantak meg a szemében.
- Nekem jó itt, ahol vagyok, Gin. Sokkal jobb, mint Londonban volt, vagy bárhol eddig. Életem legboldogabb napjai voltak, amiket veled töltöttem. De ennek vége. Ne haragudj rám, de nem jöhetek vissza hozzád.
- Néha azért eljössz meglátogatni?
- Nem.
- Így varázslattal se? – Ginny zokogni kezdett.
- Nem. Soha, sehogyan. Ó, Ginny, ha elmondhatnám miért! Ne sírj! Csak tartsd eszedbe, hogy nekem jó itt és, hogy szerettelek.
- Mione… nem teheted ezt!
- Már eldöntetett, Gin! – A vörös boszorkány kedvese felé lépett, ő pedig hívogatón kitárta karjait. Ginny belesimult az ölelésbe. Egy pillanatig mintha érezte volna Hermione testének melegét, de mire felnézett volna, egyedül állt az ösvényen.
Tehát Hermione elhagyta. Ordítani tudott volna fájdalmában. Mindig ott volt a fejében a gondolat, hogy Hermione talál nála jobbat, de sosem gondolta, hogy ilyen hamar bekövetkezik.
“Ne feledd, Ginny, én boldog vagyok itt!” Ginnynek Hermione boldogsága volt a legfontosabb. És ha ő most boldog ott, ahol van, akkor minden rendben.
Viszonylag nyugodtan lépett be az Odúba. Odabent egy gyöngybagoly várt csőrében egy fekete tintával címzett levéllel.
Ginny kibontotta, és olvasni kezdte.