3: Piton?
2007.05.03. 18:01
- Nincs kedvetek sétálni este? – kérdezem vigyorogva.
- Nem lehet. A tanulók nem sétálhatnak este a folyosón! – jelentette ki Hermione. De ki vagyok én, hogy egy ilyen mókát kihagyjak?
- Én benne vagyok – mondja Ron.
- Én is - bátorodott fel Harry.
- És te Ginny? – kérdezem.
- Nekem tanulnom kell. Piton nagyon sokat vár el – magyarázza. – Amúgy te már megírtad?
- Meg – felelem. – Mione?
- Prefektus vagyok. Ebbe nem mehetek bele.
Mondatára csak egy bólintás volt a válaszom.
- Akkor, tízkor.
- Tízkor – felelik a fiúk. És az órámra pillantok.
- Bocs mennem kell! Teljesen elfeledkeztem a Jóslástanról. Már így is elkéstem. Sziasztok!
Azzal futottam. Megérkeztem a terem elé és beléptem.
- 5 pont a Mardekától. Most, hogy a kisasszony is itt van álljatok párba. A mostani órán tenyérjóslással foglalkozunk.
Odafordultam Karenhez ki már párba állt Sydneyvel. Egyedül nekem nem volt párom.
- Látom önnek nincs párja – milyen jó észrevétel. – Jöjjön ide. Hogy is hívják?
- Kira Swall, tanárnő.
- Add ide a tenyered – és nézegeti. - Jaj, drágám. Nagy gondod lesz a jövőddel! Először csalódni fogsz, majd szenvedni. Szegény lány, szegény kislány.
Fél óra múlva elhagytam a tantermet. Én szenvedni? Amikor barátokra találtam? Épp Piton terme előtt mentem el mikor:
- Segítened kell! – ez Malfoy.
- Ezt neked kell megcsinálnod. A Nagyúr neked adta a parancsot – mondja Piton hűvösen.
- De nem tudom rá venni – erősködik az ifjú Malfoy. Kezd érdekes lenni.
- Pedig muszáj lesz. A lány Mardekáros. Meg tudod győzni. Meg kell győznöd!
- De már összehaverkodott Potterékkel. Ráadásul figyelembe se vesz. Így nem tudom a mi oldalunkra állítani-, mondja Malfoy. Kapcsoltam. Rólam van szó!
- A lány fontos a Nagyúrnak. Olyan képességek birtokában van. amely a Nagyúr győzelmét segíti elő! – és tüsszentettem.
- Ki az? – kérdezi feszengve Piton.
- Én tudom – állítja Draco. – Kira tudom, hogy te vagy az!
Előléptem.
- Honnan?
- A gyűrűd. Az ajtó nem volt becsukva, és megfogtad. A napfény visszaverődött a gyűrűdről, és ilyen gyűrűt még csak rajtad láttam. Ezüst gyűrű, arany kígyóval.
Erre elmosolyodtam.
- Jó a memóriád.
- Ha rólad van szó. Kira… nem akarsz járni velem?
- Ez most komoly? - kérdezem. – Előbb azzal beszélsz Pipogyusszal, hogy a rossz oldalra akarsz állítani. Most meg járni akarsz velem?
- Igen.
- Te megőrültél.
- Tudom.
- Jó neked.
- Na? Egy randi?
- Nem – ráztam meg a fejem.
- Draco – kapcsolódott be a beszélgetésbe a bájital tanárom. – a lány túl sokat tud.
És rám szegezte a pálcáját.
- Exmemoriam!
- Mit keresek én itt?
- Beleegyeztél egy randiba, és nekem meg beszélnem kellett a tanár úrral.
- Oké – nekem itt valami nem stimmel. Én beleegyeztem volna Malfoyjal egy randiba? Kizár! Nem tudom, hogy mi folyik itt. Talán mérget itatott velem. Nem. Ő ezt nem tenné meg. Vagy igen?
- Kira?
- Igen?
- Jössz?
- Nem!
- Miért?
- Mert én nem megyek el veled semmilyen randevúra! – jelentem ki dühösen.
- Azt mondtad, tetszem neked! – szerintem, hazudik.
- Én nem szeretem a görényeket!
- Szerinted egy görény vagyok, édes?
- Igen.
- Van nálad esélyem, cicus?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem.
- Ez az utolsó szavad? – kérdezi.
- Igen – mondom rezzenéstelen arccal.
- Oké. De ezzel még nincs vége! Nem fogom feladni!
És elindult az ellenkező irányba.
Néha olyan zavaros ez az egész. Tetszik a fiú, ezt nem tagadhatom le. De nem bírom a természetét, a viselkedését. Aki nem aranyvérű azt megveti. Továbbá beképzelt, önelégült és arrogáns.
Kinéztem az ablakon és elgondolkoztam. Talán túl sokáig is.
- Ön mit keres még itt? – kérdezi McGalagony professzor.
- Semmit tanárnő – mentegetőzöm. – Már megyek is.
Azzal elindultam. Amikor megérkeztem a klubhelyiségbe, egy levelet találtam nekem címezve.
Ez állt benne:
KEDVES KIRA!
Este 9 órakor várlak az irodámban.
Üdvözlettel: Dumbledore professzor.
Az órámra néztem. Háromnegyed kilenc. Elindultam az igazgatói irodába. Odaértem a szoborhoz ám nem tudom a jelszót. Ez is csak velem történhet meg! Most itt állhatok, míg egy tanár nem jár erre és meg nem mondja a jelszót. Vagy, találgathatok. Na nézzük: Voldemort, gumicukor, Mézesfalás, tanár, Dumbledore, kígyó, szerencse. Feladom! Pálca elő és: Alohomore. Semmi. Ilyen nincs!
- Áh, Miss Swall! – Dumbledore professzor állt előttem.
- Professzor úr elnézést a késésért, csak nem tudom a jelszót! – mondom.
- Pergamen.
És megjelent a lépcső.
Felmentünk és helyet foglaltam.
- Miért hívatott professzor? – tudakolom.
- Csak szeretném tudni, hogy vagy.
- Szerintem meg tanár úr nem ezért hivatott ide, igaz? – kérdezem.
- Nagyon okos kislány vagy Kira! – kuncog.
- Kérem uram, térjen a lényegre!
- Nyugodjon meg kisasszony. A professzor úr mindjárt tudomásunkra hozza, amiért idehivatott – mondta Piton. Piton? Mikor jött be ide?
- Ön mikor jött be tanár úr? – kérdezem kíváncsian.
- Az előbb.
- És miért?
- Mert az igazgató ide küldött.
- Minek? – feszítem tovább a húrt.
- Ne szórakozzon velem Swall! – szeme csak úgy szikrázott a dühtől.
- Eszembe se jutott! – kiáltom. – Jobb dolgom is lenne, mint itt magával cseverészni maga felfújt hólyag! – és akkor jöttem, rá mit mondtam. Az igazgató semmit nem szólt kis ’ küzdelmünkhez ’ .
Piton arca csak úgy szikrázott a méregtől. És akkor jutott eszembe. Nekem milyen dolgom is lenne?
- Ő… tanár úr azt szeretném megtudni, hogy nem mérgezett e meg?
- Micsoda? – lepődött meg. – Én egy diákot sose mérgeznék meg. Kivéve persze Pottert.
- Na persze! Akkor miért nem emlékszek semmire, ami azelőtt történt, hogy Malfoy és az ön társaságában találtam magam? Na?
- Bizonyára beverte a fejét, emiatt vesztette el az emlékeit - na persze. És én meg Voldemort oldalán küzdök. Már a gondolat is nevetséges.
- Talán valami gondja van? - kérdezi dühösen.
Semmi. Dumbledore professzor kérem, rátérne a lényegre?
|